Nemzeti Falanx Egyesület

A füstbe ment terv
„A magyar nép szellemi és testi tökéletesítése mindnyájunk kötelessége.
Minél szélesebb rétegekben terjesztjük nemzeti múltunk, fajunk nemes hagyományait, minél több eszményt, tudást öntünk magyar népünk lelkületébe, minél ügyesebbé, kitartóbbá tesszük az egyéneket, annál erősebb lesz maga a nemzet.
Ez a »Nemzeti Phalanx« célja.”

Bevezető

A magyar cserkészmozgalom előzményeként tartják számon az 1907-től működő Nemzeti Falanx Egyesületet, mely csupán

Az elsősorban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez köthető - mozgalomként is aposztrofált - egyesületi tevékenység támogatottság híján gyorsan megszűnt, de a kitűzött célok miatt és az egyesületről illetve az általuk meghirdetett versenyekről szóló tudósítások alapján története megismerésre érdemes.

Az egyesület neve egyrészt utalt nemzeti, magyar jellegére, másrészt katonai vonatkozására az ókor hadtörténetéből vett

szóval. Hivatalos pecsétjén az egyesület megnevezése és egy jobbra mutató nyíl látható.

 báró Nyári Albert
(keptar.oszk.hu)

Létrehozásához több személy is kapcsolható a források alapján: [popup title="báró Nyáry Albert" format="Default click" activate="click" close text="Nyáry Albert (1871–1933), festőművész, történész, régész, néprajzkutató. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-87.html [a letöltés ideje: 2016. április 21.]"] földbirtokos és

. Az egyesületi taglistán az alapítás idején még négy név szerepelt: báró Kemény Árpád Alsó-Fehér vármegye főispánja, , gróf Teleki Árvéd, Kecskemét országgyűlési képviselője és gróf Almássy Imre Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja. (Lásd az 1. számú forrást!) Az egyesület alapítóinak többsége tehát a főúri családokból került ki, akik a közéletben is szerepet vállaltak.

Az egyesület és a cserkészet közötti párhuzamot többen is felfedezni vélték: egyrészt mindkettő hangsúlyosan önkéntes alapon működött, másrészt a célkitűzések is sok hasonlóságot mutattak. Mátrai Guido bencés szerzetes gimnáziumi tanár és plébános 1914-ben a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Pápai Katolikus Főgimnáziumának Értesítőjében megjelent írásában az egyesület tragikus sorsát taglalta. Megjegyezte, hogy

Az egyesület működésének alapvető célja a következő volt: „A nép szellemi és testi művelésének előmozdítása, népies ismeretterjesztő előadások, dal, torna és czéllövő versenyek tartása, díjak és kitüntetések alapítása, végül a versenyek állandó és intézményszerű megtartására czéllövőházak és országszerte hordozható népjátékszin emelése."

A Falanx létrehozásában nagyon fontos a kettős szándék hangsúlyozása, nem pusztán a testi kiképzésen volt a hangsúly, hanem a szellemi elfoglaltságon is. A résztvevőket elsősorban a vidéki ifjúságból, a 12 éves fiúk közül toborozták. Nagyrészt földműves gyerekek voltak, ahogy ez az első monori népversenyen részt vettek alapján állapítható meg. (Lásd a 2. számú forrást!)

A gyakorlatban a szervezés a következőképpen alakult. Falvanként jelöltek ki egy lehetőleg katonaviselt egyént, aki lehetett a tanító, a jegyző, a tűzoltóparancsnok, vagy aki magára vállalta ezt a nemes feladatot. Vasárnap délutánonként másfél-két órát foglalkoztak a csatlakozó ifjakkal, szabad gyakorlatokat végeztek, versenyfutást, távol-és magasugrást, illetve kötélhúzást. A nehezebb gyakorlatokat, rendszeres csapatos menetelést, felvonulást csak fokozatosan kívánták bevezetni. Később lövő iskolákba járást is terveztek, illetve fontosnak tartották a néptorna- és céllövészeti versenyek szervezését.

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye életében említésre méltó szerepet játszott az egyesület, amelynek vezetősége 1907 nyarán kérelemmel fordult Fazekas Ágoston alispánhoz, hogy támogassa az eredetileg Budapestre tervezett Szent István napi tornaversenyt. Végül - valószínűsíthetően kellő támogatás hiányában - Monoron tartották meg első nyilvános szereplésüket. Itt alakult meg az első fiókegyesület is, így a település neve összeforrott a mozgalommal. (Lásd a 3. számú forrást!)

Az első monori népversenyen a következő versenyszámokról tudósított a

: síkfutás, magas ugrás, súlydobás, távolugrás, kötélhúzás. A rendezvényen elsősorban monori és alberti fiatalok vettek részt. Vezetőik tanítók és a jegyző, illetve a segédjegyző volt. Nagy közönség fogadta a precízen végrehajtott katonai rendgyakorlatokat és a versenyt. A látványos monori szemléről képes újságcikkek számoltak be.

 
 

 Vasárnapi Ujság 1908. 27.sz (55.évf.)
(epa.oszk.hu)

Az egyesület másik fontos törekvése a látványos bemutatók szervezésére irányult. A tervek szerint a nemzeti történelem fontos és érdekes eseményeit kívánták megjeleníteni, és hordozható, erős vászonszerkezetű játékszín segítségével az érdeklődök számára előadni. 4-5 ezer nézőt kívántak egy-egy előadásra elérni. Az 1906-os tervezési folyamatnál a Békésmegyei közlöny ezt egy fontos lépésként értékelte:

  A történelem jeles szereplői mellett az irodalom kiemelkedő alakjairól is meg kívántak emlékezni, illetve hazánk tájait is bemutatni szándékoztak az előadások alkalmával.

Az egyesület gyors megszűnésében szerepet játszhatott, hogy a minisztérium az egyesület létrejöttével párhuzamosan támogatta a már korábban is működő Iskolai Zászlóaljak elnevezésű intézmény elterjedését. A Falanx részéről hiába hangsúlyozták az eszmei kapocs meglétét és azt, hogy a két mozgalom nem egymás konkurense, inkább kiegészítője.

Amikor 1908 év elején a Békés megyei közgyűlésen a Nemzeti Falanx megyei szervezéséről értekeztek, Áchim L. András „Hát ez micsoda csudabogár?" - kérdéssel érdeklődött az egyesületről. A főjegyző magyarázata után pedig csak annyit fűzött hozzá, hogy „ily nemzeti humbuggal ne rabolják a tisztviselők idejét." A neves agrárszocialista politikus vélekedése valóra vált. Az egyesület rövid története a kellő támogatottság nélküli jó szándék hiábavalóságát, a kivitelezéshez szükséges erő hiányát példázza.

A mellékelt források Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának közigazgatási iratai között találhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltárában.

Jelzet: MNL PML IV. 408 b. 19918/1907

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő