„Nem” a nyugati árucikkek reklámozására

A „szocialista” kereskedelem 1980-ban

„a fogyasztási cikk importban érdekelt belkereskedelmi vállalatok vezetőinek figyelmét évek óta minden lehetséges fórumon felhívjuk arra, hogy a tőkés importról ne nyilatkozzanak, illetve néhány kivételtől eltekintve [...] ilyen fogyasztási cikkeket ne reklámozzanak. Ezt a felhívásunkat a napokban nyomatékosan megismételtük és a mellékelt formában újólag kiadni szándékozunk."

Bevezető

Az alábbi források a „szocialista" kereskedelem, a reklám és a kommunista propaganda összekeveredésének torz tükrét tárja az olvasó elé. 1980 végén, a karácsonyi ünnepek előtt vagyunk, a pártkongresszus, az első szovjet-magyar űrrepülés évében. A gulyáskommunizmussal cimkézett kirakatország vezetői büszkék voltak (lehettek?) arra, hogy széles az áruválaszték, nyugati farmereket, kozmetikai cikkeket, néha Lego-t is lehet kapni. Csak mindezt szinte fű alatt, nyílt reklám nélkül kívánták eladni, mert esetleg a jóval szerényebb kínálatú testvér-országok, netán a nagy Szovjetunió megorrolhat rá. A politikai vezetés persze törekedett arra, hogy a romló gazdasági feltételek, növekvő mértékű éves áremelkedések mellett a panem et circenses elve működjön, de a viszonylagos jólétet ne verjük nagydobra akkor, amikor folyamatosan pénzügyi segítségért folyamodunk. Egy furcsa kettős helyzet láthatunk, hiszen a részben politikai indíttatású korlátozásokkal szemben a kereskedők igyekeztek minél jobban szétfeszíteni a szűk, valutahiányos kereteket.

A források egyúttal azt is tükrözik, hogy a hatalomnak ekkor már nem volt olyan kiterjedt lehetősége arra, hogy a kereskedelmi ellátással kapcsolatos cikkek megjelenését teljes mértékben megakadályozza. Mint Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter írja, csupán az „biztosítható, hogy a vállalatok vezetői ne adjanak tőkés cikkekről szóló nyilatkozatokat, ne propagáljanak ilyen cikkeket. Arra azonban semmi biztosíték nincs, hogy az újságírók több ezer boltunk, áruházunk valamelyikének felkeresése után, a bolt- és áruház vezetőivel folytatott beszélgetések, vagy egyszerűen az árukészlet és a kirakatok áttekintése alapján ilyen cikkeket ne írjanak. Az ilyen jellegű írások megjelenését tehát csak olyképpen lehetne elkerülni, ha a szerkesztőségek kapnának olyan felhívást, hogy ezzel a témával ne foglalkozzanak." (Lásd a 1. dokumentumot!)

Végül is mi történt? Magyarországon a belkereskedelmi vállalatok miniszteri döntés alapján semmilyen tőkés áruval kapcsolatban nem adhattak nyilatkozatot, viszont a külkereskedelem területén - mivel az egy másik tárcához tartozott - nem létezett ilyen tiltás. Emellett a politikai vezetés mindig ügyelt arra, hogy karácsony előtt feltöltsék nyugati valutáért vásárolható importcikkekkel a boltok polcait. Az a diplomataboltokat is üzemeltető, s ezért kiemelt lehetőségekkel rendelkező Konsumex Külkereskedelmi Vállalat sajtótájékoztatón is hírt kívánt adni bevásárlásairól. Miután az esemény lezajlott, a Magyar Távirati Iroda leadta a tudósítást a napilapoknak. Az ügy plusz pikantériája, hogy a hírt természetesen a párt lapja a Népszabadság is közölte (Lásd az 5. dokumentumot!), így hát óvatosan kellett eljárniuk a „rendcsinálóknak".

Erre utal Bajnok Zsoltnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének kézírásos megjegyzése Sághy Vilmos levelére, amelyben azt kéri, a sajtót is tájékoztassák, hogy a nyugati importtermékekről ne nyilatkozzanak, azokat ne reklámozzák. Bajnok a finomabb megoldás felé hajlott, el akarta kerülni az írásbeli dörgedelmeket: „én a szóbeli intelem mellett vagyok; a válaszban azt közölhetnénk, hogy belpol[itikai] r[ovat]v[ezetői]n erre a figyelmet felhívtam, javasolhatjuk Győri et-éknak főszerkesztőire". (A Győri Imre vezette MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály rendszeresen tartott eligazító értekezleteket a fontosabb napi- és hetilapok főszerkesztőinek.) Válaszlevelében is a fentiek szellemében reagált. (Lásd a 2. és a 3. dokumentumot!)

A belkereskedelmi miniszter körlevele viszont láthatóan keményebb hangnemben utasította a felügyeletébe tartozó vállalatokat, „hogy egyrészt a szóban forgó cikkek forgalomba hozataláról a sajtónak ne szolgáltasson információt, másrészt tekintsen el a fent említett cikkek forgalmazásától." A termékek eladási tiltásának természetszerűleg nem lehetett érvényt szerezni, hiszen a behozott árukat el kellett adni, a túlbuzgó szándék viszont egy évekkel, évtizeddel korábbi korlátozó gondolkodásmódra utal.

Ezen a napon történt február 02.

1907

Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus (*1834)Tovább

1920

Szinyei Merse Pál magyar festőművész (*1845)Tovább

1933

Adolf Hitler feloszlatja a német parlamentet.Tovább

1943

Véget ér a sztálingrádi csata, a 6. német hadsereg megadja magát.Tovább

1957

Kádár János salgótarjáni beszédében Nagy Imrét ellenforradalmi felkelés szításával vádolja és árulónak nevezi.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő