Hüje volt

„Jelentem, hogy […] a Lenin szobor évszámokat jelölő fehér színű márványtáblájára az van felírva, hogy HÜJE VOLT. A bejelentést követően a helyszínen megjelentünk. Megállapítottuk, hogy a bejelentésben foglaltak a valóságnak megfelelnek. A Lenin szobor márványtáblájának ugyan azon részére, ugyan azon petúnia virág szirmával írták fel a fenti szöveget, mint azt korábban, 1981. augusztus 26-ára virradóra tették. A szobor környékét átvizsgáltuk, és megállapítottuk, hogy a virágszirmot a szobor közelében lévő virágtartóban lévő virágok közül tépték le, ennek a helye frissen látható volt.”

Bevezetés 

Mátészalka Trianont követően vált Csonka-Szatmár, majd Szatmár, Ugocsa és Bereg kee. vármegyék székhelyévé. Ezt a státuszt Észak-Erdély visszatértével elvesztette, ám 1945-től Szatmár-Bereg vármegye megszűntéig ismét megszerezte. 1950-től már csak járási székhely, ám a szatmári részek egyértelmű központjaként kiemelkedő jelentőséget élvezett, Szabolcs-Szatmár megye második legfontosabb települése volt, és rangjának megfelelően 1969-ben városi címet is kapott. Számos új ipari és szolgáltató üzem települt a városba, 1976-ban pedig megnyílt a Szatmár Múzeum is. Nyilván kiemelkedő központi funkciójával függött össze, hogy Lenin-szobrot is kapott a város, amely, mint általában a vidéki városokban, a pártállami rendszer helyi szimbolikus és valóságos hatalmi központjába került: a Lenin téren volt az állampárt helyi székháza és a munkásőrség parancsnoksága is.

1981. őszén érdekes feliratokra figyelhettek fel a mátészalkai Lenin téren a korán reggel arra járók. Augusztus 26-án délelőtt észlelték először, hogy valaki a Lenin szobor márványtáblájára lila virágszirmokkal felírta: HÜJE VOLT. Az eset szeptember 10-én megismétlődött, az elkövetés módja hajszálpontosan megegyezett a két héttel korábbival. Újabb hat nap elteltével a téren lévő pártbizottsági székházra írta valaki, most a díszcserje zöld levelét használva, hogy LENIN HÜJE. Szeptember 25-én kora reggel ismét a szobor talpazatán fedeztek fel firkálást, az ismeretlen ezúttal fekete irónnal azt írta fel, hogy: A PARK MADÁRIJESZTŐJE. Még egy hónap sem telt el, amikor október 21-én délután újra a pártház falán jelent meg egy felirat: ÉLJEN LENIN. Az eseményeknek ezt követően nem lett folytatása, az ismeretlen személy vagy személyek firkálási kedve a jelek szerint elmúlt.

Amikor az első bejelentés érkezett, a rendőrség nem gondolt semmilyen politikai indítékra, inkább a téren rendszeresen összegyűlő fiatalok gyerekes csínytevésének, tréfájának tudta be a dolgot. Mindenesetre tájékoztatták a megyei rendőr-főkapitányság állambiztonsági osztályát, és intézkedtek a szobor és a park fokozottabb ellenőrzéséről. Ennek ellenére az eset megismétlődött, ezért figyelőszolgálatot szerveztek, kihasználva azt, hogy a közeli pártházból jó rálátás nyílt a szoborra. A következő alkalommal nem is a szobron, hanem magának a pártháznak a falán jelent meg a felirat. A rendőrség immáron rejtett figyelőszolgálatot szervezett az ismeretlen elkövető lefülelésére, ám elkapni negyedszerre sem sikerült, amikor ismét a Lenin-szobor volt a célpont. A sorozatos firkálások egyre kényelmetlenebbé váltak a rendőrség számára, de nem állt feladata magaslatán a munkásőrség sem. A téren található pártházban ugyanis éjjel munkásőrök teljesítettek szolgálatot, az első felírások után pedig a téren is rendszeres ellenőrző utakat tettek. Az ismeretlen tehát a munkásőrség és a rendőrség szeme előtt cselekedett, anélkül, hogy egyszer is meglátták volna.

A negyedik felírás után az ügyet a Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya vette át. Ebben nemcsak a helyi hatóságok tehetetlensége játszott szerepet, mivel azok a lehető legszabályosabban jártak el, vagyis a nyomok rögzítése és a szemtanúk kikérdezése után a feliratokat eltávolították, intézkedtek a helyszín fokozottabb ellenőrzéséről, amibe bevonták a munkásőrséget, és az adatgyűjtés során felvették a kapcsolatot társadalmi szervekkel, intézményekkel is. A rendszeres ismétlődésből egyre valószínűbbé vált azonban az esetek politikai indíttatása, mivel közeledett az 1956-os forradalom valamint az 1917-es októberi orosz forradalom évfordulója, amiből a szerv arra következtetett, hogy az elkövető tettét tudatos politikai, "ellenforradalmi" szándék motiválta. A tapasztalatok szerint ugyanis a hasonló jellegű cselekményeket elsősorban fontosabb bel- vagy külpolitikai események, illetve nemzeti vagy nemzetközi ünnepek alkalmával követték el. Az esetek társadalmi veszélyessége folytán október 6-án bizalmas nyomozást rendeltek el, és "Grafikus" néven R-, azaz rendkívüli esemény, dossziét nyitottak az ügyre.

Az elkövető valószínűleg nem tudta, hogy cselekedetének, a firkálásnak mi a pontos és szabatos definíciója. Egy állambiztonsági tanulmány szerint a firkálás olyan helyszínes bűncselekmény, amikor az elkövető közterületen - házak, intézmények falaira, járdára, hirdetőoszlopokra, közlekedési eszközökre stb. - nyilvános vagy egyéb helyeken olyan jelzést, jelmondatot vagy monogramot helyez el, jelmondatot úgy változtat meg, hogy az alkalmas a társadalmi rend alapintézményei, politikája stb. elleni gyűlölet felkeltésére. Írásos úton megvalósított izgatásról van szó, s mint ilyennek a célja az országban elégedetlenséget, zavart kelteni, a dolgozókat a kommunista eszmékkel, a Szovjetunióval és a baráti szocialista országokkal szembeállítani, stb. A megyei állambiztonsági szerv úgy ítélte meg, hogy a LENIN HÜJE, a HÜJE VOLT és A TÉR MADÁRIJESZTŐJE feliratok kimerítik az izgatás fogalmát, mivel nyilvánvalóan a belső ellenség aknamunkájáról van szó, és a dolgozókat kívánta a baráti Szovjetunióval szembeállítani.

Október 10-ére elkészült a tettes felderítését szolgáló operatív terv, ami bepillantást enged az állambiztonsági szervek munkamódszereibe, amellyel megkísérelték szűkíteni a potenciális elkövetők körét. A hálózati személyeket valamint a társadalmi és hivatalos kapcsolatokat eligazították a gyanúsítható személyek felderítésére és kutatására, illetve operatív ellenőrzésükre. A Mátészalkai Városi és Járási Rendőrkapitányság útján a tettenérés érdekében rendszeres és rejtett figyelőszolgálatot vezettek be, a téren és környékén fokozott ellenőrzéseket hajtottak végre abból a célból, hogy az ismétlődően ellenőrzött személyeket kiszűrjék és ellenőrizzék. Az azonosítás céljából megvizsgálták a Belügyminisztérium III/III-3. osztály nyilvántartásában szereplő kézírásmintákat, illetve felkutatták a korábban hasonló magatartásért eljárás alá vont, vagy akár csak gyanúba keveredett (!) személyeket. Ezen kívül egyrészt a városban élő, politikailag kompromittálódott, ellenséges elemek, másrészt a téren és környékén gyülekező, "meggondolatlan cselekedetekre hajlamos" fiatalok körében végeztek szűrő-kutató munkát, vagyis elsősorban ezek között keresték az elkövetőt.

Az intézkedési terv legfigyelemreméltóbb pontja a tettenérés érdekében teendő intézkedéseket tartalmazta. Feltételezték, hogy október 23. és november 7. előtti napokban az elkövető ismét jelentkezik, ezért az operatív figyelésbe és az URH járőrszolgálatba beosztottakat fokozott éberségre intették. Emellett intézkedéseket tettek az ismeretlen elkövető provokálására is: a "tettes cselekvési készségének kiváltása érdekében", magyarul, hogy kiugrasszák a rókát a bokorból, a pártház falára fehér krétával az ÉLJEN LENIN feliratot írták. Erre október 21-én délután került sor, amiről tájékoztatták a helyi rendőrkapitányságot és a munkásőrség helyi parancsnokságát.

Az adatgyűjtés során a téren gyülekező fiatalokról nem sikerült közelebbit megtudni, az egyik kollégiumi igazgató azonban készségesen tájékoztatta a szervet azokról a tanulókról, akiknek a magatartásával kapcsolatban kifogás merült fel, és arra is ígéretet tett, hogy a tanulók között felkutat olyan személyeket, akik az eddigi magatartásuk alapján hasonló cselekmény elkövetésére hajlamosak. Ezen a vonalon azonban a szűrő-kutató munka nem vezetett eredményre, nem találtak olyan fiatalt, akit a felírások elkövetésével kapcsolatba lehetett volna hozni.

Egy a téren lakó vállalatigazgató felhívta a szerv figyelmét arra, hogy a Lenin téren lakik egy magángazdálkodó, aki "szertelen gondolkodású", és feltételezhető róla ilyen cselekmény elkövetése. Az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy az illető már évekkel korábban elhunyt. Gyanússá vált egy kártyaparti céljából rendszeresen összegyűlő társaság is, mert kártyázás közben politizálnak, sőt, "társadalommal nem szimpatizáló beszélgetést folytatnak". Felmerült még több más személy, köztük egy volt munkásőr is, azonban sem az ők, sem a szerv látókörébe került összesen 27 személy ellenőrzése nem vezetett eredményre, az elkövető kilétét nem sikerült kideríteni.

Összességében a terv nem hozott eredményt. Az ügynökök, hivatalos és társadalmi kapcsolatok nem tudtak olyan információval szolgálni, ami használható lett volna a tettes felderítésére. Az október 23. és november 7. előtti napokon megszervezett fokozott ellenőrzés, a gyanús személyek igazoltatása, a rejtett figyelő szolgálat és az operatív csapda felállítása sem hozott sikert. De hiába írta fel a szerv, hogy ÉLJEN LENIN, a válasz elmaradt, az ismeretlen nem próbálkozott újra. Az írásokhoz hasonló minta nem szerepelt a BM központi nyilvántartásában sem, a korábban hasonló magatartás miatt gyanúba keveredett személyek az írásszakértői vélemények alapján elkövetőként nem jöhettek számításba. Mivel további eredményt sem a bizalmas, sem a nyílt nyomozástól nem vártak, az ügyet és a dossziét 1982. július 1-én lezárták, utóbbit O-18211 archív számon irattározták.

A dokumentumokat az eredetivel egyezően adom közre. A rendőrség hivatalos állományába tartozó személyek kivételével a neveket monogrammal helyettesítem. A közölt dokumentumok a szigorúan titkos minősítésüket elvesztették.

Ezen a napon történt szeptember 17.

1939

A szovjet hadsereg betör Lengyelországba és elfoglalja annak Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia területeit (a Molotov–Ribbentrop-paktum...Tovább

1963

Elindul a Malév első Európán kívüli járata Kairóba, athéni közbülső leszállással Il–18-as típusú gépekkel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő