Zene és aktualitások (Muzyka i aktualności), zenés közéleti műsor
1956. október 30.

Bemondó:

Riporter: - Szerkesztő úr, igaz, hogy ön nemrégiben Budapesten tartózkodott?

Starewicz: - Igaz. Ma 13.40 órakor érkeztünk vissza onnan repülőgéppel Varsóba. Budapestet tíz órakor hagytam el, amikor elindultunk a város határában fekvő repülőtérre.

Riporter: - Megkérem, beszéljen nekünk arról, milyen volt a helyzet elutazásakor Magyarországon, tartanak-e még a harcok, és részt vesznek-e benne a szovjet csapatok?

Starewicz: - Vasárnap reggel érkeztem Budapestre. Meg kell mondanom, a városban akkor már szinte teljes nyugalom uralkodott. Csupán elszórtan és akkor is csak nagyon ritkán hallottunk lövéseket, az emberek nyugodtan járkáltak az utcákon. Akkor az volt a benyomásom, hogy a helyzet csaknem egészen normális. A Nagy Imre-kormány bejelentésének megfelelően a szovjet csapatok már hétfőn megkezdték a kivonulást, és a magyar vezetőktől kapott információim szerint hétfőre közel a felére csökkent a fővárosban lévő szovjet egységek száma. Ma reggel nagykövetségünk gépkocsiján körbejártam a belváros nagy részét, Budapest számtalan utcáját. Élénk, felfokozott nemzeti érzelmű emberek tömegeivel találkoztam, szovjet csapatokat viszont sehol sem láttam. Csak a külvárosba érve pillantottam meg néhány szovjet harckocsit, amelyek szintén kifelé igyekeztek a városból. A szovjet csapatok most zajló kivonása - ezt követelte Magyarország teljes lakossága, és ez volt a Nagy Imre-kormány programjának egyik leglényegesebb pontja - új körülményeket teremt, az indulatok kétségkívül lenyugszanak majd, és a magyar demokrácia képes lesz úrrá lenni a helyzeten, és megőrizni a néphatalmat. Szeretném még elmondani, hogy a lengyelek rendkívül népszerűek Magyarországon. A lengyel nemzeti zászló megpillantásakor - még ha az csak a gépkocsinkon tűnt is fel -, az emberek barátságosan mosolyognak, és gyakran tapsolnak. Számunkra felettébb jóleső érzés, hogy a testvéri magyar nemzet szövetségesét látja bennünk a szabadságért, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harcában.

Bemondó: A Zene és aktualitások riporterei jelentik ma Varsóból.

Riporter: A żerańi gépkocsigyárban a munkáskollektíva kiadta a „Segítsünk Magyarországnak" jelszót. A tegnapra meghirdetett gyűlésen az összes żerańi munkás részt vett. A magyar Szabad Nép újságírója [Polgár Dénes] is felszólalt. Arról beszélt, hogyan fogadják a magyar emberek a mi segítségünket. - „Láttam Budapest lakosait - mondotta a magyar elvtárs -, akik sírtak, amikor a Magyar Rádióban elhangzott, hogy a lengyelek tömegesen jelentkeznek a véradóhelyeken."

Hogyan válaszolt ezekre a szavakra Żerań? Pénzgyűjtést szavaztak meg, amely holnap veszi kezdetét. Holnap fognak befolyni a nagyobb összegek is. Ma Żerań saját vérét osztja meg a magyar testvérekkel. Sok a jelentkező, úgyhogy érdemes lenne a helyi rendelőintézetben egy véradórészleget megszervezni.

Ennyit Żerańból.

Második riporter: A Háromkereszt téren, a Magyar Kulturális Intézet előtt gyertyák égnek. Az összegyűlt egyetemisták díszőrséget állnak, a kitűzött zászlón a felirat: „Hódolattal a magyar nemzetnek". A kabátujjakon piros-fehér-zöld karszalag. Az intézet falán egy tábla ezzel a felirattal: „Kifejezzük szolidaritásunkat a magyar nemzettel". Mellette egy másik tábla: „Október 29-én délután fél hattól 8734 zloty gyűlt össze, és ezen kívül még sok gyógyszer is". A járókelők megállnak, és a dobozba bankjegyeket tesznek.

Egy férfihang: - Kérem szépen a nevét és a címét.

Egy adakozó: - Kérem jegyezze fel, hogy ez Varsó adománya. Azt hiszem, a nevem mellékes, az adomány számít, ez a fontos, a segíteni vágyás hozott ide minket.

Második riporter: - Bocsánat uram, ön mit hozott?

Másik adakozó: - Számtalan gyógyszert hoztam, van ugyanis egy kis házipatikám otthon. Ezek itt érzéstelenítő szerek, vitaminok, penicillin, egy kis fertőtlenítőszer, de vannak borogatás készítéséhez szükséges dolgok is. Egyszóval csupa olyasmit hoztam, amit az ember egész egyszerűen saját háztartásában szokott tartani.

Harmadik riporter: A varsói Műszaki Egyetemen nagy a nyüzsgés, folynak az előadások, a gyakorlatok. Az aulában egyetemisták, tudományos munkatársak egy csoportja. Egy kis asztalon egy doboz ezzel a felirattal: „Segítünk a magyaroknak". Beszélgettem az egyetemistákkal, akik vért adnak és a pénzadományok gyűjtését szervezik. Holnap Varsó utcáin szándékoznak pénzgyűjtést folytatni. Az egyetemisták dobozokkal a kezükben keresik majd fel a főváros lakosait. - „Amennyire csak tőlünk telik, segíteni akarunk" - mondják.

Negyedik riporter: A Varsói Tudományegyetemen vagyunk, a Lengyel Ifjúsági Szövetség Egyetemi Vezetőségének irodájában.

Egy vezetőségi tag: - A Varsói Tudományegyetem ifjúsága minden módon segít a harcoló magyaroknak.

Negyedik riporter: Szombat óta a Varsói Tudományegyetem ifjúsága folyamatosan jelentkezik véradásra sebesült magyar kollégáik, barátaik számára. Eddig a Varsói Tudományegyetemről több mint kétszáz fő jelentkezett. Ma az egyetem kapujánál egy ládát helyeztek el, amelynél a Varsói Tudományegyetem hallgatói díszőrséget állnak. A ládában egyre csak gyűlnek a pénzadományok, amelyekből gyógyszereket fognak vásárolni magyar barátaink számára. A Lengyel Ifjúsági Szövetség éppen most zajló egyetemi aktívaülésének résztvevői a Varsói Tudományegyetem küldötteinek felhívására együttesen, kivétel nélkül véradásra jelentkeztek.

Negyedik riporter:- Mennyi vért adott?

Egy lányhang: - Kétszáz millilitert.

Negyedik riporter: - Ön nem lengyel, igaz?

Egy lányhang: - Igaz.

Negyedik riporter: - Honnan érkezett?

Egy lányhang: - Albániából.

Negyedik riporter: - Többen is vannak itt Albániából?

Egy lányhang: - Igen, hogyne.

Negyedik riporter: - Ők is jelentkeztek véradásra?

Egy lányhang: - Igen, néhányan.

APRT, 4351/3