A gödöllői cserkész világtábor újabb forrásai

„Nemzetellenes szervezkedések a cserkész világtáborozás tartama és előkészületei alatt szüneteltek. Megelőzően kaptam olyan híreket, hogy Moszkva és a kommunista internacionálé a cserkész világtáborozás megtartását iparkodott megakadályozni, de legalább a lehetőséghez képest megnehezíteni. A múlt évi lengyel jamboree kapcsán már megkísérelte az izgatást általánosságban a cserkészet ellen, melyet egyrészt militarista, másrészt klerikális szervezkedésnek denunciált - sikertelenül."

1933 nyarán Gödöllő egy három hétig tartó rendezvény helyszíne volt, melyen közel harmincezer fő vett részt. A dzsembori története, szereplői, jelentősége és hatása, a tábori életről a korban megjelent

, filmhíradóknak és a későbbi , illetve az évfordulós emlékező köszönhetően ismert különösen a cserkészet története iránt érdeklődök körében.

A most közzétett források a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára alispáni iratok fondjában találhatók meg. Az 1933. május 9-ei, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei közgyűlésre előterjesztett alispáni évnegyedes jelentésben részletes beszámolót készítettek az

. (Lásd az 1. számú forrást!) A dokumentumból pontos képet kaphatunk, hogy milyen munkálatok valósultak meg, melyek természetesen nem csupán a világtábor idejére, hanem hosszabb távon is a megye javát szolgálták.

1. sz. forrás

A dzsembori után, 1933. augusztus 29-ei dátummal adta ki a gödöllői járás főszolgabírója - a később háborús bűnösként 1946-ban kivégzett - vitéz Endre László, az alispáni évnegyed jelentés alapjául szolgáló terjedelmes

. (Lássuk 2. számú forrást!) Ebben a világtábor magyarországi rendezéséhez vezető útról is olvashatunk. A IV. cserkész dzsembori megszervezésére 1931-ben Badenben kapta a megbízást a Magyar Cserkész Szövetség. A magyar kormány felkészülten ment a találkozóra, birtokában volt a kormányzó engedélye a gödöllői táborterület átengedéséről. A főváros, valamint Tata is felmerült a tábornak otthonául szolgáló helyszínként, de végül Gödöllő mellett döntöttek földrajzi elhelyezkedése és kedvező adottságai miatt.

2. sz. forrás

A két közlésre érdemes dokumentumot elsősorban a világtábor megyére gyakorolt hatása miatt választottuk ki. A gödöllői főszolgabíró jelentéséből világosan látszik, hogy az 1933-as év Gödöllőn a dzsembori jegyében telt el és jelentős hatással bírt a településre és környezetére is. A beszámoló sorra veszi a világtábornak a közigazgatás egyes ágazataira gyakorolt hatását. A Trianon utáni időszakban Gödöllőn keresztül Magyarország egy nagy lehetőséget kapott, hogy a résztvevő nemzetek előtt bemutatkozzon, országimázst teremtsen. A pozitív mérleghez az időben való előkészületek és a mindenre kiterjedő munkálatok segítették hozzá az eseményt. A lebonyolításokban az állam és a vármegye együtt vettek részt, kiemelt szerep jutott a megye települései közül Gödöllőnek, Isaszegnek és Pécelnek.

Külön felvonulást rendeztek augusztus 5-én, hogy a gödöllői járás közönsége is üdvözölhesse a területére érkező cserkészvendégeket és delegátusokat. A nagyszabású eseményen Horthy Miklós kormányzó és a világ főcserkésze,

is részt vettek, melyről neves külföldi lapok, a Times, a Daily Mail és a Daily Express tudósítást közöltek.

A főszolgabíró házigazdaként értékelte a világtábort és a vármegyére gyakorolt hatását, az itt élő emberek életébe hozott pozitív irányú hozadékát néhol igen részletesen is elemezte. Egyértelmű nyertesként könyvelte el a gödöllői járás gazdáit, akik egyrészt - az ebben a korban még fontosnak számító - megbízhatóságukról tettek tanúbizonyságot és munkájukkal 22 000 pengőre tettek szert. A főszolgabíró összegző

: „a gazdák keresethez, a mezőgazdasági munkások munkaalkalmakhoz jutottak."

Szintén elismerően szólt beszámolójában a főszolgabíró a MÁV és a HÉV teljesítményéről. A peronbővítések, állomások tatarozása, csinosítása és virágágyással való ellátása mellett írt az öt percenként induló HÉV szerelvényekről. A dicséret mellett nem titkolta el a tábor szervezésével kapcsolatos hiányosságokat sem. Elsősorban a telefonszolgálat működésében találtak kifogásolnivalót.

Külön említésre méltónak tartotta a gödöllői székhelyű Magyar Méztermelők Országos Szövetkezetének tevékenységét. A világtáborba nagy tételben szállított mézzel jó propagandát és hírnevet teremtettek.

A beszámolóban a főszolgabíró a sokszor igen aprólékos leírás mellett minden a világtábor rendezésében résztvevő felé köszönetet nyilvánított és elismerését fejezte ki tevékenységükért. Méltatta a közegészségügyben dolgozók munkáját, az állategészségügy állapotában sem talált hibát, kifogásolnivalót.

Kiemelte a külső tűzbiztonság vármegyei gondoskodását, és rendkívül ötletesnek tartotta, hogy a dzsembori idejére és helyszínére tették a vármegye tűzoltótanfolyamát. A tűzoltók munkájukkal így részesei és elősegítői

„egy eredményeiben gazdag s a nemzet jövőjét szolgáló nagy mű létrehozásának és biztonságának".

A jelentés írója a közösségi összefogás és igényesség megnyilvánulásának tartotta, hogy a környéken lakó emberek haszontól függetlenül kitatarozták házukat, és fontosnak tartották kidíszíteni környezetüket. A tetőkre zászlókat tűztek és ünnepi hangulatban teltek az előkészületek is.

Fontos külön is kiemelni az alispáni évnegyedes jelentésben a gödöllői munkanélküliségre vonatkozó adatot: az előkészítő munkák napi 100 munkanélkülinek adtak kenyeret. 

Gödöllőn 1931 és 1933 között olyan beruházásokat vittek véghez, amiket ha nincs a dzsembori vélhetően csak évek múlva tettek volna meg. Utak építése, villanyok átszerelése, vezetékek kibővítése, kútépítés, a Szentjakabi tó kotrása mind egy-egy részét képezik az előkészületeknek. A főszolgabírói jelentésből hiteles képet kaphatunk a gödöllői állapotokról az előkészületek előtt, illetve után is.

A hivatalos jelentés mindemellett nem egy száraz tényszerű közlés csupán, hanem készítőjének a világtáborhoz fűződő nagyszabású hitét híven tükrözi. Az általa írt beszámoló alapján a vármegye lakossága is osztozott ebben a várakozásban mind munkájával, mind lelkesedésével. A nehézségek ellenére kiválóan megszervezett esemény mintaként szolgálhat napjainkban is. A magyar cserkészet történetében mérföldkőnek számító 1933-as dzsembori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye életének meghatározó része volt és marad az utódok számára is.

Fotók: Fortepan

Ezen a napon történt szeptember 27.

1920

Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).Tovább

1939

Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.Tovább

1940

Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.Tovább

1987

„A magyarság esélyei” címmel, több mint 180 résztvevővel rendezték meg a lakiteleki találkozót, amelynek politikatörténeti jelentősége...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő