Egy gyanús elvtárs Rómából - A L'Unità tudósító esete 1981-ben

„I. Furgeri nem fogadta meg a KB-ban ideérkezésekor kapott tanácsokat a tájékozódás, korábbi tudósítók esetében problémás csatornáit, módját és formáit illetően. Kapcsolata a Népszabadsággal, amelynek alapvető fontosságot tulajdonítottunk, formális. Ugyanakkor széleskörű kontaktusai vannak a nyugati nagykövetségekkel és D. J. előtt ismeretlen itteni személyekkel. Nyilvánvalóan a széles ismeretségi körnek köszönhető, hogy I. Furgeri meglepően jól informált, sok mindenről előre tud, de D. J. részére érthetetlen módon nem árulja el - ha kérdezik, akkor sem - kitől szerzi értesüléseit."

A nyolcvanas évek elején egy kommunista testvérpárt központi

tudósító-váltása Budapesten még nem jelentene különösebb izgalmat. A közölt dokumentumok révén viszont sok olyan mozzanat válik érzékelhetővé vagy hozható kapcsolatba a korszakkal, amelyek miatt érdemes nagyobb figyelmet szentelni e források tartalmának. Az érintett Olasz Kommunista Párt „státusza", a nemzetközi munkásmozgalom kapcsolatait befolyásoló történelmi vita jellege (elsősorban az olasz párt által képviselt, megjelenített ), az iratok keletkezésének ideje (1981 eleje, az - többek között a lengyelországi szükségállapot kihirdetése előtti hetek), mind olyan tényezők, amelyek közvetve a történet részét alkotják.

A kommunista párt a 2. világháború utáni évtizedek meghatározó ellenzéki tényezője Olaszország történetében. A hetvenes évek derekára második legerősebb ellenzéki pártként történelmi eredményt ért el a parlamenti

. A „szocializmus olasz útjának" taktikai és stratégiai elemeit megfogalmazó és képviselő párt - a „testvéri kritika" jogát fenntartva - egy külön ún. harmadik utas szocializmus koncepció részeként többször konfrontálódott a kelet-európai pártok által képviselt gyakorlattal és elmélettel. A táboron belül ismétlődő politikai, gazdasági és társadalmi válságok hatására (1956. - Magyarország, 1968. - Csehszlovákia, 1980-1981. - Lengyelország) egyre mélyebb árok alakult ki a marxista-leninista eszmeiségű pártok között, eljutva odáig, hogy az OKP tulajdonképpen deklarálta a pluralista szocializmus koncepció létjogosultságát. Az Enrico Berlinguer főtitkár vezette OKP több nemzetközi kérdésben - így Afganisztán, a rakétatelepítések kérdése, a nagyhatalmaktól való egyenlő távolságtartás, a katonai tömbök felszámolása - a szocialista országok által hivatalosan képviseltektől eltérő, kritikus véleményt fogalmazott meg a nyolcvanas évek elején.

Az iratok jelzete: MNL OL M-KS 288. f. 32. cs. 1981/99. ő. e. -
A Magyar Szocialista Munkáspárt iratai, MSZMP Központi Szervei,
Külügyi Osztály (Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztálya). - Aláírás nélküli tisztázat.

A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetése - igazodva a moszkvai elvárásokhoz is - bírálta a parlamenti pluralista elemeket is magába foglaló eurokommunista irányzat egységbomlasztó tartalmait. Ugyanakkor az SZKP-nál sokkal türelmesebben, tisztázó viták segítségével kívánta megtartani a kiegyensúlyozott együttműködés kereteit. Ezekben az években, évtizedekben az olasz párt illetékesei budapesti megbeszéléseiket követően többször is pozitívan nyilatkoztak a „magyar elvtársak" türelmes, meghallgató attitűdjéről, megállapítva, hogy Budapesten szívesen folytatnak vitát, szemben más kelet-európai fővárosokkal.

A feljegyzések keletkezése előtti másfél év a lengyelországi válság körül kialakult viták jegyében zajlott az OKP és a kelet-európai pártok között. A szocializmus válságához vezető okok eltérő megítélése, a megoldást jelentő eszközök, utak hangsúlybeli eltérései miatt - moszkvai értelmezés szerint - az olasz párt az „imperialista propaganda" oldalára csúszott át, ezzel tulajdonképpen elárulva a „létező szocializmus" érdekeit, történelmi

.

Az MSZMP dokumentumok között az első adat az új L'Unità- tudósító kinevezéséről 1981. február 4-én keletkezett, amelyben az OKP Vezetősége értesítette az MSZMP Központi Bizottságát a napilap szerkesztőségének

. (Italo Furgeri az addigi tudósítót, váltotta).

Az első forrás emlékeztetője D. J., a L'Unità tudósítója mellé beosztott tolmács által 1981. december elsején elmondottakat írja le. Eszerint Furgeri szinte mindenben eltért a külföldi - elsősorban a testvérpártok lapját képviselő - újságírók magatartásától és gondolkodásmódjától. Az ugyancsak Verók Istvánné jegyezte második forrás - a pár nappal később keletkezett tisztázó beszélgetésről - nem erősítette meg a konkrét vádakat. Ennek ellenére - az MSZMP KB hivatalos „vonalát" kihagyva - felvetődött Furgeri esetleges visszahívásának lehetősége. Annak ellenére, hogy nem található közvetlen kapcsolat a közölt dokumentumokban leírtak és a későbbi történések között, az 1982 márciusában

által készített feljegyzés néhány megállapítása negatív irányba mozdíthatta Furgeri ügyét, budapesti tudósítói : „Italo Furgeri [...] a múlt év eleje óta dolgozik Budapesten. Önmagáról azt mondja, hogy nagy kedvvel végzi tudósítói tevékenységét. Mindennapos és sokoldalú tájékozódása eredményeként úgy érzi, már eljutott odáig, hogy átfogó képe van az ország viszonyairól, realitásairól. Jól érzi magát Budapesten. Határozott szándéka, hogy 4-5 évig itt dolgozik, feltéve - mondta - ha magyar részről elégedettek itteni munkájával. Ő személy szerint úgy érzi, hogy megbízatásának tisztességesen eleget tesz. Az Unita szerkesztősége minden esetre elégedett munkájával.

Tapasztalataink szerint Furgeri valóban rendkívül aktív. Az utóbbi időkben az Unita a korábbinál több írását közli le. Témái változatosak, a politikai, gazdasági és kulturális élet különböző területeit érintik. A témák feldolgozásában konkrétságra, objektivitásra törekszik. Írásai tartalmasak, általában jól érzékeltetik fejlődésünk irányát, még ha értékelésével és feltételezéseivel nem mindig lehet egyetérteni."

Horn a pozitív értékelés után néhány konkrét példával illusztrálta a kifogásolható munkamódszert és tartalmi megállapításokat: „Nem ott szerzi információit, ahol indokolt lenne. A Népszabadságot - kezdettől fogva hangoztatott véleményünk figyelmen kívül hagyásával - nem használja bázisként az informálódáshoz."

Kritikai észrevételként rögzítette a L'Unità február 2-ai számában megjelent tudósítás egyes megállapításait: a „magyar csoda" ára, hogy a munkavállalók 70%-ának van másodállása, a gazdasági csoda múlt időben értendő, mert egyre nehezebb a helyzet Magyarországon, ahol az egyik fő gond az alkoholizmus. Ráadásul Furgeri ezt adatokkal alátámasztva részletesen érzékeltette írásában.

Nem bizonyítható, hogy mennyiben befolyásolták a későbbi eseményeket ezek a megállapítások, de tény, hogy 1984 márciusában megszületett Rómában a döntés a L'Unità új tudósítójának

.

Ezen a napon történt január 28.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők