Pillanatképek

Távirati jelentések Nógrád megyéből 1918 őszén

„Csehek előrenyomulásának késleltetése végett Rózsahegy környékén vasúti sínek felszedettek. Vasúti közlekedés szakadatlan fenntartása az ország legfontosabb érdeke lévén a megrongált vasúti sínek hatóságilag sürgősen helyrehozandók, és további rongálások minden rendelkezésre álló erővel megakadályozandók. Forgalmi akadályok ide és a magyar szállítóvezetőnek Budapestre táviratilag bejelentendők.”

Bevezetés 

1918 ősze a szomszéd népek többségénél az önálló nemzetállamok megalakulásának ünnepe. Az Osztrák-Magyar Monarchiától elszakadva Magyarország ekkor szintén függetlenné vált, államformája pedig - rövid időre - köztársaság lett, de a háborút követő és az ország területének kétharmadát elszakító trianoni békét megelőző zűrzavaros hónapok emlékei nem keltenek jó érzést, sőt, ez a korszak nem túl „népszerű" a történészek körében sem.

Az emberek hétköznapi életére nyomasztóan hatottak a frontról érkező rossz hírek, az áru- és az élelmiszerhiány, a hazatérő katonák megoldatlan sorsa, a spanyolnátha járvány, s mindez egy kifosztott országban, a közelgő télben, a fenyegető vereség tudatával. Mindeközben az ipari termelés pedig nem állhatott le, főleg úgy, hogy számos bányaterület idegen megszállás alatt állt.

Ekkorra mind a politikusok, mind a lakosság döntő többsége már elutasította a további harcot, a Habsburgok háborús politikáját. 1918. október végén - még IV. Károly király hozzájárulásával - Károlyi Mihály gróf vezetésével megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, de a bizonytalanságot mutatta, hogy a helyi nemzeti tanácsoktól kértek vélemény az ország új államformájáról. A köztársaságot az egyöntetű támogatás után, november 16-án kiáltották ki.

Az alább közzétett táviratok erről a zűrzavaros időszakról adnak képet, egészen pontosan mindarról, ahogy ezt Nógrád vármegyében úgymond „kicsiben" megélték. A hétköznapi élet számos nehézsége éppúgy megjelenik benne, mint a politika gyors változásai. Így például olvashatunk helyi zavargásokról, amikor a lakosság katonai raktárakat vagy vonatokat kifosztva próbált tüzelőhöz, élelmiszerhez, ruhához jutni, vagy tábori kórházi jelentést az ágyak számáról, ahol spanyolnáthás katonák százait próbáltak ápolni/gyógyítani. De láthatjuk a nagypolitika helyi lecsapódását is a különböző nemzeti tanácsok megalakulásáról, azok működésének problémáiról.

A katonák sorsa szintén jól nyomon követhető. Sokan hazatérve nem találják helyüket, megélhetésüket, ezért miután lelkesedve feltűzték a híres sapkarózsát, bűncselekményekbe keverednek, vagy épp ruházatuk megtartásával próbálnak nehéz helyzetükön segíteni, még többen pedig le sem szerelhetnek.

A táviratokat olvasva megelevenednek a tankönyvek, tanulmányok leírásai, érthetővé, emberi léptékűvé válnak a száraz politikai események.

Az alábbi dokumentumokat egy forráskiadvány előkészítése során fedeztük fel. A kötet 2007-ben jelent meg a Salgótarjáni események, 1918-1919 címmel, amelynek anyagát Cs. Sebestyén Kálmán kollégámmal válogattuk, majd ő rendezte fejezetekbe, és írt rövid ismertetőket a fejezetek elé. Az anyaggyűjtés munkálatai során találkoztam az alább közölt táviratokkal is, de helyhiány miatt nem tudtuk megjelentetni a gyűjteményben.

A táviratok a Magyar Országos Levéltárban találhatók a hajdani Párttörténeti Intézetből visszakerült anyagok között: egyrészt a nemzeti tanácsok beszámolói a helyi állapotokról, másrészt a csendőrség és a katonaság jelentései feljebbvalóiknak.

A táviratok fejlécében a címzés olvasható, végül aláírás és dátum zárja a szöveget, amelyet a mai magyar helyesírással és központozással közöltem, időként helyt adva a régies írásmódnak (pl. cz) a korjelző elem okán.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő