„Nem” a nyugati árucikkek reklámozására

A „szocialista” kereskedelem 1980-ban

„a fogyasztási cikk importban érdekelt belkereskedelmi vállalatok vezetőinek figyelmét évek óta minden lehetséges fórumon felhívjuk arra, hogy a tőkés importról ne nyilatkozzanak, illetve néhány kivételtől eltekintve [...] ilyen fogyasztási cikkeket ne reklámozzanak. Ezt a felhívásunkat a napokban nyomatékosan megismételtük és a mellékelt formában újólag kiadni szándékozunk."

Bevezető

Az alábbi források a „szocialista" kereskedelem, a reklám és a kommunista propaganda összekeveredésének torz tükrét tárja az olvasó elé. 1980 végén, a karácsonyi ünnepek előtt vagyunk, a pártkongresszus, az első szovjet-magyar űrrepülés évében. A gulyáskommunizmussal cimkézett kirakatország vezetői büszkék voltak (lehettek?) arra, hogy széles az áruválaszték, nyugati farmereket, kozmetikai cikkeket, néha Lego-t is lehet kapni. Csak mindezt szinte fű alatt, nyílt reklám nélkül kívánták eladni, mert esetleg a jóval szerényebb kínálatú testvér-országok, netán a nagy Szovjetunió megorrolhat rá. A politikai vezetés persze törekedett arra, hogy a romló gazdasági feltételek, növekvő mértékű éves áremelkedések mellett a panem et circenses elve működjön, de a viszonylagos jólétet ne verjük nagydobra akkor, amikor folyamatosan pénzügyi segítségért folyamodunk. Egy furcsa kettős helyzet láthatunk, hiszen a részben politikai indíttatású korlátozásokkal szemben a kereskedők igyekeztek minél jobban szétfeszíteni a szűk, valutahiányos kereteket.

A források egyúttal azt is tükrözik, hogy a hatalomnak ekkor már nem volt olyan kiterjedt lehetősége arra, hogy a kereskedelmi ellátással kapcsolatos cikkek megjelenését teljes mértékben megakadályozza. Mint Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter írja, csupán az „biztosítható, hogy a vállalatok vezetői ne adjanak tőkés cikkekről szóló nyilatkozatokat, ne propagáljanak ilyen cikkeket. Arra azonban semmi biztosíték nincs, hogy az újságírók több ezer boltunk, áruházunk valamelyikének felkeresése után, a bolt- és áruház vezetőivel folytatott beszélgetések, vagy egyszerűen az árukészlet és a kirakatok áttekintése alapján ilyen cikkeket ne írjanak. Az ilyen jellegű írások megjelenését tehát csak olyképpen lehetne elkerülni, ha a szerkesztőségek kapnának olyan felhívást, hogy ezzel a témával ne foglalkozzanak." (Lásd a 1. dokumentumot!)

Végül is mi történt? Magyarországon a belkereskedelmi vállalatok miniszteri döntés alapján semmilyen tőkés áruval kapcsolatban nem adhattak nyilatkozatot, viszont a külkereskedelem területén - mivel az egy másik tárcához tartozott - nem létezett ilyen tiltás. Emellett a politikai vezetés mindig ügyelt arra, hogy karácsony előtt feltöltsék nyugati valutáért vásárolható importcikkekkel a boltok polcait. Az a diplomataboltokat is üzemeltető, s ezért kiemelt lehetőségekkel rendelkező Konsumex Külkereskedelmi Vállalat sajtótájékoztatón is hírt kívánt adni bevásárlásairól. Miután az esemény lezajlott, a Magyar Távirati Iroda leadta a tudósítást a napilapoknak. Az ügy plusz pikantériája, hogy a hírt természetesen a párt lapja a Népszabadság is közölte (Lásd az 5. dokumentumot!), így hát óvatosan kellett eljárniuk a „rendcsinálóknak".

Erre utal Bajnok Zsoltnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének kézírásos megjegyzése Sághy Vilmos levelére, amelyben azt kéri, a sajtót is tájékoztassák, hogy a nyugati importtermékekről ne nyilatkozzanak, azokat ne reklámozzák. Bajnok a finomabb megoldás felé hajlott, el akarta kerülni az írásbeli dörgedelmeket: „én a szóbeli intelem mellett vagyok; a válaszban azt közölhetnénk, hogy belpol[itikai] r[ovat]v[ezetői]n erre a figyelmet felhívtam, javasolhatjuk Győri et-éknak főszerkesztőire". (A Győri Imre vezette MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály rendszeresen tartott eligazító értekezleteket a fontosabb napi- és hetilapok főszerkesztőinek.) Válaszlevelében is a fentiek szellemében reagált. (Lásd a 2. és a 3. dokumentumot!)

A belkereskedelmi miniszter körlevele viszont láthatóan keményebb hangnemben utasította a felügyeletébe tartozó vállalatokat, „hogy egyrészt a szóban forgó cikkek forgalomba hozataláról a sajtónak ne szolgáltasson információt, másrészt tekintsen el a fent említett cikkek forgalmazásától." A termékek eladási tiltásának természetszerűleg nem lehetett érvényt szerezni, hiszen a behozott árukat el kellett adni, a túlbuzgó szándék viszont egy évekkel, évtizeddel korábbi korlátozó gondolkodásmódra utal.

Ezen a napon történt március 30.

1912

Karl May német regényíró (*1842)Tovább

1945

Somogyszob községet elfoglalják a szovjet csapatok az második világháború után.Tovább

1954

Fuchs Jenő négyszeres olimpiai bajnok vívó (*1882)Tovább

1981

Ronald Reagan elleni gyilkossági kísérlet.Tovább

1988

Megalakul a mai Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők