Alternatív művészeti mozgalmak az 1970-es években: az Orfeo-ügy

„Azt láttuk magunk körül, hogy a proletárdiktatúra nem azonos a proletárhatalommal, a párt nem azonos a munkásosztállyal. Cselekvési alternatívákat kerestünk, s korábban már a sztálinizmussal is, a maoizmussal is kacérkodtunk már. […] S ebben az időben felmerült bennünk a kérdés: mit csináljunk? Az az ötletünk támadt, hogy bábokat készítünk, és a bábelőadásokkal talán közelebb kerülhetünk a közönségünkhöz, az emberekhez. A bábokat még csak meg tudtunk csinálni, az előadást már nem, tehát meg kellett keresnünk azokat, akik más művészi ágak képviselőjeként segítségünkre lehettek.”

Malgot István beadványa Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez a Magyar Ifjúságban megjelent cikk ferdítései miatt

Magyar Újságírók Országos Szövetsége

Budapest VI.
Népköztársaság útja 101.

Alulírott 

Budapest I. Attila út 35. sz. alatti lakos kérem a MUOSZ Etikai Bizottságát, hogy vizsgálja ki, mennyiben sérti meg az újságírói etikát a Magyar Ifjúság című hetilap 1972. október 12-i VI. évf. 41. számának ötödik oldalán kezdődő, hetedik oldalán végződő Orfeo az álvilágban címmel megjelent cikke, melyet Szántó Gábor írt.
Meggyőződésem szerint a cikk olyan tényanyagot tár a közvélemény elé, melynek nagyrészéről bizonyítható, hogy nem felel meg a valóságnak. Vitatható módszerei segítségével személyemet és az Orfeo együttest erkölcsileg, művészetileg és politikailag hazug megvilágításba helyezi. Meggyőződésem, hogy a cikk a közvélemény manipulálása révén gyűlöletet szít személyem és az Orfeo művészegyüttes iránt, s különösen sérti a cikkben szereplő kiskorúak érdekeit, akiknek közeli fényképét is közli. A következő lapokon indokaimat részletesen kifejtem.
Mellékelve 1 pld. az idézett cikkből.

Budapest, 1972. október 20.

Tisztelettel:
/Malgot István/
Budapest, I. Attila út 35. V. 5.

Eljárás indítását kérem a személyemre vonatkozó azon megállapítások miatt, amelyek vagy nem felelnek meg a valóságnak, vagy pedig nyilvánosságra hozataluk törvényellenes. A cikkben Szántó Gábor személyemet erkölcsileg züllött, politikai bűnözőnek igyekszik beállítani.

  1. Disszidálási kísérlettel vádol anélkül, hogy erről elmondaná az igazságot. Húsz éves koromban forradalmi romantikától vezettetve Kubába akartam távozni. Kísérletem következmények nélkül maradt, mert a XIII. kerületi Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.
  2. Államellenes összeesküvésben való részvételemről beszél. Ez törvényellenes, miután az  (amely egyébként baloldali jellegű volt) rám kiszabott büntetés felfüggesztésének próbaideje lejárt, s nekem ügyészi végzésem van arról, hogy büntetlen előéletű vagyok. Szántó Gábor ezzel a törvénytelen lépésével érhetetlen erkölcsi és társadalmi hátrányt okozott számomra s mindazok számára, akikkel egy művészcsoportban dolgoztam.
  3. Szántó Gábor állítása szerint az Iparművészeti Főiskoláról részben tanulmányi problémák miatt zártak ki. Ez hazugság.
  4. Szántó Gábor azt állítja, hogy távoznom kellett a Képzőművészeti Főiskoláról is. Fogalmazása azt sugallja, hogy sehol sem voltam képes a követelményeknek eleget téve helyem megállni. Az igazság az, hogy a Képzőművészeti Főiskolán tanulmányaimat befejezve abszolutóriumot szereztem, és mint arról hivatalosan értesítettek, 1973-ban államvizsgázni fogok.
  5. A cikkíró két házasságom felbomlásáról beszél anélkül, hogy erre az érintett személyek közül bárki is felhatalmazta volna. Magánéletem olyan vonatkozásait tárja fel, amely semmiféle közérdeket nem érint. Ezzel megsérti alapvető emberi jogaimat.
  6. A cikk tendenciózus beállítása azt sugallja, hogy szerelmi kapcsolatom volt kiskorú Orfeósokkal, holott ez nem igaz.
  7. Erkölcsileg igyekszik lejáratni, amikor kijelenti, hogy nyilvánosan nem vállalom az együttes vezetőjének pozícióját, mert akkor a felelősséget is vállalnom kellene. A valóság az, hogy soha nem voltam az Orfeo vezetője, csupán a bábcsoport rendezője. Ezideig az Orfeo együttest semmilyen szerv nem vonta felelősségre munkájáért; a cikk megjelenése után az együttes vizsgálatot kért maga ellen, ugyanezt tettem én is, feltehetően nem azért, mert nem akarok felelősséget vállalni munkámért.
  8. A cikkben a tőlem idézett mondatok a leírtaknak megfelelően soha nem hangzottak el a valóságban.

Miután a cikk személyemet oly módon kapcsolja össze az Orfeo művészegyüttessel, hogy egyenesen személyileg tesz felelőssé mindazokért, amiket az együttesről elmond, eljárás indítását kérem Szántó Gábor cikkének az Orfeo együttes munkájára vonatkozó megállapításai miatt. Szántó Gábor a valósággal jut konfliktusba erkölcsi, politikai és művészeti vonatkozásban.

Erkölcsileg azért, mert azt állítja:

  1. hogy az orfeósok valamiféle „Orfeo-ideológia" hatása alatt általában szembefordulnak családjukkal.
  2. nagycsaládot kívántak létrehozni
  3. ennek érdekében többen illegálisan huzamosabb ideig Szentendrén, két orfeós család tulajdonát képező házban laktak.

Az orfeósok nagyrésze bizonyíthatóan normális családi kapcsolatok között él, s az Orfeo együttes soha nem lépett fel a család és a házasság intézménye ellen. A családdal a cikk szerint is csak a többszörösen elvált szülők gyermekeinek volt konfliktusa. Szántó Gábor viszont ezért az Orfeót és személyemet vádolja, s ezeket a konkrét eseteket az Orfeo együttes és személyem erkölcsi lejáratására használja fel.
Politikai tekintetben ellenzékiséggel vádolja az Orfeósokat, s bizonyíték nélkül kijelenti, hogy társadalompolitikai elképzeléseik anarchista jellegűek.
Művészi tekintetben azt állítja, hogy az Orfeo művészegyüttes produkciói csupán arra szolgálnak, hogy az orfeósok zavaros eszméiket terjesszék általuk, s zavartalanul szédítsék egymást és közönségüket. A cikk ezen állítása nemcsak az együttes tagjait igyekszik lejáratni, hanem mindazokat, akik az együttes munkáját és produkcióit elismerték. Társadalmi, politikai és művelődési szervek, intézmények, nemzetközi zsűrik ítéletét támadja a cikk. Szántó Gábor ily módon támadja kultúrpolitikánkat, melynek irányításával évekig dolgoztunk.

Eljárás indítását kérem Szántó Gábor cikkének az újságírói etikát sértő módszere ellen.

  1. Cikket látszólag riport formában írta, s úgy állította össze, mintha a cikkben idézett személyekkel való közvetlen beszélgetés útján jutott volna felhasznált idézeteihez. Valójában azonban az ifjúság elleni bűntett gyanúja miatt ellenem folytatott rendőrségi vizsgálat jegyzőkönyveiből származik a cikk tizenegy idézett bekezdése, összesen több mint száz sor. A forrást Szántó Gábor nem nevezi meg. Eljárását törvénytelennek és az újságírói etikát sértőnek tartom, hiszen ügyészi határozat szüntette meg az ellenem folytatott rendőrségi vizsgálatot, leszögezve, hogy a vizsgálat nem igazolta az ifjúság elleni bűntett gyanúját. Semmiféle bíróság nem ellenőrizte a rendőrségi vallomások igazságtartalmát, amik egyébként is nem egy riport közvetlen őszinteségét, hanem a rendőrségi eljárás feszült légkörét tükrözik. Az idézetek nem a nyilvánosság számára készültek, milyen jogon, milyen felhatalmazás alapján teregetheti ki azokat Szántó Gábor, ráadásul bizonyítékok gyanánt.
  2. Szántó Gábor azáltal, hogy a cikkben két kiskorú lány közeli portréját közli mindenki számára felismerhető fényképfelvételen, nemcsak az újságírói etikát, hanem a kiskorúkat védő törvényeket is átlépi. A két közelről felvett arckép és a cikk összefüggései a kiskorúak érdekeit súlyosan sértik, környezetükben és iskolájukban máris elviselhetetlen körülményeket idéztek elő számukra.

Eljárás indítását kérem Szántó Gábor cikke ellen, mert a cikk félreérthetetlenül, manipulációk segítségével a közvélemény gyűlöletét igyekszik felkorbácsolni személyem és az Orfeo együttes ellen. Hamis állítások segítségével

  1. politikai és erkölcsi bűnözőnek állít be,
  2. az együttesről olyan képet ad, mintha a művészi tevékenység leple alatt káros és anarchista társadalompolitikai tevékenységet folytatna,
  3. tudva, hogy alkotmány védi a család és a házasság intézményét, s tudva azt, hogy a közvélemény éppen azért mert mindenkit elevenen érintő problémákról van szó, érzékenyen reagál a családdal kapcsolatos kérdésekre, az Orfeo együttest úgy állítja be, mintha a család intézményének felbomlasztásán munkálkodna,
  4. fenti módszerekkel, de a cikkben közvetlen utalással is az együttesről és személyemről is olyan képet igyekszik kialakítani, ami fedi a közvélemény tudatában a Manson-féle gyilkos és bűnöző bandáról és annak vezéréről alkotott képet.

A cikk végkicsengése az, hogy miután az illetékes szervek tehetetlenek, felkorbácsolt érzelmű közvélemények kell kikényszerítenie társadalomellenesnek beállított személyem és az Orfeo együttes félreállítását.
Eljárás indítását kérem, mert Szántó Gábor cikke ellentétben áll Alkotmányunk szellemével, mely egyaránt védi a művészi alkotómunka szabadságát és biztosítja az alapvető emberi jogokat, valamint azt is, hogy hazánkban szocialista meggyőződése miatt senkit sem üldözhetnek. (Úgy gondolom újságcikkben sem.) Márpedig az Orfeo együttesnek és nekem is több éves munkánkkal bizonyítható szocialista meggyőződésünk.

Budapest, 1972. október 20.

/Malgot István/
Budapest, I. Attila út 35. V. 5.

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 36. cs. /1972/ 2. ő. e. 4-8. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály - 1972.)

Ezen a napon történt január 21.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők