Aláírják a Fidesz és az MDF választási szövetségét.Tovább
„Utász előtt nincs akadály…” 4.
„Mivel – mi hazamenők–, minden felszerelést le kellett, hogy adjunk, nem tudjuk, hogyan néznek reánk odahaza, hogy fegyvertelenül érkezünk haza, csak a sima derékszíjat hagyták nálunk. Sok bosszúságot és keserűséget kell lenyelnünk, mert ilyen rossz hadsereg-szervezést, amilyet most Jány vezérezredes csinál, aligha fordult még elő. Csupa fejnélküli kapkodás az egész. Naponként intézkednek újabb formákban megmásítva az előbbieket.”
Béres Lajos naplója várhatóan 2015 szeptemberében lát napvilágot a baróti Tortoma Kiadó „Hadinapló könyvek” sorozatában.
Bevezető
Az 1942. november 19-én Sztálingrádnál elindított szovjet offenzíva december közepéig délről észak felé haladva egymás után törte át a német és a vele szövetséges hadseregek védelmét, majd 1942. december 17-én elérte a magyar 2. hadsereggel szomszédos olasz 8. hadsereg arcvonalát. A 2. hadsereg-parancsnokság az olasz hadseregnél bekövetkezett szovjet áttörés után már határozottan sürgette, hogy az általa kért fegyverzet-, felszerelés- és német csapaterősítés idejében, a várt szovjet támadás előtt érkezzen ki arcvonalára.
A magyar 2. hadsereg alakulatai védőállásaikat, óvóhelyeiket és futóárkaikat (egy-két kisebb arcvonalszakasz kivételével) nem tudták kellőképpen megerősíteni és berendezni. Bár váltóállások és az arcvonal mögötti reteszállások kiépítését is tervezték, ezek tökéletesítésére a hamar beköszöntött őszi csapadékos időjárás, majd a téli hideg miatt már nem kerülhetett sor. A csapatok erőállapota a téli hónapokra meglehetősen leromlott, ugyanis a keleti hadszíntér katasztrofális szállítási nehézségei, illetve szállítóeszköz-hiány miatt a hadsereg élelmezési és ruházati ellátása már alig működött. Számos téli ruházattal és élelmiszerrel teli, arcvonalmögötti központi raktár készlete maradt kiosztatlanul.
A számottevő páncélelhárító fegyverekkel és harckocsikkal nem rendelkező, s vontatóeszközök hiányában mozgásképtelen tüzérségű magyar hadsereg nem tudott sokáig ellenállni a támadás súlypontjain túlerőben levő szovjet csapatok offenzívájának. A szovjet támadás kezdete, annak előkészülete 1943. január 12-én az alábbi megfogalmazásban került be a 2. hadsereg-parancsnokság naplójába: „Az Uryw-i hídfőből várt orosz támadás 9.45-kor kezdődő heves tüzérségi és Stalin orgona tűz előkészítés után 10.30-kor megindult." A főerőknek az urivi és a scsucsjei hídfőből, valamint a magyar arcvonaltól délre csak két nappal később kellett harcba bocsátkozniuk a magyar 2. és az olasz 8. hadsereg részeinek bekerítése és megsemmisítése céljából.
Az egészen szűk területre összpontosított január 12-ei szovjet harcfelderítés egy 1942. decemberi erőátcsoportosítás folytán rendkívül rossz védőállásokba került 7. könnyű hadosztálybeli 4. gyalogezred arcvonalszakaszán indult meg, s hat-tíz kilométeres előrenyomulást eredményezett a támadóknak. Január 13-án a német 700. páncéloskötelék és a magyar hadtest-tartalékok által megindított boldirevkai ellenlökés kudarca, valamint az előrehozott szovjet főtámadás kibontakozása következtében válságosra fordult a kezdeti harcok által érintett magyar csapatok helyzete. A 7. könnyű hadosztály csapatai többszöri bekerítettségükből kitörve vonultak vissza nyugati irányban. A fokozatosan mélyülő és kiszélesedő szovjet áttörés miatt a 20. könnyű hadosztály déli szárnya teljesen nyitottá vált. A hadosztály 14. gyalogezrede ugyan még tartotta Sztorozsevojét, de 23. gyalogezredét a községtől délre teljesen körülzárták. 23/II. zászlóalja csak a tizenharmadik szovjet tömegtámadás után vágta ki magát a bekerítésből. Átkarolás veszélye fenyegette a 7. könnyű hadosztály jobb szomszédját is, mivel a főtámadást végrehajtó szovjet csapatok leginkább déli irányban kanyarodtak el.
A 2. hadsereg arcvonala az Uriv térségében végrehajtott szovjet támadás és annak 40 kilométer széles és 20 kilométer mély sikeres kifejlesztése folytán 1943. január 14-én végérvényesen kettészakadt. Az urivi hídfőtől északra védekező III. hadtestbeli csapatokkal egyre nehezebbé vált a kapcsolattartás. Ekkor a Voronyezsi Front csapatai megindították offenzívájukat Scsucsje körzetében is, s ugyanez bekövetkezett a Don menti megmaradt olasz arcvonalon is. A Scsucsjénál védekező 12. könnyű hadosztály védelme még 14-én kora délután összeomlott, lövegállásait szinte a végsőkig tartó tüzérsége közelharcban semmisült meg, estére pedig már a jobb szomszéd 19. könnyű hadosztály szabadon maradt szárnyát veszélyeztették a harckocsikkal támogatott szovjet csapatok.
A január 15-ét követő napoktól megkezdődtek az új szovjet hadművelet előkészületei, amelyek már a német 2. hadsereget is érintették. Erre lehetőséget kínált az urivi áttörés nyomán keletkezett hézag, melyen keresztül a szovjet csapatok, a magyar III. hadtest bekerítése mellett a német 2. hadsereg oldalába kerülhettek. A III. hadtestnek három könnyű hadosztályával és több német megerősítő alakulattal egészen január 26-ig sikerült tartania Szinyije Lipjagi, Szemigyeszjatszkoje, Kocsatovka, Parnicsnij, Prokudinszkij és Rudkino községek körvédelmi állásait a túlerővel rendelkező szovjet 60. hadsereg ellen. A Tyihaja Szoszna menti városban kitartó magyar és német csapatok január 16-tól négy napon keresztül vívták egyenlőtlen harcukat a szovjet erők körülzárásában.
Január 16-án a szovjet harckocsi hadtestek jelentős sikereket értek el a 2. hadseregtől délre az olasz 8. hadsereg megmaradt kötelékénél, az Alpini-hadtestnél és a német XXIV. páncélos hadtestnél. Rosszos városának szovjet kézre kerülése átkarolással fenyegette Don menti állásaiban még kitartó olasz Alpini-hadtest három gyaloghadosztályát és a tőlük északra elhelyezkedő magyar VII. hadtest 23. és 19. könnyű hadosztályát. Ezeknek a harcoknak egyes részleteiről ír naplójában Béres Lajos, akinek utász zászlóalja a VII. hadtest alárendeltségébe tartozott.
előbb kéréssel, majd egy ultimátummal fordult Sodenstern gyalogsági , a B Hadseregcsoport vezérkari főnökéhez, hogy próbálja meg kieszközölni Hitlernél az engedélyt a két VII. hadtestbeli könnyű hadosztály visszavonására. Január 16-án este 20 órakor is az volt a válasz, hogy „A 23. és 19. könnyű hadosztály állásait a Führer döntése szerint minden körülmények között az utolsó emberig tartani kell." , a 2. hadsereg-parancsnoksághoz beosztott német összekötő törzs parancsnoka ezek után azt tanácsolta a magyar hadsereg vezérkari főnökének, hogy a felsőbb parancsot mindig a helyzetnek megfelelően kell kezelni. Ezek után Jány január 17-én hajnalban elrendelte, hogy a VII. hadtest kezdje meg visszavonulását Karpenkovón át északnyugati irányban.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 03.
- <
- 2 / 2
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő