Megkezdõdik a dualista Magyarország utolsó választása, mely a Függetlenségi Párt bukásával és a Tisza-féle Munkapárt gyõzelmével végzõdik...Tovább
Javaslat 1980-ból a Honfoglalás 1100. évfordulójának megünneplésére
„Szeretném Óvári Elvtársnak, mint az Agitációs és Propaganda Bizottság vezetőjének figyel-mét egy látszólag távolabb lévő, de nagy jelentőségű eseményre felhívni. A magyar állam alapításának 1100. évfordulója 1996-ban érkezik el. Ez olyan nemzeti esemény, amelyre mél-tán lehetünk büszkék és ez csak kevés népnek jutott osztályrészül. Ezt az államot 1049 éven keresztül is a magyar nép tartotta fenn, és az a körülmény, hogy 35 éve birtokba vette, magának építi, erkölcsi alapot ad, sőt kötelezettséget ró ránk, hogy ezt a magyar néphez, a szocializmus építéséhez méltón megünnepeljük.”
Bevezetés
Egy érdekes kortörténeti dokumentum maradt fenn Óvári Miklós az Magyar Szocialista Munkáspárt KB titkárának iratai között, amelyben Dr. Szira József felvetését ismerhetjük meg a Honfoglalás 1100. évfordulójának megünneplésével kapcsolatban.
Dr. Szira József pénzügyi főtisztviselő, a Tanácsakadémia egyik tanára 1980. márciusában levélben fordult Apró Antalhoz, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben a magyar állam megalapításának 1100. évfordulójának megünnepléséről írt.
1980. március 17-én Apró Antal azonnal levélben fordult a KB titkárához, aki egy levél kíséretében szintén megkapta a Óvári Miklós csak 1980. május 8-án válaszolt Szira Józsefnek és Apró Antalnak.A közelmúltban elhunyt - 2005-ben - Szira József egy parasztcsalád negyedik gyermekeként született 1928-ban. Pénzügyi főtisztviselő, közgazdász végzettséggel tanított a Tanácsakadémián. Az egyetemet Budapesten, ill. ösztöndíjjal Dániában végezte. 1945-1948 között a Nemzeti Parasztpárt; 1950-1956 között a Magyar Dolgozók Pártja tagjaként tevékenykedett. 1950-ben koholt vád alapján letartóztatták. 1956-ban politikai okból elbocsátották. 1957-től pártonkívüli. 1990 után vezette az Északi Fény Utazási Irodát és Kiadót, 1994-től a Magyar-Dán Kapcsolatfejlesztési Társaság elnöke volt. 1998-ban független jelöltként indult az országgyűlési választásokon Somogy megye 2. számú egyéni választó körzetében, melynek központja Kaposvár, de a második fordulóba nem jutott be.
Szira József gondolatait azért tartottam érdemesnek megvizsgálni és közölni, mert a jelentős évfordulók, a nagy ünnepségek mindig sok embert megmozgatnak, azonban az alapgondolatok, a kiindulási pontok csak ritkán tárhatók fel. Ezért is különösen érdekes Szira József jó szándékú előrelátása, hiszen 1980-ban 16 évvel előbbre tekintve fogalmazta meg koncepcióját.
Először is tisztázni kell Dr. Szira József tévedését, elírását (!?), amit Apró Antal átvett és csak Óvári Miklós használt helyesen 1980. május 8-i levelében Szira a következő sorokat írta Aprónak: „A magyar állam megalapításának 1100. évfordulója 1996-ban következik el." Szira József írásának címében és első mondatában is a magyar állam alapítását említette: „A magyar állam 1996-ban érkezik el alapításának 1100. évfordulójához.". Óvári Miklós válaszlevelében - korrigálva a javaslattevőt - helyesen a honfoglalás 1100. évfordulójáról írt.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 01.
Véget ér a jütlandi csata (más néven skagerraki ütközet), az elsõ világháború legnagyobb tengeri csatája a dániai Jylland-félsziget...Tovább
II. világháború: Német csapatok elfoglalják Krétát.Tovább
Brit megszálló csapatok vonulnak be Bagdadba, hogy megelőzzék a nácibarát hatalomátvételt.Tovább
A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése első alkalommal.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő