„Nem” a nyugati árucikkek reklámozására

A „szocialista” kereskedelem 1980-ban

„a fogyasztási cikk importban érdekelt belkereskedelmi vállalatok vezetőinek figyelmét évek óta minden lehetséges fórumon felhívjuk arra, hogy a tőkés importról ne nyilatkozzanak, illetve néhány kivételtől eltekintve [...] ilyen fogyasztási cikkeket ne reklámozzanak. Ezt a felhívásunkat a napokban nyomatékosan megismételtük és a mellékelt formában újólag kiadni szándékozunk."

Bevezető

Az alábbi források a „szocialista" kereskedelem, a reklám és a kommunista propaganda összekeveredésének torz tükrét tárja az olvasó elé. 1980 végén, a karácsonyi ünnepek előtt vagyunk, a pártkongresszus, az első szovjet-magyar űrrepülés évében. A gulyáskommunizmussal cimkézett kirakatország vezetői büszkék voltak (lehettek?) arra, hogy széles az áruválaszték, nyugati farmereket, kozmetikai cikkeket, néha Lego-t is lehet kapni. Csak mindezt szinte fű alatt, nyílt reklám nélkül kívánták eladni, mert esetleg a jóval szerényebb kínálatú testvér-országok, netán a nagy Szovjetunió megorrolhat rá. A politikai vezetés persze törekedett arra, hogy a romló gazdasági feltételek, növekvő mértékű éves áremelkedések mellett a panem et circenses elve működjön, de a viszonylagos jólétet ne verjük nagydobra akkor, amikor folyamatosan pénzügyi segítségért folyamodunk. Egy furcsa kettős helyzet láthatunk, hiszen a részben politikai indíttatású korlátozásokkal szemben a kereskedők igyekeztek minél jobban szétfeszíteni a szűk, valutahiányos kereteket.

A források egyúttal azt is tükrözik, hogy a hatalomnak ekkor már nem volt olyan kiterjedt lehetősége arra, hogy a kereskedelmi ellátással kapcsolatos cikkek megjelenését teljes mértékben megakadályozza. Mint Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter írja, csupán az „biztosítható, hogy a vállalatok vezetői ne adjanak tőkés cikkekről szóló nyilatkozatokat, ne propagáljanak ilyen cikkeket. Arra azonban semmi biztosíték nincs, hogy az újságírók több ezer boltunk, áruházunk valamelyikének felkeresése után, a bolt- és áruház vezetőivel folytatott beszélgetések, vagy egyszerűen az árukészlet és a kirakatok áttekintése alapján ilyen cikkeket ne írjanak. Az ilyen jellegű írások megjelenését tehát csak olyképpen lehetne elkerülni, ha a szerkesztőségek kapnának olyan felhívást, hogy ezzel a témával ne foglalkozzanak." (Lásd a 1. dokumentumot!)

Végül is mi történt? Magyarországon a belkereskedelmi vállalatok miniszteri döntés alapján semmilyen tőkés áruval kapcsolatban nem adhattak nyilatkozatot, viszont a külkereskedelem területén - mivel az egy másik tárcához tartozott - nem létezett ilyen tiltás. Emellett a politikai vezetés mindig ügyelt arra, hogy karácsony előtt feltöltsék nyugati valutáért vásárolható importcikkekkel a boltok polcait. Az a diplomataboltokat is üzemeltető, s ezért kiemelt lehetőségekkel rendelkező Konsumex Külkereskedelmi Vállalat sajtótájékoztatón is hírt kívánt adni bevásárlásairól. Miután az esemény lezajlott, a Magyar Távirati Iroda leadta a tudósítást a napilapoknak. Az ügy plusz pikantériája, hogy a hírt természetesen a párt lapja a Népszabadság is közölte (Lásd az 5. dokumentumot!), így hát óvatosan kellett eljárniuk a „rendcsinálóknak".

Erre utal Bajnok Zsoltnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének kézírásos megjegyzése Sághy Vilmos levelére, amelyben azt kéri, a sajtót is tájékoztassák, hogy a nyugati importtermékekről ne nyilatkozzanak, azokat ne reklámozzák. Bajnok a finomabb megoldás felé hajlott, el akarta kerülni az írásbeli dörgedelmeket: „én a szóbeli intelem mellett vagyok; a válaszban azt közölhetnénk, hogy belpol[itikai] r[ovat]v[ezetői]n erre a figyelmet felhívtam, javasolhatjuk Győri et-éknak főszerkesztőire". (A Győri Imre vezette MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály rendszeresen tartott eligazító értekezleteket a fontosabb napi- és hetilapok főszerkesztőinek.) Válaszlevelében is a fentiek szellemében reagált. (Lásd a 2. és a 3. dokumentumot!)

A belkereskedelmi miniszter körlevele viszont láthatóan keményebb hangnemben utasította a felügyeletébe tartozó vállalatokat, „hogy egyrészt a szóban forgó cikkek forgalomba hozataláról a sajtónak ne szolgáltasson információt, másrészt tekintsen el a fent említett cikkek forgalmazásától." A termékek eladási tiltásának természetszerűleg nem lehetett érvényt szerezni, hiszen a behozott árukat el kellett adni, a túlbuzgó szándék viszont egy évekkel, évtizeddel korábbi korlátozó gondolkodásmódra utal.

Ezen a napon történt május 28.

1940

A második világháborúban Németország elfoglalja Belgiumot – III. Lipót király feltétel nélkül kapitulál.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők