Kovács Gyula képviselő a Parlament épületében pisztollyal sikertelen merényletet kísérel meg Gróf Tisza István miniszterelnök ellen.Tovább
„Nem tagadjuk, hogy a bíróságnak politikai célt kell betölteni.”
A bíráskodás jellemzői Pest megyében az 1950-es években
„M. elvtárs motorkerékpárján haladva nekiment két rendőrnek, akik az út szabálytalan oldalán mentek. Sérülés nem történt s a rendőrök maguk sem kérik a vádlott megbüntetését.A vádlott két fröccsöt fogyasztott el az esetet megelőzően.
[...] a megyei tanács konkrét kérelme az, hogy a vádlott a másodfokú eljárás során vagy felfüggesztett enyhe szabadságvesztés büntetést, vagy pedig alacsonyabb összegű pénzfőbüntetést kapjon [...]
Magam is arra kérlek Karcsi, légy szíves odahatni, hogy a megyei tanácsunk eme kérelme teljesedésbe menjen."
Bevezetés
Ries István igazságügy-miniszternek a címben idézett a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának 1949. november 18-ai teljes ülésén érzékletesen tükrözi, hogy az 1949. XX. alkotmánytörvénnyel kialakított bírósági milyen szerepet szánt az új hatalom.
Forrásközlésünkben a Pest Megyei Bíróság elnöki segítségével azt kívánjuk bemutatni, hogy milyen főbb jellemzői voltak a bíráskodásnak az
. Ismeretes, a hangsúly a büntető ítélkezésen volt. A büntetőbíráskodás eszközzé vált, hogy a diktatúra megvalósítsa célkitűzéseit: a társadalom strukturális átalakítását, a tulajdonviszonyok megváltoztatását, az ideológiai arculat átformálását és a politikai ellenfelek . A Pest Megyei Bíróság politikailag megbízható elnöke, Z. Károly maga is bevallotta 1952. júniusi beszámolójában, hogy a polgári ítélkezéssel kapcsolatban szakmai tudása hiányos, és nem is szentel rá kellőA kommunista vezetés jogilag is igyekezett legitimálni rendszerét, aminek végrehajtását az egykori szociáldemokrata igazságügy miniszter kezdte meg. Az 1949. december 7-én az új vezérfonalról kiadott rendelete alapján utasította a Budapesti Felsőbíróság elnöke a Pestvidéki Törvényszék elnökét, hogy a felügyelete alá tartozó járásbíróságoknál az időszaki felügyeleti vizsgálatot végezze el, s mint felettes szerve szintén e rendelet szerint vizsgálja a . Az utasítás küldője hét (megválaszolandó) kérdést közölt, melyek mindegyike érintette valamilyen módon a párthoz, a hivatalos ideológiához való viszonyt, vagyis ettől kezdve a bíróságok szakmai felügyeletét még a korábbiaknál is leplezetlenebbül a politikai felügyelet . (Lásd az 1. számú forrást!)
A Pest Megyei Bíróság elnöke évekkel később, 1953. június 22-én a Pest megyei Pártbizottság Titkárságának küldött jelentésében - ugyanebben a szellemben - az általános politika megvalósulásának elősegítőjeként tartotta számon a helyes ítéletet, annak indoklását és a döntést megelőző politikus . A megyei bíróság munkájáról szóló beszámolójában a politikus bíráskodás fogalmát . Ez egyrészt az osztályellenség (elsősorban a kulákok) ellen irányuló ítélkezést jelentette, másrészt a politika diktálta, különböző módon érkezett parancsok felhasználását az ítélkezésnél. Az ítélkezés kétféle lehetett: megtorló az osztályellenséggel, ill. nevelő a dolgozókkal szemben. Ez utóbbi azonban nem minden esetben volt nevelő, így a dolgozók esetében is összemosódott a megtorló és a nevelő funkció. (Lásd a 8. számú forrást!)
A különböző módon érkezett parancsok, követendő utasítások lehettek az igazságügy-minisztérium különböző osztályvezetőinek leiratai, de magánlevélre is akad példa. Az Esztergom Megyei Bíróság elnöke 1952. március 11-én személyes hangvételű levelében kérte a Pest Megyei Bíróság elnökét, hogy a Komárom megyei tanács egy kiváló dolgozója enyhébb büntetést kapjon a fellebbviteli szakaszban. A vádlottat a pestvidéki járásbíróság öt hónapi börtönbüntetésre ítélte élet és testi épség veszélyeztetésének bűntette miatt, miután motorkerékpárjával ittasan nekihajtott az út szabálytalan oldalán haladó rendőröknek. Sérülés nem történt. A büntetést túl szigorúnak találta a Komárom megyei tanács elnöke, és mivel „harcos" és „aktív" párttagról volt szó, így a megyei bíróság elnökén keresztül felfüggesztett enyhe szabadságvesztést, vagy alacsonyabb összegű pénzfőbüntetés kiszabását próbálta meg elérni a fellebbviteli tárgyalás során. Az elnököt tájékoztatta az ügy számáról, a tárgyalás pontos időpontjáról, és az ügyben meghozni kívánt ítéletről is. (Lásd a 6. számú forrást!)
Az alkotmány VIII. az állampolgárok jogairól és kötelességeiről szóló fejezete deklarálta, hogy a „Magyar Népköztársaság polgárai a törvény előtt egyenlők és egyenlő jogokat élveznek". Hogy ez mennyire csak papíron létező volt, tanúsítja többek között a Pest Megyei Bíróság elnökének 1951. október 24-én a Pest megyei Tanács VB ülésén elhangzott . Az osztályszempontú ítélkezés példáinak egész sorát tartalmazza a dokumentum. A Pest Megyei Bíróság cséplési visszaélések tárgyában elkövetett ügyek esetében a „kulák" vádlottakra három, ill. kettő és fél év börtönbüntetést szabott ki, a dolgozó parasztok és a munkások azonban - akik egyébként a cséplőgép ellenőrei és felelős vezetői voltak - „csupán" hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetést kaptak, emellett a mellékbüntetés mértéke is csekélyebb volt.
A korban sokat idézett, hírhedt szovjet legfőbb ügyész, Andrej Januarjevics Visinszkij minden bírósági ügyet az osztályharc egy epizódjának tekintett. Emiatt különös fontosságú volt a megfelelő ítélet, amelyhez támpontot nyújtottak egyrészt a fentebb említett parancsok, utasítások, másrészt a megyei bíróság elnöke az ügyek megfelelő elosztásával ezt maga is . Amennyiben túl enyhe büntetést szabtak ki, akkor a megyei bíróság elnöke jelezte ezt a járásbíróság elnökének. Példaként említhető az 1951. évi őszi eset, amikor a megyei bíróság elnöke szerint a Váci Járásbíróság enyhe ítéleteket hozott, a Pestvidéki Járásbíróság pedig nem vont éles határt a dolgozó paraszt és a kulák . Előfordult, hogy az Igazságügy-minisztérium nevében kelt leiratban maga a megyei bíróság elnöke kapott dorgálást a felügyelete alá tartozó járásbíróságok helytelen ítélkezése . Az Igazságügy-minisztérium főosztályvezetője, kevesellte például 1952 augusztusában a 65 kg lisztet vásárló kulákra kirótt hét hónapi börtönt és a 800 Ft pénzbüntetést, mivel a bíróság elé kerülő, jól kiválasztott ügyekben példát statuáló, komoly ítéleteket tartott szükségesnek.(Lásd a 7. számú forrást!)
A bíróságok már a kezdetektől szorosan kapcsolódtak a tanácsrendszerhez. Ezt illusztrálja Sömjén Pál 1950. október 3-án kiadott szigorúan bizalmas utasítása is. Az utasítás célja az 1950. október 22-ére kitűzött tanácsválasztások nyugodt lefolyásának biztosítása volt. A főosztályvezető által ünnepnapnak titulált napot, és a megelőző időt is a hatalom minden igyekezetével védeni igyekezett. Október 4-én érkezett meg az utasítás a Pestvidéki Törvényszék elnökéhez, így e naptól október 22-ig a Törvényszék elnökének a rendelkezések szerint biztosítania kellett, hogy az „agitáció" zavartalanul folyhasson, és hogy a „reakció" ne kapjon lehetőséget a támadásra. Ennek elérésére az elnöknek meg kellett vizsgálnia, hogy ne a védett időszakra essenek a büntetőtárgyalások. Az elnapolási indítványokat egyébként a maximális biztosítás végett az államügyészségek vezetői részére is megküldték, az indokot pedig más irányú hivatali elfoglaltságban jelölte meg a főosztályvezető. (Lásd a 2. számú forrást!)
Bár a tanácsrendszer bevezetésétől kezdve napirenden volt az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szoros együttműködése, Házi Árpád belügyminiszter, 1951. július 9-én bizalmas leiratot adott ki az ügyészségek, bíróságok és a helyi tanácsok kapcsolatának további fejlesztése végett. (Lásd a 3. számú forrást!) Ebben leírta, hogy a bíróságok elrettentő ítéletekkel segíthetik a tanácsok munkáját, ugyanakkor árthatnak is pl. a begyűjtésekkel kapcsolatban hozott „rossz" döntésekkel. A belügyminiszter a tanácsok és a bíróságok kapcsolatát nemcsak megyei, hanem járási szinten is szorgalmazta havi beszámolók, és folyamatos megbeszélések formájában. Hangsúlyozta, hogy a bíróságok, és az ügyészségek nincsenek alárendelve a tanácsoknak, ugyanakkor az egymás munkája feletti építő kritikát és a kellő tájékoztatást elengedhetetlennek tartotta. A tömeges közellátási bűncselekményeknél válogatást javasolt a belügyminiszter, mégpedig annak figyelembevételével, hogy a nagyon súlyos bűncselekmények elkövetőit és az egyébként is ellenséges magatartásúakat állítsák bíróság elé, a többieket pedig kihágási eljárás alá vonják. A feljelentések alapos előkészítésénél figyelmeztetett arra a helytelen gyakorlatra, hogy a tanácsi szervek mentesítő bizonyítékokat adtak a vádlottaknak. A belügyminiszter a tanácsok VB elnökeinek kiadott rendeletében tehát a bíróságok ítélkezési gyakorlatát is befolyása alá kívánta vonni. A Pest Megyei Bíróság elnöke maga is elismerte a Pest megyei Tanács VB előtt tett beszámolójában, hogy a tanácsok feladata a bíróság elé kerülő ügyek . A dokumentumban kendőzetlenül írt arról, hogy a kulákok felmentését a lehető legkisebb mértékre kell csökkenteni, ennek az eléréséhez pedig az ügyek megfelelő kiválasztása szükséges, mert még a kiválasztásnál elejét kell venni a felmentés lehetőségének.
Újabb összemosódását láthatjuk tehát a végrehajtó és a bírói hatalomnak. Ezt erősíti a belügyminiszteri rendelet azon utasítása is, hogy a tanácsok minél nagyobb számban vonják be a bírákat, és ügyészeket, az igazságügyi szervek vezetőit tanácstagokként vagy aktívaként a tanácsok egyes állandó bizottságaiba.
A helyes tagok kiválasztásában a bíróság elnökeinek juttatott fontos szerepet a belügyminiszter. A bíróság elnöke egyértelműen csak a párt szempontjából megbízható ember lehetett, aki biztosíthatta a pártszervezetekkel való jó együttműködést.
Az ideológiai irányítás, a párt vezetőinek „tisztelete" a mindennapi élet egészét áthatotta, s ez a bírósági munkának is meghatározó eleme volt. A bíróság megyei elnöke kötelességének érezte, hogy Rákosi Mátyás 60. születésnapjára felajánlást tegyen, hiszen ezzel javítják a bírói munkát (Lásd a 5. számú forrást!) A „nagypolitika" figyelembe vétele mellett azonban a párt helyi vezetőit is tájékoztatni kellett az aktualitásokról, mint azt a megyei bíróság elnökének 1952. január 23-án kelt levele mutatja. Az MDP Pest megyei pártbizottságának titkárához küldött beszámolójában a járásbíróságok kétheti jelentéseiből válogatott a fontosnak tartott politikai ügyek közül. Az elnök a szóbeli megbeszélésükre hivatkozva küldte a levelet, így valószínű, hogy a párt naprakész információkkal rendelkezhetett a bíróságon zajló nagy fontosságú pereket illetően. (Lásd a 4. számú forrást!)
Végül jellemzőek voltak a gyorsan meghozott és nagyszámú ítéletek is: Előbbi azt jelentette, hogy 1951-ben nyolc hét alatt fejezték be az ügyeket a megyei Bf. tanácsnál, 1952-ben pedig már . A járásbíróságoknál ugyanekkor 8-10 hétről egy hónapra csökkent a perek időtartama. Hogy mekkora számokról is van itt valójában szó, arra először az MDP Központi Vezetőségének - évtizedeken keresztül a nyilvánosság elöl elzárt - 1953. június 27-28-ai határozata utal. A dokumentum szerint 1950 és 1953 I. negyede között 650 000 személy ügyével foglalkoztak a bíróságok, és 387 000 személy ellen hoztak marasztaló . Már ez az óriási szám önmagában elég indok, hogy további kutatások tárgyát képezze az államszocializmus jogszolgáltatása.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 04.
1901
1916
Első világháború: Megindul a Bruszilov-offenzíva. Az orosz hadsereg nagyerejű támadása áttöri az osztrák-magyar hadsereg frontját a Luck-...Tovább
1920
A versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírják a Magyarországgal kötött békeszerződést. Ennek következtében Magyarország - Horvátország...Tovább
1942
Elkezdődik a midwayi csata, amely fordulópontot hoz a második világháború csendes-óceáni hadszínterén.Tovább
1989
Pekingben, a Tiananmen téren (a Mennyei Béke Kapujának terén) a hatóságok tűzfegyvereket és páncélosokat bevetve brutálisan szétverik a...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.
Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők