A Marczibányi Alapítványtól az ORFI kialakulásáig

Az érdemes Irgalmasrend kezelése alatt álló budai Császár fürdő hévforrásainak páratlan vízbősége, általánosan elismert gyógyhatása, a legszélesebb körben elterjedt régi jó hírneve folytán hazánk egyik legértékesebb gyógykincsét képezi. […] Ma úgy az építmények, mint a belső berendezések annyira megrongált állapotban vannak, hogy nem csak hogy a hozzájuk fűzött kívánalmaknak nem felelnek meg, hanem már-már a zavartalan üzem folytatását is veszélyeztetik és az épület állagának további pusztulását vonhatják maguk után.

Feljegyzés az Állami Rheuma Kórház és a Lukács fürdő helyzetéről

Az Állami Rheuma Kórház létesítésekor a Lukács fürdő N. V. üzemeit kettéosztották, olyképpen, hogy a beteg-ellátó részek (orvosi kezelők, klinikai osztály, szállodai rész) a Rheuma Kórházhoz kerültek, a fürdő üzemek pedig az N. V.-nél maradtak. Az ingatlan tulajdonosa az N. V.

A kétféle üzem az évtizedes foltozgató építkezés következtében annyira összefonódott, hogy egymástól való függetlenítésük és műszaki széjjelválasztásuk lehetetlen.

Az adott helyzet következtében állandóan vitás kérdések merültek fel a Kórház és a N. V. között, amelyeket mindkettő közvetlen fölöttese, a Népjóléti Minisztérium Kórházi Osztálya és Üzemgazdasági Főosztálya házon belül könnyen és rövidúton intézett el egymással.

1950. január 1-vel az N. V. megszűnt és a Lukács fürdő a Fővárosi Gyógyfürdők N. V. vezetése alá került, ami még nehezebbé tette a sürgős ügyek elintézését. Jelenleg pl. az a helyzet adódott, hogy a havazást követő olvadáskor a Kórház „C" osztályának mennyezete átázott, a kórtermek egy része és az orvosi szoba vízben úsztak és a vakolat nagy darabokban esett a betegek ágyára. A „C" osztály felett van a fürdőüzem napozója és onnan történt a beázás. Az onnan való hóeltakarítás, a lefolyó csatornák rendben tartása nem tartozik a kórház hatáskörébe, a fürdőüzemnek viszont nem érdeke. A mennyezet, illetve a napozó padlójának megjavítása szintén nem lehet a kórház feladata.

Ilyen és ehhez hasonló vitás kérdések nagyszámban akadnak, de ezeken kívül a betegek kezelését és a tudományos kutatást is hátrányosan befolyásolja, hogy a kórház és a fürdő dolgozói két különálló üzemhez tartoznak, ami az előírások pontos betartásánál okoz hiányokat.

Meg kell említenünk, hogy a Rheuma Kórház a fürdő-üzemnek esetenként fizeti meg a fürdő és iszapkezelési jegyeket. Ennek ellenőrzése lényegesen megszaporítja az adminisztrációs munkát, de amellett a betegek kezelésénél mindig gondolni kell arra, vajon a fürdőjegyek ára futja-e a költségvetési előirányzatból és ilyen szempontok a betegek kezelésének rovására mehetnek.

A felsorolt hibák és zavarok véleményünk szerint akkor szüntethetők meg, ha a két szervesen összetartozó üzemet egy vezetés alatt egyesítjük.

Egyben jelentjük, hogy a Rheuma Kórházhoz tartozó Heine-Medin osztály 45 ágya a Török utcában egy bérelt magánházban van elhelyezve. Ennek bérlete maga kb. havi 2000 Ft-ba kerül. Ezenkívül a távolság és különállás miatt a személyzet racionális beosztását és felhasználását megnehezíti, és végül a betegeknek téli időkben való szállítgatása azok gyógyítását hátráltatja. Ennek megszüntetése azáltal lenne lehetséges, ha a Lukács fürdő vagy Császár fürdő eddig helyre nem állított részében létesítenénk elhelyezési lehetőséget a gyermekbénulásos betegek részére .

Budapest, 1950. január 25.

Jakab Józsefné                                                             Dr. Schulfof Ödön
    gondnok                                                                 egyetemi magántanár
                                                                                         igazgató-főorvos

MOL XIX-C-1-f-3412-BRe-12-1950. (Magyar Országos Levéltár - Népjóléti Minisztérium - Kórházi osztály

Ezen a napon történt április 02.

1927

Prohászka Ottokár magyar püspök, író, akadémikus (*1858)Tovább

1936

Csukás István magyar író, meseíróTovább

1945

Apor Vilmos győri püspök mártírhalála (*1892)Tovább

1946

Koltai Lajos magyar operatőrTovább

1963

Az MSZMP PB határozata a felsőoktatási felvételi rendszerről. A döntés értelmében formálisan megszünt az egyetemi felvételin a származás...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők