Egy hétvégi affér a Dunakanyarban

„1974. május 05-én 23.30-kor a MOP főügyeletes útján Faludi Ervin, Bp. II. […] sz. alatti lakos bejelentést tett dr. Á. F. ellen. A bejelentő állítása szerint D-ben lévő telkén dr. Á. F. „lezsidózta”, majd tettlegesen bántalmazta, leütötte, minek következtében eszméletét vesztette. A mentők részesí-tették elsősegélyben.”

Dr. Á. F. igazoló jelentése Faludi Ervin feljelentéséről

Igazoló jelentés
Budaházi Gusztáv osztályvezető elvtárs részére

A 4680. sz. főügyeleti jelentésben rögzített bejelentéssel kapcsolatban a hivatkozott „eset"-et az alábbiakban jelentem:

Feleségemmel 1974. V. 4-én (szombaton) reggel mentünk ki D-be, az ott lévő hétvégi házunkba. Szombaton reggel már tapasztaltam, hogy a már pénteki napon kiment Faludi Ervin erősen ittas állapotban van. (Ugyanis a telke majdnem szemben van velünk.)

Szombaton feleségem több alkalommal felment hozzá megnézni, hogy nincs-e esetleg rosszul, nem szükséges-e segítség. (Nevezett az egyik látogatás alkalmával petróleummal locsolta a faház oldalát, és gyufával meg akarta gyújtani, majd betegséget, rosszullétet mutatva, ampullában lévő gyógyszert kőhöz ütve nyitott fel és fogyasztotta el.)

Az említettek következtében nyugtalanok voltunk és ezért volt az, hogy még én is felmentem egy alkalommal szombaton meglátogatni.

Nevezett feleségem főnöke, 1953 novembere óta ismerjük, rendszerint mi visszük ki, vasárnap pedig hozzuk is haza a személygépkocsival.

A szomszédunkban van Gy. D. (Budapest, XIII. [...]) hétvégi háza. Gy. D-né és édesanyja szintén kint tartózkodtak, és megegyeztünk abban, hogy vasárnap 17.00 órakor indulunk Budapestre, és velünk jönnek.

Vasárnap a déli órákban Faludi Ervin lent volt a telkünkön egy pár percre, majd felment a saját telkére. Ekkor látszott rajta, hogy erősen ittas, szinte „bamba"-részeg állapotban van.

A személygépkocsi az országúton volt a kisoroszi HÉV-átkelőnél, mivel az eső miatt a felső út járhatatlan volt. A személygépkocsi a háztól gyalogmenettel mintegy 10-15 perc alatt érhető el.

Feleségem - az indulás előtt - felment Faludihoz, hogy milyen állapotban van, ha elkészült, esetleg őt is bevisszük Budapestre. Én közben elvégeztem a ház bezárását. Gy. elvtársnőék a kapunál vártak engem, majd együtt mentünk a kb. 50 méterre lévő Faludi-telekig. Ott megálltunk, hogy megvárjuk a feleségemet és Faludit, hátha segíteni kell.

Sokat kellett várni - csomagokkal a kézben - és láttam, hogy teljesen felöltözött állapotban többször kijött a szobából és bement a WC-be. Ekkor mondtam Gy. elvtársnőéknek, hogy „nézzék, mászkál mint zsidóban a fájdalom!" (Ezt a szólást én a szülőfalumban hallottam, és így maradt meg bennem.)

Feltehető, hogy ezt a kifejezésemet értette félre.

Feleségem lejött, és azt mondta, hogy menjünk, majd jön az Ervin is. Mi négyen elindultunk.

A személygépkocsihoz érve, a csomagokat betettem a csomagtartóba, és nemsokára megérkezett Faludi Ervin is. Jött felém, én azt gondoltam, hogy a hátizsákját be akarja tenni a csomagtartóba, ezért nyitva hagytam és feléje fordulva vártam, hogy odaérjen.

Mikor kb. 1-1,5 lépésre volt tőlem, botját felemelte és fém részével (fogantyújával) felém súlytott[!]. A jó reflexemnek köszönhetem, hogy a jobb kezemmel időben el tudtam az ütést hárítani. Ezután Faludi átszaladt a túloldalon lévő MÁVAUT megállóba, majd rögtön visszajött a kocsihoz, és kb. az alábbiakat mondta Gy. elvtársnőnek.

„A férje politikai állásfoglalására tekintettel ne szálljanak be ebbe a gépkocsiba, mert ez egy fasiszta, engem lezsidózott, jöjjenek velem a busszal."

Gy-né elvtársnő közölte Faludival, hogy menjen szépen el innen, ők velünk jönnek.

Ezután a feleségem beindította - melegedni - a személygépkocsit és kinyitotta az összes ajtót, azaz a rögzítő gombokat felhúzta. Faludi ekkor a kocsi elejénél volt. Amikor meglátta, hogy az ajtók rögzítése megszűnt, fürgén beült a vezető melletti ülésre, hátizsákjával együtt.

Feleségem kérte, hogy szálljon ki, most már nem visszük el azok után, ahogy bottal rám támadt, azon kívül valótlant állít (azaz, hogy lezsidózta). Ennek ellenére nem szállt ki a kocsiból.

Egy ideig vártam, azután odamentem és kértem, hogy a kocsiból szálljon ki. Ellenállt, ezért ki akartam húzni. Balkézzel megfogta a kormánykereket, és így nem tudtam a kocsiból kihúzni. Ekkor adtam neki két pofont, átmentem a baloldalra, és leállítottam a motort.

A feleségem közel 20 percig kérlelte, hogy menjen ki a kocsiból, mire szót fogadott.

Közben Gy-né elvtársnőékkel én a kocsi végén beszélgettem. A beszélgetés közben Gy-né elvtársnő megjegyezte, hogy készüljön fel arra a jelenetre, hogy ha ki is száll, utána el fogja magát vetni, betegséget, rosszullétet fog színlelni, hogy gondozzuk. Be is következett, mert amikor a kocsiból kiszállt, azonnal elvetette magát. Teátrikusan [!] fetrengett, illetve feküdt a földön.

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők