Gróf Széchenyi Ödön, a magyar mágnás és a török főúr

„Szemeink előtt elvonul eredményes munkásságának képe s megremeg a szívünk, ha arra gondolunk, hogy nincs többé. [...] Minden tűzoltót, aki egyszer vele találkozott, örökre magához bilincselt Szinte elfeledtük, hogy a nagynevű magyar mágnás a török főúr, a hatalmas táborszernagy van velünk. [...] és az itt maradt generáció nem tehet mást, mint folytatja az építő munkát ott, ahol ő abbahagyta, abban az irányban, amint ő megkezdte és azzal a czélzattal, amivel ő akarta: naggyá tenni a tűzoltói munkával is édes hazánkat, Magyarországot."

11.

Az önkéntes tűzoltóság nyolcvan éves fennállásának ünneplése az országzászlónál

1942. július 26.

 

A budapesti önkéntes tűzoltóság fennállásának nyolcvanadik évfordulóját, valamint huszonötezredik tűzőrségét ünnepelte vasárnap az Ereklye Országzászlónál, ahova azért vonult ki, hogy a mai küzdelmes időknek megfelelően Országzászló őrszolgálattal emelje ki nyolc évtizedes munkájában nemzeti hivatásának szerepét. A legutóbbi kormányrendelet három csoportba osztotta a magyarországi tűzoltószervezeteket: a hivatásos, az önkéntes és a gyári tűzoltóságokra. A testületek azonos formaruhát kaptak, azzal a megkülönböztetéssel, hogy a hivatásos tűzoltók hajtókája piros, az önkénteseké kéké, végül a gyáriaké zöld színű lett.

A kékhajtókás, önkéntes tűzoltóság tekinthet hazánkban a legrégibb múltra vissza; még Széchenyi Ödön, Széchenyi István fia, aki mint később Széchenyi basa a törökországi tűzoltóság megszervezője lett, alapította 1862-ben. Nagy harcot kellett vívnia az akkori osztrák helytartótanáccsal, mely az első magyar tűzoltótestületben is hazafias megmozdulást látott és azért annak felállítását nem engedélyezte, mint ahogy is a testület később az államfenntartó munkának lett hordozója. Tagjai önzetlenül teljesítettek szolgálatot, „felebaráti szeretet tudatából - mint ahogy azt gróf Széchenyi Ödön által kiadott szabályzat előírja - és a becsületes munka szerzeményeinek tűzvésztől való megmentésére, megóvására vállalkoztak".

Régi, nyolcvan éves, még néhai alapítója által adományozott és akkor felszentelt lobogója alatt vonult fel a tűzoltóság százada az Országzászló elé, melyet a székesfővárosi tűzoltóság zenekara kísért őrségváltásra. Ott voltak az őrségváltáson a tűzoltóság parancsnokai, régebbi tagjai és számos közéleti személyiség is. A Himnusz és a Hiszekegy elhangzása után az önkéntes tűzoltóság tisztikara nevében nemes Falussy Károly újította meg a három tűzoltó parancsra tett fogalmat, mely szerint ezek: az Istenben való hit és a családi élet szentsége, a magyar Hazához és a magyar röghöz való törhetetlen ragaszkodás és végül a törvények és hagyományok tisztelete. „Feladatunk - mondott még -, hogy hazánkat a mai vérzivataros időkben, amikor harcolunk a bolsevizmus letöréséért, óvjuk a különböző szélsőséges törekvések ellen, a nemzeti és erkölcsi törvényekhez ragaszkodó, erőslelkű és erősszívű polgárokat neveljünk." - Ezután az EONB nevében Preszly Lóránt ny. ezredes köszöntötte az önkéntes tűzoltóságot, kiemelve, hogy szolgálatuk valóságos

.

Végül a Szózat hangjai mellett feltűzte a régi zászlóra az EONB elismerését, az Országzászló zászlóérmét, melyet meghajtva a tűzoltószázad feszes díszmenetben vonult el az Országzászló előtt.

 

Jelzet: MNL OL K 418 a. sorozat, XXIV. évf., 198. sz., 2. kiadás, 1942. július 26. vasárnap, 2. oldal.- Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Polgári kori kormányhatósági levéltárak - Sajtó Levéltár - Magyar Távirati Iroda Napi tudósítások.- Eredeti, gépelt tudósítás.

 

 

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők