Egy brigádnapló 1979-ből

A szocialista brigádok világát tükröző, sokszor megmosolyogtató brigádnaplók egy része komoly forrásértéket tükröz. Az alábbiakban közölt források egy 1979-ben készült szocialista brigádnaplóból származnak. Jól szemléltetik a brigádoknak a korszakban betöltött helyét. A politikai hatalom által létrehozott szabályokat természetesen tiszteletben kellett tartani. E kereteket azonban ki lehetett tölteni „öntevékeny” módon is. Az óvodák, bölcsődék patronálása, segítése valóban önkéntes és őszinte vállalás volt, éppúgy, mint a nyugdíjba vonult kolléga meglátogatása.

Bevezetés

A Kádár-korszak szocialista brigádmozgalma értelmezhető úgy is, mint az ötvenes évek sztahanovista mozgalmainak "szelídített" formája. (Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2002. 221. o.) Miközben azonban a közvetlen ideológiai rokonság az '50-es évek munkaverseny-szemléletével tagadhatatlan, a brigádmozgalom gyakorlata erősebben kötődött a konszolidált "kádárista" diktatúra kispolgáriasabb viszonyaihoz, mint a munka "magányos hősének" sztálinista éthoszához.

A Kádár-korszak szocialista brigádmozgalmának elindításában a rendszer "folytatva megszüntetni" vagy még inkább az "eltagadva megőrizni" alapállása tükröződik. A brigádmozgalom elindításának nincs pontos dátuma, nincsen nagy személyisége, hiányoznak a követendő példaképek. A mozgalom kezdete nem köthető egyetlen jogszabályhoz vagy párthatározathoz sem. Az 1956. évi forradalom leverését követően a "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány" szabadulni igyekezett a Rákosi-diktatúra mindennapi jelképrendszerétől, így a "hagyományos, (ál-)egyéni munkaverseny gyakorlatától is. Az ideológiai alapokat azonban semmilyen területen sem engedte kikezdeni, így a munkaverseny, mint a szocialista termelés alapja, sem volt száműzhető a régi-új rendszerből.

A szocialista brigádmozgalom valamilyen szintű "létéről" a 1.068/1957. (VIII. 4.) Korm. sz. határozat, a termelési tanácskozásokról és a szocialista munkaversenyben élenjáró dolgozók és vállalatok jutalmazásáról címmel tesz először említést. E határozat I. fejezetének b) pontjában így fogalmaznak: "a termelési tanácskozáson a dolgozókkal megtárgyalva kell kialakítani a célok eléréséhez a helyi sajátosságoknak legjobban megfelelő versenyformát (egyéni, csoportos, brigád, műhelyek közötti verseny, stb.)." Ugyanezen határozat IV. fejezetének (1.) pontjában pedig már azt is meghatározzák, hogy "az egyének és brigádok termelési eredményeinek értékelése 1957. július 1-vel kezdődően történik." Vagyis a hatalom a munkaverseny-mozgalom folyamatosságát vállalta, az 1956 előtti korszak gyakorlatát azonban semmi esetre sem kívánta követni. (1957-től 1980-ig számos rendelet és határozat született, mely a szocialista brigádmozgalommal foglalkozott. Ezek a határozatok a brigádok létét minden esetben eleve feltételezték, a brigádalapításról meglehetősen nagy vonalakban szóltak csak. A munkaverseny 1956 előtti "eredetére" soha nem utaltak. A kezdetben kizárólag ipari-termelő brigádok mellett 1962-től mezőgazdasági, majd "hivatali" brigádok is szerveződtek.)

A Rákosi- és a Kádár-korszak munkaverseny szemlélete között lényeges különbség volt, hogy míg a sztahanovista mozgalomban az egyén, a brigádmozgalomban egy dolgozói csoport munkateljesítményét mérték, a közösen elvégzett munka volt az, mely a nyereségérdekeltségbe a dolgozókat bevonta. Talán éppen ez, a kollektív nyereségérdekeltség, tette a brigádmozgalmat jellemzően "kádárista" szervezetté. Az az ideológiai doktrína, mely szerint "a munkaverseny a szocializmus építésének egyik alapvető módszere" (1.068/1957. Korm. sz. határozat) nem került megkérdőjelezésre, azonban az anyagi érdekeltség erőteljesebb hangsúlyozása új elem volt. Erre utalt az 1969-es, "jubileumi" brigádvezetői értekezleten Kádár János is, aki - miután a hallgatóság figyelmét felhívta az erkölcsi és anyagi elismerés egyenrangúságára - a fő hangsúlyt a nyereségrészesedésnek a szocialista társadalomban elfoglalt helyére, illetve a nyereségérdekeltségi rendszer mechanizmusának működtetésére helyezte. Vagyis az anyagi (egyéni) érdekeltség lépett a "munka becsület és dicsőség dolga", gyakorlatban is megkövetelt magatartásmintája helyébe. Sőt, Kádár úgy fogalmazott, hogy "népünk számára rendszeresen emelkedő életszínvonalat biztosítottunk, ami szocialista harci programunk nélkülözhetetlen része." (Kádár János: Felszólalás a szocialista brigádvezetők harmadik országos tanácskozásán In: Kádár János: Válogatott beszédek és cikkek. Budapest, 1974. 270. és 273-276. o.)

A szocialista brigádok világát, működését, sajátos érdekcsoportjait, a brigádvezetőknek az üzemi hierarchiában elfoglalt szerepét vizsgáló történet-statisztikai és történetszociológiai kutatások egyelőre még váratnak magukra. Kétségtelen azonban, hogy amennyiben a már megkezdett, az 1960-1970-es évek történelmét feltáró kutatások tovább folytatódnak, hamarosan kezdetét vehetik olyan üzemstruktúra vizsgálatok, illetve forrásfeltárások és interjúkészítések, melyek a Kádár-korszakban az egyén munkahelyi szerepét veszik elemzés alá. Ezekben a vizsgálatokban az üzemi pártalapszervezetek, a szakszervezeti alapszervezetek, illetve a kulturális csoportok és sportegyesületek vizsgálata mellett jelentős hangsúlyt kaphat majd a brigádmozgalom elemzése is. A brigádmozgalom jellegéből adódóan az elsőszámú források az egykori (hangsúlyozottan aktív) brigádtagok visszaemlékezései lehetnek. Az egykori szocialista brigádnaplók, melyek jelentős része sematikusan készült, többségében újságkivágásokat és szabvány ünnepi szövegeket tartalmaz, kisebb érdeklődésre tarthat majd számot.

A sokszor valóban megmosolyogtató brigádnaplók egy része azonban más megközelítésben mégis komoly forrásértékkel bírhat. Ha a naplókat nem primer forrásként kezeljük, hanem az egykori "naplókészítők" kézjegyének, egy korszak sajátos tevékenysége után maradt lenyomatnak tekintjük, akkor talán érdekesebb forrásként használhatjuk őket, mint ha a termelési eredmények vagy a vállalások elsőrendű jelentéséből kívánnánk következtetéseket levonni. Aki az 1945-1990 közötti éveket nem tekinti Magyarország történetében "történelmi kitérőnek", hanem a korszak sajátosságait igyekszik az ország és a nemzet történetében elhelyezni, illetve a "hatalom kontra társadalom" probléma esetében a szembenállás és/vagy kooperáció fogalom-párban gondolkodik, annak számára az egykori szocialista brigádnaplók használható forrásoknak bizonyulhatnak.

Az alábbiakban közölt források 1979-ből, egyetlen, "hivatali jellegű" szocialista brigádnaplóból származnak. Jól szemléltetik a brigádoknak (és más tömegszervezeteknek) a korszakban betöltött helyét. Azt, hogy a brigád színtere volt a "szocialista ember" nevelésének (ld. 4. sz. dokumentum) éppúgy, mint az önkéntes közösségi életnek. (ld.: 6. dokumentum) Sőt, egy brigádgyűlés esetenként még viták színterévé is válhatott, ami azonban igazán meglepő, hogy ennek nyoma maradt a "kirakatnak szánt" brigádnaplóban is. (ld.: 1. sz. dokumentum) Vagyis a brigádmozgalomban nem csupán a Hofi Géza által mesteri parabolában "megénekelt" muszáj- sz&iac ute;nházlátogatást, a "szocialista kultúra" kötelező megismerésének módszerét kell látni, hanem a korszak sajátos szocializációs terepét is. A politikai hatalom által létrehozott kereteket és szabályokat természetesen tiszteletben kellett tartani. El kellett készíteni a brigád vállalásait éppúgy, mint a féléves és éves önértékeléseiket. (ld.: 5. és 9. sz. dokumentum) E kereteket azonban ki lehetett tölteni "öntevékeny" módon is. Az óvodák, bölcsődék patronálása, segítése valóban önkéntes és őszinte vállalás volt, éppúgy, mint a nyugdíjba vonult kolléganő meglátogatása. (ld.: 3. és 8. sz. dokumentum)

Akad persze példa a "rendszerhez szocializálódásra is." Ezt szemlélteti az az eset, amikor az üzembővítéssel munkaerő-hiány lépett fel a vállalatnál. Brigádunk tagjai ekkor dolgozói létszám növelését ígérő brigádvállalást tettek, melyet azonban épp az üzem vezetősége nem támogatott, miközben a brigád elképzelhetőnek tartotta, hogy megvalósíthatja a "mindenki hozzon egy új dolgozót" elvet. (ld.: 2. és 7. sz. dokumentum)

A brigádmozgalom szocializációs hatásait tehát lehet értékelni és minősíteni. Maga a mozgalom aktivitása azonban tagadhatatlan, annak ellenére, hogy erre a közelmúltra jószerével ma kizárólag Hofi Géza említett parabolái alapján emlékszünk. A brigádnaplók éppen ennek az "elsüllyedt közelmúltnak", a brigádvezetők által kiosztott nyereségrészesedéseknek, az üdülésszervezésre "szakosodott" szakszervezeti mozgalomnak, a sokszor valóban önkéntese, általában a gyerekekhez kötődő társadalmi munkának a dokumentumai. Válogatáson alapuló gyűjtésük, feldolgozásuk, megismerésük hasznos adalékokkal szolgálhat a magyarországi szocialista társadalom mentalitásának megértéséhez.

A forrás jellegére való tekintettel a személyneveket pontozással [?] vagy az "abc" betűivel jelöltük. Utóbbi gyakorlatot követtük abban az esetben ha egy személynév több alkalommal is szerepelt a forrásokban. Az azonos személyneveket azonos betűpárral jelöltük. A betűpárokat nem a személynevekből képeztük.

Ezen a napon történt június 05.

1901

Az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901:VIII. tc. „szentesíttetett” és június 9-én, az Országos Törvénytár útján „kihirdettetett”.Tovább

1919

A magyar vörös hadsereg ellentámadása miatt a Felvidéken katonai diktatúrát vezetnek be, s a csehszlovák hadsereg francia és olasz...Tovább

1940

Franciaországban Erwin Rommel páncélosainak támadása áttöri a Weygand-vonalat, Amiens és a tengerpart között.Tovább

1947

E napon hirdette meg a Harvard Egyetemen tartott beszédében George C. Marshall amerikai külügyminiszter a róla elnevezett gazdasági...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők