Levelek Cseres Tibornak (1970-1979)
„a Parázna szobrok a legjobb könyv az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. Bátorsága, formateremtő újdonsága révén. Köszönöm, hogy olvashattam. Hogy olvashattuk. Az ilyen regények után fogja el az embert az az érzés, hogy egy kissé más emberként teszi le a könyvet, mint ahogy fölvette. S kezdem apámat is jobban megérteni, aki az egészet végigcsinálta, de soha egy árva szót sem volt hajlandó szólni róla.
Tisztelettel üdvözöl, Alexa Károly”
1971
a.
Dr. Szeredi Mihály Cseres Tibornak
Budapest, 1971. április 3.
Az Ön „Léggyökerek" című
szép és magyar. Mégis tragikusnak tartanám, ha egy magyar íróban csak ennyi lelki mélység lenne, mint amennyit Ön írásában elárul. Ha kutyabagosi Kis Miska mondaná: „igazából nem tudom... miért lelkesít ez... az elvont remény. Hiszen semmi haszon nem lesz belőle...", hát megérteném, s legfeljebb mosolyognék rajta, és azt mondanám: maga azzal ne is törődjön, végezze csak a maga dolgát: kapáljon, kaszáljon, ha kell, hát harcoljon is a hazáért De egy író?... és magyar?Hát, ha tényleg nem tudja, én, mint biológus megmondom. A származásnak az állattenyésztésben roppant jelentősége van. Ha egy lóról azt tudjuk pl., hogy mokány ivadék, adunk érte 5000 forintot. De ha azt tudjuk, hogy eklipsztől származó angol telivér, boldogan fizetünk érte 500 000 forintot is. Csak ostoba szamár lehet az, aki elhiszi, hogy a származásnak emberi nemünknél viszont nincs jelentősége. (Gondoljunk csak a legújabb izraeli törvényekre!)
De mennyire van Író Uram! A szlávok, germánok, franciák, románok azért áldoznak oly roppant munkát arra, hogy előkelő származásukat igazolják, és alig kevesebbet arra, hogy bennünket Ázsiából betolakodott, cigányfajta, gyüjtögető nomád népnek bizonyítsanak, és hogy Trianont is kegyes adománynak kell tekintenünk.
Viszont miért háborodunk fel, ha e tanok itthoni hirdetésének hatására magyartalanná vált véreink, nem akarván többé hitvány magyarként nyomorogni, szedik a sátorfájukat és távoznak, persze nyugatra, és illeszkednek más népek keretébe, letagadva azt is, hogy valaha magyarok voltak?
Igen Író Úr, az Ön, az Önök feladata lenne bizonyítani, hogy ami bennünket e honhoz köt, nem „léggyökér", hanem mint azt ezer és ezer dokumentum is és Tatárlak is bizonyítja, legalább kétezer éves szumír „talajgyökér".
Tisztelettel: Dr. Szeredi Mihály nyug. főállatorvos
Budapest, 1971. április 3.
Gépirat.
b.
Szederkényi Ervin Cseres Tibornak
Pécs, 1971.szeptember 6.
Kedves Barátom,
köszönöm a nagyszerű, a keményre kalapált
. Egyike legszebb prózádnak, amit mostanában olvastam, s kitűnően illik az interjúhoz is - tartalmában is. Az interjút külön köszönöm. Amint [Bertha] Bulcsú írta, a szöveget láttad, ezért már nyomdába is adtuk. Ezért nem küldünk neked korrektúrát, mert mi sem változtattunk rajta semmit. A azonban természetesen hamarosan megy korrektúra.Örülnék, hálás lennék, ha évente legalább egyszer-kétszer közölhetnénk tőled a Jelenkorban hasonló prózát. Még egyszer köszönöm.
Tisztelettel, szeretettel üdvözöl:
Pécs, 1971. szeptember 6.
Kézirat, a Jelenkor Szerkesztőségének céges levélpapírján.
c.
László Gyula Cseres Tibornak
Budapest, 1971. szeptember 17.
Kedves Barátom!
Minden ellenkező híreszteléssel
a Látóhatár élőbb, mint valaha. Ugyanis az eddigi kéthavonkénti megjelenés helyett, amíg az elmaradt számokat pótolják, havonta jelenik meg. Kérlek tehát - mint a lap egykori, rendszeres munkatársát - ismét gondolj ránk: jó kéziratokat korlátlan mennyiségben elfogadunk.Válaszod, illetve kéziratod mielőbb várva, üdvözöl: László Gyula
Budapest, 1971. szeptember 17.
Gépirat, a Látóhatár Szerkesztőségének céges levélpapírján.
d.
Annus József Cseres Tibornak
Szeged, 1971. november 17.
Kedves Tibor Bátyám!
Jókora röstellkedéssel küldöm vissza a mellékelt három flekket, mint - szerencsére - fölösleges példányt. Minden rendben ugyanis a Rokonkereső
, a mi példányunkon a hajó tülkölésével fejeződik be. Érthetetlen, miként is maradhatott le az utolsó hasáb a Te példányodon. Talán éppen precizitására büszke korrektorunk hibája.Nagyobb baj, s igen sajnálom, hogy a pótlásokat már semmiképpen sem tudjuk becsempészni. A párszavas, néhány soros igazításokat igen, a nagyobbakat azonban nem, mert már oldalban vannak. Igen sajnáljuk pedig - izgatottan olvastuk [Ilia] Mihállyal -, mert valóban több lenne, mint mennyiségi bővítés. De mit tegyünk? Átfutási időnk hosszú ugyan, de mindez csak a nyomda kényelmét szolgálja, s még pörölni sem merhetünk velük, mert övék a hatalom és a monopol-helyzet.
Ha a Miska által jelzett velem kapcsolatos ügyben tehetsz valamit, előre is nagyon köszönöm.
Őszinte tisztelettel és mindannyiónk szíves köszöntésével:
Szeged, 1971. november 17.
Gépirat, a Tiszatáj Szerkesztőségének céges levélpapírján.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 18.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő