Kettős mérce: az erotika befektetési előnyei a szocializmusban

A Playboy című folyóirat stábja 1986-ban egy hónapig a magyar kormány költségén akart „szép lányokról” felvételeket készíteni, és reklámozni „Nyugaton” Budapestet. A dokumentumok a kérés körüli huza-vonát mutatják be.

A Playboy beutazási kérelme

Ügyiratszám
S/4/53-1/1986. 
 

Külügyminisztérium 
  Budapest II., Bem rakpart 47.   
Távbeszélő 350-100

Tárgy:
 A Playboy beutazási 
 kérelme

                            
Előadó:
                                   Címzett: Barabás János elvtárs
                                               MSZMP KV APO h. vezetője

                                               Hivatalból Budapest                     Dr. Szatmári István

                                                                                                          Mell. 4 db                  

Kedves Barabás Elvtárs!

Egyetértünk abban, hogy a Playboy magazin csak részben tekinthető szexből élő bulvárlapnak, valójában igen nagy tömegekhez szóló, nemzetközileg több nyelven terjesztett hetilap is, amelyben a többi között ismert politikusok (pl. Carter volt elnök), írók, publicisták stb. vállalkoznak véleménynyilvánításra.
Azonban Jeff Cohen felelős szerkesztő Bolgár Andráshoz írt, itt mellékelt leveléből arra lehet következtetni, hogy az ideutazásra ajánlkozó csoport "bemutatná.... a gyönyörű várost (Budapestet)", de annak is inkább éjszakai életét, mint hátteret (sic!), a lényeg pedig 15-20 magyar szépség "egy nap helyett egyhónapos fotózása" lenne egy első osztályú szállodai apartement-ban. S mindehhez a magyar fél biztosítsa első osztályú hotelban az apartement-t, egyéb szobákat, közlekedést, tolmácsot, sofőrt, kocsit, hogy a levelükből logikusan következő más feladatokról ne is szóljunk.
A dr. Meggyes István elvtársnak írott rövid leveledből az világlik ki, hogy téged az OIH a saját, hozzád írt levelével tájékoztatott, s nem Cohen szerkesztő enyhén szólva érthetetlen írásának eredetijével. Bennem ez a levél olyan benyomást kelt, mintha egy tekintélyes stáb a mi több ezer dolláros költségünkre tervezne egy kellemes és hosszas magyarországi kirándulást, a fizetség pedig lényegében lányaink bájainak propagálása lenne. Ugyanis a Cohen-levélben nyomát sem látom a Te legfontosabb kikötésednek: nevezetesen annak, hogy az OIH szakmai szempontból ítélje meg a Playboy ajánlatát és vegyen részt az anyagok előkészítésében. Elsősorban ebből a megfontolásból támogatom Tóth elvtársnak az aktában tett észrevételét, s azt is figyelemre méltónak találom, hogy éppen akkor fotóznák a "15-20 bájos fiatal magyar hölgyet", amikor Molnár Csilla öngyilkossága még élénken foglalkoztatja a közvéleményünket. Zavar továbbá, hogy Bolgár Andrástól egy sort sem látok. Szóval itt most aggályaimnak adok hangot azzal a kéréssel, hogy azokat vedd figyelembe.

Budapest, 1986. július 14.

                                                                Elvtársi üdvözlettel:

                                                                 /Szabó L. István/
                                                           a Sajtófőosztály vezetője

Melléklet:
- J. Cohen levele angolul és magyarul
- Dr. Kovács János levelének másolata
- levonat Tóth Lajos et. bejegyzéséről.

Ezen a napon történt július 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők