Az Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.Tovább
Egy holokauszt-túlélő 1945-ös levélnaplója
„Ma olvastam – böngésztem az „Elhurcoltak lapját.” Emiliről ismét van hír benne, már nem a régi Hombergben, Kassel mellett, hanem Ziegenhain, Kasseltől DNy-ra. Böngészés közben többször akadtam Schönberger névre. A pillanat ezredrészéig se tartott, míg a mellette lévő keresztnevet megnéztem, hátha Erzsébet. De egyik se Te voltál édes Erzsikém!”
„Várlak Benneteket, mint olyanokat, kik jöhetnek!"
A fent vázolt kontextusba ágyazódik az itt közölt forrás, amelynek műfaja levél formátumban írott napló, a „Fogorvosi napló 1941" feliratú füzetbe írt oldalak soha fel nem adott levelek laza füzéreként kapcsolódnak
. Szerzőjük, Schönberger Samu, ha akarta volna sem tudta volna feladni üzeneteit, mert azok címzettjei számára ismeretlen helyen . A férfi a front mögött konszolidálódó Debrecenben vetette papírra gondolatait. Nem tudjuk hazaérkezésének pontos dátumát, annyi bizonyos, hogy 1944. május 23-án otthonából munkaszolgálatra vezényelték és a 106/302. munkaszolgálatos század kötelékében Zomborra került, őt tehát nem érintette a gettósítás és deportálás, ugyanakkor elszakadt családjától. |
Schönberger Samu |
A naplóként írt levelek címzettjei Samu felesége: Juliska, három gyermeke: Noémi, Erzsike, Gabika és olykor édesanyja: Nina. Erzsikét többször becenevén, Süsükének hívja édesapja. Legidősebb lányát, Noémit egyszer sem szólítja ezen a néven, ha más forrás nem állna rendelkezésünkre, akkor egy hivatalos értesítő szövegének idézéséig nem is jönnénk rá, hogy a sokat emlegetett Emili valójában Schönberger Noémi.
Ahogyan Gyáni Gábor összefoglalja tanulmányában, az olyan személyes dokumentumok - vagy más néven én-források - megszólaltatásakor, mint e napló, mindig fel kell tennünk a következő kérdéseket: mennyire hihető, mire jó, vagy mire alkalmas a választott szöveg és miféle valóság, a valóság milyen minősége és síkja ismerhető meg belőle?
A naplók fő értéke nem a történeti múltra vonatkozó elsődleges adatok, hanem a szubjektív történelem primer dokumentálásában rejlik. A politikai, gazdasági, társadalmi folyamatok makrotörténete nem ismerhető meg belőlük, a múlt személyes átélése, a megélt emberi tapasztalat annál
. Minden személyes dokumentum egyedi és egyéni, a hallgatás éppoly beszédes, mint a szókimondás, a megszólalás módja, beszámoló jellege és stílusa szintén értékelhető információt jelent. A naplók szerzői nem igazodnak külső referenciákhoz, nem másnak írnak, a - memoárral ellentétben - a strukturált énkép, az aktuális társadalmi konvencióknak való megfelelés hiánya erős fragmentáltságot .A Schönberger-naplóban a várakozás és a vágyakozás narratívája szólal meg, minden gondolat e köré szerveződik. A belső lelki vívódások, a külvilágra való reflexiók és a múlt vetített képei mind ennek az elbeszélőmódnak rendelődnek
. A korszak köztörténete nem jelenik meg, a személyes sors összekapcsolódása a köztörténeti eseményekkel csak kivételes esetekben villan fel, például egy népbírósági perre való utalás formájában. Samu mindennapjaiból - az utolsó, hétköznapi problémákról beszámoló bejegyzések kivételével - szintén csak néhány röpke epizód sejlik fel, így mikor dolgozik, ruhatárát javítgatja, bombakárosult házukat renoválja. Mivel semmi híre sincs szerettei felől, az új életre való készülődés percei közé rendre bekúszik Auschwitz kísértő szelleme, és folyton megkérdőjelezi, van-e értelme e cselekedeteknek. Ahogy maga is írja, csak azért tevékenykedik, végzi a hétköznapok rutinfeladatait, hogy ezzel elkábítsa magát, elterelje gondolatait . A belső világra való reflexióé a főszerep, a külső világból semmi sem érdekes, ami - közvetve vagy közvetlenül - nem a hazavárt személyekről szól. A szerző nem akar összefüggő történetet alkotni, emlékei, mindennapjai különálló mozaikokként szorulnak a sóhajok közé. Nem egy rekonstruált narratíva megteremtése a cél, Samu a lelki szenvedés levezetésképpen ír, a bejegyzések kohézióját a deportált családtagok sorsa teremti meg. |
A Schönberger-család, az 1934-ben készült felvételen. |
A szerző nem hiába nevezi a „jajok és fájdalmak könyvének" művét, a sorokat olvasva valóságos szenvedéstörténetet bontakozik ki, a forrás közlése kapcsán joggal merült fel a szövegből a szinte semmilyen információs értékkel nem bíró, folytonos önismételgetésekbe fulladó, jóformán a hazavártak szólongatásában, hívogatásában, becézgetésében kimerülő parttalannak tűnő részek elhagyásának indokoltsága. Végül több okból is ennek elvetése mellett döntöttem. Egyrészt a szövegkorpusz megbontásával, megvágásával a szenvedéstörténetet csonkítottam volna meg, a gyötrődések pedig nem helyezhetőek patikamérlegre, hogy aztán az érdektelenebb, kevésbé informatív részek a szemétkosárba landoljanak. Másrészt ezek az elnyújtott bekezdések szimbolikusak: utalnak az üldözöttek felszabadulás utáni élethelyzetére, magukra hagyatottságukra és arra a közönyösségre is, ami nem gyorsította meg sem a felvilágosítást, sem a távolra kerültek hazaszállítását, sem pedig az áldozatokért való gyász megkezdését. Az itt közölt átirat ezért teljes egészében megfelel a vonalas füzet kézzel írott tartalmának.
Ami a család történetére vonatkozóan nem derül ki a forrásból, az megtudható Emili, azaz
könyv alakban is publikált visszaemlékezéséből, illetve a róla forgatott . E szerint a Schönberger-szülők 1921-ben Szegeden házasodtak össze, innen Esztergomba, majd 1940-ben Debrecenbe költöztek. A család polgári életmódot folytatott, melynek anyagi feltételeit Samu tanári állást vállalva teremtette meg. Noémi megemlíti, hogy sokat zongorázott, apja hegedűn kísérte, a zongorától való megfosztás a gettó-élet egyik fájdalmas pontjaként maradt meg emlékei között. Az édesanya olvasni és varrni szeretett, a család tartotta a vallási szokásokat. Az 1944-es tragédia idején Juliskát 43, gyermekeit: Noémit 22, Erzsikét 13 évesen, Gabikát pedig 6 hónaposan kell magunk elé képzelnünk.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 18.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő