„Rosszabb voltam mint ezek ? ... Magyar voltál, ezért.”

A csehszlovák–magyar lakosságcsere hatása Nógrád megyében

A források a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (MÁK) balassagyarmati kirendeltségének irataiból adnak válogatást. A dokumentumok nem csupán a kényszerűen áttelepültek sorsát tárják elénk, hanem jelzik azoknak a kisembereknek a nehézségeit is, akiknek menekülteket kellett befogadniuk.

Bevezetés 

„Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten" - A második világháborút követő csehszlovák-magyar lakosságcsere legfontosabb tényei ismertek. Márai Sándor Halotti beszédének szavai szívbemarkolóan tükrözik azt a sokkot és fájdalmas értetlenséget, ami a háború, és az azt követő események keltettek a magyar társadalomban, amikor egyszerre kellett megküzdeni a nyomorral, gazdasági válsággal, és feldolgozni az egyént, családot, embert semmibe vevő politikával.

Az 1945. április 5-én meghirdetett kassai csehszlovák kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektív bűnösökként bélyegezte meg, őket jelölve meg Csehszlovákia felosztásának felelőseivé (ezen túl pedig célul tűzte ki a csehszlovák nemzetállam megteremtését). Eduard Beneš csehszlovák köztársasági elnök augusztus 2-án rendeletben fosztotta meg a csehszlovákiai magyarokat állampolgárságuktól, amivel teljesen kiszolgáltatottá tette őket jogilag és gazdaságilag is. Nem működtethettek, nem alapíthattak sem politikai, sem kulturális intézményeket, szervezeteket - újságokat, iskolákat, pártokat. A magyar nemzetiségű közalkalmazottakat elbocsátották munkahelyükről, sokak vagyonát elkobozták, vagy épp közmunkára kényszerítették őket messze lakóhelyüktől, csehországi városokban. Ez volt a helyzet, amikor az úgynevezett lakosságcserével kapcsolatban vita támadt a két ország között. Mindezek hatására már 1945-ben megindult a menekültáradat Magyarországra, és csak ebben az évben körülbelül 40 ezren érkeztek a Felvidékről az anyaországba.

1946. február 27-én hosszas tárgyalások után írták alá a nagyhatalmak nyomására a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezményt, amellyel azonban mindkét fél elégedetlen volt. Az egyezmény enyhített az egykori csehszlovákiai magyarok helyzetén, hiszen a korábban elmenekültek hazatérhettek ingóságaikért, őket is beszámították a lakosságcserébe, a vagyonelkobzásokat leállították, az elbocsátott magyar nemzetiségű közalkalmazottak pedig a létminimumnak megfelelő összeget kapták meg. A hivatalos áttelepítések 1947 áprilisában kezdődtek meg, mintegy 89 660 fő hagyta el Csehszlovákiát, ezzel szemben

Továbbá kiutasítottak 20-30 ezer magyart azzal az indokkal, hogy ők 1938 után költöztettek a Felvidékre.

A reszlovakizációs rendelet újabb sokkoló intézkedés volt a csehszlovák kormány részéről, amely mindezek túl további 200 ezer magyar nemzetiségű lakost akart kitelepíteni, ez azonban nem sikerült, mivel a békeszerződés a tárgyban kétoldalú tárgyalásokra kötelezte a feleket.

A lakosságcsere lebonyolítására új belügyi igazgatási szakszervet hoztak létre 1946 júniusában Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (MÁK) néven. (Előtte a földhivatalokon keresztül igyekeztek megoldást találni a menekültek elhelyezésére.) Ennek vezetője pedig Jócsik Lajos államtitkár lett. Feladatai közé tartozott minkét fél érdekeinek a képviselete: egyrészt a Szlovákiába önként áttelepülést kérelmezők adatait vette fel és ellenőrizte, felügyelte az ikresítést (azt, hogy az áttelepülők a hátrahagyotthoz hasonló méretű ingatlanba kerüljenek), valamint a szlovákiai kitelepítendő magyarok érdekeit is igyekezett képviselni, és a korábban átmenekültek lakás- és munkaügyeit intézni.

E forrásközlés fő célja olyan dokumentumok bemutatása, ami az egyes emberi sorsokat tárja fel, a kisember életét, nehézségeit mutatja be. A Nógrád Megyei Levéltár majd két és félméternyi anyagot őriz a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (MÁK) balassagyarmati kirendeltségének irataiból. A mintegy húszdoboznyi dokumentum nagy része községenkénti névjegyzék és leltár, összeírás a Csehszlovákiába áttelepülőkről. Az iktatott iratok között azonban számos olyan akta maradt fenn, ami a Magyarországra menekültek életébe enged betekintést. Ők azok, akik még a lakosságcsere előtt, a fentebb említett üldöztetések hatására hagyták el szülőföldjüket, hogy lakás, munka, vagyon nélkül újra felépítsék életüket, megteremtsék egzisztenciájukat.

A közölt dokumentumok első része a MÁK és kirendeltségének általános intézkedéseit mutatja, valamint azokat az összesítéseket, amelyek megtalálhatóak az iratanyagban. Ezeket olvasva jól látszik, hogy az egyezmény, amely eleve nem adott azonos elbírálást a feleknek, számos kérdést nem oldott meg. Például az V. cikkely lehetővé tette a csehszlovák kormánynak, hogy kijelölje a kötelezően áttelepítendő magyarokat, ugyanakkor Magyarországon az áttelepülők önként jelentkezhettek Így a korábban átmenekülteknek is lakóhelyet kellett találni, ők azonban a később jövők esélyeit rontották. Ráadásul egyéb gyakorlati problémák is nehezítették a MÁK működését: mint az iratokból kiderül, a szűkös költségvetés miatt nem volt kerete a terepbejárásokra. (Ezek során kutatták fel a telepítésre alkalmasnak vélt ingatlanokat.)

A bemutatott források második, nagyobb hányadát olyan ügyek iratai alkotják, amelyek a lakás és munkakeresés, vagy a másik oldal, a lakáselkobzás, lakásfoglalás különböző, tipikus eseteit tárgyalják. Az akták sokszor hiányosak, mert az anyagot továbbküldték más hatóságoknak, másolatot pedig nem őriztek meg.

A MÁK balassagyarmati kirendeltségéhez számos levél érkezett, amelyben még a lakosságcsere előtt átmenekültek lakáslehetőség és munka után érdeklődnek. Jellemző, hogy Salgótarjánban a város nagyvállalatainál viszonylag könnyen találtak munkát, de tekintettel a város lakáshelyzetére, ami a két világháború között is folyamatos megoldásra váró probléma volt, családjukat más városban, rokonoknál voltak kénytelenek hátrahagyni. A lakáskeresés nem volt egyszerű, számos adminisztrációs akadályt kellett leküzdeni. Kizárták azokat, akik csak 1938. november 2-a után lettek felvidéki lakosok. Ezen kívül több nyilvántartó és igénylő lapot ki kellett tölteniük a lakásigénylőknek, mint az a 2/d. dokumentumból is kiderül. A letelepülést kérő férfit a Kirendeltségétől kapott levélben felszólították nem kevés dokumentumának kiegészítésére.

A másik oldal - a MÁK által lefoglalt szobák vagy lakások tulajdonosai, a menekültekhez hasonlóan, bár más nézőpontból - szintén megszenvedték az eseményeket. Az iratok arra utalnak, hogy az esetek többségében azért volt remény a lefoglalás feloldására. Jó példák erre a 2/b. és a 2/d. dokumentumok: az előbbi egy panziós helyzetét mutatja be, másik pedig egy falusi lakos részleges lakáslefoglalásának a történetét. A statisztikák, adatlapok, összesítések mellett ez az iratanyag az, ami igazán érzékelteti és tükrözi az érintett kisemberek sorsát.

Ezen a napon történt augusztus 13.

1961

A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt, Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárják a város...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők