„Párttag voltam, de templomba is jártam”

A párttagság történetei munkások és munkásnők életút elbeszéléseiben

„48-ban még a Borbás testvéreknél bedumáltak a pártba. Volt DISZ, SZIT, én benne voltam mindenben. Végig maradtam is párttag. '61-ben kizártak a pártból az egyházi esküvő miatt. Dupla esküvőnk volt, egybe rendeztük a feleségemnek a húgával. Szerintem ma sem tudják a gyárban, hogy mindkét gyerekemet megkereszteltettem titokban az óbudai nagytemplomban. Aztán egy év múlva ismét tagjelölt lettem a pártban, és visszavettek.”

Bevezetés 

A Budapesti Harisnyagyár gyári pártirataiban, de valószínűleg más gyárakban is az, hogy valaki az MSZMP tagja lett, a leggyakrabban egyszerű, mindennapi rutinügyként jelenik meg. úgy tűnik, hogy a jegyzőkönyvek vezetésekor nem sokat bajlódtak azzal, hogy megmutassák azt, hogy a pártba belépő milyen egyéniség. Gyakran visszatérő formulákkal dolgoztak a jegyzőkönyvek írói. Ilyen agyonismételt jellemzés volt például, hogy "régóta ismerem, becsületes lelkiismeretes dolgozó", "társai szeretik, példamutató", vagy "rendszeresen képezi magát", "úgy gazdasági, mint társadalmi munkáját mindig nagy szorgalommal és hozzáértéssel végezte". Tehát azok az alapszervezeti jegyzőkönyvek, amelyekben a párttagfelvételekről döntöttek, az életutakat - bár nagyon vázlatosan - abban a keretben ábrázolták, hogy a párt leendő tagja mennyiben felel meg a szocialista emberrel szemben támasztott elvárásoknak. Eszerint az ábrázolásmód szerint - akárcsak a szocialista brigád tagja - a leendő párttag is nevelhető, képezi magát, munkateljesítménye nemcsak gazdaságilag jó, hanem a társadalom számára hasznos, önkéntes munkákat is végez. (pl. munkatársainak árusítja a Kossuth Könyvkiadó könyveit a műhelyben). Ezen felül a pártba belépőket normatív alapon is jellemzik. Ilyen jellemző tulajdonság pl. a becsületesség, a tisztesség, de a privát szférát érintő olyan elvárások is, mint a józan életvitel. Elítélendőnek számított az iszákosság, és a "rendezetlen családi élet", amely elsősorban azt jelentette, hogy a (leendő) párttag nem monogám házasságban élt.

Az egyéni életutak elmélyültebb ábrázolása a párttagfelvételi eljárásokról szóló iratokban csak akkor jelenik meg, ha valakit valamilyen oknál fogva nem akartak felvenni a pártba, konfliktusba került a pártszervezettel. Persze egyáltalán nem biztos, hogy a valódi oka annak, hogy valakit nem akartak felvenni a pártba, az volt, ami róla a jegyzőkönyvbe bekerült. Ezért az alábbiakban két olyan esetet elemzek, ahol a formázó csoportvezetőjének azért nehezítették meg tagfelvételi eljárását, mert lánya elsőáldozó volt. Egy kötödei művezetőnek pedig azért, mert templomi esküvőt tartott. A korabeli forrásokat összevetem az egykori szereplőkkel 2001-ben készített interjúimmal.

Amikor Ki. Gyuláné kérte felvételét az MSZMP-be, pártalapszervezetében, a formázóban először nem támogatták azért, mert lányát megáldoztatta. Ő azzal védekezett, hogy ez "családi okok miatt történt, nem azért mert vallásos". A Budapest Főváros Levéltárában őrzött jegyzőkönyv tanúsága szerint a műhelyfőnök azzal zárta le Ki-né ügyét, hogy Ki. Gyuláné "amikor a formázóba került, megbízták, hogy nevelje a fiatalokat. Ezt a munkáját igen jól végezte. Ki.-né kommunistává nevelése a mi feladatunk lesz".

Ma ezt a történetet Ki. Gyuláné el is mesélte, meg nem is. Ugyanis elbeszéléseiben sokkal inkább hangsúlyozta azt, hogy vallásos szellemben nevelte lányát, és ebből konfliktusa támadt a pártemberekkel, mint azt, hogy emiatt kérdésessé vált, hogy őt felvegyék a pártba. Ma elbeszéléseiben azt is hangsúlyozza, hogy ő mennyire nem akart a párt tagja lenni. Talán érezte azt az ellentmondást, hogy őt annak ellenére vették fel mégis párttagnak, hogy a lányát megáldoztatta. Ráadásul őt még szankcióval sem sújtották, mint hét évvel korábban Cs. Lászlót. "A pártba nem akartam belépni, de jött mindig a K.-né, meg a T.-né, hogy rád van szükségünk, lépj be. Egyszer aztán meguntam, mondtam nekik, hozzátok azt a belépési nyilatkozatot, aláírom. A lányom elsőáldozó volt, de akkor még nem voltam párttag. Azt mondták akkor... (szünet) én mindenhova egyébként úgy mentem, hogy mondtam a többieknek, hogy jól van, megyek, de csak akkor, ha a lányomat is hozhatom. Ott volt velem minden május, elsején, kiránduláson, mindenhol. A lányomat nem érdekelte a politika, KISZ tag sem volt. A nyakában keresztet hordott. Ezt észrevették a Hajógyári-szigeten, egy majálison. A D.-né, meg a B.-né, azok normális párttitkárok voltak, de aki utánuk jött, az nagyon vonalas. Másnap felhívatott, hogy miért hord a lányom keresztet a nyakában, pedig ahhoz semmi közük nem volt". (Interjú Ki. Gyulánéval. 2001. február 19. 6. o.)

Ki. Gyuláné ebben az elbeszélésében akkor kanyarodott el a történet eredeti vonalvezetésétől, amikor azt kellett volna nekem elmesélnie, amit az iratokban megtaláltam, hogy lánya elsőáldozása miatt nem vették fel simán a pártba. A kitérőben egyrészt hangsúlyozta, hogy ő milyen jó anya volt, mert lányát mindenhová magával vitte, másrészt kiemelte azt is, hogy gyerekét vallásos nevelésben részesítette. Ennek kapcsán mesélte el azt a történetet, hogy lánya vallásossága miatt máskor is ki volt téve a párttitkár zaklatásának, az felhívatta őt az irodájába, és kérdőre vonta. Akárcsak Ki. Gyuláné esetében, másnál is úgy tűnt, hogy ma, amikor az embereket vallásosságukról faggatom, sokkal többet mesélnek el a vallással kapcsolatos külső jegyekről (kereszt viselése a nyakban, egyházi esküvő, temetés), mint arról, hogyan vélekednek a vallásos tanításokról, tézisekről. Ezért is tartottam fontosnak, hogy ahhoz, hogy jobban megértsem gondolkodásmódjukat, és azt, hogy mennyiben formálta át vélekedéseiket a világról a szocialista időszak vallásellenes propagandája, megpróbáltam olyan témákról beszéltetni őket, ami manapság a beszélgetésekben tabunak számít: megkérdeztem őket arról, mit gondolnak a halálról és arról, van-e túlvilági élet.

Más visszaemlékező kifejezetten büszke volt arra, hogy egyszerre volt párttag és járt templomba is. Tehát úgy jeleníti meg, hogy - annak ellenére, hogy ebből konfliktusa volt a párton belül - össze tudta egyeztetni a kétféle világnézetet, és mindkét helyen kitett magáért. Gyakran szólalt fel a párttaggyűléseken, de ragaszkodott ahhoz is, hogy életútjának szimbolikus állomásain az egyház is megerősítse döntéseit. Mind a pártállamot, mind az egyházat mai visszaemlékezéseiben ironikusan emlegeti.

Cs. László magnó nélkül így idézte fel az egykoron történteket: "'48-ban még a Borbás testvéreknél bedumáltak a pártba. Volt DISZ, SZIT, én benne voltam mindenben. Végig maradtam is párttag. '61-ben kizártak a pártból az egyházi esküvő miatt. Dupla esküvőnk volt, egybe rendeztük a feleségemnek a húgával?  Szerintem ma sem tudják a gyárban, hogy mindkét gyerekemet megkereszteltettem titokban az óbudai nagytemplomban. Aztán egy év múlva ismét tagjelölt lettem a pártban, és visszavettek. Ez volt az én büntetésem, így volt ez megbeszélve." (Cs. László ezt a történetet háromszor is elmesélte: Interjú Cs. Lászlóval. 2001. október 11. 3. o., 2001. október 18. o. 10. o., 2001. október 25. 10. o.)

Cs. László "ügyét" megtaláltam a Budapesti Harisnyagyár pártiratai között is. Mivel 1956 után nem lépett át rögtön az MSZMP-be, ezért 1960-ban újra kellett kérelmeznie, hogy vegyék fel tagjelöltnek a pártba. Miután alapszervezete javasolta, a gyár párttitkára, K. Aranka (K. Aranka 1957-1960 között a Budapesti Harisnyagyár párttitkára volt) feljegyzést készített a III. kerületi pártbizottságnak arról, hogy támogatják tagjelöltségét. Megmagyarázta, hogy miért nem kérte Cs. László rögtön az átigazolását ("kerékpárversenyzőként nagyon le volt terhelve" BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. K. Aranka gyári párttitkár levele a III. kerületi pártbizottságnak. 1960. március 29.). Ugyanis ebben az időszakban hiába támogatott valakit a gyári pártbizottság, a kerületi visszautasíthatta a kérelmet arra hivatkozással, hogy valaki nem lépett át a forradalom után az átigazolási határidőn belül az MSZMP-be. Azt, hogy miért pont Cs. László esetében csináltak a pártban ügyet abból, hogy - akárcsak a visszaemlékezők közül többen - templomban esküdött, azt az iratokból nem lehet kideríteni. A gyári pártbizottság ülésén úgy határoztak, hogy tagjelöltségét egy évvel meghosszabbítják. D. Sándorné, aki 1960. szeptemberétől lett a gyár párttitkára, a jegyzőkönyv tanúsága szerint nem állt ki Cs. László mellett: "Cs. elvtárssal kapcsolatban elmondja, hogy az elvtárs valóban felkereste házasságkötése előtt problémájával. Elmondta családi helyzetét, valamint az ő világnézeti szemléletét. Próbálták tanáccsal ellátni, azonban ez sikertelenül járt? A tagságnak jogában van tudni, hogy kommunisták milyen életet élnek, mit cselekszenek".( BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. A Budapesti Harisnyagyár PB-nak ülése. 1960.) D. Sándorné tehát azzal érvelt, hogy a pártnak joga van beavatkoznia az emberek mindennapjaiba, és ha a párttisztségviselők úgy látják, hogy valaki nem érett a párttagságra, akkor azt szankcionálhatják. Cs. László, - akárcsak mások hasonló helyzetben - , a pártfórumokon úgy érvelt, hogy "szülei kérésére kénytelen volt esküvőjét templomban megtartani, mivel választása más nem volt. Ezt megtette, de továbbra is kommunista akar maradni". (BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. II. alapszervezet 1961. november 23-i ülése. Cs. László hozzászólása.) 1962. március 28-án az alapszervezet már támogatta Cs. László felvételét a pártba, és 1962. augusztus 24-én megkapta tagsági könyvét. (BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. II. alapszervezet 1962. március 28., 1962. augusztus 24-i ülései.) Cs. László hozzászólásai az alapszervezeti és taggyűléseken gyakran bekerültek a jegyzőkönyvbe. Hol a munkakörülmények javításáért szállt síkra, máskor a szülő nők szülési szabadságával kapcsolatban fejtette ki véleményét, 1977-ben elvégezte a marxista középiskolát. (BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. II. alapszervezet 1962. június 27., 1962. november 29., 1977.) életútelbeszéléseiben maradandó nyomot hagyott az egyházi esküvője miatti konfliktusa a párt tisztségviselőivel, bár ma már ironikusan idézi fel az egykor történteket.

A források lelőhelye: Budapest Főváros Levéltára BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai.

Ezen a napon történt február 08.

1904

Japán hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1934

Móra Ferenc magyar író (*1879)Tovább

1938

A szudétanémetek és a Szlovák Néppárt képviselői Rózsahegyen a közös fellépésről tárgyalnak.Tovább

1949

A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József hercegprímást.Tovább

1949

A népbíróság Mindszenty József bíborost életfogytig tartó fegyházra ítéli.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő