1958.

SZIGORÚAN TITKOS!

 

A félreérthetetlenül az derül ki, hogy a győző hatalmak egy új Németországgal kötnek majd békeszerződést. A nyugati hatalmak megszegték a potsdami egyezményt. Nem hajtották végre a demilitarizálásról és a demokratizálásról szóló határozatokat. Agresszív terveikbe való bevonás szándékával létrehozták a külön nyugatnémet államot, amelyet természetszerűen követett az NDK megalakulása. Az ország két részében nemcsak két társadalmi rendszer jött létre, hanem az NSZK a támadó NATO tagja lett, az NDK pedig a NATO-val szemben alakult Varsói egyezmény tagja. A Szovjetunió számtalan nemzetközi tárgyaláson éveken keresztül újabb és újabb javaslatokat terjesztett elő a német állami egység létrehozására. Az NDK kormánya és parlamentje hét év alatt csaknem 90 javaslatot terjesztett elő, amelyet mindannyiszor elutasított Bonn.

A bonni uralkodó körök csatlakoztak az agresszív erőpolitikához. Abból a tételből indultak ki, hogy erős nyugatnémet hadsereget kell létrehozni, s a nyugat összerejére támaszkodva ezzel a hadsereggel kikényszerítik a német „egységet”. A bonni kormány tehát az erőszakos egyesítés híve. Agresszív törekvéseit az egységről hangoztatott képmutató kijelentések és a „szabad választások” jelszava mögé rejti. A bonni kormány azért veti fel minden nemzetközi tárgyalással kapcsolatban – legyen lefegyverzésről vagy csúcstalálkozásról szó – a német kérdés napirendre tűzését, mert tudja, hogy NATO-Németország egész Németországra való kiterjesztésének javaslatával minden közeledést meghiúsít. A bonni kormány véleménye szerint az egység létrehozása teljesen a nagyhatalmak feladata.

Az NDK kormánya a kialakult tényleges helyzetből indul ki, amely nem teszi lehetővé az ország két részének mechanikus egyesítését. Az NSZEP központi vezetőségének 30. ülése és az NDK kormányának július 26-i nyilatkozata fejtették ki az NDK álláspontját. E szerint a német egység megoldása elsősorban a német nép feladata. Az egység csakis a két állam közeledése útján valósítható meg. Javasolják államszövetség létrehozását a két állam között. (Amit egyébként először nyugatnémet polgári politikusok vetettek fel.). A két kormány és a parlamentek tanácskozó jellegű Össznémet Tanácsot hoznának létre, amely tárgyalásai alapján ajánlásokat tenne a két német kormánynak a két német állam közötti feszültség okainak megszüntetésére. A tanács tárgyalások útján szolgálná a két állam fokozatos közeledését. Első lépésként egyezmény írhatnának alá a következő kérdésekben: atomfegyverek raktározásának és gyártásának megtiltása Németország területén; kilépés a NATO-ból és a Varsói Egyezményből, a hadkötelezettség megszüntetése, megállapodás a két hadsereg erejéről; közösen vagy külön-külön készített javaslatokkal forduljanak a megszálló erőkhöz csapataiknak Németországból való fokozatos kivonása érdekében. Ilyen megállapodások után tárgyalni lehetne a gazdasági együttműködésről, vám- és valuta ügyekről, közlekedésről és hírszolgálatról, Berlin helyzetéről, továbbá a demokratikus pártok és szervezetek működésének megengedéséről Nyugat-Németországban.

Az NDK kormánya a NATO decemberi ülése előtt dec. 11-én lezajlott ülésen újból javaslatokat terjesztett elő a két állam közötti közeledés elősegítésére. Ebben az atomfegyverek raktározásának és tárolásának megtiltását; atom- és rakétafegyverekről, valamint a nyugatnémet hadsereg atom- és rakéta felfegyverzéséről való lemondást, végül a tárgyalások kezdését javasolja a megszálló hatalmakkal tömegpusztító fegyvereik elszállítására.

Walter Ulbricht a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában az államszövetség létrehozása előfeltételeit a következőkben látja: NSZK mondjon le az atom- és rakétafegyverekről; szüntesse be a háborús propagandát, a békeharcosok és demokraták üldözését, távolítsák el az NDK-ra irányított amerikai atomágyúkat; mondjanak le az NDK annexiójának tervéről. A két német állam egyesülése nem egy aktus, hanem folyamat. Ha a két államrész már annyira közeledett egymáshoz, hogy nem áll fenn az egyik német államnak a másik által való elnyelésének veszélye, és ha Nyugat-Németországban megvannak a szabad, demokratikus választások előfeltételei, akkor az Össznémet Tanács tárgyalhat a választások kérdéséről. Az NDK az államszövetség keretében nem állít fel társadalmi rendszerére vonatkozó követelményeket, a nyugatnémet szociális berendezkedés a nyugatnémet dolgozók feladata. Ez az álláspont messzemenően reális. A nyugatnémet kormány viszont az NDK társadalmi rendszerének megváltoztatását követeli.

Walter Ulbricht Adenauernek 1957. június 9-én adott válaszában kifejti, hogy a német egység létrejöttének feltétele a nyugatnémet monopoltőke és a militarizmus erejének megtörése. Ezt a munkásosztály egységének megvalósítása biztosíthatja. Ezért javasolta az NSZEP központi bizottsága legutóbb 1958 januárjában az SPD vezetőségéhez intézett levelében az összes németországi munkásszervezetek összefogását. Németországban a munkásosztály az alapvető és a többséget kitevő osztály. A nyugatnémet finánctőke hatalmát egy olyan koalíció tudná megtörni, amely az , az SPD-re, KPD-ra, a két országrész szakszervezeteire támaszkodik, s egyesíti a kispolgári szervezetek és a nemzeti burzsoázia azon csoportjait, amelyek ellene vannak a NATO politikának, s amelyek a demokratikus Németország hívei. Ilyen népfrontos jellegű koalíció fejezné ki Németország lakossága többségének egységes akaratát, amely a létrehozandó egységes német kormány alapját képezheti. Az ilyen alapon létrejött kormány folytatná le a béketárgyalásokat.

A nyugatnémet kormány és a szociáldemokrata párt is elutasítja az NDK, illetve az NSZEP javaslatait. Az NDK javaslatai azonban egyre nagyobb erővel hatnak. A Szovjetuniónak adott egyik nyugatnémet válaszjegyzékben maga a bonni kormány is kénytelen volt foglalkozni az NDK javaslataival, legutóbb pedig Lemmer ún. össznémetügyi minisztert voltak kénytelenek felvonultatni az NDK világos javaslatainak félremagyarázására, sőt parlamenti interpellációs napon is foglalkoztak vele. Nyugat-Németországban a nemzeti kérdésekben megkezdődött nagyfokú erjedést mutatja az, hogy az ellenzéki pártok (SPD, ) körében újra és újra felbukkan az NDK létének tudomásulvétele, az NDK-val való esetleges tárgyalás. Az FDP köreiben eddig is mindig nagy hajlandóság mutatkozott erre. A fordulat jeleit az kezdi mutatni, hogy a szociáldemokrata párt, amely eddig mindig elutasította mégcsak a gondolatát is az NDK-val való tárgyalásnak – amint Herbert Wehner legutóbbi interjúja mutatja – kezd a gondolatokkal mégis megbarátkozni. Egyelőre természetesen túlbecsülni nem szabad az óvatos kijelentéseket. Mégis figyelemre kell méltatni ezeket a jeleket annál is inkább, mert a kormánypárt két jelentős tagja, professzor Hageman és a volt londoni követ, von Schlange-Schöningen kezdik felvetni az NDK-val való tárgyalás gondolatát, és egységre irányuló új javaslatokat követelnek. A Német Párthoz tartozó niedersachseni miniszterelnök, Hellwege, követeli a mint tárgyalási alapnak az elfogadását.

Az SPD elutasító magatartása ellenére az NSZEP következetesen folytatja a munkásegység létrehozására irányuló politikáját. Évente tart össznémet munkástanácskozásokat Lipcsében. Az NDK üzemei tömegesen hívnak meg küldöttségeket nyugatnémet üzemekből. Munkásokat, gyermekeket hívnak meg az NSZK-ból az NDK üdülőibe. A Nemzeti Frontba tömörült pártok is igyekeznek befolyást gyakorolni az NSZK hasonló köreire. Legnagyobb sikert eddig a Liberáldemokrata Párt érte el az FDP-vel folytatott tárgyalások révén.

Az NDK-ban külön állandó bizottság, a Német egység Bizottsága foglalkozik az egység kérdésének ápolásával. Nyugat-Németországban ún. össznémetügyi minisztérium foglalkozik az NDK politikai bomlasztásával, amelyet egy „Osztatlan Németország Kuratórium” nevű társadalmi bizottság támogat, amelyben a kormánypártok és az SPD egymás mellett foglal helyet. Minden nyugatnémet párt tart fenn ún. „Keleti Irodákat”, amelyek mind a kém- és diverzáns szervezetek eszközévé váltak. A két ország állampolgárai „személyi kapcsolatait” támogató nyugatnémet nyilatkozatok a kémkedés és a politikai diverzió céljait szolgálják. Ezért kénytelen az NDK – a lakosság körében egyébként nem szimpatikus – ellenőrző intézkedéseket bevezetni.

Az NDK és az NSZEP által javasolt egységpolitika eredményessége és sikere függ attól a döntő tényezőtől, mikor éri utol és hagyja el általánosságban az NDK az életszínvonal területén az NSZK-t, vagyis mikor válik az NDK minden tekintetben vonzó példává a nyugat-német lakosság többsége számára. A világ konjunkturális helyzetének alakulása s ennek hatása az NSZK-ra, valamint a felfegyverzési terhek növekedése miatt az NSZK-ban várható életszínvonal csökkenés szintén befolyást gyakorol a fenti fejlődésre.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 4/bc 006/9/1958. – Magyar Országos Levéltár, A magyar–német párt- és kormánytárgyalások 1958. évi felkészülési anyaga. – Másolat.