Japán hadat üzen Oroszországnak.Tovább
„Nem tagadjuk, hogy a bíróságnak politikai célt kell betölteni.”
A bíráskodás jellemzői Pest megyében az 1950-es években
„M. elvtárs motorkerékpárján haladva nekiment két rendőrnek, akik az út szabálytalan oldalán mentek. Sérülés nem történt s a rendőrök maguk sem kérik a vádlott megbüntetését.A vádlott két fröccsöt fogyasztott el az esetet megelőzően.
[...] a megyei tanács konkrét kérelme az, hogy a vádlott a másodfokú eljárás során vagy felfüggesztett enyhe szabadságvesztés büntetést, vagy pedig alacsonyabb összegű pénzfőbüntetést kapjon [...]
Magam is arra kérlek Karcsi, légy szíves odahatni, hogy a megyei tanácsunk eme kérelme teljesedésbe menjen."
Bevezetés
Ries István igazságügy-miniszternek a címben idézett a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának 1949. november 18-ai teljes ülésén érzékletesen tükrözi, hogy az 1949. XX. alkotmánytörvénnyel kialakított bírósági milyen szerepet szánt az új hatalom.
Forrásközlésünkben a Pest Megyei Bíróság elnöki segítségével azt kívánjuk bemutatni, hogy milyen főbb jellemzői voltak a bíráskodásnak az
. Ismeretes, a hangsúly a büntető ítélkezésen volt. A büntetőbíráskodás eszközzé vált, hogy a diktatúra megvalósítsa célkitűzéseit: a társadalom strukturális átalakítását, a tulajdonviszonyok megváltoztatását, az ideológiai arculat átformálását és a politikai ellenfelek . A Pest Megyei Bíróság politikailag megbízható elnöke, Z. Károly maga is bevallotta 1952. júniusi beszámolójában, hogy a polgári ítélkezéssel kapcsolatban szakmai tudása hiányos, és nem is szentel rá kellőA kommunista vezetés jogilag is igyekezett legitimálni rendszerét, aminek végrehajtását az egykori szociáldemokrata igazságügy miniszter kezdte meg. Az 1949. december 7-én az új vezérfonalról kiadott rendelete alapján utasította a Budapesti Felsőbíróság elnöke a Pestvidéki Törvényszék elnökét, hogy a felügyelete alá tartozó járásbíróságoknál az időszaki felügyeleti vizsgálatot végezze el, s mint felettes szerve szintén e rendelet szerint vizsgálja a . Az utasítás küldője hét (megválaszolandó) kérdést közölt, melyek mindegyike érintette valamilyen módon a párthoz, a hivatalos ideológiához való viszonyt, vagyis ettől kezdve a bíróságok szakmai felügyeletét még a korábbiaknál is leplezetlenebbül a politikai felügyelet . (Lásd az 1. számú forrást!)
A Pest Megyei Bíróság elnöke évekkel később, 1953. június 22-én a Pest megyei Pártbizottság Titkárságának küldött jelentésében - ugyanebben a szellemben - az általános politika megvalósulásának elősegítőjeként tartotta számon a helyes ítéletet, annak indoklását és a döntést megelőző politikus . A megyei bíróság munkájáról szóló beszámolójában a politikus bíráskodás fogalmát . Ez egyrészt az osztályellenség (elsősorban a kulákok) ellen irányuló ítélkezést jelentette, másrészt a politika diktálta, különböző módon érkezett parancsok felhasználását az ítélkezésnél. Az ítélkezés kétféle lehetett: megtorló az osztályellenséggel, ill. nevelő a dolgozókkal szemben. Ez utóbbi azonban nem minden esetben volt nevelő, így a dolgozók esetében is összemosódott a megtorló és a nevelő funkció. (Lásd a 8. számú forrást!)
A különböző módon érkezett parancsok, követendő utasítások lehettek az igazságügy-minisztérium különböző osztályvezetőinek leiratai, de magánlevélre is akad példa. Az Esztergom Megyei Bíróság elnöke 1952. március 11-én személyes hangvételű levelében kérte a Pest Megyei Bíróság elnökét, hogy a Komárom megyei tanács egy kiváló dolgozója enyhébb büntetést kapjon a fellebbviteli szakaszban. A vádlottat a pestvidéki járásbíróság öt hónapi börtönbüntetésre ítélte élet és testi épség veszélyeztetésének bűntette miatt, miután motorkerékpárjával ittasan nekihajtott az út szabálytalan oldalán haladó rendőröknek. Sérülés nem történt. A büntetést túl szigorúnak találta a Komárom megyei tanács elnöke, és mivel „harcos" és „aktív" párttagról volt szó, így a megyei bíróság elnökén keresztül felfüggesztett enyhe szabadságvesztést, vagy alacsonyabb összegű pénzfőbüntetés kiszabását próbálta meg elérni a fellebbviteli tárgyalás során. Az elnököt tájékoztatta az ügy számáról, a tárgyalás pontos időpontjáról, és az ügyben meghozni kívánt ítéletről is. (Lásd a 6. számú forrást!)
Az alkotmány VIII. az állampolgárok jogairól és kötelességeiről szóló fejezete deklarálta, hogy a „Magyar Népköztársaság polgárai a törvény előtt egyenlők és egyenlő jogokat élveznek". Hogy ez mennyire csak papíron létező volt, tanúsítja többek között a Pest Megyei Bíróság elnökének 1951. október 24-én a Pest megyei Tanács VB ülésén elhangzott . Az osztályszempontú ítélkezés példáinak egész sorát tartalmazza a dokumentum. A Pest Megyei Bíróság cséplési visszaélések tárgyában elkövetett ügyek esetében a „kulák" vádlottakra három, ill. kettő és fél év börtönbüntetést szabott ki, a dolgozó parasztok és a munkások azonban - akik egyébként a cséplőgép ellenőrei és felelős vezetői voltak - „csupán" hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetést kaptak, emellett a mellékbüntetés mértéke is csekélyebb volt.
A korban sokat idézett, hírhedt szovjet legfőbb ügyész, Andrej Januarjevics Visinszkij minden bírósági ügyet az osztályharc egy epizódjának tekintett. Emiatt különös fontosságú volt a megfelelő ítélet, amelyhez támpontot nyújtottak egyrészt a fentebb említett parancsok, utasítások, másrészt a megyei bíróság elnöke az ügyek megfelelő elosztásával ezt maga is . Amennyiben túl enyhe büntetést szabtak ki, akkor a megyei bíróság elnöke jelezte ezt a járásbíróság elnökének. Példaként említhető az 1951. évi őszi eset, amikor a megyei bíróság elnöke szerint a Váci Járásbíróság enyhe ítéleteket hozott, a Pestvidéki Járásbíróság pedig nem vont éles határt a dolgozó paraszt és a kulák . Előfordult, hogy az Igazságügy-minisztérium nevében kelt leiratban maga a megyei bíróság elnöke kapott dorgálást a felügyelete alá tartozó járásbíróságok helytelen ítélkezése . Az Igazságügy-minisztérium főosztályvezetője, kevesellte például 1952 augusztusában a 65 kg lisztet vásárló kulákra kirótt hét hónapi börtönt és a 800 Ft pénzbüntetést, mivel a bíróság elé kerülő, jól kiválasztott ügyekben példát statuáló, komoly ítéleteket tartott szükségesnek.(Lásd a 7. számú forrást!)
A bíróságok már a kezdetektől szorosan kapcsolódtak a tanácsrendszerhez. Ezt illusztrálja Sömjén Pál 1950. október 3-án kiadott szigorúan bizalmas utasítása is. Az utasítás célja az 1950. október 22-ére kitűzött tanácsválasztások nyugodt lefolyásának biztosítása volt. A főosztályvezető által ünnepnapnak titulált napot, és a megelőző időt is a hatalom minden igyekezetével védeni igyekezett. Október 4-én érkezett meg az utasítás a Pestvidéki Törvényszék elnökéhez, így e naptól október 22-ig a Törvényszék elnökének a rendelkezések szerint biztosítania kellett, hogy az „agitáció" zavartalanul folyhasson, és hogy a „reakció" ne kapjon lehetőséget a támadásra. Ennek elérésére az elnöknek meg kellett vizsgálnia, hogy ne a védett időszakra essenek a büntetőtárgyalások. Az elnapolási indítványokat egyébként a maximális biztosítás végett az államügyészségek vezetői részére is megküldték, az indokot pedig más irányú hivatali elfoglaltságban jelölte meg a főosztályvezető. (Lásd a 2. számú forrást!)
Bár a tanácsrendszer bevezetésétől kezdve napirenden volt az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szoros együttműködése, Házi Árpád belügyminiszter, 1951. július 9-én bizalmas leiratot adott ki az ügyészségek, bíróságok és a helyi tanácsok kapcsolatának további fejlesztése végett. (Lásd a 3. számú forrást!) Ebben leírta, hogy a bíróságok elrettentő ítéletekkel segíthetik a tanácsok munkáját, ugyanakkor árthatnak is pl. a begyűjtésekkel kapcsolatban hozott „rossz" döntésekkel. A belügyminiszter a tanácsok és a bíróságok kapcsolatát nemcsak megyei, hanem járási szinten is szorgalmazta havi beszámolók, és folyamatos megbeszélések formájában. Hangsúlyozta, hogy a bíróságok, és az ügyészségek nincsenek alárendelve a tanácsoknak, ugyanakkor az egymás munkája feletti építő kritikát és a kellő tájékoztatást elengedhetetlennek tartotta. A tömeges közellátási bűncselekményeknél válogatást javasolt a belügyminiszter, mégpedig annak figyelembevételével, hogy a nagyon súlyos bűncselekmények elkövetőit és az egyébként is ellenséges magatartásúakat állítsák bíróság elé, a többieket pedig kihágási eljárás alá vonják. A feljelentések alapos előkészítésénél figyelmeztetett arra a helytelen gyakorlatra, hogy a tanácsi szervek mentesítő bizonyítékokat adtak a vádlottaknak. A belügyminiszter a tanácsok VB elnökeinek kiadott rendeletében tehát a bíróságok ítélkezési gyakorlatát is befolyása alá kívánta vonni. A Pest Megyei Bíróság elnöke maga is elismerte a Pest megyei Tanács VB előtt tett beszámolójában, hogy a tanácsok feladata a bíróság elé kerülő ügyek . A dokumentumban kendőzetlenül írt arról, hogy a kulákok felmentését a lehető legkisebb mértékre kell csökkenteni, ennek az eléréséhez pedig az ügyek megfelelő kiválasztása szükséges, mert még a kiválasztásnál elejét kell venni a felmentés lehetőségének.
Újabb összemosódását láthatjuk tehát a végrehajtó és a bírói hatalomnak. Ezt erősíti a belügyminiszteri rendelet azon utasítása is, hogy a tanácsok minél nagyobb számban vonják be a bírákat, és ügyészeket, az igazságügyi szervek vezetőit tanácstagokként vagy aktívaként a tanácsok egyes állandó bizottságaiba.
A helyes tagok kiválasztásában a bíróság elnökeinek juttatott fontos szerepet a belügyminiszter. A bíróság elnöke egyértelműen csak a párt szempontjából megbízható ember lehetett, aki biztosíthatta a pártszervezetekkel való jó együttműködést.
Az ideológiai irányítás, a párt vezetőinek „tisztelete" a mindennapi élet egészét áthatotta, s ez a bírósági munkának is meghatározó eleme volt. A bíróság megyei elnöke kötelességének érezte, hogy Rákosi Mátyás 60. születésnapjára felajánlást tegyen, hiszen ezzel javítják a bírói munkát (Lásd a 5. számú forrást!) A „nagypolitika" figyelembe vétele mellett azonban a párt helyi vezetőit is tájékoztatni kellett az aktualitásokról, mint azt a megyei bíróság elnökének 1952. január 23-án kelt levele mutatja. Az MDP Pest megyei pártbizottságának titkárához küldött beszámolójában a járásbíróságok kétheti jelentéseiből válogatott a fontosnak tartott politikai ügyek közül. Az elnök a szóbeli megbeszélésükre hivatkozva küldte a levelet, így valószínű, hogy a párt naprakész információkkal rendelkezhetett a bíróságon zajló nagy fontosságú pereket illetően. (Lásd a 4. számú forrást!)
Végül jellemzőek voltak a gyorsan meghozott és nagyszámú ítéletek is: Előbbi azt jelentette, hogy 1951-ben nyolc hét alatt fejezték be az ügyeket a megyei Bf. tanácsnál, 1952-ben pedig már . A járásbíróságoknál ugyanekkor 8-10 hétről egy hónapra csökkent a perek időtartama. Hogy mekkora számokról is van itt valójában szó, arra először az MDP Központi Vezetőségének - évtizedeken keresztül a nyilvánosság elöl elzárt - 1953. június 27-28-ai határozata utal. A dokumentum szerint 1950 és 1953 I. negyede között 650 000 személy ügyével foglalkoztak a bíróságok, és 387 000 személy ellen hoztak marasztaló . Már ez az óriási szám önmagában elég indok, hogy további kutatások tárgyát képezze az államszocializmus jogszolgáltatása.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt február 08.
1904
1934
Móra Ferenc magyar író (*1879)Tovább
1938
A szudétanémetek és a Szlovák Néppárt képviselői Rózsahegyen a közös fellépésről tárgyalnak.Tovább
1949
A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József hercegprímást.Tovább
1949
A népbíróság Mindszenty József bíborost életfogytig tartó fegyházra ítéli.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.
Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.
Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.
A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.
Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.
Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.
A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2022. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő