Horthy Miklós katonái Rákosi Magyarországán

Akik megúszták egy „fasiszta ének”eléneklését

"A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottak erősen italos állapotban haladtak végig a vádbeli időben a falun, és ilyen állapotban énekelték a fenti nótát. Ezen tényállás azonban, figyelembe véve az eset kísérő körülményeit, valamint a gyanúsítottak osztályhelyzetét, az izgatás bűntettének tényálladéki elemeit nem merítik ki, és az eljárást a rendelkező rész értelmébe meg kellett szüntetni.”

Bevezető

Horthy Miklós katonái Rákosi Magyarországán – áll a címben. S valóban, Horthy Miklós katonáiról lesz szó a következőkben, persze nem szó szoros értelmében. Azaz, szó sincs arról, hogy netán új adatokkal szolgálnánk egy Rákosi-rendszerrel szembeni katonai szervezkedésről, amint deszantos egységek korszakra vonatkozó tevékenységéről sem tudunk beszámolni. Annyiban azonban feltétlenül megfelel a címnek a szóban forgó történet, hogy a nyolc szereplő valóban Horthy Miklós katonája volt, pontosabban az ő kormányzóságának ideje alatt volt katona, illetve második világháborús frontharcos

Mindezen túl a címválasztás annyiban is indokolt, hogy e nyolcaknak az alcímben jelzett meghurcoltatása, az egykoron oly kedvelt bakanóta, a „Horthy Miklós katonája vagyok” éneklése miatt következett be. Mivel e katonanóta 1951-ben ún. „fasiszta ének”-nek minősült, izgatás bűntette miatt indult ellenük eljárás. Maga a nyomozati eljárás két nappal az inkriminált eset után, 1951. március 1-én kezdődött. (Lásd az 1. dokumentumot!) Ekkor értesült ugyanis a fertőszentmiklósi rendőrőrs járőre Fertődön arról, hogy két nappal korábban, február 27-én, a Fertőszentmiklóson megejtett katonai nyilvántartásról hazatérő Tőzeggyár-majori vén bakák a községen áthaladva a szóban forgó katonanótát dalolták. A meggyanúsított nyolcakkal ugyanazon lovaskocsin utazó Pógyor Ferenc, aki vélhetően a többiektől eltérően korántsem volt annyira kapatos állapotban, többször figyelmeztette a dalos kedvű, egyúttal renitens társaságot, miszerint „azt a nótát nem szabad énekelni, de mivel nagyon boros állapotba voltak, nem hallgattak rá.”: Pógyor Ferenc vallomása szerint a „Horti Miklós katonája vagyok” című nótát kétszer is elénekelték.

A dal több változatban is ismert, a legközkeletűbb változatnak az alábbi két variáns mondható.

1) Kalmár Pál: Horthy Miklós katonája vagyok

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.
Vígan élem katonaéletem nincsen gondom másra.
Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.
Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.
Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

  2) Horthy Miklós katonája vagyok

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája,
Vígan élem katonaéletem, nincsen gondom másra,
Masírozok káplár úr szavára,
Úgy gondolok az én Violámra,
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Meghozták a behívó levelem, édesanyám-lelkem.
Ne sirasson olyan keservesen, amiért el kell mennem.
Százados úr gondot visel reám,
Horthy Miklós lesz az édesapám,
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Nefelejccsel tele van az árok, haj de szép a kékje,
Öltözzetek csíki szép leányok, ünnepi fehérbe!
Szedjétek le a kert violáját,
Úgy várjátok Horthy katonáját!
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Horthy Miklós katonája vagyok

Kalmár Pál előadásában

Horthy Miklós katonája vagyok

Az Abasári Kórus - Abagyöngy zenekar előadásában

Napjainkból visszatekintve, az utókor embere számára furcsa lehet, hogy e katonanóta éneklése büntetőeljárást vont maga után. Persze a korszakot ismerők számára ez korántsem annyira meglepő és érthetetlen. Mi több, a proletárdiktatúra legkeményebb, ideológiailag legvonalasabb időszaka, az ötvenes évek eleje kapcsán ismeretekkel rendelkezők számára inkább az lehet meglepő, hogy a nyolc gyanúsítottat a vádhatóság felmentette. Azaz, az 1944–1945 előtti, hivatalosan fasisztának bélyegzett Horthy-kornak a nyilvánosság előtti, pozitív kontextusú megidézése, ha úgy vesszük, éltetése miatt a hatósági szervek ugyan megtették az első lépéseket (nyomozati eljárás, kihallgatások, büntetőeljárás), de képesek voltak a korrekcióra. Az eset ugyan a korabeli megítélés alapján könnyen államellenes izgatatásnak minősülhetett volna, de a vádhatóság két fő szempont figyelembe vétele miatt ettől eltekintetett: egyrészt a körülmények miatt, másrészt a gyanúsítottak társadalmi helyzete, vagyis korabeli terminust használva: osztályhelyzete miatt.

 

Ezen a napon történt július 10.

1924

Nyolc hónapi fogházat és 200 ezer korona pénzbüntetést kap József Attila a "Lázadó Krisztus" című verséért.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők