Korai évek

Széchenyi Ödön gróf a „legnagyobb magyarnak", gróf Széchenyi Istvánnak másodszülött fia 1839. december 14-én, Pozsonyban született. Bátyja, 

 földrajztudós és geológus volt, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, jeles Ázsia-kutató, aki 1878-1879-ben a tibeti fennsíkot tanulmányozta.

Ödön gróf Nagycenken élt, neveltetése megfelelt társadalmi helyzetének. Bártfai Szabó László (1880-1964), a család történetéről írott háromkötetes munkájában (A sárvár-felsővidéki gr. Széchenyi család története, I-III. (Bp., 1911-1926) így ír róla: „rakoncátlan fiú, sok baj van a neveltetésével [...] szülői viszont elkényeztetik. Különcségekre hajlik [...] nem volt, aki féken tartsa". Tanítói, nevelői nem tudtak rá hatni, mert „nem a serdülő, az oktatásra és vezetésre szoruló gyermeket látták benne, hanem a nagy Széchenyinek a fiát".Tanulmányait Sopronban és Nagycenken a szülői házban végezte. Kitűnően beszélt franciául, németül, angolul, olaszul, törökül, ismerte a latin és a görög nyelvet. Nyolcéves korától apja nincs mellette, a szabadságharc bukásakor alig volt kilenc éves. Édesapját sokat látogatta a döblingi gyógyintézetben, aki figyelmét a sportokra terelte, és fenntartotta benne a sportok iránti állandó érdeklődést. Apja tanácsára sokat utazott, hogy világot lásson. Széchenyi István 1858. október 25-én Döblingből, 

 írt levelében írja, hogy „Ödön tengerész kíván lenni! Én nem bánom. Mi is lehetne más? , ha megtudja, örülni fog, hogy praktikus buzdítása: „Tengerre magyar!" - fiamon is fogott." Ödön gróf szeretett utazni, tervei között szerepelt egy hajóút Japánba is, amit valószínűleg édesapja hirtelen halála miatt nem valósíthatott .

Korán megmutatkozott kiváló műszaki érzéke és érdeklődése az újdonságok iránt, különösen a hajózás és a gépészet érdekelte. Mindenben kiváló akart lenni, méltó a „legnagyobb magyar" fiához.

1860. április 8-án édesapja meghalt. Pestre költözése előtt Nagycenken olyan mély behatás érte, ami egész további életét meghatározta. 1860. szeptember 2-án tűz ütött ki, mely nyolc házat és gazdasági épületet hamvasztott el. A korabeli 

 szerint „A nagy Széchényi Istvánnak egyik fia, Ödön [...] legott a szerencsétlenség színhelyére sietett, s a nemes szívű  elsők voltak az oltók között, magukat veszélynek téve ki úgy, hogy gróf Széchényi Ödön ruhája testén égni kezdett. Ők azonnal intézkedtek, hogy némileg enyhítsék a szerencsétlen károsultak nyomorát. Ugyanaznap Fertőszentmiklóson is tűz ütött ki, melynek 98 ház lett martaléka. A derék Ödön gróf itt is azonnal megjelent [...] Ő itt is tett a lehetőségig, másnap pedig kenyérrel látta el a számos éhezőket." Mint önkéntes tűzoltó átesett a „tűzkeresztségen", és bizonyára felötlött benne a tűzoltóságok megszervezésének gondolata is.

1861-ben Pestre költözött, és mint kalandokat kereső, nyughatatlan fiatalember lépett a közélet színterére. A kor azonban nem kedvezett a „legnagyobb magyar" rebellisként számon tartott fiának. Titkosrendőrök figyelték útjait, s igyekeztek személyét befeketíteni. A róla készült rendőri jelentésekből következtetni lehet arra, hogy miért nem sikerült közéleti terveinek többségét megvalósítania.

 

Közéleti szerepvállalása

Politikai szerepvállalását az abszolutizmus hatalmi berendezkedése lehetetlenné tette. Közéleti tevékenységet csak különböző egyesületekben folytathatott, ezek közül sokan kérték fel - fiatal kora ellenére - alapítónak, közreműködőnek, a vonzó Széchenyi név előnyeinek reményében.

Szerény kezdeményezésekkel ugyan, de részt vett a közéletben. 1861 és 1863 között öt egyesület, egylet és társulat vezetésében vállalt szerepet. Az osztrák kormány felismerte az egyesületekben rejlő erőt, látta, hogy az összefogja a magyarságot, ezért minden tőle telhető eszközzel igyekezett azok működését megakadályozni. Mindez nem szegte Széchenyi kedvét. Kezdeményezője és alapító tagja lett az Első Magyar Utazási Társaságnak, bár érdemi tevékenységet csak kevéssé fejthetett ki. Sikeresebb volt a Budapesti Hajós Egylet megalapítása, melyet még édesapja, Széchenyi István honosított meg hazánkban. Ennek választmányi tagjaként, majd igazgatójaként népszerűsítette az evezősportot. A Budai Népszínház támogatására alakult segélyező bizottmány elnökeként a fenntartás érdekében fáradozott, kevés eredménnyel. Kezdeményezte a Magyar Kereskedelmi és Iparegylet létrehozását, melyet a Helytartótanács nem engedélyezett. Az Országos Magyar Kertészeti Társulat, amelynek 1862. augusztus 23-ai közgyűlése Széchenyit, mint hatalmas kiterjedésű földbirtokok urát, ahol a kertészetet és a gyümölcstermesztést folytatni lehet, megválasztotta az igazgató választmány egyik tagjává. Ödön grófnak azonban nem volt érzéke a gazdálkodáshoz, s édesapjának birtokait sem osztották még meg, így hathatós tevékenységet ez ügyben nem fejthetett ki.

 

A tűzoltóság megszervezése

1862-ben Londonban rendezték meg a harmadik nemzetközi 

, ahol Széchenyi Magyarországot kormánybiztosként képviselte. E minőségében mindent elkövetett, hogy a magyar kiállítási tárgyak „a nemzet méltóságának megfelelő jó helyre jussanak". Öthetes londoni kiküldetése döntő hatással volt egész életére, mert ott-tartózkodását arra használta fel, hogy megismerje az akkor már hírneves londoni tűzoltó gárdát, a . A legjobb ajánlólevelekkel szolgálatra jelentkezett  parancsnoknál, aki csak azzal a feltétellel vette fel a grófot, ha minden tűzoltói és azzal kapcsolatos egyéb munkát (pl. takarítás) is elvégez, és semmi alól nem vonja ki magát. A gróf megkedveltette magát, és a tűzeseteknél tanúsított önfeláldozó munkával kivívta nemcsak a kapitány, hanem a tisztikar elismerését és megbecsülését is. A miniszterelnök és az angol főnemesek nem győzték magasztalni a gróf kitartó, lankadatlan szorgalmát és munkáját, s elismerésüket fejezték ki, mivel tudták, hogy „hazája érdekében tanul és ".

A hazafelé vezető úton „egy láda könyvet hozott magával", majd néhány francia és német várost meglátogatva tanulmányozta az ottani tűzvédelem helyzetét. 1862. június 7-én Béla testvérének írt levelében már jelezte: „tervem a tűzoltó egyletnek tervvázlatát kidolgozni".

Külföldi tanulmányútjáról hazatérve megállapította, hogy „városaink, így Pest és Buda is, a külföldi nagyobb városok tűzoltói felkészültsége mögött nagyon elmaradnak". Széchenyi megérezte, hogy milyen nagy nemzet- és vagyonvédelmi fontossága van annak, ha szervezett tűzoltó testületek állnak állandó készültségben a tűz pusztításai ellen. A Pesti Napló 1862. december 11-ei számában és más lapokban felvilágosító cikkeket írt A tűzoltóintézetek hasznosságáról. „A művelt országokban jól szervezett tűzoltó intézetek várják a garázda lángokat [...] itt Pesten - a fővárosban - dacára a tűzoltó műszerek szép számának, oly hiányok vannak a készültségre és kezelésre nézve, hogy egy okszerű beosztott és szervezett tűzoltóegyletnek létesítése a főszükséghez tartozik".

A tűzoltóságok megalakításának kérdésével Jókai Mór is foglalkozott a Magyar Sajtó 1862. december 7-ei számában A mai nap története című rovatban, és a következőket írta: „Gróf Széchenyi Ödön tűzoltó társulatot alakít a fővárosban. Óhajtandó, hogy ez intézmény hazánk legkisebb falujában is megvalósuljon. Ez nem parádé, amit csak mulatságra talál ki valaki untából: hazánkban a tűzoltás rendszeresítése igazán »égető« szükség."

Terveinek megvalósításához elsősorban ismerőseit és barátait igyekezett megnyerni. Valamennyi útkereső próbálkozása közül a „tűzoltóintézmény" körüli szervező munkája bizonyult a legsikeresebbnek. Az általa kidolgozott tervezet megvitatására 1862. december 16-ára meghívta mindazokat, akikről feltételezte, hogy támogatni fogják. 12 tagú szervező bizottságot alakított, majd 1863-ban személyesen kereste fel a tehetősebb polgárokat, kérve anyagi támogatásukat.1865-ben kérvényt adott be a Kancelláriához, amely ezt pozitívan bírálta el, de az alapszabály kidolgozása újabb éveket vett igénybe.

1868-ban a tűzoltóság eszméjének terjesztése érdekében a szegényház előtti téren kézi tűzoltó készüléket mutatott be a közönségnek, melynek sikere hozzájárult ahhoz, hogy az emberek szimpátiáját megnyerje, és legyőzze a közönyt, a megnemértést. A gróf kitartásának híre ment az egész országban, így vidéken is sorra jöttek létre az önkéntes tűzoltó egyletek.

Az 1869 októberében tartott közgyűlésen már egyenruhában jelentek meg a tűzoltók, és a parancsnokság a gróf vezetésével kidolgozta a Nemzeti Torna és Tűzoltó Egylet tűzoltó osztályának alapszabályait, az őrtanya helyiségének kijelölésére és átengedésére kérvényt adtak be Pest város tanácsához, majd gyakorlómesteri állást rendszeresítettek, és a Londonban vásárolt tűzoltóautóval megkezdték a kiképzést.

Az önkéntes tűzoltósággal azonban nem lehetett ellátni a tűzoltói szolgálatot, ezért Széchenyi fizetett, hivatásos tűzoltóság létrehozását indítványozta. Megszervezése körül már nem merültek fel olyan akadályok, mint az önkéntes tűzoltóságnál, s Pest város tanácsa is hamar belátta, hogy nem lehet pusztán csak az önkéntes tűzoltóságra támaszkodni. 1870. február 1-jén felállt a 12 főből álló csapat, mely az Eskü (Március 15.) téri őrségen megkezdte szolgálatát.

Mindkét szervezetnek, az Önkéntes és a Hivatásos Tűzoltóságnak is gróf Széchenyi Ödön lett a főparancsnoka, sőt az 1870. december 5-én megalakított Magyar Országos Tűzoltó Szövetség is elnökévé választotta.

A tűzoltó egyesületekkel kapcsolatos levéltári dokumentumokat lásd a szerző Gróf Széchenyi Ödön, a „tűzpasa" című cikkében. 

Széchenyi, mint főparancsnok szinte minden tűzesetnél jelen volt, s jelenlétével fokozott munkára buzdította a tűzoltókat. A tűzesetek közül ki kell emelni a Nemzeti Színház díszletraktárának égését 1871. szeptember 13-án, amikor a tűzoltók emberfeletti munkával tudták csak megmenteni a színház épületét és a ruhatárat. A tűzoltók közül többen megsebesültek, így 

 is, akire üszkös gerenda esett és a kezét összeégette. A tűznél megjelent  miniszterelnök, aki személyesen is meggyőződött a tűzoltók önfeláldozó munkájáról. A színészek a tűzoltóság tiszteletére hálaelőadást rendeztek - a Peleskei nótáriust játszották -, és a bevétel felét, 1107 forint 64 krajcárt eljuttatták a szervezetnek.

 

A tűzoltóság önfeláldozó tevékenységének híre eljutott a király fülébe is, aki a mentésben résztvevőket 1871. október 15-én „a kiütött tűzvész továbbterjedésének rendkívüli bátorság s elszántsággal eszközlött megakadályozásáért" kitüntette. 1871. november 14-én pedig a Minisztertanács elfogadta „Ő Felsége Személye körüli miniszter" javaslatát, melyben gróf Széchenyi Ödönt „a közérdekek előmozdítása, s különösen a tűzoltás körül tanúsított buzgó és sikeres tevékenysége elismeréséül [...] a Lipótrend lovagkeresztjével" 

.  (Lásd a 7. számú forrást!)

Az 1873. augusztus 19-én megtartott minisztertanácsi ülésen tárgyalták gróf Széchenyi Ödön budapesti tűzoltó parancsnok beadványát, melyet a miniszterelnökhöz intézett. Széchenyi folyamodványában „magát országos tűzoltó igazgatónak megfelelő díjazással" kérte kineveztetni. A folyamodványt javaslattétel céljából továbbították a belügyminiszternek, akinek válaszára majdnem egy évet kellett várni. A belügyminiszteri előterjesztést a minisztertanács 1874. augusztus 19-én tárgyalta, a javaslatot elfogadva és érdemeit méltatva, Széchenyit „a hatáskörét szabályozó megfelelő utasítással" ellátva kinevezték, és számára évi 2000 forint fizetést és 400 forint kocsi átalányt állapítottak meg. Kinevezése és díjazása elsősorban annak volt köszönhető, hogy a kormányzat felismerte, hogy az állami épületek „tűzvész elleni megvédése érdekében némi pénzáldozat hozassék", mivel azok „nevezetes értéket képviselnek". (Lásd a 8/a. és 8/b. forrást!)

Tény, hogy a gróf addigi hivatásos tűzoltó-főparancsnoki teendőiért semmiféle fizetést, tiszteletdíjat nem kapott, munkakörét minden javadalmazás nélkül látta el, sőt a sajátjából is sokat áldozott éveken keresztül a tűzoltóság fejlesztéséért. Ezeket az érdemeket Pest városának 1873. április 28. és 29. napján tartott közgyűlése is méltányolta, amikor „a grófnak a tűzoltósági intézmény létesítése körüli páratlan érdemeit teljes elismerésben részesítette, s ezen érdemeket a köztörvényhatósági jegyzőkönyvben megörökítette. Egyszersmind a város e felette üdvös intézményének létesítésében teljesített költséges utazásai némi kárpótlásául részére 3000 forint tiszteletdíjat szavazott meg és utalt ki." Ez az összeg nagy segítséget jelentett a grófnak, aki vagyonát már majdnem teljesen elköltötte, részben „szerencsétlen vállalkozásaira, költséges passzióira és a köz érdekében kifejtett 

".

Az 1870. évi X. tc. 11. §-a alapján felállított Fővárosi Közmunkák Tanácsa egyik tagjává a tűzoltóságok megalakítása érdekében kifejtett munkássága elismeréséül Széchenyi grófot nevezték ki. A közmunka tanács üléseit a gróf kezdetben szorgalmasan látogatta, később azonban az üléseken többnyire nem vett részt. 1874-ben pedig beadvánnyal fordult a fővárosi közmunkák tanácsához, s bejelentette, hogy „sokrendbeli teendői miatt lehetetlen reá nézve, hogy az üléseken részt vegyen, miértis e megtisztelő állásáról kénytelen lemondani". A kérelemmel az 1874. július 2-án megtartott ülésen foglalkoztak, és sajnálattal vették tudomásul a gróf lemondását. A lemondásról 1874. július 30-án készült minisztertanácsi ülés jegyzőkönyvét Ferenc József is tudomásul vette. (Lásd a 9. számú forrást!)