Forrás

 

Lénárd Sándor naplója

 

1944. október 15.

Reggel a hivatalos közlöny hozza a 3670/1944 M. E. számú rendeletet, mely az 1730/1944 M. E. számú rendeletet egészítette ki. E szerint a honv[édségi] kivételezett tart[alékos] tisztek teljes polgári egyenjogúsítást nyernek, tehát a sárga csillag viselése alól mentesülnek, vagyonjogilag is egyenjogúak és mindez a családtagokra is vonatkozik. Az idézett rendelet kelte október 11. és formája olyan, hogy lehetőleg ne legyen feltűnő, némi gyakorlattal bíró olvasó állapíthatja meg, hogy miről is van szó. A rendelet tehát reám és családomra is vonatkozik, miután kivét.

százados vagyok; a sárga csillagot a ruhákról azonnal eltávolítjuk. Délután Horthy kormányzó rádión bejelenti a fegyverletételt, vagyis a háborúból való kilépést. A rádiószózat után majdnem közvetlenül Vörös [János] vezér[kari] főnök is beszélt, melyben Horthy kormányzót idézte, de nem „urazta", amely körülmény azonnal feltűnt. E beszéd már vissza is vonta Horthy feltétel nélküli megadását, és este Szálasi átvette a hatalmat; pontosabban mondva: a rádiót hatalmába kerítette.

 

Október 17.

Reggel csillag nélkül (amihez akkor jogom volt) fontos ügyeim intézésére uccára megyek, délben a gr. Teleki Pál u. 22. számú házban - ahol laktam -, már nyilasok várnak, mert valaki a házból feljelentett avval, hogy „megy a zsidó az uccára". Két nyilas szuronyos puskával stb. fölfegyverkezve közrefogott, és az V. ker. Kapitányságra kísért. Az egyik nyilas neve: Novák Károly. A Vadász utcai kapitányságon a kivételezettségi rendelettel igazoltam magamat, úgyhogy aznap este hazaengedtek. Figyelmeztettek azonban egyúttal, hogy dacára ennek, ne járjak az utcán, mert ha még egyszer bekísérnek, nem engednek el. Aznap este a németek megszállják a várat; három napra bezárják a csillagos házak kapuit, oda élelmiszer sem szállítható. Az utcákra néző ablakokat nappal is el kellett sötétíteni.

 

Október 20.

Reggel 6-kor a házmester minden lakásba bekiabál, hogy félórán belül minden férfi sorakozzon a ház udvarán 3 napi élelemmel és meleg ruhában, pokróccal. Elvileg 16-tól 60 évig, de igen sok esetben idősebbeket is vittek, sőt betegeket is. Az udvaron egy nyilas állott rendőrrel, akik később végigkutatták a házat. Eleinte azt mondották nekem, hogy fiammal otthon maradhatok, mert kivét[elezett] tiszteket nem visznek, de később mégis mennünk kellett avval a biztatással, hogy a „sorozáson" úgyis hazaengednek. A nyilas tanácsára semmi fölszerelést nem vittünk, úgyhogy hátizsák és élelem nélkül utcai ruhában meneteltünk a ház többi férfijával együtt a Kisok-pályára az Erzsébet királyné-út

. Ott cca 15 vagy 20 000 embert „sorozott" egy alezredes, aki mellbe lökdöste a jelentkezőket és mindenféle kivétel nélkül, korra, betegségre való tekintet nélkül századokra osztotta az embertömeget. Voltak közöttünk süketnémák, félvakok és járásra alig képes emberek is. Volt ugyan egy úgynevezett „betegcsoport", de ezek később ugyanúgy meneteltek, mint a többiek. Már századokra beosztva a város szélén az újpesti futballpályára meneteltünk, ahol a szabad éj alatt éjjeleztünk; először, de nem utoljára. Házunk lakói segítettek takaróval, valami élelemmel.

Éjjel páran öngyilkosok lettek, de „akkor még" mentőket is hívtak ki. Egy zászlós úr, (nagyon nagy úr) az egész csoport parancsnoka képtelen is lett volna rendszeres kihallgatás keretében a betegeket stb. kiválasztani, úgyhogy én is hiába jelentkeztem nála. Mellbelökés volt a felelet. De sok ezer embernél, akiknek majdnem mindnek lett volna valami „mondani valója" panasza stb. nem is képzelhető el más stílusú úgynevezett kihallgatás.

 

Október 21.

Menetelés Fóton át Mogyoródra, ahová teljes sötétben érkezünk. Egy ottani sportpályán éjjeleztünk szabad ég alatt, csípős hidegben. A keretlegénység eléggé kellemetlen volt, lépten-nyomon agyonlövéssel fenyegetett, amely beállítás később határtalan pénzéhséggé alakult át. Egy levél hazaküldését pl. egy őrvezető úr már 50.- pengőért vállalta, azonban még ezt sem teljesítette. Kényelmesebb volt a levelet

.

 

Október 22.

Állítólag 10 század (átlag 240 ember) menetelt Gödöllőig, ahová délben érkeztünk. A város keleti szélén egy kövér civil nyilas bottal vert zsidót, persze többnyire rokkant, idős embert és gyereket (hiszen rendes férfikorban lévő alig akadt közöttünk, mert ezek munkaszolgálatosok voltak). Ez a nyilas kvalifikálhatatlan ordítozás közepette verte és piszkálta le a szekerekre fölkapaszkodott rokkantakat szokatlanul nehéz hátizsák és felszerelésükkel együtt: „magyar ló nem való arra, hogy piszkos stb. zsidókat húzzon." Első eset volt, hogy egy hízott civil, valami szolgabíró-féle, vagy más „ülnök úr" minden korlát nélkül öntse ki agresszióját védtelen emberekre. Gödöllőn át Domony majorba meneteltünk, melynek Iklad község a vasúti állomása, Aszódtól pár km-nyire szállásolták be az úgynevezett orvos-századot, melynek legnagyobb része orvosokból és gyógyszerészekből állott. A mi századunkat a 69. számú különleges munkaszázadot, (de még az elnevezéssel sem voltunk tisztában) a major legrondább épületébe szállásolták. Az én szakaszomat egy padlásra és oly módon összezsúfolva, hogy éjjel jóformán még ki sem lehetett nyújtózkodni, és teljes volt a sötétség. De ez legalább száraz volt (ha t. i. nem esett az eső), míg a század többi szakaszát egy lent fekvő ólba, illetve két ólba préselték be, nyers vizes földre. A kis kevés szalma hamar beázott. Hasonlóan embertelen volt a szomszéd Flóra-majorbéli elszállásolás is, ahová a fent említett orvos-század került, a 75-ös század. A mi majorunk neve: Fischer major.

 

Október 23.

Reggel ½ 6-kor ébresztő, reggeli nélkül 2 [és] ½ órás gyaloglás a munkahelyre, mely Gödöllő irányában az országút mentén feküdt majorunktól 7-8 km-nyire. Ásókat kiosztják és egy fiatal nagyhangú, rendkívül kellemetlen taknyos építész vagy mérnökjelölt (?) utasítása szerint árkokat ástunk. Egy rész tankcsapdákat emelt ki: felül 4,5 m széles, alul 60 cm és 3 m mély árkot; míg a századok más része törtvonalú lövészárkokat ásott. E futóárkok 70 cm szélesek felül, míg mélységük cca.

. A munka szabad levegőn, napsütésben kellemes volt, mert akkor nemigen hajtottak bennünket, és kút mellett mosakodni is lehetett. Este hegyen-völgyön át, rövidített utakon vissza Domonyba, később esőben rendkívül csúszós ösvényeken. Domonyba nyakig sárosan és átázva érkeztünk, míg mások, más csoport késő éjjel vagy reggel felé vergődött haza. Felszerelés és gyakorlat híján az út nagyon megerőltető.

 

Október 24.

Először kapunk némi élelmet: meleg katonai feketét, ½ kenyeret és 10 dkg szalonnát is. Esőben nem volt kivonulás, úgyhogy némi tisztálkodási lehetőség is nyílott számunkra, bár száraz, vagy nagyobb férőhely nem állott rendelkezésre. (Engem Gergely Jenő gyógyszerész borotvált.) Valami W.C., vagy latrina-féle sem állott rendelkezésre; de ilyen „egészségügyi" dologgal végig nem törődött senki, úgyhogy egész idő alatt ilyen berendezési tárgyakat még csak nem is láttunk.

 

Október 25.

Reggel 4-kor ébresztő, meleg fekete kiosztás után munkahelyünkre megyünk. A napi gyaloglás átlag legalább 15 km. A kiosztott árokmunkáinkat, napi cca. 2 km-t befejeztük.

 

Október 26.

Reggel 4-kor ébresztő és reggeli nélkül 7-kor érkezünk a munkahelyre. Az ellenőrző és a munkavezető „mérnök úr" úgy találta, hogy túl későn érkezünk, és ezért nagyon leszidta a századparancsnokokat (zsidó mérnököket). A munkahelyen d. u. 4-kor kaptuk az első ebédet. Találkozás Szepesi Bélával, aki egy musz-század helyettes parancsnoka volt. Ilyen „rendes" musz-század élete a mienkhez képest valóságos paradicsominak tűnt, rendes katonai beosztással, élelemmel, Pesttel rendes összeköttetés

A mi századparancsnokunk, Seelenfreund mérnök jóakaratú, de eléggé tehetetlen ember volt. Este közölték, hogy a Gödöllői kieg[észítő] parancsnoksághoz tartozunk, melynek Kiss százados a parancsnok[a]. Az efölötti öröm csak átmenetinek bizonyult, mert valójában mi a nyilasokhoz tartoztunk, amit azonban akkor még nem tudtunk.

 

Október 27.

A kihányt föld takarására gyepkockákat ásatnak, ami elég nehéz munka, már csak ezért is, mert a súlyos földet távolabbról kellett hordani. Aznap este, a menetelés alkalmával elképzelhetetlenül bőrig áztunk. Mi fölszerelés nélkül, de más is többnyire silány és városi kabátokban, esetleg félcipőkben stb. nyakig nedves rongyokban agyoncsigázva érkezett a nedves, gőzölgő és sötét padlásba, ahol még mód sem volt csurgó ruhákat, cipőket kiszárítani. Éjjel annyira fáztunk a nedves rongyokban, hogy Laci fiammal elhatároztuk, hogy másnap nem vonulunk ki. Szakaszunk, III. szakasz parancsnoka Kántor György mérnök, rendes, derék bajtárs volt, és az otthonmaradásunkat fedezte is.

 

Október 28.

Otthon, vagyis a padlásunkon igyekeztünk a testmeleggel a holmikat kiszárítani. Bár harisnya nélkül voltam, mert a nálam lévő egy pár semmivé ázott és lukadt. Laci Wertheimer Oszkártól kapott kölcsön egy pár gyapjúharisnyát. Az ellátás aránylag rendes lett és pedig naponta ½ kg kenyér, valami katonai lekvár és egyszer meleg főzelékféle.

 

Október 29.

Munkaszünet, krumpli hámozás. A század élelmezése abból állott, hogy Gödöllőn vételezett, többnyire könyörgésre. Ezt lehetett, mert a katonaság ellátása akkor még elég bőséges volt, és juttattak ilyen „senki gazdája" századoknak is egyszer ezt, egyszer azt. Az ilyen vételezésekből, tehát inkább szeretetadományokból összegyűlő krumplit, más egyebet egy büdös, trágyás istállóban kellett tárolni. Így a krumpli és a lótrágya össze is keveredett (ami szóról szóra értendő). Gyógyszerféle nem állott rendelkezésre, de beteget Gödöllő nem vett fel, pedig ezeknek a századoknak 40%-a beteg volt, többnyire még tisztiorvosi bizonyítványokkal is felszerelve. Este hazulról két aktatáskát küldtek, tele finom élelmiszerrel, vajjal stb. és harisnyákkal, ami már nélkülözhetetlen volt.

 

Október 30.

Nyilvánvalóvá lett, hogy a nyilas párt ellenőrzése alatt állunk. Kivonulás helyett a tanyaudvaron sarat lapátolunk és d. u. 3-kor 3 helybeli nyilas sorakoztatott. Agyonlövés stb. fenyegetés mellett jegygyűrűt, töltőtollat és ceruzát, órát és pénzt elvett tőlünk, még az erszényeket is aprópénzzel együtt és a levélbélyegekkel. A bankókról és jegygyűrűkről jegyzéket vettek fel (ami látszat persze), míg az órákról, aprópénzről ezt sem. Dr. Wirtschafter, aki a századkasszát vezette, miből gyógyszereket stb. és élelmet is vásároltak, szintén kényszerült leadni. Mi, Lacival de facto mindent leadtunk, úgyhogy a későbbiekben még 20 fillérnyi pénzünk sem maradt. Voltak persze mások vagy más századokban emberek, akiknek sikerült egyet s mást eldugni vagy tudva az elkövetkezőket, valamelyik keretlegénységbelinek átadni.

 

Október 31.

Szepesi Béláék musz-századát elvitték, míg mi helyet változtattunk. Egy erdős helyen gyökér dús talajban kellett tankcsapdát ásni. Kellemetlen és nehéz munka, vízszegény helyen. Kissé feljebb a 75-ös orvos század végezte ugyanezt a munkát.