Megkezdõdik a dualista Magyarország utolsó választása, mely a Függetlenségi Párt bukásával és a Tisza-féle Munkapárt gyõzelmével végzõdik...Tovább
50 éve épült a berlini fal
„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”
11. A külügyminiszter utasítása a követség eljárására különböző készültségi helyzetek esetére
1961. november 4.
Rendkívül titkos!
nagykövet elvtársnak,
B e r l i n
Kedves Rostás Elvtárs!
Mellékelten megküldöm a 0089 számú miniszteri utasítást. Tájékoztatásul közlöm, hogy jelenleg az I-es állapotra vonatkozó utasítás kell végrehajtani. A II-es vagy III-as állapot beálltáról távirati értesítést kap és az erre vonatkozó intézkedéseket csak a távirat vétele után kell majd foganatosítani.
Mielőtt Nagykövet elvtárs a jelzett intézkedéseket végrehajtaná, beszélje meg azt Kovács Rezső elvtárssal, a katonai attaché helyettesével. Ha az elvtársak bármilyen rendkívüli dolgot észlelnek, azonnal jelentsék Nagykövet elvtársnak, Nagykövet elvtárs pedig beszélje meg a teendő intézkedéseket Kovács Rezső elvtárssal. Ha Nagykövet elvtárs nem elérhető a rendkívüli esemény bekövetkezésekor, az elvtársak értesítsék haladéktalanul Kovács Rezső elvtársat.
A külkereskedelmi miniszter elvtárs közölni fogja a kereskedelmi kirendeltség vezetőjével, hogy az utasításban foglaltaknak megfelelően köteles a Nagykövet elvtárs utasításait maradéktalanul végrehajtani. Hasonló utasítást kap a katonai attaché elvtárs is a Honvédelmi Minisztériumtól.
Budapest, 1961. december 7.
Elvtársi üdvözlettel:
(Puja Frigyes)
I. Intézkedések az
1.) A nagykövetségen és a kereskedelmi kirendeltségen feleslegesség vált iratokat haza kell szállítani. ½ évnél idősebb iratok ott nem maradhatnak.
2.) A nagykövetség és a kereskedelmi kirendeltség vezetője biztosítsa, hogy a kereskedelmi kirendeltségen lévő szigorúan titkos anyagokat a követségen helyezzék el.
3.) Amennyiben az Orion és a Mogürt részlegeknél titkos anyag van, azokat haladéktalanul a kirendeltségre kell szállítani, felülvizsgálni és a nélkülözhetőket haza kell küldeni.
4.) A titkos iratok kezelésére vonatkozó utasításokat a legszigorúbban be kell tartani.
5.) A követség ügyeleti szolgálatát az eddigieknél alaposabban kell megszervezni, melyre a Nagykövet elvtárs dolgozzon ki részletes utasítást. Az ügyeleti szolgálatba a kereskedelmi kirendeltség tagjai is bevonhatók.
6.) Felül kell vizsgálni a külképviseleteken dolgozó német alkalmazottakat és dönteni kell azok további foglalkoztatására, illetve beosztásuk ügyében. Erre vonatkozóan Nagykövet Elvtárs tegyen javaslatot.
7.) Berlin sajátos helyzetének és az NDK hivatalos szervei által hozott intézkedések figyelembevételével, Nagykövet elvtárs utasítsa a külképviselet, a kereskedelmi kirendeltség és más kinti szervek beosztottait, hogy csak engedélyével mehetnek át Nyugat-Berlinbe. Szigorúan meg kell tiltani a családtagok egyedüli átjárását és különböző hivatalos ügyekben a Demokratikus Berlinben tartózkodó magyar állampolgárok szórakozás, vagy egyéni vásárlások célját szolgáló átjárását. A Nyugat-Berlinbe való átjárásokról kimutatást kell vezetni és csak az illetékes vezető hozzájárulásával, a fenti időpont figyelembevételével az átjárást engedélyezni. A követség vezetője hozzájárulása nélkül sem szolgálati, sem magán gépkocsin a külképviseleti dolgozók más személyeket nem vihetnek át Nyugat-Berlinbe.
8.) A konzulátus dolgozói azonnal kezdjék meg az NDK területén tartósan kint tartózkodó magyar állampolgárok felkutatását. Pontos névsort kell összeállítani a tartózkodási hely, lakás, stb. megjelölésével, az ösztöndíjasokról, színészekről, pincérekről, orvosokról, stb. figyelemmel kísérve a változásokat.
9.) Minden ügyeleti szolgálatot adó elvtársat a külképviseleten rendszeresített fegyverek használatára ki kell oktatni.
10.) Villanyvilágítás esetleges megszűnése alkalmára, megfelelő tartaléklámpákat kell beszerezni.
II. Intézkedések a II-es állapotban
1.) A Nyugat-Berlinbe való átjárást a külképviselet valamennyi dolgozójának meg kell tiltani. Rendkívüli esetekben csak külön engedéllyel mehetnek át.
2.) Az összes titkos irattári anyagot azonnal haza kell küldeni.
3.) Az újonnan keletkezett titkos irattári anyagok oly módon való elhelyezése, hogy az bármely időben azonnal megsemmisíthető legyen. Be kell szerezni olyan megsemmisítő anyagot, mellyel adott esetben minden bizalmas anyag azonnal megsemmisíthető.
4.) Meg kell kettőzni az ügyeletet, melynek ellátására részletes utasítást kell készíteni.
5.) Az ügyelet időtartama alatt bekövetkezett rendkívüli esetekről a nagykövetség vezetőjét azonnal értesíteni kell, ezért mindig tudomással kell lenni a Nagykövet elvtárs tartózkodási helyéről. Az ügy jellegétől függően azonnal tájékoztatni kell Nagykövet elvtársat.
6.) A külképviselet minden beosztottja a munkaidő befejezése után köteles tartózkodási helyét az ügyelettel közölni, hogy adott esetben azonnal elérhető legyen.
7.) A konzulátus ügyfélforgalmát oly módon kell szabályozni, hogy esetleges provokációnak messzemenően elejét tudják venni.
8.) A helyzet olyan alakulása esetén, amikor már követlen támadás, vagy terrorcselekmény veszélye áll fenn, felvetődhet a családtagok, gyermekek hazaszállítása. Ehhez hozzájárulást minden esetben csak a Külügyminisztérium véleményének kikérése után szabad megadni.
9.) Fentiekhez hasonlóan kell megszervezni az NDK területén tartózkodó ösztöndíjasok, orvosok, színészek, pincérek, stb. hazaküldését.
10.) A külképviselet minden egyes szolgálati és magán gépkocsijához megfelelő mennyiségű tartalék üzemanyagot kell beszerezni.
III. Intézkedések a III-as állapotban
1.) A külképviseleti szerveknél található minden tikos, vagy egyéb fellelhető anyagot – a sifré kivételével – azonnal meg kell semmisíteni.
2.) A Külügyminisztérium külön utasítására azonnal meg kell szervezni a még kint maradt családtagok és személyi ingóságok hazaszállítását.
3.) Ezzel egy időben meg kell szervezni a külképviselet női alkalmazottainak hazaküldését is, kivételt képez 1-2 olyan alkalmas női beosztott, akik a munka menetének biztosításához elengedhetetlenül szükségesek.
4.) Az összes német alkalmazottat a külképviseleti szolgálatból el kell bocsátani.
5.) A követség és külkereskedelmi kirendeltség és az egyes személyek tulajdonában lévő gépkocsikat mindenkor üzembiztos állapotban kell tartani, s annak felhasználásáról a nagykövetség vezetője dönt.
6.) A konzulátus munkáját a követség mellett lévő kereskedelmi kirendeltség épületébe kell áttelepíteni, hogy adott esetben az egész kollektíva egységes, ütőképes legyen.
7.) Kötelező megfelelő mennyiségű, tűzoltáshoz szükséges homok és víz tárolása, az egyes épületekben elhelyezett tűzoltó készülékek állandó készenlétben tartása.
BELÜGYMINISZTÉRIUM
Budapest
V. Jászai Mari tér
Külügyminisztérium
Puja Frigyes miniszterhelyettes elvtárs
B u d a p e s t
Kedves Puja Elvtárs!
A hozzám küldött anyagot áttanulmányoztam, s annak szövegével egyetértek.
Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 1/a 0089/RT/1961. – Magyar Országos Levéltár, A berlini magyar nagykövetség készültségi állapotára vonatkozó utasítás – Tisztázat
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 01.
Véget ér a jütlandi csata (más néven skagerraki ütközet), az elsõ világháború legnagyobb tengeri csatája a dániai Jylland-félsziget...Tovább
II. világháború: Német csapatok elfoglalják Krétát.Tovább
Brit megszálló csapatok vonulnak be Bagdadba, hogy megelőzzék a nácibarát hatalomátvételt.Tovább
A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése első alkalommal.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő