Weöres Sándor „pornográf” verse

„Jelenlegi béremnél jóval alacsonyabb fizetésért is hajlandó vagyok odaadóan dolgozni pár-tunk érdekében, hogy végre eltűnjön életünk egéről a szocialista neveléssel szembekerülő, azt férgek módjára kikezdő és aláásó szennyirodalom. […] Kérem, legyen most hozzám nagyon őszinte, mint mindig és írja meg, miben segíthetnék, mert ez tétlenség a szennyes áradat irodalmi hullámaiban megfojt, alkotni szeretnék, és a marxista kritika pergőtüzével ostromolni szeretnék minden olyan fércmunkát, ami méltatlan az új kor emberéhez szerte a világban.”

Bevezetés 

Az 1956-os felkelés tapasztalatai, a forradalomhoz vezető események, az előidéző, kiváltó okok mind a hatalom képviselői, mind a későbbi években, évtizedekben eltérő szerepeket vállaló szellemi, értelmiségi csoportok, irányzatok, személyek számára tanulságul szolgáltak.

A hatalom részéről elsődleges szempont az 1957 utáni években a Nagy Imre körül kialakult ellenzéki értelmiségi mozgalom, összefogás bármilyen formájú újjáéledésének elfojtása. Különböző módszerekkel egy reformkommunista-népi-urbánus összefogás lehetséges csíráit próbálták megakadályozni. Ezzel párhuzamosan annak bizonyítása is fontos volt a művészek, írók, költők irányába, hogy az új szocialista modell valóban más, mint a sztálini típusú volt, több találkozási ponttal, közös érdekkel a „népi demokrácia" talaján.

A magyar szocializmus modellnek - amely a hetvenes évekre érett be, és vált eladhatóvá a nyugat számára is - „aki nincs ellenünk, az velünk" logikája tette lehetővé az írók, irodalompolitika szereplői számára is az óvatos kritikai megközelítés, a puha ellenzéki szerep vállalását, vagy közvetítői funkció betöltését a hatalom képviselői felé.

Az irodalompolitika ideológiai, elvi, eszmei határait a rendszertől idegen dekadencia, a káros kispolgári jelenségek, és a hivatalosan megfogalmazott szocialista realizmus szembeállítása jelölte ki.

Egy 1964. áprilisi - a magyar irodalom és művészet ideológiai problémáival foglalkozó - MSZMP KB Kulturális Osztály által készített előterjesztésben „növekvő alkotási kedvről", sokféle művészeti irányzat jelentkezéséről olvashatunk: „Kiszélesedett, eszmei, művészeti hatóerejét tekintve erősödött a szocialista realizmus bázisa"; „Az irodalom szorosabb kapcsolatba került az élettel" - állapítja meg elégedetten az összegzés. Az értékelés hangsúlyozza, hogy az írók nagy többsége elfogadja és helyesli a „békés egymás mellett élés" párt által képviselt irányvonalát, nem kívánják vissza a kapitalizmust.

Természetesen a káros jelenségekre is felhívja a figyelmet, visszautasítva azokat a nézeteket, törekvéseket, amelyek a művészet az irodalom szerepét a „nép ellenzéki képviseletében" látják, felkarolva a szocializmus morális, etikai értékeitől idegen kispolgári, dekadens irányzatokat, jelenségeket. Az irodalom és a művészet feladatának végső célja, hogy a szocialista világnézet magasrendű tudatosságával feltárja életünk valóságát.

A közölt forráscsoportban - olykor nehézkesen ideologikus nyelvezettel - megfogalmazott aggodalmak, kritikák két állampolgári levél alapján válnak életszerűvé.

Nyuli József győri - egyenesen Kádár Jánoshoz írott - és Sík István marcali lakosok által a párt illetékeseihez eljuttatott sorok a szocialista erkölcs magasabbrendűsége nevében felháborodottan utasítják vissza Weöres Sándor szerintük a pornográfia határát súroló „Antik ekloga" c. versét.

Nyuli József tollát a jövő generáció iránt érzett aggodalom vezette, és a felháborodáson túl nem élt jobbító szándékú tanáccsal. Ugyanakkor mindenképpen érdekes színfolt Fellini „Dolce vita" c. filmjének utalásszerű beemelése, mint a nyugati dekadencia ábrázolásának példázata. A KISZ Győr-Sopron Megyei Bizottsága lapjában megjelentetett állásfoglalás csatolásával pedig már nemzedéki megvilágítást is kap levelének tartalma.

Sík István a felháborodott kritikán túl saját szerény módján megoldást is talál a hivatalos szervek felé: kommunista hitből és alkotókedvből táplálkozó munkaerejét és tehetségét felajánlva kész harcot folytatni a „kultúrpolitikai fronton".

Az MSZMP illetékeseitől kapott válaszok természetesen egyetértésükről biztosítják a levelek szerzőit, amely szerint helytelen volt a vers közlése és utalnak az irodalmi folyóiratok esetében a káros jelenségek visszaszorítására már korábban tett lépésekre.

Egyúttal a megjegyzéseket a helyükön kezelve, azokat az olvasói levelek kategóriájába sorolják, tanácsolva, hogy a jövőben hasonló kritikák a sajtó-észrevételek szintjén maradjanak...

A forrásokat fotóként közöljük, Nyuli József kézírásos levelét azonban gépelve is.

A dokumentum jelzete: M-KS 288. f. 35. cs. 1964/5. ő. e. (MSZMP KB Kulturális Osztály)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő