Extra igények a Markó utcában
Farkas Mihályt, fiát Farkas Vladimírt és Faludi Ervint 1956 októberében, de még a forradalom kitörése előtt tartóztatták le több társukkal együtt. A letartóztatás után a bűnbak szerepére kiszemelt volt honvédelmi miniszter és társai „áldatlan” körülmények közé kerültek. Ezt megelégelve írtak levelet a legmagasabb pártfórumra, hogy egy esetleges bírósági tárgyalás során le fogják leleplezni az igazi bűnösöket, azaz „kénytelenek leszünk akaratunk ellenére továbbmenni konkrétumokkal, bizonyítható tényekkel az igazság feltárása terén”.
Bevezetés
Farkas Mihályt, fiát Farkas Vladimírt és
1956 októberében, de még a forradalom kitörése előtt tartóztatták le több társukkal együtt. A cél az volt, hogy - Péter Gáboron kívül - elítéljék őket a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett korszak „hibáiért". A letartóztatás után a Markó utcai börtönbe vitték a bűnbak szerepére kiszemelt volt honvédelmi minisztert és társait, ahol „áldatlan" körülmények közé kerültek. Ezt megelégelve írtak levelet a legmagasabb pártfórumra, megfenyegetve benne Kádár Jánost is, hogy egy esetleges bírósági tárgyalás során le fogják leleplezni az igazi bűnösöket, azaz „kénytelenek leszünk akaratunk ellenére továbbmenni konkrétumokkal, bizonyítható tényekkel az A fenyegetés be is vált: 1957 januárjában megjelent a börtönben Szénási Géza, a Legfőbb Ügyészség vezetője, aki számos ígéretet tett a foglyoknak. Ettől kezdve a hozzátartozók hetenként látogathatták a rabokat, hozhattak nekik csomagokat, kaptak napilapokat és folyóiratokat, sőt Farkas Vladimír még beteg édesanyjával is beszélhetett telefonon. A legnagyobb privilégium azonban kétségkívül az volt, hogy levelet is írhattak, méghozzá a legmagasabb köröknek címezve, mi több, ezeket a leveleket a címzettek kézhez is vehették - természetesen hiba lenne azt állítani, hogy ezt nem saját érdekeik okán tették meg, ám ettől a kedvezmény ténye és annak jelentősége tagadhatatlan.Az egykor a pártállam vezetőséghez tartozó rabok igényei azonban akkor mérhetők fel igazán, ha bemutatjuk a kor tényleges börtönviszonyait is. Az ÁVH éjszakai, vagy hajnali letartóztatásai után a politikai okokból megvádoltak évekre eltűntek rokonaik, ismerőseik elől. A börtönök kapuiban legfeljebb egy „kedvesebb" ávós elejtett megjegyzésiből tudhatták meg, hogy szeretteik hol senyvednek. A börtönökben, a munka- és internálótáborokban nem volt látogatás, az ott élők nem kaphattak csomagot. A nyílt, vagy más néven kirakatperekben elítéltek hozzátartozóinak annyi könnyebbségük volt, hogy ők legalább tudták, hogy hány évre ítélték el a vádlottakat, míg zárt per esetében még erről sem lehetett szó.
Az elítéltek sem tudhattak semmit a külvilág eseményeiből. Általában egyszemélyes zárkákban ültek (ha valaki mégis volt a cellában, arról biztosan lehetett tudni, hogy besúgó, ún. vamzer), egymással pedig nem, vagy csak alig tudtak kommunikálni. Komoly hírértéke volt még az 1-2 évvel korábbi újságfecniknek is, amik néha azért bejuthattak a cellákba.
Sétára nem volt lehetőség, ablaktalan, vagy kisméretű, magasan elhelyezett ablakokkal „ellátott", sötét, nyirkos cellákban sínylődtek az elítéltek embertelen bánásmód között. Az étel, amit kaptak, mennyiségében és minőségében megközelítőleg sem volt elégséges egy felnőtt ember igényeihez mérten. Esetleges betegségeikre a foglyok semmilyen kezelést nem kaptak.
A fentiek tudatában értékeljük hát a kivételezett foglyok által kért és kapott rendkívüli bánásmódot, amiről az alábbi dokumentumok tanúskodnak, annak jeléül, hogy az egykori pártelit börtönben ülő tagjai, illetve az oda juttatásukban szerepet játszók közötti kapcsolat sajátos formában élt tovább.
A dokumentumokat szöveghűen, de nem betűhíven közöljük, a magyar helyesírás jelenlegi szabályai szerint.
Az ügyiratok lelőhelye: MOL XIX-B-1-ai Miniszteri Titkárság 1957. 2. d.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 27.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.
Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.
Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.
Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. július 9.
Miklós Dániel
főszerkesztő