Az olaszországi magyar emigráció négy évtizede

„A különböző időszakokban és sajátos körülmények hatására Olaszországba került magyar emigráció rétegei egymástól ellentétes érdekeket, politikai magatartást mutatnak. […] Az olaszországi emigráció is lényegében három fő csoportra bontható: a II. világháború előtti emigráció; az 1945 és 1956 közötti emigráció; és az 1956-os ellenforradalom utáni emigráció.” – Száll József római magyar követ 1962. decemberben készítette összefoglalóját azzal a szándékkal, hogy miként lehet a Kádár rendszert jobban elfogadtatni a mintegy 5000 főnyi olaszországi magyar emigráns körében.

Bevezetés 

Az olaszországi magyar emigráció hallatán az olvasó általában először az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc után emigrációba kényszerültekre gondol, főként Kossuth Lajos, Türr István vagy Teleki Sándor gróf hallatán, hiszen ez volt az első és szervezett kivándorlási hullám Olaszország területére.
Az a levéltári forrás azonban, amely Száll József római magyar követ összegző beszámolóját tartalmazza Péter János külügyminiszter számára, az olaszországi magyarok 1945 előtti, 1945 és 1956, valamint 1956 és 1962 közötti időszakát tárgyalja.
A második világháború előtti kivándorlókat főként gazdasági okok és származásuk miatt az 1920. évi XXV. Törvénycikk (numerus clausus) kényszerítette az ország elhagyására. Az 1945-1956 közötti időszakban főként politikai tényezők voltak a meghatározók, amelynek egyik fontos dátuma 1947, amikor nyilvánvalóvá vált a magyarországi demokratikus átalakulás kudarca, és ezzel kezdetét vette egy újabb menekülthullám. A legismertebb pedig 1956, amely minden korábbinál nagyobb tömeget - zömmel politikai okokból - vitt ki az országból.
A közölt forrás bemutatja a magyar emigránsok társadalmi rétegződését, politikai beállítottságát, létszámát, egzisztenciális helyzetét, s azt, hogy, milyen politikai és társadalmi szervezetekbe tömörültek, ill. mely régiókban, városokban telepedtek le.
Mivel olaszországi magyarok különböző korszakokban más-más körülmények hatására telepedtek le, ennek következtében eltérő kulturális háttérrel rendelkeztek és ellentétes politikai nézeteket képviseltek, egységes emigrációról tehát nem beszélhetünk. Létszámukat sem lehet pontosan meghatározni, 1962-ig összesen mintegy 5000 fő érkezhetett Olaszországba.
Jelentősebb politikai jellegű tevékenységet következő szervezetek és mozgalmak végeztek: Milánói Magyar Egyesület, Nemzeti Mozgalom, Szabad Magyar Egyetemisták Szövetsége, Magyar Akció Katholica, Pápai Magyar Intézet. Ezeknek az egyesületeknek létrejöttéről és céljairól is részletes leírás olvasható a dokumentumban.

A források a Magyar Országos Levéltár Külügyminisztériumi iratai között találhatók. (MOL XIX-J-1-j/1962 Külügyminisztérium. 19. doboz.) A szövegben előforduló olasz neveket, kifejezéseket eredeti formában magyar kommentár nélkül közlöm.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 14.

1902

A VKM felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az ifjúsági egyesü-letek alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét – három példányban –...Tovább

1912

Hegedüs Géza magyar író, költő, műkritikus (†1999)Tovább

1917

első világháború: A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadó egységei visszaszorítják az osztrák-magyar haderőt, és...Tovább

1938

Imrédy Béla lett a magyar kormányfő. A kormány és a KALOT talál-kozása szinte törvényszerűnek mondható, hiszen katolikus politikus lépett...Tovább

1940

A német Luftwaffe tévedésből Rotterdam lakónegyedei ellen intéz légitámadást. Az áldozatok száma 900, melyet a holland külügyminisztérium...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők