Jelentések, tájékoztatók Csehszlovákiáról

Levél Kádárnak: Hogyan látta Dubček a prágai tavaszt 1987-ben

„Keresse fel személyesen Kádár elvtársat, s közölje vele, hogy a csapatok bevitele a tervnek megfelelően halad. Miután az egészséges erők egyes képviselői ingadozást tanúsítottak, Barbirek pedig váratlanul elhagyta a többséget, az Indra vezette kezdeményező csoport tevékenységében bizonyos megtorpanás történt. Tartjuk a kapcsolatot Indra és Bilák elvtárssal. Ők azt ígérték, hogy folytatják a tervezett program realizálását, s a csapatok bevonulásával összefüggésben aktivizálják tevékenységüket. – A távirat mellett Kádár János kézírásával: „Átvettem, 21-én reggel 7-kor. K. J. VIII. 21.”

Lehet-e még a „Prágai Tavasz" Magyarországgal kapcsolatos mozzanatairól valami újat mondani, amely árnyalja az utóbbi két évtizedben a témáról született, napvilágot látott adatokat,

Az egész Kádár-korszak, illetve Kádár János politikai szerepvállalása erkölcsi megközelítésének egyik fontos „toposza" a dubčeki reform-folyamat támogatásának majd „elárulásának" kérdése. A történeti diskurzus - döntően jogosan - negatívan közeledett, közeledik a problémához: Rajk László, majd Nagy Imre tragikus sorsával összefüggésben játszott kétes szerepvállalásai miatt erkölcsileg elítélt Kádár (már-már hasonló súlyú vétkének) tartják - és ezzel együtt a szocializmus reformja - elárulásának tényét.

A következő - elsősorban a '68-as eseményekhez kapcsolódó - dokumentumok között kiemelten kell foglalkozni egy 1987-ben keletkezett, Kádár Jánoshoz írt levéllel. A szerzője nem más, mint az akkor már közel két évtizede „belső emigrációban" Pozsonyban élő Alexander Dubček, Már ez a tény is izgalmas kérdéseket vethet fel: az elárult reformer miért érzi szükségét annak, hogy tollat ragadva mintegy összefoglalja a szocializmus reformkísérletének körülményeit az „áruló" egykori pártfogónak, szövetségesnek? Sőt, több mint feltűnő az a szívélyes hangnem amely Dubček soraiból tükröződik: „A legjobb emlékekkel gondolok vissza a Kádár elvtárssal történt találkozókra abból az időből, amikor Szlovákia Kommunista Pártjának első titkára voltam, majd később 1968-ban, amikor a CSKP első titkárának funkciójában dolgoztam. Nyugtalanították őt - ugyanúgy ahogy engem is - a publicisztikában és máshol tapasztalt negatív jelenségek. Nehezen tudom azonban elképzelni azt, hogy Kádár elvtárs feltételezte volna, hogy az öt hadsereg katonai beavatkozásának célja a CSKP KB hivatalos politikájának, majd később a párt és az állam akkori vezetésének a likvidálása.

Úgy gondolom inkább, hogy az MSZMP vezetését az akkori légkör és az SZKP, valamint a LEMP vezetésének politikája vonta be (manipulálta) a [popup title="beavatkozásba..." format="Default click" activate="click" close text="Dubček az 1989-es politikai fordulat után már elmarasztalóan nyilatkozott Kádár „kettős magatartásáról”. A további dokumentumok is megerősítik, érzékeltetik Kádárnak a moszkvai vezetéssel (természetesen elsősorban Brezsnyevvel) történt intenzív egyeztetést. Ezek erősíthették Kádárban az „ellenforradalmi veszély” valós tényét, amit szerinte nem vett figyelembe a dubčeki vezetés, egyúttal elhárítva a közös egyeztetést a Varsói Szerződés-beli szövetségesekkel. (A Dubček-levélből is kiderül, hogy a prágai vezetés kétoldalú konzultációkat tartott célszerűnek, szemben a hatpárti egyeztetésekkel.) A július 26-ai – Brezsnyevvel folytatott telefonbeszélgetésről készített – emlékeztető feljegyzés fegyveres beavatkozásra utaló mondatai („Úgy néz ki […], hogy ennek vége az lesz, hogy működésbe kell hozni azt, ami most előkészülőben van. Más kiutat nem látok.”), egyértelműsítik a moszkvai vezetés szándékait, illetve azok mozgatórugóit. („A kérdések összességéből a legfontosabb a kongresszus, amelyet nem szabad megengedni.”) A mondat a CSKP augusztus végére tervezett kongresszusára utal, amelyen a reformerek kiszoríthatták volna az ingadozó, vagy „internacionalista-szárnyat” a CSKP vezetéséből. "]"

Alexander Dubček a Csehszlovák Kommunista Párt 1968-ban eltávolított első titkárának levele
a megszállásban résztvevő országok kommunista pártjainak politikájáról.
Mellette Kádár János elutasító feljegyzése.

MOL M–KS 288. f. 47. cs. 778. ő. e.
1987. szeptember 18

 

Emlékeztető L. I. Brezsnyev és Kádár János csehszlovák helyzetet érintő telefonbeszélgetéséről:
„működésbe kell hozni azt, ami most előkészülőben van”.
MOL M–KS 288. f. 47. cs. 743. ő. e.
1968. július 26.

A csehszlovák reformok kérdése kényes alkupozícióba terelte, helyezte a kádári reformszocializmus sorsát, lehetőségeit. A proletár internacionalizmus oltárán feláldozni egy feltételezhetően szilárd szövetségest, vagy veszélyeztetni az addigi eredmények hitelességét?

A Kádár részéről kétségtelenül meglévő rokonszenv - akár Dubček, akár a folyamatok tartalma, célja iránt - törvényszerűen alulmaradt 1968 augusztusában. Kádár egy csehszlovák Nagy Imre - féle forgatókönyv veszélyét látta és láttatta, ezért a csehszlovákiai „ellenforradalom" kézzelfogható veszélyének elfogadására próbálta rávenni a dubčeki vezetést. Az MSZMP KB augusztus 7-ei ülésen elhangzott, nemzetközi eseményekkel foglalkozó referátumban (a csehszlovákiai helyzet értékelésében) a CSKP vezető, ellenőrző szerepének biztosítása, és a szövetségi rendszer egyben tartásának szükségességével összefüggésben kimondottá, deklarálttá vált a létező „ellenforradalmi veszély": „A csehszlovák belügyminiszter kijelentette, hogy nincsenek ellenforradalmi elemek, és nyugatról sem szivárogtak be az országba. El lehet képzelni, hogy ne lennének ott ilyen elemek?" A polemikus kérdésfelvetés a kritika mellett a megoldást is sejtetni engedte..." Az ellenforradalmi veszély tényét bizonyítandó a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság információi Tyitov budapesti nagyköveten keresztül jutottak el Kádárhoz már április elején egy illegális „értelmiségi összeesküvésről". A Cerní-Prohazka csoport törekvései erősíthették Kádárban az 1956-os forradalommal való hasonlóságot Gondoljunk a Petőfi Kör, illetve az írók szerepére a forradalom szellemi előkészítésében.

Feljegyzés F. J. Tyitov tájékoztatójáról a Szovjetunió Csehszlovákiát érintő véleményéről.
MOL M–KS 288. f. 47. cs. 743. ő. e.
1968. április 3.

A Prágai Tavasz-problematika geopolitikai olvasatában az Állambiztonsági Bizottság információja a NATO operatív tervével kapcsolatban, megerősíti az ideológiai, politikai szempontokon túlmutató indokokat a Varsói Szerződés katonai beavatkozásával összefüggésben. Az NSZK-val határos VSZ tagállam nem válhatott gyenge láncszemmé, kísérleti laboratóriummá a blokkon belül.

Emlékeztető a szovjet állambiztonsági szervek tájékoztatójáról
az USA egységek Csehszlovákia és az NDK területére behatolását előirányzó tervről.
MOL M–KS 288. f. 47. cs. 743. ő. e.
1968. április 5.

A „szocializmus" addigi gyakorlatától eltérő pluralizmus felé tett lépések megjelennek Brezsnyev-Kádár június 12-ei telefonbeszélgetéséről készült Emlékeztetőben is: „Fokozódott a szociáldemokrata Párt újjáalakítását célzó szervezőmunka, a néppárt tagsága duplájára növekedett, szervezik az agrárpártot azon a címen, hogy ez nem is párt, hanem a TSz-tagok társadalmi szervezete, aktivizálódik a szocialista ellenes jellegű sokféle klub és szervezet. Mindez folytatódik, bár a vezetőség sokszor beszél az ilyen tevékenység korlátozásáról, de csak beszél."

Emlékeztető L. I. Brezsnyev és Kádár János Csehszlovákiát érintő telefonbeszélgetéséről.
MOL M–KS 288. f. 47. cs. 743. ő. e.
1968. június 12.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő