Bevezetés 

A házicselédségről kialakult kép, melyet sokszor a regények és a filmek is ebbe az irányba befolyásoltak, szorosan összefonódik a deviáns viselkedésformákkal. A társadalmi és a szexuális stigmák összekapcsolódnak a cselédek által végzett „koszos" munkával, fiatalságukkal, kiszolgáltatott helyzetükkel, migráns

. Mindennek az az oka, hogy a cselédek, átmeneti élethelyzetben voltak a gyermekkor és a házasságkötés között. Korán elkerültek a szülői házból, éretlenül, fiatalon szakadtak ki családi környezetükből. Mindebből, a gyökértelenségből, a városi létből, az érzelmi elhanyagoltságból, a szeretet iránti vágyból, a kiszolgáltatott és sebezhető életmódjukból adódott tehát a deviáns viselkedések gyakorisága, ideértve az öngyilkosságot, prostitúciót, törvénytelen születéseket, lopást.

Az alábbiakban e cselédség és a prostitúció kapcsolatával foglalkozunk egy prostitúcióval és közveszélyes munkakerüléssel vádolt fiatalkorú cselédlány büntetőpere kapcsán.

Elmondható, hogy

maga a gazda és családja keverte bajba a cselédlányokat: „Gyakran hallottam polgári szülőktől, amint elégülten adták elő, hogy serdülő fiuk mellé sikerült csinos, fiatal pesztonkát szerződtetni, mert ezek »mégis egészségesebbek«, mint a nőszemélyek, kikhez a kamaszodó fiúk első szükségükben fordulni szoktak. Ha a cseléd teherbe esett az úrfitól, kitették, s a gavallér polgári nagyapa, a snájdig kölyök-apa helyett bizonyos kacér és somolygó büszkeséggel fizetgette a két-három forint tartásdíjat. Rögzült szokás volt ez."

A cselédek kiskátéja külön fejezetben is taglalja a szórakozás veszedelmeit, és egyértelműen a nőket

: „Pedig mindennek a nők az okai. A férfi csak azt teszi, amit a nő megenged neki. A nők ma sokat megengednek a férfiaknak, s azt gondolják, ezzel elnyerik tetszésöket, ezért szívesebben vannak velök, és ha így viselkednek, hamarább mennek férjhez. Pedig csalódnak..."

A kor felfogása szerint a nőknek mindig valamilyen felügyelet alatt kell állniuk ahhoz, hogy erkölcsösnek tartott életet éljenek. A cselédlányok esetében ez a felügyelet nem áll, hiszen már nem álltak sem a szüleik, sem a hagyományosnak tartott paraszti közösség, illetve férjük kontrollja alatt, lévén nagyrészük hajadon: „Az árvák közt sincs elhanyagoltabb, mint szegény cselédleány. Nem mintha éhséget szenvedne, vagy rongyokban dideregne. Legtöbbnek jó ellátása van, szép ruhákban is jár, mégis elhagyatott árva, mert nincs mellette az, akinek minden kincsnél drágább: az édes anya. Nem látja, gyermeke hogyan viselkedik, ha rossz útra tér, nem feddheti meg" -

a korabeli szerző.

Tény, hogy a prostituáltak jelentős része korábban cselédként dolgozott. Van valami nehezen megfogalmazható hasonlóság - természetesen a radikális különbség mellett - a cseléd és a prostituált munkája között, hiszen mindkettő intim interperszonális kapcsolatba kerül munkahelyén a munkaadójával, akivel egyenlőtlen hatalmi viszonyban van.

„Már az a tény is, hogy annyi sok cselédlányt találhatunk a prostituáltak körében, azt igazolja, hogy nem a gazdasági szükség a döntő tényező. a hosszú idő óta észlelhető cselédhiány következtében a szolgálólányok helyzete nem a legrosszabb" -

1930-ban a prostitúciót taglaló könyv szerzője. Mit értett ezalatt? A közfelfogás szerint a cselédlánynak „jó dolga" volt, hiszen munkája mellé ellátás is járt. Kapott szállást, ételt, ajándékokat, vagyis nem nyomorgott. Ugyanakkor állásának kötöttsége, a kiszolgáltatottság, a rossz bánásmód, a szabadság iránti vágy gyakran erre az útra térítette. Más magyarázat szerint vidéken gyakori volt a házasság előtti nemi élet, mely bizonyos fajta próbaházasságnak számított, nem találtak benne kivetni valót. A városban azonban ez a fajta kapcsolat nem végződött evidens módon házassággal.

Míg a dualizmus korában a legális prostitúció virágzott, addig a két világháború között ezt korlátozták, így a bejegyzett prostituáltak száma csökkent, az alkalmiaké azonban nőtt, méghozzá ugrásszerűen. A legális prostituáltak harmada, az alkalmi prostituáltaknak viszont a fele volt korábban vagy ezzel egyidejűleg cseléd. Az utóbbiak általában a nagyon fiatalok - a húsz év alattiak - közül kerültek ki. Indítékként főleg az anyagi okokat találjuk, vagyis racionális döntés eredményeként dolgoztak prostituáltként. Ezek a cselédek általában árvák voltak, esetleg nem volt kapcsolatuk a szüleikkel. Vagyis ezek a körülmények, a magányosságuk, a kontroll hiánya is szerepet játszhatott prostituálódásukban. Ez az állapot a cselédek jóval nagyobb hányadára is jellemző volt, belőlük mégsem lett prostituált. Az anyagi késztetés, a kapcsolatrendszer hiánya mellett még egy motiváló tényezőt kell megemlítenünk, a törvénytelen gyermeket. A helyzetből kifolyólag a gyermek eltartása teljes egészében az anyára hárult, így sokszor más megoldás híján lett az anya prostituált.

Végül szintén a prostitúció felé sodorhatta a cselédeket a háziak vagy azok vendégeinek a csábítása vagy a nem megfelelő cselédtartási

: „különös tiszteletet éreznek a feléjük közeledő, náluknál finomabb emberrel szemben, azt hiszik, hogy a vele való érintkezés őket is felemeli". A szolgálat során azonban - a korabeli megközelítés szerint - az akarat szisztematikus elnyomása, a lenézés megtörte az erkölcsi ellenálló készséget. A gazda-cseléd viszonylat erkölcsrontó részének tartották azt is, ha a cseléd túl magas fizetést kapott, túl sok ajándékban részesült, köztük nem neki való ruhákat, nem figyeltek rá és megengedték neki a szeretőtartást is.

A salgótarjáni prostitúcióra vonatkozó források nem tartalmaznak adatokat a prostituáltak korábbi foglalkozásáról. Ugyanakkor számos iratot felelhető, mely alátámasztja a cselédprostitúció városi meglétét.

A városi tiszti orvos 1925-ben

megjegyzi, hogy más ipari gócpontokhoz hasonlóan Salgótarjánban is nagy a nemi betegek száma, melynek „eredete a titkos prostitúció ingoványába vezet." A prostituáltak foglalkozásukat titokban űzték, orvosi ellenőrzés nélkül, így terjesztve a betegségeket. Kocsmákban és kávéházakban szerezték alkalmi partnereiket. A titkos prostitúciót a rendőrség igyekezett felderíteni és felszámolni, kevés sikerrel. Az alábbi ábrázolja a felderített városi prostituáltak számát, közülük a betegekét:

Ezekben az években a városnak még nem volt szabályrendelete a prostitúció szabályozásáról. Az csak 1927-benlépett életbe. Kötelezővé vált a kéjnők kéthetenkénti orvosi ellenőrzése, melyet a városi tiszti orvos végzett térítés ellenében. Ez viszont a bordélyos költsége volt, havonta lányszobánként négy pengőt kellett fizetni a rendőrség pénztárába, ahonnan az orvosnak továbbutalták a pénzt.

A rendelet hatására a hivatalosan működő bordélyok bezártak, ebben az évben már csak egy bordély működött hét leányszobával és hat kéjnővel, majd 1928. május 1-én ez is

.

Egy névtelen feljelentés is utal arra, hogy a cselédprostitúció jelensége létezett a városban is, bár az alábbi esetben nem lehetett bizonyítani.

A város egyik cselédelhelyezője, Laczkó Péterné ellen merült fel a gyanú, hogy a munka nélkül lévő cselédlányokat prostituálja. A névtelen levél szerint „Őszintén valljuk, hogy nem helyszerzőnek való nő, mert többször szerelmeskedni vágyó fiatalembereket is megtűr a lányok között ülni, pláne, ha kap hozzávalót az illetőtől, s akkor otthagyja kettesben a szobában, ő pedig mit sem tudva távozik a hozzávalóval. Többször vizsgáló detektívek kergetik ki a fiatal embereket..." A levélben leírtakat a nyomozás nem igazolta, de a cselédközvetítő „irodát" erkölcsrendészetileg ezután fokozottabban

.

Ugyanakkor a cselédszerzőket általában is gyakran

erkölcstelenséggel, közvetítéssel, a prostitúció melegágyának tekintve ezeket: „Úgy látszik, hogy a házi cselédek ügyének felkarolása révén sokat lehet tenni a prostitúció csökkentése érdekében, hisz közismert főként az állástalan cselédeknek a prostitúció felé való özönlése. A hely nélküli cselédeknek szállást adó „kvártélyok" és a cselédszerzők üzletei azok a helyek, amelyek felé a kerítők csápjaikat kinyújtják."

Az alább bemutatott iratanyag jól illusztrálja az elmondottakat. A Balassagyarmati Törvényszék iratanyagában fellelhető büntetőper talán a legmegrázóbb a cselédeket érintő peres iratok között, hiszen egy kiskorú cselédlány ügyét

. A vád tárgya javító nevelés elrendelése közveszélyes munkakerülés miatt. Cseh Jolánt, az 1919. május 19-én Baglyasalján (Salgótarján mellett) született, négy elemit végzett cselédlányt a környezettanulmány úgy írja le, mint aki csavargó és erkölcstelen életet él, szülei iránt engedetlen. Édesapja a salgótarjáni kőszénbányánál rakodó munkás, mostohaanyja pedig beteges, Jolán iker féltestvérei nevelésével van elfoglalva, vele nem törődik. Jolán a szülők hozzájárulása nélkül Erdőtelken, majd Pásztón és Taron cselédkedett, ezután pedig Salgótarjánban állt szolgálatba, de nem emlékszik munkaadói nevére. A salgótarjáni városi cselédségről készített adatbázisomban két helyen szerepel a neve: Wiesel Ábrahám metszőnél vállalt munkát 1933. február 1. és március 3. között a Fő utca 67. szám alatt, majd Klein Edénél dolgozott néhány napot 1935 januárjában, de rossz magaviselete miatt 11 nap után elbocsájtották. Apja elmondása szerint ezután csavargott és „rossz életre adta magát, legutóbb pedig előtte ismeretlen nőszemélynél tartózkodva titkos kéjelgésre adta magát". Az apa maga kérte lánya hatósági gondozásba adását, leánynevelő vagy javító intézetbe adását, miután gyermeke a balassagyarmati közkórházba került gonorrhea miatt. Arra hivatkozott, hogy leánygyermeke fegyelmezésére képtelen, leánya szigorú fenyítés után is engedetlen.

A bíróság 1935. június 5-én a leányt egy év próbaidőre bocsátotta, és Ember Erzsébet tanítónőt rendelte ki pártfogójául.

Az ügy ezzel nem zárult le, mert a pártfogó ősszel a bíróságot arról tájékoztatta, hogy a lány hollétéről sem ő, sem a szülők nem tudnak. Erre válaszul a bíróság elrendelte a próbára bocsátást megszüntetését. A végzés indoklása szerint Jolán apja beleegyezésével távozott el a városból egy vándorcirkusszal, ahol alkalmazták. Erről az édesapa levelezőlapon értesítette a bíróságot, közölve a vándorcirkusz vezetőjének nevét, valamint azt, hogy Edelénybe ment tovább a cirkusz.