50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

4. A berlini magyar nagykövetség jelentése „új közlekedési rendelkezésekről”

1961. augusztus 14.


Magyar Népköztársaság
Nagykövetsége
Botschaft der Ungarischen
Volksrepublik
SZIGORÚAN TITKOS!
Berlin-Treptow
Készült: 4 példányban.
Puschkinallee 49
006443/1961.

Tel.: 27-90-20
      
Tárgy: Új közlekedési rendelkezések bevezetése Berlinben
   
607/Szig. titk./1961.

Az NDK szerveinek sikerült eredményesen elkonspirálni az új intézkedések előkészületeit. A pénteki ülésén hozott határozata után is még sokan azt hitték, hogy a várható rendszabályok az NDK polgároknak Berlinbe való utazása korlátozásából fognak állni. Még a diplomaták közül is sokan ezen a véleményen voltak. Hiszen a bejelentési kötelezettsége és más előzetes intézkedések ilyen messzemenő rendszabályokra nem engedtek következtetni.

A rendőrséget, a munkásőrséget és a hadsereg alakulatait is csak szombat este riadóztatták. A rendőrségi és munkásőri alakulatokat éjszaka vezényelték ki ellenőrzési helyükre. A szerkesztősége szombat éjjel fél egykor kapta meg a rendelkezések szövegét, nehogy ennek tartalma idő előtt kiszivárogjék; úgyhogy a vidéki kiadásban, melynél előbb van lapzárta, ezek meg sem jelenhettek.

A Kelet- és Nyugat-Berlin közötti zónahatár ellenőrzését vasárnap hajnalban 2 és 3 óra között kezdték el. Úgy a lezárt, mint az átjárásra kijelölt 13 útvonalon megerősített rendőri és munkásőri alakulatok jelentek meg, melyek erőssége az útvonal fontosságának megfelelően változott. Így például a legfontosabb helyen, a Brandenburgi kapunál egy jó századnyi gépkocsizó rendőr és ugyanannyi munkásőr vonult fel, és ennek közelében páncélautók is álltak készenlétben. A kora reggel folyamán a nyugat-berlini rendőrség is mozgósítást rendelt el, és ugyancsak megerősítette őrségeit és az exponáltabb helyeken, így a Brandenburgi kapunál is, nagyobb erővel vonult fel. A nap folyamán pedig az NDK Néphadseregének harckocsijai és páncélautói a város különböző részein szinte demonstratív felvonulásokat rendeztek, mintegy erőt és határozottságot mutatva a lakosság felé, de talán elsősorban azok felé, akik esetleg valamilyen provokációra gondolnának. A város lakossága, amely ez alkalommal a szokottnál jóval nagyobb tömegben lepte el a főváros fontosabb útvonalait, elsősorban az átjárók közelében lévő részeket, általában rokonszenvvel figyelték az NDK közegeinek intézkedéseit. Megjegyzem, hogy a szovjet hadsereg kötelékeit vagy tagjait még véletlenül sem lehetett látni Berlin utcáin. De a munkásőrök száma a rendőrökénél is jóval nagyobb volt.

Több jel arra mutat, hogy a határellenőrzés eddig igen hatékonynak bizonyult. Értesüléseink szerint vasárnap délig a disszidáltakat fogadó Marienfeld-i táborban mindössze 50-en jelentkeztek felvételre. (A nyugati propaganda által terjesztett más számok nem felelnek meg a valóságnak.). De a jelentkezők is olyan egyénekből állott[ak], akik a határzár előtt kerültek át Nyugat-Berlinbe.

Dr. Sík Endre elvtársnak,
külügyminiszter,
B u d a p e s t

A fontosabb átjáró helyeken a vasárnapi napon nagy tömegben csoportosultak vasárnapi hangulatban lévő, főleg kíváncsiskodó és sétáló polgárok, akik főleg azt akarták megnézni, hogyan bonyolítják le az új rendelkezéseknek megfelelően a forgalmat. Különösen nagy tömeg gyűlt össze a Brandenburgi kapunál, de itt is inkább a nyugati oldalon lehetett látni időnként 1-2 ezer főt kitevő tömeget. Ezek döntő többségében főleg bámészkodni [!], nem pedig ellenséges szándékból közelítették meg az ellenőrzési pontokat. Helyenként azonban, így pl. a Puschkinallee-i átjárónál, a Bouché-Strasse-i lezárt határnál, nem nagyszámú, főleg fiatal huligánokból álló csoport ellenséges jelszavakat kiabált át a túloldalról, és egy helyen kövekkel dobálták meg a népi rendőrség páncélautóit.

A Brandenburgi kapunál és más átkelőhelyeknél a nyugat-berlini gépkocsik százai jöttek át zavartalanul Kelet-Berlinbe és így Kelet-Berlin utcái éppen úgy tele voltak nyugat-berlini autókkal, mint amilyen más vasárnapon. Így az eddigiek szerint a nyugat-berlini hivatalos propaganda minden uszítása ellenére sem ijedtek meg az NDK szervei által hozott intézkedésektől.

Nagyobb tömeg gyűlt még össze az S-Bahn Friedrich-Strasse-i állomásnál, az egyedüli helyen, ahol az S-Bahn Kelet és Nyugat-Berlin között közlekedik. Itt, mivel az összegyűlt tömeg nagyobb része nyilván Nyugat-Berlinbe szeretett volna utazni, komolyabb idegességet lehetett tapasztalni, de incidensekre itt sem került sor.

A kelet-berlini főpolgármester rendelkezése értelmében berlini polgárok egyáltalán nem utazhatnak át Nyugat-Berlinbe, kivételes esetben azonban a rendőrség erre engedélyt adhat. Értesüléseink szerint az első napon csak nagyon kevesen kapták meg ezt az engedélyt, noha a rendőri szerveket tömegesen árasztották el ilyen kérelmekkel. vasárnap reggel tartott semmitmondó sajtókonferenciájából, a délelőtt tartott szenátusi üléséből, valamint a délutáni városi tanácsi üléséből és egyáltalán az ott tapasztalható kapkodásból arra lehet következtetni, hogy a nyugat-berlini hivatalos körök egyáltalán nem voltak felkészülve erre az eseményre, ez teljesen váratlanul érte őket. Nyugat-berlini újságíró körökben az a vélemény alakult ki, hogy a nyugati hatalmak részéről semmilyen döntő jelentőségű intézkedés nem várható, nem tehetnek semmi mást, mint hogy tudomásul vegyék a tényhelyzetet, bármennyire kellemetlen legyen is az számukra. Ez nem zárja ki azonban azt, hogy tiltakozások, vagy egyéb, esetleg erélyes hangú intézkedések ne történjenek. Ezek az újságírók egyébként úgy vélekednek, hogy, az NDK kormánya által hozott intézkedéseket Adenauerék vereségének kell tekinteni, mert ezek nem utolsósorban az általa képviselt merev, elzárkózó politikának a következményei. Ugyanakkor azt állítják, hogy ezt a helyzetet Willy Brandt nagyon jól ki tudja használni a saját személyének népszerűsítésére és így lehet, hogy ez az egész helyzet kedvezően fogja befolyásolni a választásokat az SPD javára. (Ez utóbbi értesülése Nemes János et-tól származik, aki vasárnap több mint félnapot töltött Nyugat-Berlinben.)

A vasárnapi nap folyamán Kelet-Berlin összes körzeteiben pártaktívákat tartottak, hogy a párttagokat felvilágosítsák a hozott intézkedések szükségességéről, és egyben mozgósítsák a tagokat a politikai felvilágosítómunkára. Eddigi értesüléseink szerint az idősebb, komolyabb dolgozók, párttagok és pártonkívüliek, kedvezően fogadták az intézkedéseket, a fiatalok közül ezzel szemben sokan nem örülnek neki, mert ezután nem „élvezhetik” a megszokott nyugat-berlini cowboy-filmeket és más szórakozóhelyeket. Az persze természetese, hogy a „Grenzgänger”-ek sem fogadták lelkesedéssel ezt az intézkedést. A párt- és állami funkcionáriusok örülnek az intézkedéseknek, tele vannak lelkesedéssel, mert az eddigi állapotok nagymértékben züllesztették az életet és nagyon megnehezítették a párt politikájának érvényesítését.

Mindamellett számolni kell azzal, hogy e hét folyamán a hozott intézkedésekből eredő sok nehézséget kell még megoldani. Egy ilyen nagy kiterjedésű városban, mint Berlin, amely teljesen össze van kötve peremvárosaival, nem lesz könnyű pl. a közlekedés átállítása. Különös problémát fog okozni azon dolgozók közlekedése, akik Nyugat-Berlintől nyugatra eső peremvárosokból jártak át Kelet-Berlinbe dolgozni, pl. Potsdamból, s akik ezelőtt Nyugat-Berlinen át közlekedtek S-Bahnnal. Vagy pl. nem egyszerű már technikailag sem a kb. 50 000 volt „Grenzgänger” elhelyezését Kelet-Berlinben lebonyolítani, stb., stb.

Ma reggelig sehol provokációk vagy más természetű zavarok nem voltak észlelhetők Berlinben. Ma reggel az utca képe és hangulata teljesen normális, úgy tűnik, hogy a nagymennyiségben beállított autóbusz-különjáratokkal sikerült a dolgozók szállítását is megoldani. Kisebb csoportokban folytatott beszélgetésekről arra lehet következtetni, hogy a munkások döntő többsége helyesli a hozott intézkedéseket. Feltehető azonban, hogy egyes közlekedési gócpontoknál, munkaközvetítő helyeken kisebb-nagyobb csoportosulások keletkeznek, de nem valószínű, hogy ezekből bármilyen zavargások keletkezzenek, hisz a főváros minden pontján jelentős rendőri, de főleg nagyszámú munkásőr-járőröket látni.

Berlin, 1961. augusztus 14.

(Mátyás László)
id[eiglenes] ügyvivő



Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006443/1961. – Magyar Országos Levéltár, Új közlekedési rendelkezések bevezetése Berlinben. – Eredeti, gépelt példány

A dokumentumot elsőként közölte: RUFF MIHÁLY: A magyar nagykövetség jelentései az 1961. évi berlini válságról. A berlini fal építése. Múltunk, 1997. 4. szám, 196–198.
   
   

Ezen a napon történt július 03.

1970

India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők