Bevezető

A II. világháború alatti munkaszolgálat speciálisan magyar jelenség. A Horthy-rezsim nem kívánt fegyvert adni a megbízhatatlan, állambiztonsági okokból veszélyesnek ítélt egyének kezébe. Ugyanakkor a politikai és a katonai vezetők úgy gondolták, valamilyen módon a zsidótörvények hatály alá eső személyek, a politika ellenfelek és a nemzetiségiek is ki kell, vegyék részüket a hadi szolgálatból. A Honvédelmi Minisztérium égisze alatt létesített munkaszolgálat intézménye fokozatosan alakult ki, és többször át is

A muszosok fegyver helyett ásóval és lapáttal a vállukon teljesítettek szolgálatot, de a katonai szabályzatok ugyanúgy vonatkoztak rájuk, mint a honvédekre. Megkülönböztetésük és megbélyegzésük céljából 1941 augusztusától sárga, a kikeresztelkedettek számára pedig fehér karszalag viselését írták elő. A következő év tavaszától egyenruha helyett saját polgári ruhájukat öltötték magukra. A fegyveres szolgálat helyett különféle közmunkákat, erdőirtást, folyamszabályozást, útjavítást végeztek, illetve ipari üzemek, gazdaságok is igénybe vehették a századok munkaerejét. A fronton hadtápszolgálatot láttak el, a legveszélyesebb feladatként pedig aknásítás, aknaszedés várt rájuk. A rendszert nagymértékű heterogenitás

A túlélés esélyei - a silány ellátás, az éhezés, a kiütéses tífusz megpróbáltatásai és a keretlegények kegyetlenkedései következtében - az országhatártól távolodva egyenes arányban csökkentek. A 2. magyar hadsereg hadműveleti területre vezényelt, úgynevezett tábori egységei 1943 januárjában, a doni frontáttörés és a visszavonulás alatt óriási veszteségeket szenvedtek el, nagyjából huszonötezer fő maradt holtan a csatatéren, vagy esett hadifogságba, ahol gyakran egykori kínzóitól is rosszabb bánásmódban részesült.

Munkaszolgálatosok csoportja 1944-ben Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.639.59

Egy német-magyar megállapodás értelmében 1943-1944-ben, nagyjából hatezer magyarországi munkaszolgálatost szállítottak a szerbiai Bor körüli rézbányákhoz. Az ide vezényeltek a táborok 1944 őszi kiürítéséig nehéz fizikai munkát végeztek, gyakran embertelen körülmények között, szadista parancsnokok

A munkaszolgálat intézménye a németek bevonulásától a nyilas hatalomátvételig, a megindított gettósítás és deportálás árnyékában menedéket jelentett. Egyes parancsnokok a muszosok életének megmentésén fáradoztak, a behívókat a gettókban is kézbesítették, a besorozottakat romeltakarításra, szeptembertől pedig a Budapest környéki sáncásási munkálatokra

Csatay Lajos honvédelmi miniszter júniusi rendelete a muszosok hadifoglytábor-szerű elhelyezéséről intézkedett, s ez a szigorítás tulajdonképpen a védelmüket szolgálta. Nem engedélyezték számukra sem az eltávozást, sem a szabadságra helyezést. Hogy mi állhatott pontosan a honvédelmi tárca intézkedései mögött, nem tisztázott, de azok célja egyértelműen a századok országhatárokon belül tartása volt. Az embermentési akciók ellenzői erre - mintegy válaszul - a szolgálati úton lévő munkaszolgálatosokat többször kényszerítették a deportáltakat szállító vonatokra, ennek példája

A rosszul előkészített és kudarcba fulladt kiugrási kísérlet után a német fegyveres segítséggel hatalomra került Szálasi Ferenc kormánya szabad utat nyitott a vad antiszemitizmusnak, a gátlástalan fosztogatásnak és tömeges vérengzésnek. Ekkortól egyetlen muszos sem érezhette magát biztonságban, a nyilas portyák mindenkire veszélyt jelentettek, az SS-tagok tömeges kivégzéseinek pedig egyszerre akár több százan is

Adolf Eichmann október 18-án tért vissza a magyar fővárosba, ahonnan még augusztus 24-én, a Lakatos-kormány regnálása alatt távozott, mivel a budapesti zsidók deportálását célzó törekvései nem hozták meg számára a kívánt eredményt. A megváltozott politikai helyzetben újra felmerültek a korábbi német igények: Eichmann 50-50 ezer munkaképes zsidót kért fél évre „kölcsön" a Harmadik Birodalom számára. Szálasi teljes megértéssel fogadta a német fél kívánságát. Első ütemben 25 ezer 16-60 év közötti zsidó férfi, illetve 16-40 év közötti zsidó nő átadásáról állapodtak meg.

Beregfy Károly honvédelmi miniszter október 21-én rendelte el a fenti korosztályokban a honvédelmi szolgálatra való bevonulást. Aki a felhívásnak nem tett eleget, azt a legsúlyosabb megtorlással fenyegette. A nyilasok már előző nap, 20-a reggelén hozzáfogtak, hogy a csillagos házakból elhurcolják az embereket. A megállapított korhatárt sokszor semmibe vették, vitték a 14 és a 85

A Vörös Hadsereg Budapesthez való közeledése miatt a munkaszolgálatosokat a Birodalmi Védőállás építésére, annak északi szakaszához, azaz a Niederdonau Hegyeshalom-Sopron-Kőszeg között húzódó védvonalára vezényelték. A sánctáborokból álló földerődítmény-rendszer az előzetes elképzelések szerint Bécs védelmét szolgálta. A javarészt az óbudai téglagyárba összezsúfolt embereket gyalogmenetben hajtották végig az országúton, az első menetoszlopok november 6-án indultak el a fővárosból. 1944 utolsó két hónapjában a Szálasi-kormány 50 ezernél több munkaszolgálatost és Budapestről deportáló menetben elhurcolt zsidót adott át az SS-nek.

Egyes csapatok olyan rossz állapotba értek a határhoz, hogy a meggyötört embereket a németek nem akarták átvenni. Több határ közeli település - így Ágfalva, Balf, Hidegség, Nagycenk, Kőszeg, Pozsonyligetfalu, Rohonc - vált a leromlott állapotú munkaszolgálatosok tömeges legyilkolásának helyszínévé. Az értelmetlen és emberpusztító munka egészen 1945. március végéig tartott, több ezren vesztették életüket. A menetelés alatt elpusztultak számáról a hiányos anyakönyvezésből kifolyólag

Az itt közölt napló apa és fia Budapesttől Hegyeshalomig tartó útján vezeti végig az olvasót. A szerzőről, Lénárd Sándorról annyit tudunk, hogy budapesti lakos, foglalkozására nézve villamosmérnök, az Erőátviteli és Villamossági Társulat igazgatója és résztulajdonosa volt. Számára október 20-án kezdődött meg a munkaszolgálat. Addig tiszti rangjának köszönhetően kivételezettnek számított, a nyilas hatalomátvétel után azonban ez már semmiféle mentességet nem jelentett saját maga és fia számára sem, akivel együtt élte át és túl az a nehéz fizikai munka, az elhurcolás és a menetelés gyötrelmeit.

A Lénárd család férfitagjait október 20-a hajnalán a házmester ébresztette és a házban lévőkkel együtt félórán belüli sorakozóra utasította. A szerző soraiból kiderül, hogy kezdetben még magabiztosságot adott neki honvédelmi kivételezettsége, ebben bízva élelem és felszerelés nélkül érkeztek meg a KISOK pályára. Itt azonban nem vették figyelembe mentességüket, a háziak segítették ki őket némi ellátmánnyal, amire szükségük is volt, hiszen a szervezetlenség miatt majd csak négy nap múlva kaptak

A nyugati erődvonal építésén ők ugyan nem vettek részt, nem adták át őket a németeknek, de megtapasztalhatták a főváros körüli sáncásás gyötrelmeit és a gyalogmenet viszontagságait is. A Gödöllő melletti erődítési munkálatokat a 69. számú különleges munkásszázad kötelékében végeztek. A sokszor embert próbáló körülmények mellett jól kirajzolódnak a századokat átszövő viszonyrendszerek is, így a muszosok kiszolgáltatottsága, a keretlegények, a csendőrök visszaélései, a civil lakosság atrocitásai, de az emberséges honvédek sokszor életet mentő cselekedetei is. Egyértelmű, hogy a nyilas hatalomátvétel után a századok sorsát a központi rendeletek mellett nagyban befolyásolta az, hogy parancsnokaik miként hajtották végre az utasításokat. Az ilyesféle különbséget Lénárd is érzékelte. Fiával együtt azon kevés szerencsések közé tartozott, akik visszatérhettek Budapestre, ahol biztonság vagy garancia a túlélésre ugyan nem várt rá, de családja és az életben maradás lehetősége, reménye igen. Nem bízva sem a svéd menlevelekben, sem a katonai kivételezettségben, bujkálva várták be az szovjet csapatokat.