Balassagyarmat megvédi határait a csehszlovák csapatokkal szemben, ezzel elnyeri a Civitas Fortissima címet.Tovább
Iratok a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok 1945-1964 közötti történetéhez
„Az elmúlt év őszén került sor hazánk és a Szentszék között okmány aláírására, amely a többi között szabályozza a magyar katolikus püspökök kinevezésének rendjét. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a realitások felismerése a Vatikán részéről tette elsősorban lehetővé a létrejött megállapodást. Olyan megállapodásról van szó, amely a magyar nép állam szuverenitásának teljes tiszteletben tartásán alapul.”
Bevezetés
A második világháború után Magyarország szovjet érdekszféra alá került és ezzel lényegében megszűnt az ország külpolitikai mozgástere. 1945-1947 között a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jóváhagyása nélkül Magyarországon nem dönthettek külpolitikai kérdésekben. A békeszerződés megkötése után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) 1947-ben feloszlott, azonban a fontos külpolitikai döntéseket továbbra sem Budapesten hozták, vagy amennyiben mégis, akkor azok minden szempontból a Moszkvában meghatározott irányvonalat fejezték ki. Ez volt az oka, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Biztonsági Tanácsa Magyarország tagfelvételi kérelmét - más országokéval együtt - 1947 után többször is elutasította, és csak 1955. december 14-én, a Sztálin halála utána kezdődő enyhülés légkörében bírálta el kedvezően.
Az 1956-os forradalom után az ENSZ elítélte a magyar eseményeket, és 1957. szeptember 10-én megkezdődött a magyar kérdés tárgyalása az ENSZ közgyűlésen. Ettől kezdve a Magyar Külügyminisztérium kiemelt feladata volt a Kádár-kormánnyal szemben megnyilvánuló diszkriminációs bojkott enyhítése és megszüntetése a kétoldalú kapcsolatokban, illetve meg kellett akadályozni, hogy Magyarországot megfosszák ENSZ-mandátumától.
Az enyhülés folyamata 1963-ban vette kezdetét, amikor deklarálták azt az ENSZ-határozatot, amelynek értelmében többek között Magyarország ENSZ tagságát is helyreállították. A nemzetközi elszigeteltség végét jelezte az is, hogy 1963-ban Anglia, Franciaország és Belgium, 1964-ben pedig Svédország, Olaszország, Svájc és Kanada emelte nagyköveti szintre Magyarországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatát.
Ennek a forrásközlésnek az a célja, hogy az enyhülési folyamat kezdetének olasz-magyar vonatkozású változásait bemutassa. A magyar diplomácia olasz részről intenzív közeledési törekvéseket tapasztalt, amelyeknek egyik fontos jele volt, hogy a külképviseleteket Rómában és Budapesten is nagykövetségi szintre emelték. Ez a diplomáciai lépés az addigi, nem felhőtlen kapcsolatok normalizálására irányuló gesztusként volt értékelhető. Ennek hatására a gazdasági kapcsolatok is megélénkültek a két ország között.
A magyar kormány és a Vatikán megbízottai éveken keresztül bizalmas tárgyalásokat folytattak Magyarország és a katolikus egyház viszonyának rendezéséről. A tárgyalások eredményeként 1964. szeptember 16-án megállapodás született a magyar kormány és a Vatikán között. Ebben több időszerű kérdésről döntöttek, így a püspöki kinevezésekről, a papok állampolgári esküjéről, a római pápai Magyar Intézet helyzetéről. Ez volt az első államközi megállapodás, amelyet a Vatikán szocialista országgal kötött. Erről a megállapodásról beszélt Péter János külügyminiszter az 1964. november 20-án elhangzott beszédében, amelynek idevágó részlete olvasható az alábbiakban közölt forrásokban.
A közlésre összeválogatott levéltári források a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok alakulását mutatják be 1945-től az 1964-es enyhülési folyamat kezdetéig. Ezek a dokumentumok a Magyar Országos Levéltár külügyminisztériumi anyagában találhatók, és Péter János külügyminiszter (1910-1999) 1964. november 20-án elmondott parlamenti beszédének előkészítő anyagából származnak. Sajnálatos módon a dokumentum második része, amely kronológiai áttekintést ad a tárgyalt időszakról, hiányos, csak 1954-ig követi nyomon az eseményeket.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 29.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/5-6.
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.
Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.
Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.
Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.
Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.
Budapest, 2024. december 18.
Miklós Dániel
főszerkesztő