Szőllősi István Gergely Ferencnek

Szombathely, 1979. november 5.

 

Kedves Ferenc Öcsém!

Azt hiszem, rövid levélbeli ismeretségünk ellenére is elhagyhatjuk a formaságokat.

Okt. 19-i leveledre azonnal akartam válaszolni, de sok akadály jött közbe. Feleségem még mindig súlyos beteg, egy hétig kórházban volt, de szombat-vasárnapra hazaengedték, de csak azért, hogy ma reggel újra bemenjen, ezúttal a sebészetre. Epekövet állapítottak meg nála, még hozzá olyan helyen, hogy a hólyag bármikor elzáródhat, s akkor még súlyosabb komplikációk állhatnak elő. A műtét tehát elkerülhetetlen. Még nem tudjuk, mikor, de valószínűleg a hét első napjaiban kerül rá sor. Reméljük eredményes lesz. Megnyugtató, hogy az a professzor fogja operálni, aki két évvel ezelőtt ileus-szal (bélbénulás) engem is operált, s akinek orvosi és emberi magatartásáról a legjobb véleményem van.

Időközben előkerült két régi, de befejezetlen írásom, amit még 7-8 évvel ezelőtt kezdtem meg, s történetesen Sík Sándorra és Teleki Pálra vonatkozik. Nem igen mondanak ugyan semmi lényegeset, befejezésüket meg sem kísérlem, mert mondanivalóm lényegét múltkori levelemben már elmondtam, úgyhogy az mintegy kiegészíti ezt a néhány lapot. Legfeljebb annyit kell hozzátennem, hogy Karácsony Sándor Síkkal ellentétben több lehetőséget fedezett fel a cserkészetben, hogy a fiatalságot a faluhoz közelebb vigye, azzal megismertesse, s a falu kulturális életének fejlesztésére rá is nevelje.

Hosszas és ismételt kutatás után végre sikerült felfedeznem a Magyar Cserkész 1921-es évfolyamának 24. lapján azt az (egyébként eléggé gyengén sikerült) fényképet, amely Sík Sándort és Horthyt együtt ábrázolja. Eléggé eldugták. Szó szerint közlöm az alatta levő rövid kis hírt: „A kormányzó a cserkészatlétikai versenyen. (Jobbra tőle dr. Sík Sándor, balra Demény államtitkár.) Okt. 18.-án a budai szénatéri pályán a budapesti csapatok részére tartott versenyen megjelent fővédnökünk Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága, akinek megérkezésekor a katonazenekar a Himnuszt játszotta. Utána rögtön, pontban 3 órakor kezdődött a verseny, mely mintaszerű lebonyolítás folytán 3/4 5 órakor a kulacsadogató versennyel véget ért. Őfőméltósága ekkor a csapatok tomboló éljenzése mellett a Szózat hangjainál kíséretével elvonult. A díjakat Demény Károly államtitkár úr osztotta ki. A legtöbb díjat a 123, 18, 11, 4, 21 és 13 csapatok nyerték."

Be kell vallanom tehát, hogy az időpont megjelölésében 1-1^1/2 évet tévedtem, Sík Sándor sem társelnök volt, hanem a szövetség elnöke, mondanivalóm többi részét azonban változatlanul fenntartom.

Szathmáry Lajos legutóbbi leveléből értesültem, hogy ő válaszolt ugyan Mátrai

s cikkét be is küldte a Confessio-nak (ez a Magyarországi Ref. Egyház negyedévi szemléje, de nem közölték/ vagy nem merték közölni?) Ugyanő írja, hogy dolgozik a „Szabadművelődési Tanács" négyévi munkájának történetén, ennek Karácsony elnöke, Szathmáry pedig tagja volt, de hogy mennyire haladt munkájával, nem tudom.

Egy másik közös barátunk (Sebők Lajos) okt. 29-i levelében pedig arról értesített, hogy egyik azóta elhalt barátunk hagyatékában találta meg a „Pedagógiai Szemle 1974/10. példányát, melynek 935. oldalán Vaskó László c.-ben röviden említi, hogy (1944?) a vitézi szék kapitánya ellenezte Révész Imre [református] püspök által javasolt Karácsony kinevezését egy professori állás betöltésére." Ő tehát a régi rendszerben sem volt grata persona. Arról is tudok, hogy 1939-ben vagy '40-ben nemzetgyalázási pert

ellene indítani.

A „Beteg világunk" kidolgozásával - ha lassan is - haladok. Ebben lépten-nyomon szó esik majd Karácsonyról. Amint már ígértem, Szathmáry Lajos útján eljuttatom Hozzád is.

Elnézést kell kérnem, amiért a múltkor nem adtam meg Varga Domokos címét, ezt azonban kérésemre, Sz[athmáry] L[ajos] pótolta.

 

Jó munkát kívánva szívből köszönt   Pista bátyád

 

Szombathely, 1979. november 5.

 

Gépirat, sajátkezűleg írt keresztnévvel jegyezve.