Levél Rákosi Mátyásnak

„Jelen levelemben előadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és vőm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben előadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.”

Bevezetés 

„A népi demokrácia mostani, vidéki intéző közegeinek legtöbbje [...] engem, mint szocialista írót nem ismer"

Az alábbiakban közölt levél szerzője Geiszler István (1884-1974) kaposvári vaskereskedő és a helyi társadalomban a maga korában elismert irodalmár, glosszaíró, humoros történetek és tréfák szerzője. Az 1910-es évektől rendszeresen jelentkezett publikációkkal a Somogy megyei lapok hasábjain. Tagja volt a Dél-Dunántúlon jelentős hatású irodalmi-művészeti körnek, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Az 1910-1930-as években számos álnéven jegyezte írásait. (Bolygó Hollandi, Gádor István, Gáthy István, Főutcai Figyelő)

A tiroli eredetű Geiszler család a 19. század első felében telepedett le Somogy megyében. Geiszler István apja, Geiszler Nepomuk János 1884-ben vette át rokona, Weiler Vilmos 1848-tól fennálló üzletét és indította meg (1952-ig működő) családi vaskereskedését. Geiszler Istvánt a Tanácsköztársaság idején Kaposváron, mint a város egyik „vagyonos és befolyásos burzsoá" családjának tagját,

1920-ban belépett apja vaskereskedésébe, majd az azt követő évtizedben szép sikereket ért el a kereskedői pályán. 1930-ban már a Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos Egyesületének elnökségi tagja majd alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank kaposvári fiókintézetének váltóbírája.

Bár Geiszler István a kaposvári társadalomban az államosításokig meghatározó szerepet töltött be, nyilvános irodalmi tevékenysége véget ért 1932-ben. Az irodalmi „szilencium" kiváltó oka az volt, hogy 1931-ben - Gáthy István szerzői álnevet használva - megjelentette gazdasági-társadalmi vonatkozású utópiáját, a 

 címmel. A könyv a gazdasági válságból való kivezető utat egy szocialisztikus-államkapitalista utópiában látta, amely kapcsán 1931. június 17-i számában a Nemzeti Újság Veszedelmes propagandacímmel éles támadást intézett a könyv ellen. A lap által követelt ügyészségi vizsgálat eredményeként - nem utolsó sorban Geiszler „irodalmi barátainak" (Zilahy Lajos, Féja Géza stb.) köszönhetően - a „kommunista" könyv miatt végül nem emeltek vádat. „Társadalmilag" azonban lehetetlenné tette Geiszler további publikálását Miskolczy Ágosthelyettes koronaügyésznek a Magyar Szemle hasábjain megjelent, és a Nemzeti Újságnál messze színvonalasabb  Ezt követően a [popup title="lapok nem közölték Geiszler „ártatlan" írásait sem." format="Default click" activate="click" close text="E tény közlését ezúton köszönöm Gallai [ifj. Geiszler] Istvánnak."]

Közírói tevékenységével ennek ellenére nem hagyott fel. Tudomásunk van egy 1950-1955 között készült kéziratáról, melyben a két világháború közötti gazdasági rendszert elemezte, s az ezzel kapcsolatban fennmaradt baráti levelezés alapján elmondható, hogy valamilyen

 Az 1960-as években (álnéven) készítette el utolsó, gazdasági vonatkozású kéziratát, mely azonban már a szovjet rendszer gazdasági ellentmondásait taglalta, és közeli bukását jósolta. E kéziratát valószínűleg aSzabad Európa Rádióhoz juttatta el, de kézirat SZER-beli sorsáról jelenleg nincs információnk. Érdekes adalék, hogy e kéziratát Hartmann álnéven kívánta megjelentetni. Hartmann professzor a Munka társadalmának kulcsfigurája volt (maga a könyv a kitalált Hartmann professzor „szabadelőadása 2100-ból"), így elmondható, hogy Geiszler István valószínűleg nem kis öniróniával tekinthetett vissza az

Az alább közzétett levél érdekessége, hogy azt szerzőnk polgári életmódjának „védelmében" írta 1951-ben Rákosi Mátyásnak. A levélről nem dönthető el egyértelműen, hogy tisztázatnak vagy fogalmazványnak tekinthető-e? A kor hivatali „iratkezelési" gyakorlatától nem volt idegen az eredeti iratok továbbküldése az illetékes hivatalnak, és/vagy visszaküldése a beküldőnek. Annak kiderítése, hogy az alábbi levél valóban eljutott-e Rákosi Mátyáshoz, talán a korabeli minisztériumi iktatókönyvek segítségével lenne megállapítható. Az mindenesetre bizonyos, hogy család ingatlantulajdonának „felosztása" elmaradt és a családi emlékezet szerint is mindez [popup title="Rákosi gyors intézkedésének volt köszönhető." format="Default click" activate="click" close text="Gallai [ifj. Geiszler] István szíves közlése."]

A levélben figyelmet érdemel az a naivitás, ami a szerző érvrendszerében fogható meg. Amikor „a népi demokrácia mostani, vidéki intéző közegei"-ről szól, akik fiatal koruk miatt nem ismerik el az ő húsz évvel korábbi érdemeit, akkor azt az 1951-ben éppen csak „helyet foglaló" ifjúkommunista hivatalnokgárdát kritizálja, akiket pontosan tájékozatlanságuk és a kommunista direktívákhoz történő vak kötődésük miatt helyeztek ekkoriban pozícióba, mellőzve többek között a korábbi, politikai-munkásmozgalmi tapasztalattal rendelkező szociáldemokrata kádereket. Elmondható, hogy 1951-ben Geiszler István sem mint „burzsoá kereskedő", sem mint „szocialista író" nem értette meg, hogy milyen változások történtek körülötte a világban. Erre utal, hogy 1951-ben írt levelében a magyar munkásosztály húsz évvel korábbi vezetőjeként az 1930-as évek végéig erősen antikommunista szociáldemokrata ideológust, Mónus Illést nevezte meg. Így e kijelentése akár érvként is szolgálhatott volna internálására. Azt, hogy ez mégsem következett be, véletlen szerencséjének és/vagy Rákosi Mátyás személyes jóindulatának köszönhette. Akár így, akár úgy történt, az alábbiakban közölt levél és születésének körülményei, ill. a levél következményei jól szemléltetik a Rákosi rendszer kiszámíthatatlanságát és az egyén értetlenségét a rendszer működésével kapcsolatban.

A forrást szöveghű átírásban közöljük.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 05.

1901

Az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901:VIII. tc. „szentesíttetett” és június 9-én, az Országos Törvénytár útján „kihirdettetett”.Tovább

1919

A magyar vörös hadsereg ellentámadása miatt a Felvidéken katonai diktatúrát vezetnek be, s a csehszlovák hadsereg francia és olasz...Tovább

1940

Franciaországban Erwin Rommel páncélosainak támadása áttöri a Weygand-vonalat, Amiens és a tengerpart között.Tovább

1947

E napon hirdette meg a Harvard Egyetemen tartott beszédében George C. Marshall amerikai külügyminiszter a róla elnevezett gazdasági...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők