Kettős mérce: az erotika befektetési előnyei a szocializmusban

A Playboy című folyóirat stábja 1986-ban egy hónapig a magyar kormány költségén akart „szép lányokról” felvételeket készíteni, és reklámozni „Nyugaton” Budapestet. A dokumentumok a kérés körüli huza-vonát mutatják be.

Bevezetés

Az 1980-as évek közepére (1985-1986) a Kádár-rendszer belső stabilitása egyre több gazdasági-társadalmi kihívással volt kénytelen szembe nézni: az ellenzéki ún. „Monori-találkozó", a Tiszatáj című folyóirat szerkesztőségének leváltása, a magyar-román kapcsolatok látványos és egyre nyilvánvalóbb romlása, az emberek hétköznapjait leginkább befolyásoló gyakori áremelések, illetve olyan új jelenségek, mint pl. a sokat vitatott „bős-nagymarosi vízlépcső" építésének kérdése. A fokozódó eladósodás ellenére is vonzó maradt a kirakat. A növekvő pénzügyi-gazdasági nehézségek erősítették azt a szándékot, hogy hazánk a „blokk", illetve Kelet-Közép-Európa regionális központjává váljon, vonzza a nyugati befektetőket és a turistákat egyaránt.

Erről a szándékról is tájékoztatnak az Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) Agitációs és Propaganda Osztályán keletkezett, illetve őrzött iratok 1986-ból. Egyre több nyugati napilap, TV-társaság kért tudósítói számára akkreditálási kérelmet (The Independent, The New York Times, TF 1) a hivatalos magyar szervektől, amelyek a kérést készséggel teljesítették, de azt a feltételt szabták, hogy az említett médiumok nyissanak állandó irodát Budapesten Bécs helyett! A rendszer nyitottságának, rugalmasságának demonstrálásán kívül az idegenforgalmi előnyök (a valutabevételek, a turisták számának növekedése; pl. egy 1987-es statisztika szerint 19 millió külföldi kereste fel hazánkat abban az évben) mérlegelése magyarázza a kormányzat pozitív hozzáállását. Természetesen a nyitottságnak, együttműködésnek léteztek „rendszer-specifikus" határai: olyan jelenségek begyűrűzése Nyugatról, amelyek a „szocialista erkölcsiséggel", a társadalom többségének „jó ízlésével" összeférhetetlenek. A Playboy magazin ügye, hasonlóan a hazai „Szépségkirálynő-választás" megrendezésének kérdéséhez, jól érzékeltetik ezeket a határokat. Az egy időben (1986 nyarán) keletkezett dokumentumok közös mozzanata egy tragédia: az első magyar szépségkirálynő, Molnár Csilla öngyilkossága. A rendelkezésre álló pártiratokból sajnos nem állapítható meg, hogy megvalósult-e a magazin kérése, és ha igen milyen feltételekkel. A pártszerv illetékese úgy vélte, hogy az „idegenforgalmi előnyök" miatt érdemes megfontolni a Playboy kérését. .Ugyanakkor a Külügyminisztérium sajtóosztályának a vezetője arra a tagadhatatlan tényre is utal, hogy mintha a Playboy a magyar kormányzat költségére „tervezne egy kellemes és hosszas magyarországi kirándulást, a fizetség pedig lényegében lányaink bájainak propagálása lenne." (5. számú forrás)

Az évtized közepén két nehezen összeegyeztethető, egymás ellen ható folyamatot kellett a politikai és gazdasági döntéshozóknak kezelni: a „szocialista rendszer ideológiai-erkölcsi alapjainak biztosítását", valamint a nyugati hitelfelvételekkel, a pénzügyi kiszolgáltatottsággal együtt a „demokrácia-minták" begyűrűző hatásait.

Az itt bemutatott dokumentumok keletkezésének évében a Magyar Tudományos Akadémia egy összefoglaló, tájékoztató anyagot készített az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság részére a Soros Alapítvánnyal 1984-ben kötött együttműködési megállapodás addigi tapasztalatairól. A tudományos és művészeti ösztöndíjak pénzügyi, egyéb formában megvalósuló támogatása mögött - amint azt a jelentés is megfogalmazza - a „nyugati típusú liberális gondolkodás magyarországi fejlődésének, a társadalom zártsága feloldásának elősegítése" áll. Ez jól érzékeltette hazánk „nyugati kezelésében mutatkozó tendenciákat" is.

Annak ellenére, hogy ellenzéki, „másképpen gondolkodó" személyek támogatása is előtérbe került, a Soros Györggyel folytatott együttműködés „pozitívan értékelhető" a jelentés szerint, mert a tudományos élet olyan területei jutottak dollár alapú támogatáshoz, amelyek az akkori körülmények között keményvalutát nem kaptak volna.

A „Soros", illetve „Playboy-jelenség" káros hatásai ellensúlyának is felfogható a politikai vezetésnek a „világnézeti, erkölcsi megújulás szükségességéről" vallott felfogása. Ez az ideológiai szóvirág azonban nem jelenthette a '80-as évek végére sürgetővé váló gazdasági, politikai, társadalmi megújulást. A valódi társadalmi problémák megkerülését, de a pártpropaganda igényeit kielégítő változtatás irányait (a békéscsabai országos elméleti tanácskozás alapján) az MSZMP KB Agitációs Propaganda Bizottsága dolgozta ki, ráirányítva a figyelmet a „hosszú távú, céltudatos világnézeti, erkölcsi nevelő tevékenységre is, amely felöleli a társadalomtudományok legkülönbözőbb területeit, magában foglalja a tudatformáló munka különböző formáit az iskolától a tömegtájékoztatáson és a pártpropagandán keresztül a művészetig."

Elképzelhető, hogy a „Szépségkirálynő-választás" körüli indulatok, eltérő vélemények is megbújnak a következő megállapításban: „El kell végezni, az ún. „tömegkultúra", a szórakoztatóipar [....] értékelemzését az általuk sugallt életminták, magatartásmodellek szempontjából." Az irányelv szerint fontos a „tudatosság" a kínálat arányainak megállapításánál, illetve a támogatási és terjesztési politika esetében a világnézeti, erkölcsi hatások „befolyásolására."

Ezen a napon történt január 28.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők