„ÁVÓ-s” közhangulat 1956 után

Elismerjük, hogy az áv. szerv fedése alatt lefolytatott törvénytelen ügyek súlyos kárt okoztak a nemzetközi munkásmozgalomnak és hazánknak, de – amint azt az események beigazolták – káros és bűnös általánosítás volt ezt az aljas tevékenységet az ÁVH fővonalaként megjelölni, s ennek hatásaként a proletárdiktatúra fegyveres szervét tönkretenni. A közölt, 1957-ben kelt – Kádár Jánosnak írt – névtelen levél egy volt ávós szemszögéből láttatja az „ellenforradalom” eseményeit, valamint az ávósok tevékenységét a proletárdiktatúra védelmében és helyreállításában”.

Forrás

Az politikai rendőrség egy volt ávós szemével
Levél Kádár Jánosnak

Kedves Kádár Elvtárs!

Azt hisszük, nem kell külön kijelentenünk, hogy a politikai nyomozó testület - amely döntő többségében volt ÁVH-s beosztottakból áll - szívvel, lélekkel és ésszel az MSZMP, valamint Kádár elvtárs kormánya és ezek célkitűzései mögött áll.

De állományunk majdnem egészét különböző elvi, szervezeti és gyakorlati problémák nyugtalanítják, amelyek akadályoznak bennünket abban, hogy teljes erővel küzdhessünk. Ez az oka annak, hogy MSZMP tagságunk arra kéri Kádár elvtársat: hallgassa meg problémáinkat.

Elvtársaink döntő többsége, október 23-tól kezdve, végig részt vett az ellenforradalom elleni harcban (sőt, már október 23-án éjjel ellentámadásba akartunk átmenni, amit az MDP PB nem engedélyezett). E harcok során több száz halottunk és sebesültünk volt, nem akadt olyan „ávós" család, amelyet az ellenforradalmárok ne kutattak volna fel. Állományunk nagy többsége november 4. óta is éjjel-nappal harcol az ellenforradalom nyílt és titkos erőinek megsemmisítéséért, a szocialista demokráciáért és a proletárdiktatúráért. Mindezek ellenére sokan köztünk még mindég törvényen kívül állónak érzik magunkat, félteniük kell családtagjaik életét és otthonaik biztonságát, és állandó támadásoknak vannak kitéve.

E helyzet egyik fő oka szerintünk az, hogy a volt ÁVH szerepe nincs kellően tisztázva sem a párt, sem a becsületes dolgozók felé. A történelmi hűség, lelkiismeretünk, de a jelenlegi nemzetközi helyzet is megkívánja most, hogy ezt a kérdést végérvényesen tisztázzuk, és megvethessük egy végre szilárd, jól megszervezett állambiztonsági szerv alapját.

Az ÁVH szerepe a múltban és az ellenforradalom alatt

Az államvédelmi szerv 1945-től fogva a proletárdiktatúra szerve volt. Főcsapásai ennek megfelelően először a nyílt fasiszta erők, majd 1949-től kezdve végig a kapitalista restauráció küldő és belső erői ellen irányultak. (A főcsapások fenti irányát számtalan alapdokumentum igazolja.) Ebben a harcban vett részt az operatív tiszti állomány több ezer nyomozója, akiknek munkája a hírszerzés, a kémelhárítás, a belső reakció és a szabotázs elhárítása, s az ezen a munkák során realizált ügyek vizsgálata volt.

Ugyanakkor az MDP egyes vezetői néhány tucat embert felhasználtak arra, hogy - részünkről a legteljesebb mértékben elítélt - hamis pereket vezessenek le. Ezeket az ügyeket azonban minden egyes esetben az MDP PB tagjai személyesen irányították, az ügyekben előzetesen operatív nyomozás nem folyt, és a koncepciókat minden egyes esetben kívülről kaptuk. A közismert ügyeken kívül még az MDP KB is adott néhány ilyen ügyet, amely feltehetőleg Szűcs ezredes csoportját használhatta fel adatok megszerzésére. Ezek az ügyek azonban titkosak voltak az egész áv. Állománnyal szemben is.

Elismerjük, hogy az áv. Szerv fedése alatt lefolytatott törvénytelen ügyek súlyos kárt okoztak a nemzetközi munkásmozgalomnak és hazánknak, de - amint azt az események beigazolták, káros és bűnös általánosíts volt ezt az aljas tevékenységet az ÁVH fővonalaként megjelölni, s ennek hatásaként a proletárdiktatúra fegyveres szervét tönkretenni.

Honnan indult ki ez az általánosítás? 1./ Az MDP régi vezetősége saját felelőssége és bűnei elkenése végett 1953 óta fokozatosan koncként dobta oda az áv. Szerveket, amikor rájuk fogta pl. a Rajk-ügyet, az erőszakos tagosításokat, egyes emberek megfélemlítését, stb. 2./ A rehabilitált elvtársak maguk sem ismerték az áv. Szervek működését, és kizárólag saját ügyükön át tudtak szubjektív véleményt alkotni. Ezek az elvtársak csak az állomány jelentéktelen töredékét ismerték és fogalmuk sem volt arról, hogy valójában kicsoda ügyük igazi mozgatója. 3./ A rehabilitálás elhúzódása és a velük párhuzamosan adott egyéb amnesztiák azt a látszatot keltették, hogy az ellenforradalmárok elleni ügyek is igazságtalanok voltak. Ezt a helyzetet felhasználták a külső és belső ellenforradalmi erők, és az MDP vezetőségétől kezdődő, a pártaktíva nagy részén a szélsőjobboldalig terjedő ÁVH ellenes egységfrontot teremtettek az ÁVH-val szemben.

Végül is kialakult egy olyan helyzet - amely a legsúlyosabb volt részünkre! -, hogy az áv. Apparátus beosztottai szembekerültek saját pártjukkal és a dolgozókkal! Olyan elkeseredett hangulatnak kellett kialakulnia köztünk, hogy „megvédjük pártunkat a pártunk ellen !"

Ez a helyzet annak ellenére alakult ki, hogy 1953 óta folyamatosan eltávolították a koncepciós ügyekben résztvevőket, s a párt több száz új elvtársat küldött az áv. Szervekhez. Emellett az áv. Szerveken belül kialakult egy folyamat, amely elszörnyedten ítélte el a kisebbség tevékenységét, új irányt kapott az operatív munka sok folyamata, és teljes mértékben helyreállt a törvényesség.

Ugyanakkor az áv. Szervek 1953 óta több súlyos jelzést hoztak az ellenség taktikájára vonatkozóan. Az egyik amerikai dokumentumra, amely szerint a párton belüli ellentétekre kell építeni, maga Vorosilov elvtárs írta rá: fontos! Más dokumentumok bebizonyították, hogy az imperialisták a népi demokráciák elleni támadásaikat az áv. Szervek elleni támadással fogják kezdeni, mert szerintük ezzel lehet leghatásosabban összetörni e rendszereket. Jelzéseket adtunk Nagy Imre és Boldizsár Iván köréből, amelyek szerint örülnének egy itthoni Poznannak stb. Az MDP vezetősége azonban bizalmatlanul fogadta a törvényesség alapján álló áv. Szervek adatait. 1956-ban megtiltották az írók, újságírók, egyetemisták és általában a „demokratikus ellenzék" elleni munkát. A párttag ügynökséget és informátorokat ki kellett zárni a munkából, és végül már csak miniszteri engedéllyel lehetett a (800 000 főnyi!) párttagság egy-egy tagja ellen ügynöki bizalmas nyomozást indítani. Ennek ellenére is a legutóbbi időben több jelzést adtunk a bekövetkezett eseményekre vonatkozóan.

Ilyen előzmények után következett be az előre jelzett ellenforradalom, amelyben az MDP szétesett, de még utolsó pillanataiban sem merte ránk támaszkodva megkísérelni az ellentámadást. Úgy hisszük, hogy az ÁVH állományának legdicsőbb fegyvertényei közé tarozik, hogy ingadozás nélkül felismerte a helyzetet és szembeszállt az ellenforradalommal, először egyedül, majd a Szovjetunió oldalán. (Igaz, hogy rettentően fájlaljuk, hogy idáig kellett jutnunk.)

November 4-e megteremtette a lehetőségét annak, hogy helyreállítsuk a proletárdiktatúrát. De miközben állományunk még harcolt, folytatódott az áv. Szervek dezorganizálása. Amíg a súlyos időkben a központi főosztály, többnyire vezetőikkel az élükön, zömükben együtt tudtak harcolni, november 4. után ezt az állományt megint feloszlatták. E szervezeti dezorganizálás mellett gyakoriak voltak a sajtó és a rádió támadásai, amelyek úgyszólván az utóbbi napokig folytak. Emellett felülvizsgálaton kell átesnünk, amit elvileg igazságtalannak tartunk, hiszen Magyarországon eddig csak a fasiszta szerveket vonták kollektív felelősség alá.

Véleményünk szerint a velünk kapcsolatban vázoltakra azért kerülhetett sor, mert az ÁVH szerepe hamisan, az imperialisták intencióinak megfelelően voltak beállítva úgy a párttagság, mint a becsületes dolgozók előtt.

A legújabb támadások ezen túlmenően onnan erednek, hogy az ellenforradalom tisztában van azzal, hogy úgy a politikai nyomozó testület, mint a karhatalom nagy része volt „ávósokból" áll. Az ezek elleni uszítás pedig valójában a kormány fegyveres támaszát akarja lejáratni, elszigetelni a tömegektől. De nem szabad megengednünk azt, hogy az ellenség ezt, a már egyszer sikeresen felhasznált módszerét újra fel tudja használni.

Kérjük Kádár elvtársat és az MSZMP Intéző Bizottságát, hogy egyértelműen foglaljanak állást az ÁVH-t illetően. Szűnjön meg a velünk kapcsolatos kettősség, amely szerint kívülről támadnak, belülről pedig dicsérnek. Ezért úgy véljük, hogy az állásfoglalást ismertessék a pártaktívák előtt. Ezzel akarjuk elérni azt, hogy a jövőben az áv. Szervek valóban támaszkodhassanak a becsületes dolgozókra, és viszont ők is a proletárdiktatúra és a rend védelmezőit lássák bennünk.

Az államvédelem jelenlegi és jövőbeni szerepe

Tisztában vagyunk azzal, hogy népi demokráciánk jelenlegi helyzete határokat szab meg a fegyveres erők fejlesztése vonalán. Személyünkkel kapcsolatban sem kívánunk kiváltságos helyzetet elérni más dolgozókkal szemben, de rá kell mutatnunk arra, hogy

            a./ az ellenforradalmat nem semmisítettük még meg, hanem az nagyrészt szervezetten a föld alá vonult. Ezeknek az erőknek ma nagyobb lehetőségei vannak szervezeti, technikai és fegyver ellátás terén, mint az elmúlt 12 évben bármikor;

            b./ Az imperialista hatalmak - a jelenlegi nemzetközi helyzetben, az általuk eddig tapasztalt lehetőségek alapján - mindent meg fognak tenni úgy hazánkban, mint a többi népi demokráciákban egy újabb ellenforradalom kirobbantására. Nyilvánvalóan már meg is kezdték erőfeszítéseiket ennek érdekében.

Ilyen körülmények között az áv. Szerveknek november 4. után történt újabb feloszlatása helytelen volt. A megmaradt kis egység képtelen volt eredményesen dolgozni, és csak most, hat hét után szervezzük meg azt az állományt, amelyet november 4. után kellett volna felállítani. A jövőre vonatkozóan - a mostani helyzetben - azonban a jelenleg tervezett létszám sem látszik kielégítőnek. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy az imperialisták fejlett technikával dolgoznak, és azt nem lehet pusztán lelkesedéssel pótolni.

Véleményünk szerint már most meg kell kezdeni egy végleges államvédelmi szerv megtervezését, amely kiküszöbölné a régi áv. Szervek megosztottságát, és országos méretben egy kézben összpontosítaná a felderítő és elhárító munkát, biztosítaná a megfelelő létszámot és az anyagi-technikai ellátottságot. A tervet ne egy-két ember, hanem egy szakemberekből álló bizottság állítsa össze. Ennek érdekében helyes volna tapasztalatcserét folytatni a baráti országokkal.

A vezetés kérdése

Az áv. Szervek jövőjének kérdése felveti a vezetés kérdését is. Az 1953 óta hozzánk küldött vezetőknek nem volt kellő szakképzettsége, de emellett a legnehezebb időkben cserbenhagytak bennünket. Úgy véljük, hogy jó vezető csak az lehet, aki az operatív munkát alulról kezdte. Ezért azt kérjük, hogy a legfelsőbb vezetői beosztásoktól eltekintve csak képzett káderek legyenek vezetők. (A jelenlegi szervezet mellett e szerint csak a főosztályvezető és helyettesei lehetnek pusztán „politikai" személyek.) A mai helyzet egyébként feltétlenül megkívánja, hogy vezetőink alaposan ismerjék úgy az ellenség taktikáját, mint az operatív munka különböző fogásait, kombinációit stb.

E kérdésben kapcsolatban felmerül az ún. kompromittáltak kérdése is. Nem kívánunk sem kompromittált vezetőket, sem beosztottakat, azonban nem is ismerjük ezt a listát! Emellett az a véleményünk, hogy jelenleg olyan személyeket is kompromittáltaknak tartanak, akik nem azok, mások pedig ki vannak onnan hagyva. Felelős elvtársak állítják, hogy a párt felé beadott ilyen listák hamisak! Ezért azt javasoljuk, hogy egy bizottság vizsgálja felül az ún. kompromittáltak névjegyzékét, és hozzák nyilvánosságra a vizsgálatuk eredményét. Ez egyébként sürgős kérdés, mert sok értékes vezető és beosztott van a munkától jelenleg kizárt elvtársak közül (pl. Rajnai, Radványi, Kucsera, Konrád stb. elvtársak).

Karhatalom kérdése

A rend helyreállításához elengedhetetlenül fontos karhatalom kérdésében sok a huza-vona. A rendőri karhatalomnál pl. elutasítottak 120 volt BKH [belügyi karhatalmista] tisztet, akik éveken át karhatalmi munkát végeztek, holott véleményünk szerint a rendőri karhatalom parancsnoki tisztségeibe volt BKH parancsnokokat kell helyezni. Rendeletileg tisztázni kell a karhatalmi egységek hovatartozását és kellő fizetését is.

Az ügyészség kérdése

Az ügyészség jelenlegi munkája nem segíti elő az ellenforradalom elleni harcot, inkább mentik őket. Nem kívánjuk tőlük a törvényesség megsértését, de a törvények erélyes használatát az ellenforradalmárokkal szemben: igen! Javasoljuk az ügyészség tagjait erélyesebb jogászokkal felváltani.

Az MSZMP operatívabb segítése

Úgy véljük, hogy komolyabb segítséget tudnánk adni az MSZMP-nek a párt, társadalmi és kulturális életben való térfoglalásban. Javasoljuk ezért, hogy az együttműködés lehetőségét részletesebben vitassuk meg megfelelő elvtársakkal.

Kádár elvtárs meghívása

A politikai nyomozó testület pártszervezeti szeretnék, ha Kádár elvtárs megjelenne egy aktíván, mert senki sem tud bennünket annyira megnyugtatni és felvilágosítani, mint éppen ő.

[Nincs szerző]

Magyar Országos Levéltár XIX-B-1-ai 4. doboz 1957. 267/a.

Ezen a napon történt augusztus 14.

1901

A lotaringiai csatában a francia hadsereg sikertelenül támadja a németeket.Tovább

1920

Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia) magyarellenes szövetségre lépnek, ez lesz a kisantant első...Tovább

1945

Japán kapitulációjával véget ér a második világháborúTovább

1952

Rákosi Mátyás lesz Magyarország miniszterelnöke.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők