Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Bevezető 

A

nevéhez kapcsolódó, reformpedagógiai ihletéstől sem mentes, döntően a serdülők számára kidolgozott nevelési–képzési rendszer, a cserkészet, általában önkéntes alapon társult fiatalok értő (vagy magukat annak tartó) felnőttek vezetése alatti személyiségfejlesztő „játéka”, amely a nemzetek felettit és a nemzetit igyekezett vegyíteni az éppen időszerű, tehát a mozgalom lehetőségeit nagyrészt meghatározó keretek között. Működésük, életformájuk erkölcsi talapzata a tíz törvény és a fogadalom volt, amely a keresztény (keresztyén) Szövetségek esetében a krisztusi tíz parancsolatra épült, kiterjesztve azt a természet megismerésének, védelmének és ápolásának kötelességére.

 Baden-Powell, az alapító

A döntően angolszász eredet, a viszonylagos liberalizmus, a világtestvériség hangsúlyozása, az ateizmus elvetése, s a nemzetközi kapcsolatok ennek megfelelő alakítása eleve fenntartást váltott ki minden konzervatív, antidemokratikus, soviniszta (nem nacionalista!) egyénből, társadalmi csoportból, pártból, politikai rendszerből. 

Ez volt az általános háttere annak, hogy a hazai kommunisták, akik 1947–1948-ban, a szovjet jelenlét és mindenoldalú támogatásuk segítségével a lehető legrövidebb idő alatt számoltak fel (1945-től 1950-ig több hullámban) minden társadalmi szerveződést, amely feltételezésük szerint zavarta, netán akadályozta a szovjet modell magyarországi kierőszakolását.

A Rákosi Mátyás vezette kommunista párt (MKP, MDP, majd 1956 novemberétől az MSZMP) a brit imperializmus előretolt bástyájának

a cserkészetet és egy tollvonással kitörölte a törvényesen munkálkodható serdülőneveléssel foglalkozó szervezetek .

Cserkészek Gödöllőn (Forrás: Fortepan)

A kommunista diktatúra képviselői úgy gondolták (számos történelmi elődjükhöz hasonlóan), hogy gyökeresen szakíthatnak a múlttal, fehér lapra írhatják az egyedül üdvözítőnek hirdetett történelmüket. A „szélnek eresztett légiók” tagjainak csak kis része menekült külföldre. Egyesek a belügyi szervek fenntartás nélküli kiszolgálói lettek (a politikai perek anyaga sajnálatos bizonyítéka ennek), nem kevesen viszont a különféle illegációk tagjaiként vagy éppen az illegális cserkészet erőfeszítéseinek lettek töretlen hitű harcosai.

1956 megcsillantotta a reményt az esetleges újjászervezésre. A nemzeti felkelés utolsó napjaiban történtek is lépések erre Budapesten és a vidéki nagyvárosokban. Az előkészítő tárgyalások hűen tükrözték azt a felfogásbeli különbséget, amely a kezdetektől, az 1910-es évektől jelen volt, és nem egyszer a szakadás lehetőségét, szükségességét is felvetette.

A nyolcvanas években, a bomló „szocialista” viszonyok között, az ifjúság egyre szélesebb köreiben és egyre türelmetlenebbül követelték a plurális ifjúsági struktúra visszaállítását, a KISZ és az Úttörő egyeduralmának megtörését. A ’60-as évektől az egyre inkább kedvező nemzetközi helyzet végül is módot nyújtott a belső ellenzéknek, hogy megtegye a kezdeményező lépéseket, többek között a cserkészet újjászervezése érdekében. Ezek a magánlakásokban folyó beszélgetések, a határon túli ifjakkal kialakuló párbeszéd, az első nyilvános találkozók, kiállítások és egy (Szegeden rendezett) tudományos ülésszak bennünk élnek, kiben–kiben felfogása szerint, tehát jelentős eltérésekkel.

Budapest, Csillebérci tábor, úttörőposta (Forrás: Fortepan)

Tudjuk, s ha nem most hangsúlyozzuk: a kommunista diktatúra erőszakkal kialakított ifjúságszervezési, nevelési-képzési monopóliuma törvényszerűen vonta maga után, a ’80-as évek közepétől az atomizálódást. Ezekben az években „gomba” módra szaporodtak a különféle indíttatású, célú, jellegű, programmal és társadalomi-anyagi támogatást élvező, remélő önszerveződések. Így bontott zászlót több cserkészszövetség (MCSSZ – Magyar Cserkész Szövetség, CSCSSZ – Cserkészcsapatok Szövetsége, Európai Cserkészek Szövetsége és végül a Magyar Leány-cserkészszövetség), hogy néhány év elteltével egy szolgálja ismét, 1946 után több évtizeddel, a tíz törvény érvényre jutását, a gyorsan és mélyrehatóan változó világ körülményei között. Ezekben az években – függetlenül szándékainak tisztességétől – a másik szervezethez csatlakozót renegátnak tekintették. Még a látszólag iskolázott, művelt emberek körében is a „fekete–fehér” látásmód határozta (határozza?) meg egy adott szervezethez való tartozást. Tények, elemzés, gondolkodás mellőzhető, mellőzött. Minden társadalmi, politikai tömörülésnek vannak az igazság feltárása és kimondására egyedül hivatott tudósai-kutatói, a magyar nép eredetétről, vagy históriájának bármelyik szakaszáról lett légyen is szó. Ebből következik, hogy mindez nem csak a cserkészetre vonatkozik, a tanulság általános érvényű, s a csekély kivétel nem képes társadalmi méretekben változást hozni. A most közölt, a cserkészetről írt könyvem megjelenésével kapcsolatos levelek bizonyítják állításomat. Kérem, olvassák el őket és gondolkozzanak el mondanivalójuk felett.

Ez a közlemény tisztelgés azok előtt is, akik munkámat önzetlenül, fenntartások nélkül segítették, de ma már nincsenek közöttünk.
A levélírókról, a levelekben előforduló ismertebb személyekről, illetve a cserkészmozgalomban jelentősebb szerepet betöltő vezetőkről jegyzetben rövid életrajzokat i mellékelek.

Az eredeti leveleket a Gödöllői Városi Múzeum őrzi letétem részeként.

Ezen a napon történt június 03.

1961

Kétnapos szovjet-amerikai csúcstalálkozó Bécsben, Hruscsov és John F. Kennedy között.Tovább

1977

Az USA és Kuba között megállapodás jön létre, miszerint 16 évnyi szünet után újra felveszik a diplomáciai kapcsolatot.Tovább

1980

Farkas Bertalan és Valerij Kubászov a Szojuz–35 fedélzetén visszatért a Földre. (Mivel az űrállomáson már korábban fent volt két űrhajós...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők