A Deutsch család hatvani kastélyának sorsa a világháború után

„A kiküldetési rendeletre dr. Cser János min. tanácsos vezetésével eljáró bizottságban a hatvani Deutsch-kastélyt megvizsgáltam abból a szempontból, hogy hadirokkant otthon részére alkalmas-e. Hatvan 17 000 lakosú megyei város, Budapesttől autóval 1 óra alatt érhető el. Jelenleg 6 vonatpár közlekedik Budapest és Hatvan között. Több szempontból kívánatos, hogy a hadirokkantotthonok vidéken, kisebb városokban, Budapestet jól megközelíthető helyen helyeztessenek el, ezért Hatvan megyei város különösen alkalmas arra, hogy ott hadirokkantotthon létesüljön.”

Bevezetés 

1945. március 15-én jelent meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról. A földművelésügyi miniszternek a végrehajtással kapcsolatos későbbi rendeletei részletesen meghatározták - többek között - a "megváltott" ingatlanok telekkönyvezésének módját (5.600/1945. FM r. 62-67. §), a házhelyek és a közérdekű telkek juttatását (2.400/1945. FM r.) Ez utóbbi rendelet 12. §-a következőket mondta ki: "Az elkobzás vagy megváltás alá kerülő lakóházat, kertet, ill. parkot a földművelésügyi miniszter kijelölheti valamely országos érdekű szociális, művészi, tudományos vagy irodalmi célra". A jogszabály a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, továbbá a Népjóléti Minisztérium hatáskörébe utalta a kastélyok többségét, de különböző társadalmi szerveknek is juttatott.

Így került pl. a tatai Esterházy-kastély a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, az Országos Sporthivatal olimpiai edzőtábora céljára. A kastély egyik részében a Nemzeti Színház rendezhette szabadtéri előadásait. A fóti Károlyi-kastélyt a Pestvármegyei Evangélikus Egyházmegye általa fenntartott beteg gyermekek otthona részére utalták ki. A Hatvany-Deutsch család hatvani kastélya a Népjóléti Minisztériumhoz került kórház céljára.

A család vagyonát Deutsch Ignác (1803-1873) terménykereskedés alapozta meg. Két fia, József (1824-1903) és Bernát (1826-1893) tovább folytatták munkáját; számos hazai iparvállalat létesítésében vettek részt. A kereskedelem és ipar terén szerzett érdemeik elismeréseként 1879-ben - hatvani előnévvel - magyar nemességet kaptak. Bernát 1880-ban az Osztrák-Magyar Bank budapesti főintézetének igazgatósági tagja lett.

József fia, Sándor (1852-1913) és Bernát fia, József (1858-1913) közreműködése mellett a Deutsch Ignác és Fia cég, amely 1880-ig főleg terménykereskedéssel és kiterjedt birtokaival foglalkozott, elsőrangú kereskedelmi cég lett. Az ő közreműködésükkel létesültek a nagysurányi, hatvani és garamvölgyi cukorgyárak, a losonci és hatvani gőzmalmok, a temesvári serfőző gyártelep. Sándor pénzügyi téren is elismert szakemberré vált, tagja volt a kereskedelmi és iparkamarának, továbbá igazgatósági tagja a pesti hazai takarékpénztárnak.

Sándor és József (valamint József két testvére) 1897-ben engedélyt kapott a Hatvany-Deutsch kettős családi név viselésére, majd 1908-ban elnyerték a bárói rangot is. Utódaik közül Károly, Ferenc és Lajos (1880-1961) 1917-ben a Deutsch név elhagyásával nevüket Hatvanyra változtatták. Sándor és József tagja lett a főrendi háznak is.

A "cukorkirály"-nak is nevezett br. Hatvany család ma is egyike az ország legnagyobb zsidó családjainak - állapította meg joggal Kempelen Béla, A magyar zsidó családokcímen írt, 1937-ben megjelent könyvében.
Az 1930-as évek végén, a '40-es évek elején már számos részvénytársaság tartozott a több ágra szakadt kiterjedt család érdekeltségébe. A Deutsch Ignác és Fia cég hozta létre a Hatvani Növénynemesítű, a Hatvani Cukorgyár Részvénytársaságot, és egyik alapítója volt az Alföldi Cukorgyár Részvénytársaságnak. Az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején mindhárom részvénytársaság igazgatótanácsának tagjai között megtalálhatjuk br. Hatvany Endrét, Bernát egyik unokáját és dr. Hirsch Albertet, József egyik unokájának a férjét.

A család - a gyárak létesítése mellett - földjeit is gyarapította, a 20. század elején már több min 8000 holdnyi földbirtok volt a tulajdonukban. A hatvani cukorgyárnak 2343 hold saját birtoka volt, báró Hatvany Ferencnek és testvérének, Irénnek (dr. Hirsch Albertné) 2278. A család másik ágához tartozó Józsefnek és Sándornak mintegy 3800 holdja volt.

Az utódok közül már nem mindenki kapcsolódott az üzleti élethez. Br. Hatvany Lili, Bernát egyik unokája írónő volt, József egyik unokája, br. Hatvany Lajos pedig író, irodalomtörténész, Ady és Petőfi egyik életrajzírója.
Hatvany Lajos regénytrilógiájában - Zsiga a családban, Zsiga az életben, Zsigmond a kastélyban - egy zsidó család több nemzedékének történetén keresztül szemléletesen mutatja be a "honi ipar megteremtőinek" vagyonosodását, társadalmi felemelkedését. Hőse, Bondy Zsigmond családja százéves történetének elbeszélése során megismerhetjük Simont, aki a 19. század elején először pénzkölcsönzéssel foglalkozott, majd gyapjú-, gabona- és pénzüzletet teremtett. Fia Hermann, a kereskedés kiszélesítése mellett már földbirtokokat vásárolt. A harmadik generációt képviselő Bondy Zsigmond, "aki annyi évtizeden át parancsolt az ország gabonájának és lisztjének", "a Terményhitelbank leghatalmasabb igazgatója", majd házasság révén övé lett a kastély is. Ha a regénybeli Bondy Zsigmond 1945-ben élt volna, - a fent idézett jogszabály értelmében - kastélya államosítását ő sem kerülhette volna el.

A Népjóléti Minisztérium anyagában lévő, 1946-1948 között keletkezett iratok alapján következtethetünk a kastély és a park hajdani szépségére, majd a háborús pusztításokra, megismerhetjük az újjáépítés nehézségeit, és a kastély jövőjével kapcsolatos minisztériumi elképzeléseket. (Az egyes szövegrészek - fölösleges iktatószámok, iktatószámok - elhagyását [...]-jel jelöltük.)

Ezen a napon történt február 03.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő