aláírják az első Balkán-háborút lezárandó, a Balkán-félsziget országainak politikai státusának rendezésére a Londoni egyezménytTovább
Levelek a cserkészetről
avagy: intés az „udvari történetírás” ellen
„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”
Bevezető
A
nevéhez kapcsolódó, reformpedagógiai ihletéstől sem mentes, döntően a serdülők számára kidolgozott nevelési–képzési rendszer, a cserkészet, általában önkéntes alapon társult fiatalok értő (vagy magukat annak tartó) felnőttek vezetése alatti személyiségfejlesztő „játéka”, amely a nemzetek felettit és a nemzetit igyekezett vegyíteni az éppen időszerű, tehát a mozgalom lehetőségeit nagyrészt meghatározó keretek között. Működésük, életformájuk erkölcsi talapzata a tíz törvény és a fogadalom volt, amely a keresztény (keresztyén) Szövetségek esetében a krisztusi tíz parancsolatra épült, kiterjesztve azt a természet megismerésének, védelmének és ápolásának kötelességére. |
Baden-Powell, az alapító |
A döntően angolszász eredet, a viszonylagos liberalizmus, a világtestvériség hangsúlyozása, az ateizmus elvetése, s a nemzetközi kapcsolatok ennek megfelelő alakítása eleve fenntartást váltott ki minden konzervatív, antidemokratikus, soviniszta (nem nacionalista!) egyénből, társadalmi csoportból, pártból, politikai rendszerből.
Ez volt az általános háttere annak, hogy a hazai kommunisták, akik 1947–1948-ban, a szovjet jelenlét és mindenoldalú támogatásuk segítségével a lehető legrövidebb idő alatt számoltak fel (1945-től 1950-ig több hullámban) minden társadalmi szerveződést, amely feltételezésük szerint zavarta, netán akadályozta a szovjet modell magyarországi kierőszakolását.
A Rákosi Mátyás vezette kommunista párt (MKP, MDP, majd 1956 novemberétől az MSZMP) a brit imperializmus előretolt bástyájának
a cserkészetet és egy tollvonással kitörölte a törvényesen munkálkodható serdülőneveléssel foglalkozó szervezetek . |
Cserkészek Gödöllőn (Forrás: Fortepan) |
A kommunista diktatúra képviselői úgy gondolták (számos történelmi elődjükhöz hasonlóan), hogy gyökeresen szakíthatnak a múlttal, fehér lapra írhatják az egyedül üdvözítőnek hirdetett történelmüket. A „szélnek eresztett légiók” tagjainak csak kis része menekült külföldre. Egyesek a belügyi szervek fenntartás nélküli kiszolgálói lettek (a politikai perek anyaga sajnálatos bizonyítéka ennek), nem kevesen viszont a különféle illegációk tagjaiként vagy éppen az illegális cserkészet erőfeszítéseinek lettek töretlen hitű harcosai.
1956 megcsillantotta a reményt az esetleges újjászervezésre. A nemzeti felkelés utolsó napjaiban történtek is lépések erre Budapesten és a vidéki nagyvárosokban. Az előkészítő tárgyalások hűen tükrözték azt a felfogásbeli különbséget, amely a kezdetektől, az 1910-es évektől jelen volt, és nem egyszer a szakadás lehetőségét, szükségességét is felvetette.
A nyolcvanas években, a bomló „szocialista” viszonyok között, az ifjúság egyre szélesebb köreiben és egyre türelmetlenebbül követelték a plurális ifjúsági struktúra visszaállítását, a KISZ és az Úttörő egyeduralmának megtörését. A ’60-as évektől az egyre inkább kedvező nemzetközi helyzet végül is módot nyújtott a belső ellenzéknek, hogy megtegye a kezdeményező lépéseket, többek között a cserkészet újjászervezése érdekében. Ezek a magánlakásokban folyó beszélgetések, a határon túli ifjakkal kialakuló párbeszéd, az első nyilvános találkozók, kiállítások és egy (Szegeden rendezett) tudományos ülésszak bennünk élnek, kiben–kiben felfogása szerint, tehát jelentős eltérésekkel.
Budapest, Csillebérci tábor, úttörőposta (Forrás: Fortepan) |
Tudjuk, s ha nem most hangsúlyozzuk: a kommunista diktatúra erőszakkal kialakított ifjúságszervezési, nevelési-képzési monopóliuma törvényszerűen vonta maga után, a ’80-as évek közepétől az atomizálódást. Ezekben az években „gomba” módra szaporodtak a különféle indíttatású, célú, jellegű, programmal és társadalomi-anyagi támogatást élvező, remélő önszerveződések. Így bontott zászlót több cserkészszövetség (MCSSZ – Magyar Cserkész Szövetség, CSCSSZ – Cserkészcsapatok Szövetsége, Európai Cserkészek Szövetsége és végül a Magyar Leány-cserkészszövetség), hogy néhány év elteltével egy szolgálja ismét, 1946 után több évtizeddel, a tíz törvény érvényre jutását, a gyorsan és mélyrehatóan változó világ körülményei között. Ezekben az években – függetlenül szándékainak tisztességétől – a másik szervezethez csatlakozót renegátnak tekintették. Még a látszólag iskolázott, művelt emberek körében is a „fekete–fehér” látásmód határozta (határozza?) meg egy adott szervezethez való tartozást. Tények, elemzés, gondolkodás mellőzhető, mellőzött. Minden társadalmi, politikai tömörülésnek vannak az igazság feltárása és kimondására egyedül hivatott tudósai-kutatói, a magyar nép eredetétről, vagy históriájának bármelyik szakaszáról lett légyen is szó. Ebből következik, hogy mindez nem csak a cserkészetre vonatkozik, a tanulság általános érvényű, s a csekély kivétel nem képes társadalmi méretekben változást hozni. A most közölt, a cserkészetről írt könyvem megjelenésével kapcsolatos levelek bizonyítják állításomat. Kérem, olvassák el őket és gondolkozzanak el mondanivalójuk felett.
Ez a közlemény tisztelgés azok előtt is, akik munkámat önzetlenül, fenntartások nélkül segítették, de ma már nincsenek közöttünk.
A levélírókról, a levelekben előforduló ismertebb személyekről, illetve a cserkészmozgalomban jelentősebb szerepet betöltő vezetőkről jegyzetben rövid életrajzokat i mellékelek.
Az eredeti leveleket a Gödöllői Városi Múzeum őrzi letétem részeként.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 30.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő