„Rosszabb voltam mint ezek ? ... Magyar voltál, ezért.”

A csehszlovák–magyar lakosságcsere hatása Nógrád megyében

A források a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (MÁK) balassagyarmati kirendeltségének irataiból adnak válogatást. A dokumentumok nem csupán a kényszerűen áttelepültek sorsát tárják elénk, hanem jelzik azoknak a kisembereknek a nehézségeit is, akiknek menekülteket kellett befogadniuk.

Bevezetés 

„Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten" - A második világháborút követő csehszlovák-magyar lakosságcsere legfontosabb tényei ismertek. Márai Sándor Halotti beszédének szavai szívbemarkolóan tükrözik azt a sokkot és fájdalmas értetlenséget, ami a háború, és az azt követő események keltettek a magyar társadalomban, amikor egyszerre kellett megküzdeni a nyomorral, gazdasági válsággal, és feldolgozni az egyént, családot, embert semmibe vevő politikával.

Az 1945. április 5-én meghirdetett kassai csehszlovák kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektív bűnösökként bélyegezte meg, őket jelölve meg Csehszlovákia felosztásának felelőseivé (ezen túl pedig célul tűzte ki a csehszlovák nemzetállam megteremtését). Eduard Beneš csehszlovák köztársasági elnök augusztus 2-án rendeletben fosztotta meg a csehszlovákiai magyarokat állampolgárságuktól, amivel teljesen kiszolgáltatottá tette őket jogilag és gazdaságilag is. Nem működtethettek, nem alapíthattak sem politikai, sem kulturális intézményeket, szervezeteket - újságokat, iskolákat, pártokat. A magyar nemzetiségű közalkalmazottakat elbocsátották munkahelyükről, sokak vagyonát elkobozták, vagy épp közmunkára kényszerítették őket messze lakóhelyüktől, csehországi városokban. Ez volt a helyzet, amikor az úgynevezett lakosságcserével kapcsolatban vita támadt a két ország között. Mindezek hatására már 1945-ben megindult a menekültáradat Magyarországra, és csak ebben az évben körülbelül 40 ezren érkeztek a Felvidékről az anyaországba.

1946. február 27-én hosszas tárgyalások után írták alá a nagyhatalmak nyomására a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezményt, amellyel azonban mindkét fél elégedetlen volt. Az egyezmény enyhített az egykori csehszlovákiai magyarok helyzetén, hiszen a korábban elmenekültek hazatérhettek ingóságaikért, őket is beszámították a lakosságcserébe, a vagyonelkobzásokat leállították, az elbocsátott magyar nemzetiségű közalkalmazottak pedig a létminimumnak megfelelő összeget kapták meg. A hivatalos áttelepítések 1947 áprilisában kezdődtek meg, mintegy 89 660 fő hagyta el Csehszlovákiát, ezzel szemben

Továbbá kiutasítottak 20-30 ezer magyart azzal az indokkal, hogy ők 1938 után költöztettek a Felvidékre.

A reszlovakizációs rendelet újabb sokkoló intézkedés volt a csehszlovák kormány részéről, amely mindezek túl további 200 ezer magyar nemzetiségű lakost akart kitelepíteni, ez azonban nem sikerült, mivel a békeszerződés a tárgyban kétoldalú tárgyalásokra kötelezte a feleket.

A lakosságcsere lebonyolítására új belügyi igazgatási szakszervet hoztak létre 1946 júniusában Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (MÁK) néven. (Előtte a földhivatalokon keresztül igyekeztek megoldást találni a menekültek elhelyezésére.) Ennek vezetője pedig Jócsik Lajos államtitkár lett. Feladatai közé tartozott minkét fél érdekeinek a képviselete: egyrészt a Szlovákiába önként áttelepülést kérelmezők adatait vette fel és ellenőrizte, felügyelte az ikresítést (azt, hogy az áttelepülők a hátrahagyotthoz hasonló méretű ingatlanba kerüljenek), valamint a szlovákiai kitelepítendő magyarok érdekeit is igyekezett képviselni, és a korábban átmenekültek lakás- és munkaügyeit intézni.

E forrásközlés fő célja olyan dokumentumok bemutatása, ami az egyes emberi sorsokat tárja fel, a kisember életét, nehézségeit mutatja be. A Nógrád Megyei Levéltár majd két és félméternyi anyagot őriz a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (MÁK) balassagyarmati kirendeltségének irataiból. A mintegy húszdoboznyi dokumentum nagy része községenkénti névjegyzék és leltár, összeírás a Csehszlovákiába áttelepülőkről. Az iktatott iratok között azonban számos olyan akta maradt fenn, ami a Magyarországra menekültek életébe enged betekintést. Ők azok, akik még a lakosságcsere előtt, a fentebb említett üldöztetések hatására hagyták el szülőföldjüket, hogy lakás, munka, vagyon nélkül újra felépítsék életüket, megteremtsék egzisztenciájukat.

A közölt dokumentumok első része a MÁK és kirendeltségének általános intézkedéseit mutatja, valamint azokat az összesítéseket, amelyek megtalálhatóak az iratanyagban. Ezeket olvasva jól látszik, hogy az egyezmény, amely eleve nem adott azonos elbírálást a feleknek, számos kérdést nem oldott meg. Például az V. cikkely lehetővé tette a csehszlovák kormánynak, hogy kijelölje a kötelezően áttelepítendő magyarokat, ugyanakkor Magyarországon az áttelepülők önként jelentkezhettek Így a korábban átmenekülteknek is lakóhelyet kellett találni, ők azonban a később jövők esélyeit rontották. Ráadásul egyéb gyakorlati problémák is nehezítették a MÁK működését: mint az iratokból kiderül, a szűkös költségvetés miatt nem volt kerete a terepbejárásokra. (Ezek során kutatták fel a telepítésre alkalmasnak vélt ingatlanokat.)

A bemutatott források második, nagyobb hányadát olyan ügyek iratai alkotják, amelyek a lakás és munkakeresés, vagy a másik oldal, a lakáselkobzás, lakásfoglalás különböző, tipikus eseteit tárgyalják. Az akták sokszor hiányosak, mert az anyagot továbbküldték más hatóságoknak, másolatot pedig nem őriztek meg.

A MÁK balassagyarmati kirendeltségéhez számos levél érkezett, amelyben még a lakosságcsere előtt átmenekültek lakáslehetőség és munka után érdeklődnek. Jellemző, hogy Salgótarjánban a város nagyvállalatainál viszonylag könnyen találtak munkát, de tekintettel a város lakáshelyzetére, ami a két világháború között is folyamatos megoldásra váró probléma volt, családjukat más városban, rokonoknál voltak kénytelenek hátrahagyni. A lakáskeresés nem volt egyszerű, számos adminisztrációs akadályt kellett leküzdeni. Kizárták azokat, akik csak 1938. november 2-a után lettek felvidéki lakosok. Ezen kívül több nyilvántartó és igénylő lapot ki kellett tölteniük a lakásigénylőknek, mint az a 2/d. dokumentumból is kiderül. A letelepülést kérő férfit a Kirendeltségétől kapott levélben felszólították nem kevés dokumentumának kiegészítésére.

A másik oldal - a MÁK által lefoglalt szobák vagy lakások tulajdonosai, a menekültekhez hasonlóan, bár más nézőpontból - szintén megszenvedték az eseményeket. Az iratok arra utalnak, hogy az esetek többségében azért volt remény a lefoglalás feloldására. Jó példák erre a 2/b. és a 2/d. dokumentumok: az előbbi egy panziós helyzetét mutatja be, másik pedig egy falusi lakos részleges lakáslefoglalásának a történetét. A statisztikák, adatlapok, összesítések mellett ez az iratanyag az, ami igazán érzékelteti és tükrözi az érintett kisemberek sorsát.

Ezen a napon történt június 06.

1944

A normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők