Megbukik Winston Churchill brit miniszterelnökTovább
„Utász előtt nincs akadály…” 4.
Béres Lajos naplója – negyedik rész
„Mivel – mi hazamenők–, minden felszerelést le kellett, hogy adjunk, nem tudjuk, hogyan néznek reánk odahaza, hogy fegyvertelenül érkezünk haza, csak a sima derékszíjat hagyták nálunk. Sok bosszúságot és keserűséget kell lenyelnünk, mert ilyen rossz hadsereg-szervezést, amilyet most Jány vezérezredes csinál, aligha fordult még elő. Csupa fejnélküli kapkodás az egész. Naponként intézkednek újabb formákban megmásítva az előbbieket.”
1943. május 1. Szombat. - Szeged.
A szegedi pályaudvarra 5h-ra gördült be a szerelvényünk, ahol egy
, (kb. a helyőrségparancsnok) a város polgármestere, a helyőrség zenekara és nagyszámú közönség fogadott bennünket a korareggeli órákban. A kivagonírozás után laktanyába, a város szélén most épült gépkocsizó laktanyába, ahol a gépkocsi garázsokat Szeged városa, átmeneti katonaszállásra rendezte be számunkra. Szórakoztatásunkról, hangszórós rádiókkal gondoskodtak. A tábor orvosa - miután végig szemlélte a felsorakozott egységeket, - a táborparancsnoknak tett jelentésében a tábor részére első osztályú élelmezést rendelt. A nap folyamán rengeteg látogatónk volt Szeged város lakosságából, akik virágot, szeretetcsomagot hoztak nagy mennyiségben számunkra. A látogatókkal csak a drótkerítésen át lehetett beszélgetni, mert a táborba sem bejönni sem kimenni nem lehetett.
1943. május 2. Vasárnap. - Áp: ua.
A tábor létszáma 2400 fő. Vasárnapra való tekintettel, délelőtt tábori misék és Istentiszteletek voltak felekezetek szerint, a tábor nagy létszáma miatt 4 csoportban tartatott meg, 4 különböző helyén a tábornak. Élelmezésünk valóban kitűnő és bőséges. Egész nap pihenő, délután rengeteg látogatónk volt.
1943. május 3. - 19-ig - Áp: Szeged.
A táborban rendszeres volt a mindennapos orvosi vizit, amelyek során, ha valakinél gyanú merült fel, kórházi vizsgálatra vitték. Szerencsére, alig akadt ilyen eset. Ehhez tartozik még a hetenkénti fertőtlenítés és fürdés, amelyért a városba gyalogoltunk. A katolikus vallásúak részére naponként jöttek ebéd után a papok lelki prédikációt tartani, amit már néhány nap után untak az e hiten lévők, annál is inkább, mert némelyik pap részéről az ellenség elleni harc további folytatására lelkesítő beszédek hangzottak el. Az átéltek után senki sem kívánta még egyszer. Délelőttönként a különböző fegyvernemek egységei között futball mérkőzések voltak, amelyek között mindig az utászok vezettek. A döntőt is ők nyerték 3:1 arányban. Délutánonként mindennap sok a látogatónk, akik különféle ajándékcsomagokat hoznak, amelyekben a süteményen, cukorkán, cigarettán kívül, különböző szépirodalmi könyvek, folyóiratok, újságok megtalálhatók, amelyeket egymás között megosztunk, cserélgetünk. A szegedieknek ezt a vendégszeretetét, kedvességét sokáig nem fogjuk elfelejteni.
1943. május 19. - Szolnok
3h 30-kor ébresztő és 5h-kor indulás a szegedi teherpályaudvarra, ahol bevagoníroztunk. Szerelvényünk 7h-kor indult, és 9h-30-kor Kiskunfélegyházán leszállott az oda való gyalogzászlóalj, amelyet a város lakossága már a pályaudvaron igen szép fogadtatásban részesített. 10h 50-kor Kecskeméten kapcsolták le az odavaló gyalogzászlóalj szerelvényét. 16h-kor mi is megérkeztünk a lobogódíszbe öltöztetett szolnoki pályaudvarra, ahol a 10. gy[alog]ezred zenekara, a helyőrségparancsnok, a város polgármestere, Hoós István alezredes utászzászlóalj-parancsnok, egy utász díszszázad, valamint számos magasrangú katonai és polgári személyek fogadtak bennünket, amely után a hősök emlékművéhez vonultunk. A pályaudvar előtti téren hatalmas tömeg várt bennünket, és a Baross úton kétoldalt virágokkal üdvözölte a zászlóaljat. Elől a katonazenekar, az után díszszázad és utánuk a mi zászlóaljunk vonult a hősök emlékművéhez, amelyet megkoszorúztunk. Utunkat a pályaudvartól idáig virág borította, és bennünket virággal halmozott el a lakosság. Megható volt - a tömeg részéről - ez a fogadtatásunk. A koszorúzás után elvonultunk az emlékmű és a he[ly]ő[rség]. tisztikara előtt, folytattuk utunkat a lakosságtól kísérve az utász laktanyáig. Az itthoni zászlóalj nevében a laktanya előtti téren Hoós alezredes fogadta és üdvözölte az erősen megfogyatkozott utászokat, megemlítve dicsőséges harcainkat a sorainkból hiányzó hősi halottainkat, akiknek nevei már a laktanya előtti téren lévő hősök kertjében felállított emlékműre felvésettek. Beszéde végén - az érzékenységtől könnybe lábadt szemmel - kijelentette, hogy „mindaddig, amíg ő e zászlóaljnak parancsnoka lesz, egy embert sem enged a zászlóaljból a harctérre!" Ezek után, átadta kiosztás végett a hazatért egységek parancsnokainak az I. osztályú Tűzkereszt jelvényeket. Az ünnepség végeztével a laktanyába vonultunk, ahol az udvaron virágokkal díszített, terített asztalok vártak bennünket és a jelenlévő hozzánk tartozókat. Pompás volt a - már vacsorának mondható - felszolgálás, amely finom székelygulyás, sült tészta, sütemény és borból állott. Az itthoni zászlóaljbeliek szeretettel vettek bennünket körül, a vacsora során szép pohárköszöntők hangzottak el, és szép bajtársi hangulat alakult ki közöttünk. Az itthoni volt ismerős tisztjeim, tiszthelyetteseim szeretettel vettek körül, mint fiatal háborús őrmestert. T. i. én voltam a szolnoki utászoknál egyedül az a tisztes, aki az utóbbi négy évben minden megszálló, ill. hadműveleti területen részt vettem.
1943. május 20. - Szolnok -
A mai nap kezdetét vette a leszerelésünk. A még elindulásunkkor megbeszéltek szerint, délelőtt kimentünk a városba a Tóth hadnagynak szánt emléktárgy megvételére, amely egy ezüst cigarettatárca formájában valósult meg, belsejébe vésve: „1942-43". Szerintünk ez emlékezteti mindenre. Délután a már részben civilben, részben még egyenruhában felsorakozott zászlóaljtörzs nevében, a személye iránti szeretetünk jeléül Tóth hadnagynak átadtam, és sok szerencsét kívánva további pályafutásához. A zászlóaljtörzsnek ezen megnyilvánulása személye iránt annyira meglepte Tóth hadnagyot, hogy alig tudott szavakat találni, hogy megköszönje, Végül, mindenkivel való bajtársias kézszorítással fejezte ki köszönetét. Este pedig a már civilben lévő tartalékos zászlóaljtörzs legénységét és tisztikarát az aktívakkal együtt, Fancsali Péter szolnoki vendéglős meghívta vacsorára, amelyen részt vett Hoós ezredes és helyettese
is. A gondosan megrendezett vacsora alatt, Hoós ezr[edes] mondott szép pohárköszöntőt, amelyre a volt zászlóaljtörzs nevében Orosz Ferenc tartalékos karpaszományos , (aknaszlatinai tanító) mondott megható választ, megköszönve azt a szeretettel teli gondoskodást, amelyet értünk tett az egyéves hadjáratunk alatt, és lélekben közelebb hozott bennünket az otthonunkhoz. A vacsora kellemes hangulattal zárult, amely után könnyes szemmel, igaz bajtársi érzéssel búcsúztunk el egymástól, és vonatra szállva útnak indultunk a rég nem látott családi tűzhely felé. Ezzel lezárult a m. kir. honv. 152. gépkocsizó utászzászlóalj törzsének az 1942-43. évi működése. Katonai igazolványunkba, - hogy szolgálati időnket növeljék -, június hó 20-ig egy hónap leszerelés előtti szabadságot írtak, amelyet már civilben töltöttünk.
Lezártam: 1943. május 21-én
Béres Lajos
tartalékos őrmester
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 26.
1945
1971
Elindul az Apollo–15 holdexpedíció.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő