Súlyos vasúti baleset DorozsmánálTovább
Jelentés a Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. elhurcolt javainak felkutatásáról
„Kutatásaink közben egy kb. 500 főnyi magyar táborra bukkantunk, amely a szegedi szeroszlop maradványa lehet. A tábor parancsnoka egy alezredes, autójavítási munkákat vállal, amelyet a tábor lakóival végeztet. Érdeklődésünkre durván elutasított, fenyegetőzött és végül kitiltott a táborból. Ennek ellenére érintkezést találtunk a tábor katonáival, akik elpanaszolták, hogy a legszigorúbb drill alatt állnak, büntetésből csuklógyakorlatokat végeznek, és kikötik őket. Általában a legfurcsább viszonyokat tapasztaljuk, görög deportáltakat magyar fegyveres őrség őriz.”
Forrás
A Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. megbízottainak jelentése a cég nyugatra hurcolt vagyontárgyainak visszaszerzéséről
Másolat.
JELENTÉS
A Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt., nyilasok által elhurcolt autóinak felkutatására, négyünket küldött ki Ausztriába az angolok, illetve amerikaiak által megszállott területre az alábbi megbízó levéllel.
M e g b í z á s !
Budapest, 1945. június 19.
Megbízzuk Vincze István, Spiesz József, Kovács Sándor, Martinovits Dániel munkavállalóinkat, hogy a Weiss Manfréd Acél és Fémművek RT. tehergép- és személy kocsijait kutassa fel, és szállítsa haza Ausztria és Németország területéről.
Kérjük a Szövetséges Hatalmak ellenőrző közegeit, hogy nevezetteket működésükben támogassák, és részükre a kocsik hazaszállítását engedélyezzék.
Kérésünk támogatására megjegyezzük, hogy a nyilasok által elhurcolt kocsik hiányában, a háborús jóvátételen dolgozó gyárunk anyagellátását biztosítani nem tudjuk.
| [Aláírások Weiss Manfréd Acél és Fémművei pecsétje. A MKP csepeli szervezetének pecsétje. A WM. Üzemi bizottságának pecsétje. A Magyar Külügyminisztériumpecsétje.] |
Június 25-én indultunk el Ausztriába, Mosonmagyaróvárig vonattal, onnan orosz gépkocsival Bécsig, majd újra vonattal Ennsig, a szovjet-USA demarkációs vonalig. Onnan tovább Linzig gyalog mentünk. Linzből Welsbe utasítottak, ahol a fent említett meghatalmazást kaptuk, majd újra tovább irányítottak Salzburg felé.
A welsi táborban jelenleg 4500 magyar deportált tartózkodik még, közöttük 1500 magyar katona. A deportáltakat, mint foglyokat kezelik, géppisztolyos amerikai katonák őrzik őket. A tábor területét néhány kivételezett személyen kívül nem szabad elhagyni. A felszabadítás napjától számítva négyszáz ember halt meg. Kiütéses tifusz is volt. Az amerikaiak puskatussal és pofonnal traktálják foglyaikat. Sokan megpróbálják, hogy ruháért, vagy bakkancsért élelmet szerezzenek. Engedély nélküli eltávozásért azonban egy-két napos fogság jár, de a büntetéshez tartozik a csuklógyakorlat, kényszermunka és a verés is. Igen sok a szakmunkás, közöttük kb. 200 csepeli munkás.
Míg a foglyok nagy része éhezik, és rossz elbánásban van része a fogolytábor vezetői, akik szintén deportáltak, igen jó körülmények között élnek.
Salzburgban érintkezésbe léptünk a magyar kormány állítólagos kiküldöttével, egy magát Friedman Zoltánnak nevező 24 éves fiatalemberrel, akit dr. Balog István miniszterelnökségi államtitkár bízott meg az állítólag Ausztriába kiszállított magyar vagyontárgyak felkutatásával. Az állítólagos megbízott a külügyminisztérium pecsétjével ellátott igazolványt mutatott fel. Ezen a pecséten Magy. Kir. Külügyminisztérium körirat szerepel és a címeren rajta van a korona. Saját bevallása szerint „feketén" tudott csak elutazni Csehszlovákián át. Utazása három hétig tartott. Tevékenységéről bővebbet nem tudunk, csak annyit, hogy vele együtt működik Gellért Andor, londoni magyar újságíró, akinek állítólag angol részről szintén hivatalos megbízása van. Viselkedésük igen zavaros és gyanús volt. A Földművelésügyi Minisztérium autóján közlekednek. Jelentkeztünk Salzburgban Gellért Andor közvetítésével Riepe amerikai őrnagynál, a katonai kerületi kormányzónál. Itt találkoztunk Korányi kapitánnyal is, aki Magyarországból vándorolt ki. Az amerikai tisztek közölték velünk, hogy az autókat és az összes magyar vagyontárgyakat diplomáciai úton a magyar külügyminisztérium és budapesti amerikai katonai misszió közvetítésével kérhetjük ki Washingtontól.
Ugyancsak Salzburgban találkoztunk Himler Márton és Molnár Mihály USA titkosrendőrökkel, akik Kis Ferencet, Antal Istvánt, Endre Lászlót letartóztatták. Közölték velünk, hogy nincsenek megelégedve azzal, hogy milyen enyhén bánnak nálunk a nyilasokkal.
Kutatásaink során megtaláltuk a Weiss Manfréd gyár 120 teherautóját, részben átfestve, vagy átalakítva, amelyeknek hollétéről pontos felvilágosítást tudunk adni. Az autók egy részét a nyilas katonák egy-egy kiló kenyérért, vagy lisztért „eladták" az osztrák lakosságnak.
Salzburgban működik báró Weiss Alfonz, aki szintén össze akarja szedni kintlévő vagyontárgyait, autókat és gépeket, amelyekkel valami üzemet akar létesíteni.
Becslésünk szerint legalább 15 ezer magyar autó, 17 ezer ló van Felsőausztria területén, amelyek egy nagy részét nyilasok a fent említett módon már elherdálták.
Linz mellett 14 megrakott magyar uszály vesztegel, ebből két uszály nikkel 20 és 50 filléresekkel van megrakva, egyik uszályon kb. 70 vagonra való bronz, vörösréz, horganyhuzal és kábel; két uszály gyapot, egy uszály bőr, egy uszály autó és alkatrész, közöttük autógumik. Egy uszály benzin. Az uszályok egy részét Passau felé irányították.
Megszámoltunk 34 magyar mozdonyt és a magyar tehervagonok számát több ezerre becsüljük. Linz mellett a nyilasok még 2 vagon cukrot és egy vagon pálinkát őriznek.
Utólag megjegyezzük, hogy a welsi tábort időközben feloszlatták és annak lakóit a Linztől nyugatra fekvő Donau-Lagerbe vitték.
Kutatásaink közben egy kb. 500 főnyi magyar táborra bukkantunk, amely a szegedi szeroszlop maradványa lehet. A tábor parancsnoka egy alezredes, autójavítási munkákat vállal, amelyet a tábor lakóival végeztet. Érdeklődésünkre durván elutasított, fenyegetőzött és végül kitiltott a táborból. Ennek ellenére érintkezést találtunk a tábor katonáival, akik elpanaszolták, hogy a legszigorúbb drill alatt állnak, büntetésből csuklógyakorlatokat végeznek, és kikötik őket.
Általában a legfurcsább viszonyokat tapasztaljuk, görög deportáltakat magyar fegyveres őrség őriz. Magyar katonai táborokat fegyveres német, illetve osztrák katonák őriznek.
Az osztrák vasutakat magyar szakmunkásokkal építtetik nyilas vezetőik, akik közöttük állandó propagandát folytatnak a magyarországi állapotokkal kapcsolatban, hogy visszatartsák őket a hazatéréstől. A magyar munkások munkájukért csak élelmet kapnak. Salzburgban egy magyar bizottság működik, amely kétoldalas kézisokszorosítású újságot tart fenn. A magyar bizottság vezetője dr. Kontra László a zöldkeresztes intézmény egyik vezetője. Becslése szerint kb. egymillió magyar lehet Ausztriában.
Útközben találkoztunk Kassai Farkas altábornagy, Henkey ezredes, Solymossy vezérőrnagy, Görgényi Walter vezérkari százados urakkal, akik készségüket fejezték ki arra, hogy segítenek az elrabolt magyar javak és magyar személyek felkutatásában és azok hazaszállításában.
Tudomásunkra jutott, hogy Dálnoki Miklós Béla [miniszterelnök] fia Párisból Salzburgba érkezett repülőgépen, és onnan vonaton igyekezik tovább Budapestre.
Imre Sándor nevű egyén 150-200 magyar munkást kért a magyar bizottságtól, hogy azokat élelmezés ellenében munkába állíthassa. Ezt a kívánságot a magyar bizottság közbelépésünkre megtagadta.
Javasoljuk egy szakértőkből, mérnökökből és igazságügyi tisztviselőkből álló bizottság kiküldését, amely az ottani magyar értékeket lefoglalja, és biztonságba helyezi addig is, amíg diplomáciai úton sikerül a szállítási engedélyeket megkapni.
Budapest, 1945. július 21-én.
Jelzet: Magyar Országos Levéltár, Iparügyi Minisztérium. XIX-F-1-b/ 49. doboz. - 1945.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 04.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő