MEFESZ IB ülésén – az április 8-ai titkársági ülés felfogásával összhangban – elvetették a kisebbség elképzelését a rétegszervezet hosszú...Tovább
Gróf Apponyi Franciska és a fóti jótékonysági intézmények
„a háborúval járó nehézségeken igyekeztem én a magam kis körében Tanácsadó Irodámmal segíteni és talán nem minden siker nélkül, hisz közel voltam a fótiakhoz és mindegyikük számára nyitva volt az ajtóm." - írja naplójában gróf Károlyi Lászlóné született gróf Apponyi Franciska, aki 1914 őszén megalakította a „Fóth községi segítő és népjóléti bizottságot" és a fóti Tanácsadó Irodát, majd a háború után férjével telepet hozott létre hadirokkantak és hadiözvegyek részére. A grófnő az állami gondoskodást megelőzve karolta fel a rászorultakat, s adott mintát szociális intézmények szervezésére.
A háborút követő zavaros időszak (összeomlás - forradalom - proletárdiktatúra - ellenforradalom) lezárultával, 1921 tavaszán, Apponyi Franciska nagyszabású jótékonysági akciót indított hadirokkantak és hadiözvegyek házépítésének támogatására, amiben férje is kivette a részét, főként anyagi segítséget nyújtva. „Suum Cuique" („Mindenkinek a Magáét") elnevezéssel alapot hoztak létre a hasonló nevű telep felépítésére. Felhívásukat hatvan országba juttatták
. (Lásd az 1. sz. forrást!) Az adományozók között volt többek közt XI. Pius pápa, Mussolini és Lord Rothermere. Sok országból érkezett adomány Belgiumtól Japánig, Svédországtól Argentínáig. A grófnő a férje segítségével vásárolt 12 hold földet lakások céljára, s az első tíz szoba-konyhás lakóház már 1921-ben elkészült hazai és külföldi támogatásokból. (Lásd a 2. sz. forrást!) A házakhoz kis kertek tartoztak, s az új településrészhez szolgáltató létesítményeket is terveztek. A telep ünnepélyes átadására 1922. május 22-én került sor Horthy Miklós kormányzó és gróf Bethlen István miniszterelnök, valamint több hazai és külföldi adományozó jelenlétében. (Lásd a 3. sz. forrást!). A telepet a helybeliek később Fót-Újfalunak keresztelték . (3. kép) |
1. sz. forrás Felhívás a Suum Cuique telep építkezésére (külföldre) |
 |
2. sz. forrás: A felépült házak száma évenként a Suum Cuique telepen (kézzel írt összeállítás). |
 |
3. sz. forrás: Suum Cuique Alap közleményei, 1. évf. 1. sz., Fót, 1928. március 15. |
A „Suum Cuique" alap 1922-ben adománygyűjtő brosúrát adott ki a telep továbbépítéséhez szükséges anyagi források előteremtéséhez. A kiadvány tíz fekete-fehér képes levelezőlapot tartalmaz a fóti szociális létesítményekről, beleértve a Tanácsadó Irodát, a csecsemőotthont, valamint Fót-Újfalu (a „Suum Cuique" telep) tervét és építését. A jól megtervezett, kisméretű füzetben, ami korabeli „PR-kiadványnak" is beillik, a képeslapok előtt rövid ismertető olvasható magyar, francia és angol nyelven Fót község népességének jellemzőiről, valamint a fóti népjóléti intézmények 1914-1920 közötti működéséről, tényadatokkal. (Lásd a 4. sz. forrást!)
 |
4. sz. forrás: Adománygyűjtő brosúra „Suum Cuique” javára. Tájékoztató a fóti népjóléti intézmények működéséről 1914-1920. |
A leendő támogató megismerhette a brosúrából Fót legfontosabb demográfiai adatait. Megtudhatta, hogy Fót 4719 főnyi népessége túlnyomó részben földművelésből élt, de a gyári munkások és családtagjaik száma is viszonylag magas volt (700 fő, a lakosság közel 15%-a), ami a fővárosból történő jelentős arányú kiköltözéssel függött
. Az 1920-as évek elején a település protestáns többségű volt, a reformátusok számaránya (2100 fő, 45%) jócskán meghaladta a katolikusokét (1600 fő, 34%), s viszonylag sok evangélikus is élt a (600 fő). A fóti családok egyötödének nem volt saját háza (a 871 fóti családból 175-nek), s a számokból azt is kiderül, hogy a földművelésből élők jelentős része nem rendelkezett saját földdel (ugyanis a lakosság 80%-a végzett földműves munkát, de csak a családok 60%-a volt földtulajdonos). A háború alatt 736 fóti vonult be, 217 fő esett fogsága, közülük 1922-ig 84-en visszatértek. Az 1920-as évek elején a hadirokkantak száma 86, a hadiözvegyeké 20, a hadiárváké 36 volt. A brosúra címszavakban sorolja fel a fóti szociális intézmények szerteágazó tevékenységét, az anya-és csecsemővédelemtől az egészségügyön és a szegényügyön át a Tanácsadó Iroda hatáskörébe tartozó ügyeikig, s emellett több statisztikai adatot is közöl.A fóti intézmények központi szerve, a Tanácsadó Iroda előbb a fóti kastélyban, majd 1915 januárjától annak parkjában, különálló épületben működött (4. kép) Kezdetben főképp a frontkatonák és itthon maradt családtagjaik ügyes-bajos dolgait és segélyezését intézte. Segítséget nyújtott eltűnt katonák és hadifoglyok felkutatásában, valamint kérvények, levelek megírásában. Közvetítette a katona és hozzátartozói között a levelezést, a pénz- és a csomagküldést. Ruhaneművel, meleg holmival látta el a hadba vonulókat, tanácsokat adott katonai felmentések és szabadságolások intézésénél, s közreműködött a katonák után járó államsegélyek elbírálásában. Foglalkozott azzal is, hogy a távoli kórházakban ápolt beteg és sebesült katonákat családjukhoz közel, az újpesti Károlyi Kórházba szállítsák. Ez kezdetben nehézkesen működött, mivel a Károlyi-kórház nem kapott közvetlen betegátvételre engedélyt. (Az az engedélyt 300 betegágyhoz kötötték, ám a 260 ágyas újpesti kórház kapacitása ezt nem érte el.) Ezért a beteg vagy sebesült katonát más közeli kórházba kellett előbb „átkérni," majd onnan továbbutaltatni. Ez így ment számtalan kérvény és kilincselés ellenére egészen addig, míg Apponyi Franciska - miután végigjárta az összes magyar hatóságot - 1916 decemberében felkereste Bécsben a hadügyminisztert, akitől megkapta az óhajtott engedélyt. Az Iroda egy 15 pontos kérdőív kitöltését feltételül szabva, magára vállalta az eltűntek és a hadifogságba esett katonák utáni nyomozás megindítását. (Lásd az 5. sz. forrást!) Nemcsak Fót, hanem a váci és a gödöllői járás településeinek eltűntjei után is kutattak, sőt jóval távolabbról is kaptak megkeresést. A brosúra adatai szerint 99 községből fordultak az Irodához, hogy a családhoz közelebbi kórházba kerülhessen a katona.
 |
4. kép: A Tanácsadó Iroda épülete a kastélykertben |
 |
5. sz. forrás: A Tanácsadó Iroda háborúban eltűntekre vonatkozó kérdőíve |
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 15.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő