Horthy Miklós katonái Rákosi Magyarországán

Akik megúszták egy „fasiszta ének”eléneklését

"A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottak erősen italos állapotban haladtak végig a vádbeli időben a falun, és ilyen állapotban énekelték a fenti nótát. Ezen tényállás azonban, figyelembe véve az eset kísérő körülményeit, valamint a gyanúsítottak osztályhelyzetét, az izgatás bűntettének tényálladéki elemeit nem merítik ki, és az eljárást a rendelkező rész értelmébe meg kellett szüntetni.”

3. Az I. fokú vádhatóság büntetőeljárást megszüntető határozata

 

A Kapuvári Járásbíróság mellett működő
Vádhatóság

Jk. 20147/1951/1.

Határozat.


Izgatás büntette miatt Horváth István, Kópházi Imre, Gál András, Ézsöl István, Cirok József, Németh Géza, Cserepes Mihály, Tarcsai Géza fertődi lakosok ellen a folyamatba tett nyomozást a Bp. 101. §. 1. pontja alapján megszüntetem.

Indoklás.

Hivatalból indult meg az eljárás a gyanúsítottak ellen, azért, mert Fertődön 1951. évi márc. hó 1. napján a nevezetek a katonai nyilvántartásról hazajövet a „Horti Miklós katonája vagyok” című dalt énekelték.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottak erősen italos állapotban haladtak végig a vádbeli időben a falun, és ilyen állapotban énekelték a fenti nótát. Ezen tényállás azonban, figyelembe véve az eset kísérő körülményeit, valamint a gyanúsítottak osztályhelyzetét, az izgatás bűntettének tényálladéki elemeit nem merítik ki, és az eljárást a rendelkező rész értelmébe meg kellett szüntetni.

Kapuvár, 1951. március 27.
I. I.
1. főlajstromba kivezetendő
2 vh. ül. kiad.
3. lenti értesítés címeknek

Értesítem, hogy Ön ellen izgatás bűntette miatt a folyamatba tett eljárást a Bp. 101. §. 5. pontja alapján megszüntettem.

Kapuvár, 1951. március 27.

Dr. Till Károly áü. jb. kv.

 

Ezen a napon történt május 31.

1911

Vízre bocsájtották a TitanicotTovább

1916

A jütlandi csata (skagerraki ütközet), az első világháború legnagyobb tengeri csatája a dán Jylland-félsziget közelében, a brit és német...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő