50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

2. Magyar külügyi elemzés Berlin közigazgatási helyzetéről


1958.


SZIGORÚAN TITKOS!
006/9/sz. t./1958.

Berlin helyzete

A jaltai és a potsdami megállapodások szerint a legyőzött Németország igazgatását berlini székhellyel a Szövetséges Ellenőrző Tanács vette át. Németország négyhatalmi igazgatása következményeképpen Berlint is négy megszállási övezetre osztották. A megállapodás szerint „Nagy-Berlin területének igazgatását egy szövetséges hatóság vezeti, amely az Ellenőrző Tanács irányításával dolgozik és négy parancsnokból áll, akikből egy-egy felváltva, mint főparancsnok működik.”

Így Berlin 20 kerületéből 12-őt (a várost a szovjet csapatok szabadították fel) a nyugati hatalmak szálltak meg. 1946. aug. 13-án a szövetséges parancsnokság jóváhagyta Nagy-Berlin ideiglenes alkotmányát. Egységes városi képviselőtestülettel, egységes magisztrátussal, az összes pártok részvételével indult meg Berlin igazgatása.

A nyugati hatalmak – megfelelően a Nyugat-Németországnak szánt katonai szerepnek – Nyugat-Berlinben is megkezdték a bomlasztó tevékenységet. Külön hivatalokat állítottak fel, külön rendőrséget, bírói szerveket kezdtek létrehozni s támogatták a reakciós erőket. „Független” lapokat indítottak szovjetellenes hangnemben, és felállították a nyugat-berlini németnyelvű amerikai rádióállomást. (RIAS). Minden erővel igyekeztek megakadályozni a két munkáspárt egyesülését. Nem is következett be a kommunista és szociáldemokrata pártok egyesülése egész Berlinben, hanem csak a keleti szektor területén, de itt is megmaradt a Szociáldemokrata Párt töredéke mind a mai napig. Közben megkezdték tevékenységüket Nyugat-Berlinben a kapitalista vállalatok. Nem hajtották végre a monopolszervek vagyonának községesítését.

1948 júniusában – miután Nyugat-Németországban külön egyoldalú pénzreformot rendeltek el – néhány nap múlva, a nyugati katonai parancsnokok ígéretei ellenére, Nyugat-Berlinben is hasonló pénzreformot hajtottak végre. Ezzel megkezdték a város teljes kettészakítását. 1948 októberében külön képviselőtestületi választásokat tartottak. Elutasították a demokratikus erők javaslatait a város újraegyesítésére. 1950-ben külön nyugat-berlini alkotmányt hoztak létre. 1950. szeptember elseje óta Nyugat-Berlin a Német Szövetségi Köztársaság tartománya lett. Létrehozták az ún. „alkotmányvédő hivatalt” a haladó emberek üldözésére, a nyugat-berlini bűnügyi rendőrséget a Szövetségi Bűnügyi Hivatal alá rendelték. Formálisan igyekeztek a megszálló és a német hatóságok fenntartani Berlin „külön nemzetközi jogi helyzetét”. Így pl. a szövetségi választások nem terjednek ki Nyugat-Berlinre. A Nyugat-Berlin által delegált parlamenti képviselőknek csak tanácskozási joguk van a Szövetségi Gyűlésben. Nem vonatkozik Nyugat-Berlinre a hadkötelezettség. Berlin különleges pénzügyi támogatásban, adókedvezményben részesül, hogy a nyugat kirakata lehessen az NDK irányába.

A város kettészakítása ahhoz vezetett, hogy ma teljesen két igazgatás van a két városrészben. Közlekedésben csak a városi magasvasút és a földalatti közlekedik az egész városban, az előző teljesen az NDK kezelésében, utóbbi megosztva. A villamos, az autóbusz, a troliközlekedés, a telefon és a posta összeköttetés meg van szakítva. A város két része között vámellenőrzés van, a város külső határán igazolvány és útlevél-ellenőrzés. A város négyhatalmi jellege is megszűnt, a városparancsnokok igen ritkán találkoznak.

A gazdasági kettészakítás Nyugat-Berlint a spekuláció fészkévé változtatta. Az NDK-ban nem kapható, vagy hiánycikkek utáni kereslet alapján Nyugat-Berlinben kialakult egy fekete árfolyam a két márka között az NDK márka rovására, amely megalapozta az üzérkedést. Az NDK törvényei igen szigorúan sújtják a feketézőket, mert tevékenységük a tervszerű ellátást zavarja, és tetemesen megkárosítja a dolgozókat és az államot is.

Nyugat-Berlint a nyugati imperialisták és a nyugatnémetek „frontvárossá” alakították át, amint maguk mondják. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a „nyugati élet kirakatává” igyekeztek változtatni, hanem egyúttal a legnagyobb közép-európai hírszerző, diverzáns és propaganda központtá alakult. E szervek támadásainak középpontjában az NDK, a Szovjetunió és az összes európai népi demokráciák állanak. A Düsseldorfer Zeitung szerint – korántsem kimerítő vizsgálat eredményeképpen – Nyugat-Berlinben mintegy 83 különféle kémszervezet működik. Ugyanakkor az NDK-szakemberek és szakmunkások elcsábításának is egyik központja. Hetenként 4-6000 ember hagyja el az NDK-t zömében Nyugat-Berlinen keresztül. Sajnos egyelőre havonta csak pár ezren térnek vissza.

Ebből a helyzetből következik, hogy az NDK kénytelen ellenőrző intézkedéseket bevezetni a csempészés, a feketekereskedelem és az ügynöki tevékenység megakadályozására. Igyekszik lecsökkenteni az ún. „határjárók” számát (akik egyik szektorban laknak és a másikban dolgoznak). 1957 végén hozott törvénnyel a disszidálást bűncselekménynek mondották ki. Ennek hatására némileg csökkent a disszidálások aránya.

Nagy-Berlin demokratikus szektorának városi népképviselete (amelynek élén kezdettől fogra Friedrich Ebert áll) számtalanszor tett javaslatot a két város közötti feszültség enyhítésére s javasolta, hogy jöjjenek össze a két városrész vezetőségei, és kössenek megállapodást, tegyenek lépéseket a város egységének helyreállítása érdekében. Nagy-Berlin demokratikus szektorának képviselői elsősorban politikai megegyezésre törekednek, ami érthető, hiszen a feszültség oka politikai. A nyugati városvezetőség csak „technikai” kérdésekről akar tárgyalni, aminek célja a kém- és propagandatevékenység megkönnyítése érdekében egyoldalú engedményeket követelni a szocialista városrésztől. Berlin demokratikus szektorának 1,2, nyugati részének 2,1 millió lakosa van.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 4/bc 006/9/1958. – Magyar Országos Levéltár, A magyar–német párt- és kormánytárgyalások 1958. évi felkészülési anyaga – Másolat.
  
                       

Ezen a napon történt július 03.

1970

India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők