Jelentés a Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. elhurcolt javainak felkutatásáról

„Kutatásaink közben egy kb. 500 főnyi magyar táborra bukkantunk, amely a szegedi szeroszlop maradványa lehet. A tábor parancsnoka egy alezredes, autójavítási munkákat vállal, amelyet a tábor lakóival végeztet. Érdeklődésünkre durván elutasított, fenyegetőzött és végül kitiltott a táborból. Ennek ellenére érintkezést találtunk a tábor katonáival, akik elpanaszolták, hogy a legszigorúbb drill alatt állnak, büntetésből csuklógyakorlatokat végeznek, és kikötik őket. Általában a legfurcsább viszonyokat tapasztaljuk, görög deportáltakat magyar fegyveres őrség őriz.”

Bevezetés

A német biztonsági és rendészeti szervek támogatásával 1944. október 15-16-án hatalomra került Szálasi Ferenc és kormánya rendelkezései folytán 1944 őszén kezdetét vette a magyar nemzeti vagyon mozdítható részének a kihurcolása a Nagynémet Birodalomba. Magyarország kiürítése már a Sztójay-kormány hivatali idejében elkezdődött, bár ekkor a művelet célja a különböző vagyontárgyak megmentése volt az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A kormány 1944 áprilisában kiürítési kormánybiztosságot hozott létre, amelynek feladata az üzemek és gyárak kitelepítése, a front közelébe került területek kiürítése volt. A kiürítés és kitelepítés novemberben vált általánossá és tömegméretűvé, amikor a front már az ország fő ipari centrumai előtt húzódott. Német részről hivatalosan nem kérték a kiürítést, de Kurt Becher SS Obersturmbannführer szívesen adott „tanácsokat" a németekkel szimpatizáló közigazgatási alkalmazottaknak, ill. a Wehrmacht és a Magyarországon lévő német rendészeti és biztonsági szervek oly módon „segítették" a kiürítést, hogy minden mozdíthatót vittek magukkal - bár erről nem készítettek hivatalos feljegyzést. Fontos megjegyezni, hogy 1944. októberétől az egész országot hadműveleti területté nyilvánították. Így az egész ország területére kiterjedt a kiürítési, ill. elhelyezési kormánybiztos hatásköre. Becher és az általa irányított bizottság pedig intézkedési jogot kapott, s együtt kellett működnie a

A Szálasi-kormány a kiürítéssel teljes mértékben egyetértett, azonban az a mód, ahogy a németek raboltak és fosztogattak s eltulajdonítottak magyar javakat, még a nyilasok egyes vezetőit is felháborította.

Az az elképzelés, hogy a leszerelt gépeket, üzemrészeket magyar területen, vagy ha ez semmiképp nem megoldható, a kijelölt német területen felállíthatják, és a termelést folytathatják, illúziónak bizonyult, mint a németek azon ígérete, hogy a berendezések és alkatrészek továbbra is

A Weiss Manfréd Rt. vagyontárgyainak elhurcolását legitimálta az az 1944. május 17-én kötött szerződés, ami Kurt Becher és a Weiss család tagjai között jött létre. A megállapodást Chorin Ferenc a Weiss család szellemi vezetője hozta tető alá a németek képviselőjével. Az egyezség értelmében az SS 25 évre megkapja a kezelői jogot Weiss-, Chorin-, Mauthner- és Kornfeld-családok tulajdonában levő vállalatok felett, cserébe biztosította, hogy a családtagok elhagyhatják Budapestet, és

A II. világháború éveiben külföldre vitt, és soha vissza nem hozott magyar vagyontárgyak értékét csak becsülni lehet. 1947-es értéken számolva is több milliárd amerikai dollár. A mindenkori magyar kormányok természetesen nagy energiát fordítottak arra, hogy ha nem is mindent, de a többségét visszaszerezzék. A restitúciós ügyek egészen a '70-es évekig tartottak, a zsidó kárpótlás pedig napjainkig elhúzódó folyamat volt.

Az Ausztriába elhurcolt WM javak utóéletéről tanúskodik az az 1956. január 9-én kelt külügyminisztériumi feljegyzés, amely megemlíti, hogy a Weiss Manfréd család adott el az elhurcolt gépekből egy nagyobb tételt, és az

Az alábbi levéltári forrás - amely az Iparügyi Minisztérium iratanyagában található - a nyilasok által Ausztriába elszállított Weiss Manfréd-javak felkutatásáról szóló jelentés. A jelentést, a vállalat négy munkatársa készítette, akiknek az volt a feladatuk, hogy a WM elhurcolt teher-és személygépkocsijait kutassák fel.

A dokumentum két részre osztható, ugyanis az első rövid részben a megbízás okát és célját ismerhetjük meg, míg a második részben egy útibeszámolót olvashatunk, amelyben a kiküldöttek részletesen leírják útvonalukat, ill. a munkájuk során szerzett infromációkat, tapasztalatokat.

Ezen a napon történt február 29.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők