Az orenburgi gázvezeték építése

„A szerződő Felek megállapodtak, hogy sokoldalú együttműködést szerveznek az orenburgi gázkondenzációs lelőhely kiaknázásában és a Szovjetunió területén gázfeldolgozó üzem és 1420 mm átmérőjű, 75 atm üzemi nyomású fővonalú gázvezeték építésében Orenburg körzettől a Szovjetunió nyugati határáig (Uzsgorod [Ungvár] város körzetében), valamint a gázvezeték építésével kapcsolatos objektumok építésében. […] Emellett a nevezett fővonalú gázvezeték és a vele kapcsolatos objektumok a Szovjetunió tulajdonát fogják képezni.”

Bevezetés 

A KGST Tanácsa 1973. június 5-8. között tartott XXVII. prágai ülésszakán érdekelt tagállamok kormányfői elhatározták, hogy távlati földgázigényeik kielégítése céljából részt vesznek az Ural folyó melletti Orenburgnál található földgázlelőhely kiaknázásában, ill. az Orenburgtól a Szovjetunió nyugati határáig húzódó gázvezetéknek és üzemeltető berendezéseinek a közös megépítésében.

Az orenburgi gázvezeték építése a KGST országok legnagyobb közös beruházása volt, amelyben hét tagország vállalt szerepet: Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Szovjetunió és Magyarország. A közös vállalkozás a KGST szófiai ülésszakán 1974. június 21-én vette kezdetét, ahol aláírták az orenburgi gázlelőhely közös kitermeléséről és gázvezeték építéséről szóló Egyezményt. Ugyanekkor fogadták el az Általános Egyezményhez tartozó Jegyzőkönyvet is, amely a feladatok részletesebb szabályozását foglalta magába. 
1974-ben megalakult az Orenburgi Gázvezetéképítési Kormánybizottság, amely létrehozta az Orenburgi Gázvezetéképítési Kormánybizottság Operatív Bizottságát. A beruházás lebonyolítására a Nehézipari Minisztérium felügyelete alá tartozó Petrolkémiai Beruházási Vállalatot (Petroliber, ma: Vegyépszer) jelölték ki. A gázvezeték tervezett hossza 2750 km volt, amit öt szakaszra osztottak fel.
A szakaszok építését az eredeti megállapodások értelmében a következőképpen osztották fel a tagországok között: I. szakasz: Lengyelország 558 km, II. szakasz: Csehszlovákia 562 km, III. szakasz: Magyarország 596 km, IV. szakasz: NDK 518 km, V. szakasz: Bulgária 516 km. Románia az orenburgi gázmező közelében létesítendő gázfeldolgozó üzemek felszerelésének megvásárlásához szükséges konvertibilis valuta biztosításával járult hozzá a vállalkozáshoz.
A szakaszok építésének forgatókönyvét azonban több ízben módosították, melynek következtében Magyarország végül az V. szakasz (Guszjatyin-Bogorodcsani-Huszt) építését végezte el. Az építkezést 1975-ben kezdték el, a gázszállítás pedig 1979 januárjában indult el. A vezetékrendszer kapacitása évente 28 milliárd m3 volt, amelyből a gázturbinák fogyasztása 4 milliárd m3/év. A 24 milliárd m3/év gázból a Szovjetunió saját céljára 9 milliárd m3/év gázt használt. Az építkezésben résztvevő országok 15 milliárd m3/év gázt kaptak, amelyből Magyarországnak 2,8 milliárd m3 gáz jutott évente.

Érdekes azonba, és ez jelzi a Szovjetunió valamint a többi szatelit ország viszonyát, hogy már az Egyezmény első cikkelyében rögzítik: „A nevezett fővonalú gázvezeték és a vele kapcsolatos objektumok a Szovjetunió tulajdonát fogják képezni."

Még mielőtt arra gondolnák, hogy a pénzügyi alapokat a Szovjetunió adja, a III. cikkely egyértelművé teszi, hogy a résztvevő országok biztosítják "a gázvezeték teljes komplexumának (kulcsrakész) létesítését saját erőikből és eszközeikkel." Még a "szabadon konvertálható valutát" is a szövetségeseknek (Románia) kellett előteremteni, hogy a Szovjetunió megvásárolhassa a szükséges berendezéseket. A Szovjetunió lényegében az építkezés lehetőségét biztosította az építettők számára. Az alvállalkozónak lefokozott szövetségesek "szigorúan a Szovjetunióban érvényes szabályoknak, normáknak" megfelelően dolgozhattak.

A Szovjetunió e szerződéssel lényegében egy igen kedvezményes hitelt biztosított magának, hiszen a szövetségesek kiadásait 12 év alatt gázszállításokkal kellett törlesztenie. (Jegyzőkönyv 2. pont)

A vezetékkel a szocialista országok gazdaságilag is mégjobban függő helyzetbe kerültek a Szovjetuniótól, bár azt a körülményt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hosszú távú gazdaságpolitikai szempontok alapján a grandiózus beruházás helyett az akkori döntéshozók más alternatívát nem találtak. Az akkori gazdaságossági számítások alapján az orenburgi földgáz mind a fajlagos beruházási ráfordítások, mind a fajlagos költségek szempontjából jóval gazdaságosabb volt a fűtőolaj importnál és a hazai szénből előállított gáznál.

A gázvezetéken az ún. „vörös-varratot", amely a vezeték elkészülését jelentette 1978. október 27-én ünnepélyes keretek között Ungvár térségében készítették el. A gázszállítás 1979. januárjában indult el. A vezeték a „Szojuz", illetve „Szövetség" elnevezést kapta szimbolizálva a beruházásban résztvevő országok együttműködését.

Az építkezés befejeztével napvilágra kerültek olyan információk, melyek szerint az ott dolgozó magyar munkások közül többen súlyos és maradandó egészség károsodást szenvedtek. Egyes állítások szerint a munkaterület sugár- és kémiailag fertőzött területen volt, ill. kezdetben a dolgozók nem jutottak hozzá megfelelő minőségű ivóvízhez, és nem volt fürdési lehetőség sem. (Réz Kata: Magyarok a halálzónában. Orenburg-Tengíz. Debrecen, 1990. 5-44.) Az építkezést vezető Placskó József mérnök azonban a vállalkozásról írt könyvében részletesen kifejti, hogy az orvosszakértői vélemények értelmében és egyes tanúk szerint a munkakörülmények megfelelőek voltak és az esetleges megbetegedések valószínűleg nem az ottani viszonyok miatt keletkeztek. E vélemény igazságtartalmát viszont gyengíti akkori vezető beosztása a munkálatokban. (Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg. Zalaegerszeg, 2005. 140-164.)

A közreadott levéltári dokumentum a Magyar Országos Levéltár külügyminisztériumi iratai között található. A forrás egy Általános Egyezményt és egy Jegyzőkönyvet tartalmaz, amelyek a „Szövetség" gázvezeték építésének szabályozását, ill. a kitermelt földgáz elosztását írják le. Az Általános Egyezmény 10 cikkelyből áll, amely felsorolja résztvevő országokat, az átadás határidejét, a szállítandó földgáz mennyiségét és minőségét, ill. szabályozza az érintett országok kötelezettségeit.

Az Általános Egyezmény részét képező Jegyzőkönyv kilenc pontból áll, a kivitelezés pénzügyi részét és a szakaszok építésének tagországok közötti felosztását írja le. A dokumentum pénzügyi része nem elvont gazdaságossági számításokat tartalmaz, hanem általános keretbe foglalja a pénzügyi-költségvetési elszámolásokat.

Ezen a napon történt május 21.

1941

Megtartotta alakuló ülését a Népfőiskolai Tanács (KALOT, KIE, Ke-resztyén Leányegyesületek és a KALÁSZ). Itt fogalmazták meg a nép-...Tovább

1942

A 3050/1942. M.E. sz. r. „igen jelentős állomása és újabb kiinduló-pontja volt az ifjúságra is nehezedő és egyre fokozódó politikai nyo-...Tovább

1979

Az Óbudai temetőben Bibó István temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mond beszédet. Ezt az alkalmat lehet tekinteni a demokratikus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megjelent az ArchívNet első száma 2022-ben

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma. Ezúttal a lap külön tematikával nem rendelkezik, azonban célunk továbbra is változatlan: írásos örökségünk bemutatása áll a fókuszban. Különlegesnek nevezhető a mostani szám amiatt is, mivel egy történettudományi vitának, továbbá a 2021. október 14-én megrendezett 20. századi gazdaság- és társadalomtörténeti források régi és új olvasatai című konferencián elhangzott előadások nyomán született esettanulmányoknak, forrásbemutatásoknak is helyt adunk.

Az ArchívNet 2021. évi 4-5. számában jelent meg Csikós Gábor és Ö. Kovács József tollából az Elbeszélés és történeti magyarázat ‒ „Magyar agrárcsoda” és a források vétójoga című írás, amelyet Varga Zsuzsanna angol nyelvű könyve inspirált. A vidéktörténeti témájú publikációhoz Honvári János, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa kívánt megjegyzéseket fűzni, amelyeknek helyt ad az ArchívNet. Lapunk ugyanígy helyt ad Csikós Gábor és Ö. Kovács József számára is, hogy reagáljanak Honvári János gondolataira. Szerkesztőségünk örömmel biztosított az ArchívNet hasábjain helyszínt a vitának, ugyanakkor fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a válasz és viszontválasz publikálásával a disputát lezártnak tekintjük.

A 20. századi gazdaság- és társadalomtörténeti források régi és új olvasatai című konferencián felszólalók a levéltári iratállományt és adathordozókat, mint forrásanyagot az eddigiektől eltérő megvilágításban mutatták be. A szóban elhangzottakat a terveink szerint írásban is megismerheti a nagyközönség az ArchívNet hasábjain. A sokrétű megközelítést alkalmazó előadók közül elsőként ketten, Balázs Gábor és Ordasi Ágnes jelentkezik esettanulmánnyal, akik egy-egy, elsősorban gazdaságtörténethez köthető iratanyagot mutatnak be más aspektusból. Balázs Gábor a 19. század legvégére nyúlik vissza bemutatott forrásával: a MÁV személyzeti iratanyagából kiemelt példával prezentálja, hogy egy adott kérvény miként lehet például forrása a családtörténet- vagy társadalomtörténetírásnak. Ordasi Ágnes pedig arra mutat rá, hogy egy felszámolásra ítélt bankfiókról készült jelentés milyen módon jelenthet forrást a politika- és társadalomtörténetírás számára.

Rajtuk kívül Kosztyó Gyula és Seres Attila írása kapott helyet az idei első számban. Kosztyó Gyula kárpátaljai levéltári forrásokon keresztül ismerteti meg az olvasót azzal a felfokozott közhangulattal, amely 1918 őszén volt tapasztalható a területen az első világháború elvesztése, valamint a bizonytalan hatalmi helyzet miatt. Seres Attila szintén ukrajnai forrásokat használt fel, hogy felhívja a figyelmet a magyar-szovjet határon 1956-1957 folyamán embercsempészettel foglalkozó szovjet katonák történetére.

Tájékoztatjuk egyben a Tisztelt Olvasókat, hogy a 2021. évi 6. számot követően L. Balogh Béni távozott az ArchívNet főszerkesztői posztjáról, feladatait az idei első számtól kezdve Miklós Dániel vette át. A jelenleg öttagú szerkesztőség (Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel, Takács Ábel és Wencz Balázs) köszöni L. Balogh Béni éveken át tartó munkáját, és további szakmai sikereket kíván számára.

Budapest, 2022. február 28.

Miklós Dániel
főszerkesztő