A nyugati fronton megindul az antant utolsó – őszig elhúzódó – támadása, mely eldöntötte az I. világháború kimenetelét.Tovább
Egy holokauszt-túlélő 1945-ös levélnaplója
„Ma olvastam – böngésztem az „Elhurcoltak lapját.” Emiliről ismét van hír benne, már nem a régi Hombergben, Kassel mellett, hanem Ziegenhain, Kasseltől DNy-ra. Böngészés közben többször akadtam Schönberger névre. A pillanat ezredrészéig se tartott, míg a mellette lévő keresztnevet megnéztem, hátha Erzsébet. De egyik se Te voltál édes Erzsikém!”
„Várlak Benneteket, mint olyanokat, kik jöhetnek!"
A fent vázolt kontextusba ágyazódik az itt közölt forrás, amelynek műfaja levél formátumban írott napló, a „Fogorvosi napló 1941" feliratú füzetbe írt oldalak soha fel nem adott levelek laza füzéreként kapcsolódnak
. Szerzőjük, Schönberger Samu, ha akarta volna sem tudta volna feladni üzeneteit, mert azok címzettjei számára ismeretlen helyen . A férfi a front mögött konszolidálódó Debrecenben vetette papírra gondolatait. Nem tudjuk hazaérkezésének pontos dátumát, annyi bizonyos, hogy 1944. május 23-án otthonából munkaszolgálatra vezényelték és a 106/302. munkaszolgálatos század kötelékében Zomborra került, őt tehát nem érintette a gettósítás és deportálás, ugyanakkor elszakadt családjától. |
Schönberger Samu |
A naplóként írt levelek címzettjei Samu felesége: Juliska, három gyermeke: Noémi, Erzsike, Gabika és olykor édesanyja: Nina. Erzsikét többször becenevén, Süsükének hívja édesapja. Legidősebb lányát, Noémit egyszer sem szólítja ezen a néven, ha más forrás nem állna rendelkezésünkre, akkor egy hivatalos értesítő szövegének idézéséig nem is jönnénk rá, hogy a sokat emlegetett Emili valójában Schönberger Noémi.
Ahogyan Gyáni Gábor összefoglalja tanulmányában, az olyan személyes dokumentumok - vagy más néven én-források - megszólaltatásakor, mint e napló, mindig fel kell tennünk a következő kérdéseket: mennyire hihető, mire jó, vagy mire alkalmas a választott szöveg és miféle valóság, a valóság milyen minősége és síkja ismerhető meg belőle?
A naplók fő értéke nem a történeti múltra vonatkozó elsődleges adatok, hanem a szubjektív történelem primer dokumentálásában rejlik. A politikai, gazdasági, társadalmi folyamatok makrotörténete nem ismerhető meg belőlük, a múlt személyes átélése, a megélt emberi tapasztalat annál
. Minden személyes dokumentum egyedi és egyéni, a hallgatás éppoly beszédes, mint a szókimondás, a megszólalás módja, beszámoló jellege és stílusa szintén értékelhető információt jelent. A naplók szerzői nem igazodnak külső referenciákhoz, nem másnak írnak, a - memoárral ellentétben - a strukturált énkép, az aktuális társadalmi konvencióknak való megfelelés hiánya erős fragmentáltságot .A Schönberger-naplóban a várakozás és a vágyakozás narratívája szólal meg, minden gondolat e köré szerveződik. A belső lelki vívódások, a külvilágra való reflexiók és a múlt vetített képei mind ennek az elbeszélőmódnak rendelődnek
. A korszak köztörténete nem jelenik meg, a személyes sors összekapcsolódása a köztörténeti eseményekkel csak kivételes esetekben villan fel, például egy népbírósági perre való utalás formájában. Samu mindennapjaiból - az utolsó, hétköznapi problémákról beszámoló bejegyzések kivételével - szintén csak néhány röpke epizód sejlik fel, így mikor dolgozik, ruhatárát javítgatja, bombakárosult házukat renoválja. Mivel semmi híre sincs szerettei felől, az új életre való készülődés percei közé rendre bekúszik Auschwitz kísértő szelleme, és folyton megkérdőjelezi, van-e értelme e cselekedeteknek. Ahogy maga is írja, csak azért tevékenykedik, végzi a hétköznapok rutinfeladatait, hogy ezzel elkábítsa magát, elterelje gondolatait . A belső világra való reflexióé a főszerep, a külső világból semmi sem érdekes, ami - közvetve vagy közvetlenül - nem a hazavárt személyekről szól. A szerző nem akar összefüggő történetet alkotni, emlékei, mindennapjai különálló mozaikokként szorulnak a sóhajok közé. Nem egy rekonstruált narratíva megteremtése a cél, Samu a lelki szenvedés levezetésképpen ír, a bejegyzések kohézióját a deportált családtagok sorsa teremti meg. |
A Schönberger-család, az 1934-ben készült felvételen. |
A szerző nem hiába nevezi a „jajok és fájdalmak könyvének" művét, a sorokat olvasva valóságos szenvedéstörténetet bontakozik ki, a forrás közlése kapcsán joggal merült fel a szövegből a szinte semmilyen információs értékkel nem bíró, folytonos önismételgetésekbe fulladó, jóformán a hazavártak szólongatásában, hívogatásában, becézgetésében kimerülő parttalannak tűnő részek elhagyásának indokoltsága. Végül több okból is ennek elvetése mellett döntöttem. Egyrészt a szövegkorpusz megbontásával, megvágásával a szenvedéstörténetet csonkítottam volna meg, a gyötrődések pedig nem helyezhetőek patikamérlegre, hogy aztán az érdektelenebb, kevésbé informatív részek a szemétkosárba landoljanak. Másrészt ezek az elnyújtott bekezdések szimbolikusak: utalnak az üldözöttek felszabadulás utáni élethelyzetére, magukra hagyatottságukra és arra a közönyösségre is, ami nem gyorsította meg sem a felvilágosítást, sem a távolra kerültek hazaszállítását, sem pedig az áldozatokért való gyász megkezdését. Az itt közölt átirat ezért teljes egészében megfelel a vonalas füzet kézzel írott tartalmának.
Ami a család történetére vonatkozóan nem derül ki a forrásból, az megtudható Emili, azaz
könyv alakban is publikált visszaemlékezéséből, illetve a róla forgatott . E szerint a Schönberger-szülők 1921-ben Szegeden házasodtak össze, innen Esztergomba, majd 1940-ben Debrecenbe költöztek. A család polgári életmódot folytatott, melynek anyagi feltételeit Samu tanári állást vállalva teremtette meg. Noémi megemlíti, hogy sokat zongorázott, apja hegedűn kísérte, a zongorától való megfosztás a gettó-élet egyik fájdalmas pontjaként maradt meg emlékei között. Az édesanya olvasni és varrni szeretett, a család tartotta a vallási szokásokat. Az 1944-es tragédia idején Juliskát 43, gyermekeit: Noémit 22, Erzsikét 13 évesen, Gabikát pedig 6 hónaposan kell magunk elé képzelnünk.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 08.
1918
1940
Az angliai csata kezdete.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő