Horthy Miklós katonái Rákosi Magyarországán

Akik megúszták egy „fasiszta ének”eléneklését

"A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottak erősen italos állapotban haladtak végig a vádbeli időben a falun, és ilyen állapotban énekelték a fenti nótát. Ezen tényállás azonban, figyelembe véve az eset kísérő körülményeit, valamint a gyanúsítottak osztályhelyzetét, az izgatás bűntettének tényálladéki elemeit nem merítik ki, és az eljárást a rendelkező rész értelmébe meg kellett szüntetni.”

Bevezető

Horthy Miklós katonái Rákosi Magyarországán – áll a címben. S valóban, Horthy Miklós katonáiról lesz szó a következőkben, persze nem szó szoros értelmében. Azaz, szó sincs arról, hogy netán új adatokkal szolgálnánk egy Rákosi-rendszerrel szembeni katonai szervezkedésről, amint deszantos egységek korszakra vonatkozó tevékenységéről sem tudunk beszámolni. Annyiban azonban feltétlenül megfelel a címnek a szóban forgó történet, hogy a nyolc szereplő valóban Horthy Miklós katonája volt, pontosabban az ő kormányzóságának ideje alatt volt katona, illetve második világháborús frontharcos

Mindezen túl a címválasztás annyiban is indokolt, hogy e nyolcaknak az alcímben jelzett meghurcoltatása, az egykoron oly kedvelt bakanóta, a „Horthy Miklós katonája vagyok” éneklése miatt következett be. Mivel e katonanóta 1951-ben ún. „fasiszta ének”-nek minősült, izgatás bűntette miatt indult ellenük eljárás. Maga a nyomozati eljárás két nappal az inkriminált eset után, 1951. március 1-én kezdődött. (Lásd az 1. dokumentumot!) Ekkor értesült ugyanis a fertőszentmiklósi rendőrőrs járőre Fertődön arról, hogy két nappal korábban, február 27-én, a Fertőszentmiklóson megejtett katonai nyilvántartásról hazatérő Tőzeggyár-majori vén bakák a községen áthaladva a szóban forgó katonanótát dalolták. A meggyanúsított nyolcakkal ugyanazon lovaskocsin utazó Pógyor Ferenc, aki vélhetően a többiektől eltérően korántsem volt annyira kapatos állapotban, többször figyelmeztette a dalos kedvű, egyúttal renitens társaságot, miszerint „azt a nótát nem szabad énekelni, de mivel nagyon boros állapotba voltak, nem hallgattak rá.”: Pógyor Ferenc vallomása szerint a „Horti Miklós katonája vagyok” című nótát kétszer is elénekelték.

A dal több változatban is ismert, a legközkeletűbb változatnak az alábbi két variáns mondható.

1) Kalmár Pál: Horthy Miklós katonája vagyok

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.
Vígan élem katonaéletem nincsen gondom másra.
Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.
Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.
Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

  2) Horthy Miklós katonája vagyok

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája,
Vígan élem katonaéletem, nincsen gondom másra,
Masírozok káplár úr szavára,
Úgy gondolok az én Violámra,
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Meghozták a behívó levelem, édesanyám-lelkem.
Ne sirasson olyan keservesen, amiért el kell mennem.
Százados úr gondot visel reám,
Horthy Miklós lesz az édesapám,
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Nefelejccsel tele van az árok, haj de szép a kékje,
Öltözzetek csíki szép leányok, ünnepi fehérbe!
Szedjétek le a kert violáját,
Úgy várjátok Horthy katonáját!
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Horthy Miklós katonája vagyok

Kalmár Pál előadásában

Horthy Miklós katonája vagyok

Az Abasári Kórus - Abagyöngy zenekar előadásában

Napjainkból visszatekintve, az utókor embere számára furcsa lehet, hogy e katonanóta éneklése büntetőeljárást vont maga után. Persze a korszakot ismerők számára ez korántsem annyira meglepő és érthetetlen. Mi több, a proletárdiktatúra legkeményebb, ideológiailag legvonalasabb időszaka, az ötvenes évek eleje kapcsán ismeretekkel rendelkezők számára inkább az lehet meglepő, hogy a nyolc gyanúsítottat a vádhatóság felmentette. Azaz, az 1944–1945 előtti, hivatalosan fasisztának bélyegzett Horthy-kornak a nyilvánosság előtti, pozitív kontextusú megidézése, ha úgy vesszük, éltetése miatt a hatósági szervek ugyan megtették az első lépéseket (nyomozati eljárás, kihallgatások, büntetőeljárás), de képesek voltak a korrekcióra. Az eset ugyan a korabeli megítélés alapján könnyen államellenes izgatatásnak minősülhetett volna, de a vádhatóság két fő szempont figyelembe vétele miatt ettől eltekintetett: egyrészt a körülmények miatt, másrészt a gyanúsítottak társadalmi helyzete, vagyis korabeli terminust használva: osztályhelyzete miatt.

 

Ezen a napon történt február 03.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő