Bevezetés

„Lelketlen arca földszínű. Megérett a földre már. Nem értem mire vártok? A földbe véle. Temessétek

." (Kosztolányi Dezső: Közéleti Kitűnőség. Számadás 1935.)

Sajnálatos, hogy a gazdasági helyzet változásai során időnként a munkahelyek leépítéseket hajtanak végre. Még szomorúbb, ha ezek a leépítések az állam vezetésének politikai nyomására következnek be. Mint az alábbiak alapján is látható, éppen így történt ez Magyarországon is a II. világháború után fokozatosan kiépülő új rendszerben, a kommunista párt

.

A következő forrásközlésünk kiegészítése a

, amelyben ezúttal a B-listázások fővárosi bemutatására koncentrálunk. Pontos számadatok és százalékos összegzések segítségével a fővárosi Városházán dolgozó közalkalmazottak 1946-ban végrehajtott leépítésének képét alkothatjuk meg.

A Budapesti Nemzeti Bizottság (BNB) 1946. február 14-ei ülésén állást foglalt az államapparátus leépítéséről és megtisztításáról. Az ülésen Vas Miklós kiemelte, hogy szükséges a közigazgatás alapos megtisztítása, mivel az állami gépezet túlméretezett, és sokan maradtak a régi reakciós világból. Rajk László a feladat nagyságát a földreformhoz mérte, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy azt országos szinten kell elvégezni. A tárgyalás végén határozatilag kimondták, hogy a BNB felirattal fordul a kormányhoz, valamint az Országos Nemzeti Bizottsághoz (ONB) a leépítések legsürgősebb végrehajtása és a bonyolult hivatali ügyvitel egyszerűsítése

.

A közvéleményt 1946. március 3-án a kisgazdapárti Kis Újság hasábjain dr. Rátkai Károly tudósította a fővárosi B-lista

: „A Városházán megkezdték a B-lista előkészítését. Ma délelőtt megkezdték azoknak a kérdőíveknek a szétosztását, amelyeknek a kitöltésével indul meg tulajdonképpen a városházi és üzemi B-lista előkészítése. Ezeket a kérdőíveket a hivatalvezetők tartoznak beosztottjaikkal még a mai nap folyamán kitöltetni, és az összegyűjtött kérdőívek adatainak feldolgozása azonnal megkezdődik. Minden hivatalvezető tartozik három napon belül jelenteni, hogy hány munkaerő tudja zavartalanul ellátni az illető hivatalra vagy üzemre háruló feladatokat. Ez alapján megállapítják a fővárosi tisztviselők normál-státusát. A normál-státus megállapítása tulajdonképpen előfeltétele a B-lista előkészítésének." Egy nappal később, 1946. március 4-én a polgármester rendeletet adott ki a közigazgatás megtisztításáról. A rendelet alapján az igazolások során a feddésnél súlyosabb büntetésben részesítettek és a nyugatra távozottak azonnali hatállyal elveszítik . A rendelet körülbelül 3000 munkavállalót érintett.

Két nap múlva a kommunista Szabad Nép már

is az első eredményeket: „32 reakciós főtisztviselő már elhagyta a Városházát." A főváros kisgazdapárti polgármestere, Kővágó József a dolgok elébe ment, hiszen a B-lista rendelet országosan még nem született meg, csak igény hangzott el szükségességéről!

A Kis Újság 1946. május 10-én közölt cikkében sejteti az olvasókkal a leépítések mértékét. A cím

„A hivatalfőnökök 15 százalékos, a Nemzeti Bizottságok 25 százalékos leépítést javasolnak a fővárosi közigazgatásban." Kővágó polgármester utasítására a fővárosi elnöki ügyosztály pontos statisztikát készített az alkalmazottak létszámáról. Az újság szerint a fővárosi közigazgatási alkalmazottak létszáma 1938-ban 10 750 fő volt, ma viszont 14 300 a számuk. Másnap, immár a főoldalon a Kisgazda Párt lapja folytatta beszámolóját a formálódó B-lista rendelet budapesti : „1875 fővárosi alkalmazottat kellene elbocsátani, hogy az 1938-as létszámot 10 százalékkal csökkentsék. A Nemzeti Bizottság viszont az 1875 alkalmazott elbocsátása helyett a kiszivárgott hírek szerint 3580 fő elbocsátására tett javaslatot, vagyis 1655-tel többre, mint kellene." A következő hír a sajtóban már a B-listázások megkezdéséről május 18-án: „a magasabb fizetési osztályoknál kezdik meg a leépítést."

Budapesten a B-lista rendelet kiadása után, június elején kezdték meg működésüket a miniszterelnök, a belügyminiszter és a Szakszervezeti Tanács egy-egy küldöttjéből álló bizottságok. A bizottságok száma a közigazgatásban 41, az üzemeknél 21, a közoktatásban tíz, a BSZKRT-nál (közkeletű nevén beszkárt) négy, vagyis összesen 76 volt. Külön bizottság bírálta el a magas (az I-V. fizetési fokozatba tartozó) fizetésű alkalmazottakat, más és más bizottság foglalkozott a kerületi elöljáróságokon dolgozó köztisztviselőkkel és megint mások az ügyosztályokon dolgozókkal. A bizottságok

megtalálható az elbocsátott alkalmazottak bizottságonkénti névjegyzéke, amelyen feltüntették a döntésnél alapul vett véleményeket: a nevek mellett szereplő „NB" jelzés azt jelenti, hogy az illetőt a Nemzeti Bizottság leépítésre javasolja, míg a név mellett feltüntetett „ÜB" jel az Üzemi Bizottság nemtetszését fejezi ki. A „B" vagy „C" betűjelzés nyugdíjazást, illetve a politikai szempontból történt leépítést jelenti. Abban az esetben, ahol volt ilyen, a felsorolt neve mellé a hivatalfőnök „megtartandó" véleményét is odaírták, habár ezt a legritkább esetben vették figyelembe. A bizottságok jegyzőkönyveiből kiderül, hogy az elbocsátottakat a B-lista rendelet mely paragrafusa alapján találták leépítendőnek. A 2.§ 2/a pontja alapján a leépített közalkalmazott mindennemű ellátási vagy a szolgálat alatt támasztható egyéb igény kizárásával távozik, amit a B-lista rendelet azzal indokol, hogy hivatali működése nem szolgálja az ország demokratikus fejlődését. A 2.§ 2/b pontja pedig végelbánás alá vonást (nyugdíjazást) jelentette, ami hivatalosan így hangzik: a hivatali munkájához szükséges rátermettség vagy szorgalom hiánya miatt leépítendő. A harmadik kategória szintén végelbánást jelentett (2.§ 2/3), a rendelet szövege szerint ezek a személyek a hivatali tennivalók ellátása szempontjából nélkülözhetők.

A döntésről az érintett személy határozatban értesült, amely ellen nem volt helye jogorvoslatnak. A bizottságok többször ültek össze, és az alkalmazottak sorsáról a pártközi értekezleteken egyeztettek. A minősítő lap kiértékelése után a kérdőíveket elbírálta a hivatalfőnök, a Nemzeti Bizottság, a belügyi megbízott, a szakszervezeti megbízott is. Hiába volt dicsérő a hivatalfőnök véleménye a közalkalmazottról, ha bírálatát felülírta a Nemzeti Bizottság. A Nemzeti Bizottság ugyanis elsősorban a politikai szempontokat vette figyelembe, míg a hivatalfőnök a szakmai szempontokat is nézte.

A leépítő bizottságok elé már csak a kérdőívek alapján összeállított összesítő jegyzék került, amely a kérdőív számát, a személy hivatali beosztását, és az addigi bírálók véleményét tartalmazta (M - marad, L - leépítendő). Az iratok áttanulmányozása után a bizottság tagjai azoknak a személyeknek az anyagát vitatták meg, akiknél bejelentés nem a jegyzék sorrendje szerint érkezett. A vitás személyekkel kapcsolatban a bizottság a pártközi értekezlet döntését kérte, jelentést írtak, amelyben súlyosbító és enyhítő véleményüket is ismertették a felsőbb fórummal. A műszaki adminisztráció zavartalan ellátása érdekében a mérnöki és a műszaki szakhoz tartozók esetében körültekintőbben jártak el. A leépítő bizottságok a hadifogságban lévő alkalmazottakat a 2.§. 2/a pontja alapján menesztették, „mert nevezettek fizikai távollétük következtében nem szolgálhatják az ország demokratikus újjáépítését." A bizottságok tagjai munkájukért napidíjat kaptak, mégpedig fejenként 12 forintot, a jegyzőkönyvvezető pedig hat forintot vihetett

.

Ahogy az ország több pontján, úgy Budapesten is bonyodalmakat okozott az adók beszedése az eltúlzott leépítések miatt. Sajtóhír szerint több adókerületben csak úgy tudták munkájukat ellátni, hogy a központi pénztárból, a városházáról kellett kisegítőket átcsoportosítani. Ezért a polgármester engedélyt kapott 134 tisztviselő

. Ezt erősíti meg az 1946. augusztus 14-én kelt polgármesteri jelentés, amely szerint 136 személyt, majd újabb 191 főt vettek vissza, hogy a közigazgatás zavartalanul működhessen. A polgármester hangsúlyozta, hogy a fővárosból mindössze 3485 munkavállalót lehetett volna elbocsátani. Vagyis az előírtnál 748 közalkalmazottal többet távolítottak el, és ez komoly problémákat okozott a főváros működésében. A polgármester kevesellte a 9050/1946. M. E. számú rendelet alapján visszavehetők számát (a főváros esetében 424 személy), és a zavarok elhárítása érdekében több közalkalmazott visszavételét javasolta. Végül 701 korábban elbocsátott munkavállaló került vissza . A Fővárosi Napló szerint a város vezetősége gondoskodni fog az állásukat vesztett alkalmazottakról. A polgármester utasítására felhívást intéztek az üzemek és intézmények vezetőihez. Felszólították őket, hogy jelentsék be, tudnak-e fizikai munkára alkalmazni B-listás tisztviselőket és milyen számban. A beérkező válaszok alapján igyekeznek majd elhelyezni a leépítettek tömegeit. Az újság szerint a tanároknak pedig átképző tanfolyamokat indít a közoktatásügyi ügyosztály. Kerámia és porcelánfestő, könyvkötő, bőrdíszműves, ötvös, szőnyegszövő, műhímző és üvegcsiszoló szakmára tanítják meg őket, a tanfolyamok elvégzése után még segédlevelet is . Mindezek után a megmaradt városházi alkalmazottak sem dőlhettek nyugodtan hátra. Ekkor következett ugyanis a leépítések harmadik fázisa. 1948-ban, a formálisan kisgazda, de a kommunista vezetést kiszolgáló Bognár József aláírásával újabb polgármesteri született a leépítésekről, ezúttal is ezres nagyságrendű, s egyértelműen politikai indíttatású állásvesztéseket eredményezve. A köztisztviselői réteg végképp átalakult, mivel megbízható munkáskádereket helyeztek a magasabban képzettek helyére. A folyamat 1949-1950-re teljesedett ki, amikorra lényegében nem maradt régi közigazgatási szakember a városnál.

A fővárossal foglalkozó bizottságok Budapest közigazgatásában 9723 tisztviselő, 3507 végleges altiszt, 585 ideiglenes altiszt, összesen 13 815 alkalmazott sorsáról döntöttek. Elbocsátottak 4233 közalkalmazottat, akik közül a B-listázás ténylegesen 3000 közalkalmazottat érintett, mivel a teljes számba beleszámították a háború után szolgálatba vissza nem tért 1233 főt. Ez a létszám 30,5 százalékát jelenti. A legnagyobb mérvű leépítés a kerületi elöljáróságoknál volt, ahol az alkalmazottak 38 százalékát bocsátották el. A városházi ügyosztályoknál 29,2 százalékot, az intézeteknél és intézményeknél pedig 25 százalékos volt a leépítés.

A végleges a fővárosi üzemekkel kiegészített adat szerint a 25 099 budapesti alkalmazott 24,83 százaléka, pontosan 6233 személy kereshetett új

. Az elbocsátott közalkalmazottak 30%-a a kisgazdapárt tagja volt, míg a B-listázás jóval kisebb arányban érintette a szociáldemokrata (8%), illetve a kommunista párt (4,5%) .

A Politikatörténeti Intézet Levéltárában található iratok között egy

13 459 elbíráltat említ, akik közül 4259 személyt menesztettek, 1207 dolgozót az üzemekből, 522 főt a Beszkárt-tól és 111 alkalmazottat a különböző részvénytársaságoktól, összesen 6099 személyt. Az elbocsátott személyek száma minden általunk fellelt szakirodalomban és forrásban hasonló számot mutat. Tehát az 1946-os, legnagyobb leépítési hullám során a különféle források szerint 6099-6233 fővárosi alkalmazottat .