Javaslat 1980-ból a Honfoglalás 1100. évfordulójának megünneplésére

„Legyen minden magyar nemzeti ügye”

„Szeretném Óvári Elvtársnak, mint az Agitációs és Propaganda Bizottság vezetőjének figyel-mét egy látszólag távolabb lévő, de nagy jelentőségű eseményre felhívni. A magyar állam alapításának 1100. évfordulója 1996-ban érkezik el. Ez olyan nemzeti esemény, amelyre mél-tán lehetünk büszkék és ez csak kevés népnek jutott osztályrészül. Ezt az államot 1049 éven keresztül is a magyar nép tartotta fenn, és az a körülmény, hogy 35 éve birtokba vette, magának építi, erkölcsi alapot ad, sőt kötelezettséget ró ránk, hogy ezt a magyar néphez, a szocializmus építéséhez méltón megünnepeljük.”

Az ünnep gyakorlati megvalósítása

Szira József is elismerte, hogy elképzelései elég távoliak, de talán ezt a nagy időtávot gyakorlati ötletei igazolják, hiszen olyan dolgokat vetett fel, amelyek megvalósításához nem elegendő pár esztendő.

Első és legfontosabb, hogy az 1100. évfordulót úgy ünnepeljük, hogy „a magyar gazdaság egészét világszínvonalra emeljük". Ez „anyagi alapot teremt nagy nemzeti alkotásaink létrehozásához. A fejlett szocializmus építése és az 1100. évforduló egybeesése jusson kifejezésre egyedi létesítményekben. E létesítmények megválasztása legyen nemzeti ügy, kiválasztásuk történjék meg közakarat szerint. (Szülessen meg például az új Nemzeti Színház.) Az ünnepség tárgyi eredményei ne korlátozódjanak csak a fővárosra, legyen meg a saját programja minden városnak és falunak." Sajnos az egyedi létesítmények ötletével adós maradt Szira József, de a Nemzeti Színház felvetése mutatja, hogy az épület körüli bonyodalmak mindig foglalkoztatták az 

 Ha 1996-ban nem is, de a Magyar Millennium idején 2000-ben megvalósult az a gondolat, hogy minden városnak és falunak legyen meg a saját programja.

Egyedi alkotások mellett Szira József konkrét, országos problémák megoldását javasolta 1996-ra: „oldjuk meg véglegesen a lakáskérdést, biztosítsuk természeti kincseink hasznosítását, valósítsunk meg hatékony környezetvédelmet." Kár, hogy ünnepségektől függetlenül, legyen ez 1100., vagy 1000. évforduló ezek a problémák jó része máig sem oldódott meg.

Új alkotásokat szorgalmazott a kultúra és a művészet terén is. Elképzelése szerint minden településen a magyarságot és a szocializmust jelképező szobor, vagy emlékmű lenne szükséges.

Egy ilyen nagy ívű, előremutató és termékeny gondolatsorból nem maradhatott ki a sport sem! Először újra a világ élvonalába kell felküzdeni magunkat, amely alapot ad arra, hogy Magyarország kérhesse, hogy az 1996. évi olimpiát mi rendezhessük meg. Az olimpia kérdése sokszor előkerült és Szira József fantáziáját is megmozgatta, mikor komolyan felvetette ezt a lehetőséget.

Szira József szerint elképzeléseinek természetesen a világon élő minden magyar ügyévé kellett volna válnia.

A megfogalmazott gondolatok közül egy talán a mának is alkalmas és előremutató: „Emeljük magasra a közéleti mércét, életvitelünk legyen mértéktartó, életcéljaink legyenek nemesek és magasztosak, szolgáljuk a közérdeket."

Szira József elképzelése szerint egy, az ügyet összefogó országos védnökségre volt szükség, és minden településen a Hazafias Népfront keretein belül szükséges lett volna helyi bizottság felállítása, amely vállalta volna a feladatok társadalmi gondozását.

Természetesen a nagy ívű gondolatok pénz nélkül mit sem érnek, ezért Szira József szerint szükséges mindenki anyagi áldozatvállalása, ezért szükséges számla nyitása „az 1100. évforduló méltó megünneplését célzó létesítmények anyagi fedezetéül felajánlott hozzájárulások összegyűjtésére.

Szira József nagyszabású, minden álmot magában foglaló és a realitást mellőző elképzelései nem jutottak túl az MSZMP KB titkárán, Óvári Miklóson, aki a javaslatot korainak tartotta, szerinte akkor még csak általános célokat lehetett megfogalmazni.

Szira József elképzelései elhaltak, a történelem pedig megakadályozta az MSZMP által szervezett 1100. évfordulós ünnepségeket, ugyanakkor korjelzőnek tekinthetjük, miként képzelte el a majdani ünnepségeket egy megbízható pénzügyi főtisztviselő.

Ezen a napon történt január 28.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők